Közel harminc évvel ezelőtt történt, hogy egykori kollégám, Zentai Loránd, a Szépművészeti Múzeum Grafikai osztályának munkatársa feltette nekem a kérdést: Volna kedved időnként írni egy-egy cikket a nemrégiben alapított Lege Artis Medicinae című orvostudományi lap képzőművészeti rovatába? Én szívesen tettem eleget a felkérésnek. Akkor persze még nem is sejtettem, hogy nem csupán alkalmi kalandozásokról lesz majd szó, hanem egy több évtizedes, s lényegében mind a mai napig tartó folyamatos szakmai kapcsolatról, némi túlzással tehát akár azt is mondhatnám, hogy életem és szakmai pályafutásom ettől kezdve szinte elválaszthatatlanul összefonódott a LAM-mal.

A hypercholesterinaemia és a hypertonia - mint az ischaemiás szívbetegség legfőbb rizikófaktorai - összefüggésben vannak a cardiovascularis mortalitás és morbiditás jelentős növekedésével. Ezek a rizikófaktorok szoros kap - csolatban állnak egymással, a hypertoniások 50%-ának emelkedett a koleszterinszintje. A hypertonia kezelésének legfrissebb, 2018. augusztusi európai irányelvei szerint a sztatinok alkalmazását javasolják dyslipidaemiás, illetve nagy cardiovascularis kockázatú hypertoniás betegek kezelésére - beleértve a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő és/vagy krónikus vesebetegeket is. A vérnyomáscélérték elérése, ha emellett elérjük az 1,8 mmol/l LDL-koleszterin-szintet, az ISZB kockázatának 60%-os, a stroke rizikójának 17%-os csökkenését eredményezi. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a betegek beszedik a felírt gyógyszereket, márpedig éppen a sztatinokkal kapcsolatos adherencia a legalacsonyabb hazánkban. Az adherencia növelésének egyik legfőbb eszköze a megfelelő edukáció mellett a fix kombinációk alkalmazása.

Frida Kahlónak és Diego Riverának, bár mindketten festők voltak, soha nem volt közös festményük. S bár a művészet történetében, különösen a 20. században, számos festőházaspárt ismerünk, egészen ritka, ha olyan képpel találkozunk, amelyről teljes bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy két ember, egy házaspár hozta létre. E ritka kivételek közé tartozik a Kettős önarckép (1890), amely a dán Krøyer házaspár közös alkotása.

A szerzők rendhagyó ápolástörténeti munkájukban áttekintik azt a 20. század kilencvenes éveiben felerősödött fejlődési folyamatot, amelynek során az ápolás szakmából hivatássá vált Ma­gyar­or­szá­gon. A hivatásként elismert szakmát jellemzi a gyakorlói számára biztosított hosszú idejű oktatás és képzés, az önálló szakmai szerveződés, a saját etikai kódex és a hivatás jogi szabályozása. A cikk sorra veszi ezeket a tényezőket, hang­­­­­­súlyosan foglalkozva a hazai ápolóképzés kialakulásával és fejlődésével, majd be­mutatja a gyakorlati ápolástól az ápolástudomány megjelenéséig ívelő fejlődést, amelyhez szervesen hozzátartozott a Nő­vér című tudományos igényű szakfolyóirat létrejötte is. Tárgyalja az ápolás és ápolási gyakorlat jogi szabályozását, az ápolók szakmai szerveződésének történetét. A ke­retrendszer kialakítása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy az ápolói szakma saját magát változtassa hivatássá, társadalmilag megbecsült foglalkozássá.

Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pyg ma - lion, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor a világ legszebb nőalakja került ki a kezei közül. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt. A nőszobor, Galatea, a szerelmes festő érzelmeinek hatására megelevenedett.