Lege Artis Medicinae

Coecum vagy nem coecum?

BALOGH István

2008. DECEMBER 19.

Lege Artis Medicinae - 2008;18(12)

A LAM 2008. szeptemberi számában jelent meg „A colorectalis carcinoma egylépcsős, kolonoszkópos szűrési módja” címmel a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium módszertani ajánlása. A téma aktualitása és fontossága nem vitatható.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Krónikus fájdalom szindrómák Myofascialis fájdalom szindrómák

BÁLINT Géza, MANDL Péter, FINCZICZKI Ágnes, BÁLINT Péter

A krónikus fájdalom szindrómák témájának feldolgozásakor a szerzők elsőként a myofascialis fájdalom szindrómák etiopatogenezisét, patológiáját, klinikai képét, diagnosztikáját és kezelését tekintik át és foglalják össze. Belső szervi fájdalmak, sőt, mozgásszervi és kötőszöveti betegségek is generálhatnak myofascialis fájdalom szindrómákat. E tünetegyüttesek felismerése fontos, hiszen kevéssé reagálnak egyszerű fájdalomcsillapítókra, szteroidra és nem szteroid gyulladáscsökkentőkre. Kezelésükben gyógytorna, fizioterápia, magatartás-terápia, lokális injekciók, izomrelaxánsok, triciklikus antidepresszánsok, szerotoninvisszavétel-gátlók alkalmazhatók eredményesen.

Lege Artis Medicinae

Hasonlót hasonlóval – A homeopátia Magyarországon

KÖLNEI Lívia

A homeopátia alapelveit Christian Friedrich Hahnemann (1755-1843) német orvos, kémikus dolgozta ki 1790 és 1843 között. Hahnemann a váltóláz ismert gyógyszerével, a kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy ha kellően nagy adagot vesz be a szerből, ugyanazokat a tüneteket tapasztalja magán, mint amit maga a betegség produkál.

Lege Artis Medicinae

Roziglitazon a viták kereszttüzében

POGÁTSA Gábor

A roziglitazon esetleges ischaemiás szívkárosító mellékhatását Nissen és Wolski metaanalízise vetette fel. A kérdést taglaló vagy az eredmény ellenőrzésére indított, eddig lezárt tanulmányok egyike sem tudott egyértelműen állást foglalni. Ennek okát abban látják, hogy a tanulmányok követési időtartama és a kóros események gyakorisága nem volt elegendő ahhoz, hogy bizonyító erejű eredményekhez jussanak. Folyamatban vannak azonban olyan, hosszabb időtartamú tanulmányok, amelyekben az egy évtizedet elérő vagy meghaladó követési idő alatt a megfigyelni kívánt események gyakorisága feltehetően elegendő lesz az összefüggések vizsgálatához. Ezek lezárása és eredményeik közzététele a következő két évben várható. Addig a roziglitazonnal kapcsolatban az Európai Gyógyszerhatóság 2007. október 18-i állásfoglalása marad érvényben, amely szerint a roziglitazon előnyei meghaladják a kockázatokat.

Lege Artis Medicinae

Schöpf-Merei Ágoston, a balneológus

KISS László

Schoepf (Schöpf), 1849-től Merei Ágostont (1805-1858) az emlékezet mint az első magyar ortopédiai intézet, illetve gyermekkórház alapítóját, a gyermekgyógyászat és gyermeksebészet úttörőjét, orvostörténészt és orvosi szaklap kiadóját tartja számon. Kevésbé köztudott, hogy Schöpf „a hazai fürdőügy lelkes szóvivője volt”.

Lege Artis Medicinae

Szekunder malignus tumorok előfordulása rheumatoid arthritisben

SZEKANECZ Éva, SZŰCS Gabriella, KISS Emese, SZABÓ Zoltán, SZÁNTÓ Sándor, TARR Tünde, SZÁNTÓ János, SZEKANECZ Zoltán

BEVEZETÉS - A rheumatoid arthritises betegek túlélési adatai az utóbbi évtizedekben javultak; a hosszabb élettartam következtében előtérbe került a krónikus szervi szövődmények, ezen belül a szekunder tumorok megelőzése és kezelése. Számos reumatológiai kórképben, így rheumatoid arthritisben is gyakoribbak a lymphoproliferativ kórképek, a szolid tumorok közül a bronchuscarcinoma incidenciája is magasabb. A rheumatoid arthritis kezelésében a ma már ritkán alkalmazott gyógyszerek - elsősorban a cyclophosphamid és az azathioprin - valószínűleg fokozzák a tumorképződést. A biológiai szerek több nagy metaanalízis alapján fokozhatják a lymphomák kialakulásának rizikóját, de aktív, terápiarefrakter betegeket kezelve a haszon meghaladhatja a kockázatot. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A tanszékünkön gondozott 516 rheumatoid arthritises beteg adatait áttekintve elemeztük a szekunder malignitások előfordulását, típusait. Bár az esetszám relatíve kicsi, a Health for All adatbázis átlagpopulációs adataihoz viszonyítva a daganatok standard incidenciarátáját is (SIR) elemeztük. EREDMÉNYEK - Az 516 gondozott rheumatoid arthritises beteg közül 13 személynél (11 nő és 2 férfi) fejlődött ki malignus daganat (a betegek 2,5%-a). Két betegnél a daganat még a rheumatoid arthritis kezdete előtt jelentkezett. A daganatos rheumatoid arthritises betegek között relatíve még nagyobb női túlsúly (5,5:1) észlelhető. A vizsgált betegek átlagéletkora a rheumatoid arthritis felismerésekor átlagosan 51,4 év, a tumor megjelenésekor 61,8 év volt. A rheumatoid arthritis kezdetétől átlagosan 11,2 év telt el a daganat jelentkezéséig. Eddig öt beteg hunyt el, négy a tumor következtében, az ötödik beteg a daganat szempontjából gyógyultnak volt tekinthető, de amyloidosis alakult ki nála. A túlélő nyolc beteg esetében jelenleg az átlagos túlélés már 7,3 év, az összes beteget tekintve a túlélés 4,7 év. A 13 daganat típusát tekintve hat esetben bronchusrák, emellett két pajzsmirigyrák, valamint egy-egy cutan B-sejtes non- Hodgkin-lymphoma, emlőrák, epehólyagrák, vastagbélrák és hasnyálmirigyrák igazolódott. A Health for All adataihoz képest rheumatoid arthritisben az összes malignitást tekintve a SIR 1,12 (CI: 0,91-1,33) volt, az egyes daganattípusokat tekintve a SIR 2,2 és 70,7 között mozgott. A betegek közül egy részesült az onkogenitást valószínűleg fokozó cyclophosphