Diabetes mellitus és hypertonia; Tények, kérdések, gondolatok
KERÉNYI Zsuzsa1, STELLA Péter1, TAMÁS Gyula2
2000. OKTÓBER 01.
Lege Artis Medicinae - 2000;10(10)
KERÉNYI Zsuzsa1, STELLA Péter1, TAMÁS Gyula2
2000. OKTÓBER 01.
Lege Artis Medicinae - 2000;10(10)
A WHO új diagnosztikus kritériumait alkalmazva a hypertonia gyakorisága az 1-es típusú cukorbetegek körében 15-61%, 2-es típusú diabetes mellitus esetén 51-73%. A cukorbetegeknek az egészséges anyagcseréjű egyénekkel szembeni emelkedett cardiovascularis és stroke kockázatát a hypertonia tovább fokozza. A szerzők áttekintik a hypertonia diagnózisára és kezelési célértékeire vonatkozó újabb ajánlásokat. Kritikusan elemzik a ma legjobban alátámasztott kezelési alapelvek kialakítását célzó, cukorbetegeken végzett jelentősebb tanulmányokat. Röviden ismertetik az újabb antihipertenzív gyógyszercsoportok elméleti előnyeit és lehetséges helyét a cukorbetegek magas vérnyomásának kezelésében és a napjainkban világszerte legelfogadottabb, a cardiovascularis rizikóprofilhoz illesztett kezelési stratégia felépítését. A célszervvédelem szempontjából hypertoniás, diabetes mellitusban szenvedő betegnél jelenleg a (bizonyítékok alapján is) legmegfelelőbb kezelés az ACE-gátló készítmény és a hosszú hatású kalciumantagonista kombinációja. A hypertonia miatt kezelt cukorbetegek mintegy 70%-ánál kettős, és közel egyharmadánál hármas vagy négyes gyógyszerkombináció adása szükséges, ahol a kis dózisú diuretikumok és/vagy a kardioszelektív B-receptor-blokkolók is helyet kapnak.
Lege Artis Medicinae
A Lege Artis Medicinae anyagcserével foglalkozó összeállításában három, egymással összefüggő, az elhízás és a diabetes mellitus, a diabetes mellitus és a hypertonia, valamint a metabolikus rizikófaktorok kapcsolatát tárgyaló összefoglalókat olvashatunk. Nem véletlenszerűek ezek a kapcsolódások, hanem összefüggő anyagcsere folyamatok eredményei, közös okra (vagy okokra) vezethetők vissza; ezek a folyamatok egy komplett anyagcsere-tünetegyüttes felé vezetnek. Sokszor csak idő kérdése, hogy megéri-e a beteg azt, hogy az összes klasszikus metabolikus rizikófaktor társulása a szervezetében együtt is kimutatható legyen.
Lege Artis Medicinae
Mióta a hypercholesterinaemia és a dohányzás mellé az abdominalis elhízást, a diabetes mellitust, valamint a metabolikus szindrómát is az elsőrendű coronaria-rizikófaktorok közé sorolták, a hat legfontosabb rizikófaktor közül ötöt metabolikus eredetűnek tekinthetünk. Ezek együttes előfordulása sokkal gyakoribb, mint külön-külön a populációban. A tünet együttes összetételét és hátterét többféleképpen értelmezték az X-szindróma elnevezéstől a mai metabolikus szindrómáig. Reaven az inzulinrezisztenciát és a kompenzatorikus hyperinsulinismust tekinti elsődlegesnek, Matsuzava és mások a visceralis típusú obesitast (visceralis zsír szindróma), míg Björntrop a szimpatikus tónusfokozódást (civilizációs szindróma). A metabolikus szindróma diagnosztikájában és terápiájában tekintettel kell lennünk a fentiekre. Legalább három vagy mind a négy klasszikus rizikófaktor jelenléte szükséges a diagnózishoz. A kezelésben alapvető a testtömegcsökkentő étrend és a mozgásterápia, de előtérbe kerülhetnek az inzulinérzékenységet, a lipideket és a szimpatikus aktivitást kedvezően befolyásoló antidiabetikumok, inzulinérzékenységet fokozó szerek, antihipertenzívumok is.
Lege Artis Medicinae
A mára egyaránt népbetegséggé vált elhízás és (2 es típusú) diabetes mellitus kauzális kapcsolata epidemiológiai és patogenetikai adatok alapján bizonyított. E folyamatban kiemelt jelentőségűek a táplálékfelvétel szabályozásának, az adaptív termogenezisnek, valamint a zsírszövet endokrin szabályozórendszerének az eltérései az élettani folyamatoktól. Az étvágyszabályozó rendszeren belül az inzulinrezisztenciához vezető legfontosabb tényezők a leptin, az Agouti-szerű fehérje, valamint a proopiomelanokortin rendszernek és receptorainak az eltérései. Az elhízáshoz vezető legfontosabb tényezők a termogenezis szabályozásának a megváltozásában a B3-adrenerg receptorok és a szétkapcsoló fehérjék mutációi. A zsír szöveti mediátorok közül e tekintetben a legdöntőbb a szabad zsírsav, a tumornekrózis-faktor rendszer, a leptin, valamint az e tényezők genetikus szabályozásában kulcsszerepet játszó peroxiszóma proliferátor aktiválta receptor.
Lege Artis Medicinae
Az antibakteriális terápia történetének, az elért eredmények és a bekövetkezett ártalmak rövid áttekintése után a tanulmány a mai problémákkal foglalkozik. Bár az infekciók kezelésének elvei már pontosan körvonalazódtak, a bakteriális rezisztencia terjedése miatt az antibiotikum-választás időben és régiónként különbözhet. Az elmúlt évtizedben (a korábbi időszakokhoz képest) kevesebb új antibakteriális szer került forgalomba: a legújabb fluorokinolonok, streptograminok, oxazolidinonok, vancomycin analógok az ismét előtérbe kerülő Gram-pozitív coccusok elleni védelmet erősítik. Emelkedik a csökkent immunitású betegek száma; fertőzéseik eredményes kezelése sokszor nehéz. A fekélybetegség esetében már bebizonyosodott, az arteriosclerosist illetően bizonyítás alatt áll, hogy létrejöttükben szerepet játszhat fertőzés, ami az antibiotikum-terápia újabb távlatait nyitja meg. A hazai antibiotikum-használat gyökeresen megváltozott az utolsó tíz évben, ezt néhány adat bemutatása is igazolja. Összegzésként megállapítható, hogy az antibiotikumok jelentősége óriási, azonban lehetőségei mégsem korlátlanok; a bakteriális betegségek elleni küzdelemben az antibiózis, az aszepszis és az immunizáció intelligens kombinációja szükséges.
Lege Artis Medicinae
A tanulmány a szívizom-hypertrophia és a következményes szívelégtelenség kialakulásának legfontosabb molekuláris mechanizmusait foglalja össze. A folyamatok ismerete számos esetben lehetőséget nyújt farmakoterápiás beavatkozásokra is. Elsőként a három alegységből álló G-proteineket és az ezekhez kapcsolt intracelluláris szabályozó rendszereket ismertetik, különös tekintettel a transzgenikus állatmodellekben megismert folyamatokra. E területen a szívizom-hypertrophia befolyásolására olyan klinikailag hatékony szerek vannak, mint az ACE-gátlók, az angiotenzinreceptor-antagonisták, valamint az a- és B-adrenerg-receptor-bénítók. A patomechanizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségűek a mitogén aktiválta proteinkinázok, amelyek a hypertrophiás kaszkád későbbi szakaszában szerepelnek. Figyelemre méltó vizsgálatok folynak a lipidoldékony statinok (a Ras-farnezilálás indirekt gátlószerei) esetleges terápiás alkalmazhatóságával kapcsolatban. A szívizom-hypertrophia és a szívelégtelenség létrejöttében alapvető az intracelluláris kalcium homeosztázis megváltozása. A cikk harmadik részében a kalcium- és kalmodulinfüggő protein foszfatáznak, a calcineurinnak a szerepét vizsgálják ebben a folyamatsorban. A cyclosporin A vagy a tacrolimus (calcineurininhibitorok) adása nem javasolható a szívizom-hypertrophia minden formájában, de egyes esetekben mégis hatásosnak bizonyulhat. A szívelégtelenség végállapotában az egyik legsúlyosabb, ma még megoldatlan problémát a repolarizációs zavarok okozta kamrai ritmuszavarok kialakulása jelenti. Ennek egyes mechanizmusait is bemutatják, kiemelve a nátrium-kalcium csere transzporter gátlását mint a jövőbeli ígéretes terápiás lehetőségek egyikét.
Hypertonia és Nephrologia
Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.
Lege Artis Medicinae
A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardiovascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.
Hypertonia és Nephrologia
A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.
Lege Artis Medicinae
A vérnyomás 24 órán belüli és hosszabb távú (hetek, hónapok, évek), valamint szezonális, regionális változása, fluktuációja régóta ismert a normotoniás és a hypertoniás betegekben egyaránt. Köztudott és ismert az is, hogy súlyosabb fokozatú hypertoniásokban és idősebbeknél nagyobb mértékű a vérnyomás változékonysága. Az utóbbi évtizedben, illetve napjainkban a vérnyomás változékonysága, variabilitása új megvilágításba került számos, a fluktuációt befolyásoló oki tényező és következmény részletes elemezésével. Előtérbe került a vérnyomás-variabilitás valódi diagnosztikai, prognosztikai értéke és szerepe az antihipertenzív kezelés sikerének megítélésében is. Közleményünkben összefoglaljuk a vérnyomás-variabilitás fiziológiai és patofiziológiai alapjait, az új szemléletet nyújtó allosztázis fontosságát is beleértve. Áttekintjük a vérnyomás-változékonyság mérési módszereit, és a kapott eredmények megfelelő értékelésének jelentőségét. Elemezzük a nem adaptív mértékű vérnyomás-variabilitás fontosságát a tünetmentes állapotok, a manifeszt betegségek kialakulásában, a prognózis meghatározásában, és a kezelés követésében. Saját tapasztalatainkat is felhasználva, a vérnyomás-fluktuáció vizsgálatának jövőbeli lehetőségeit is bemutatjuk.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás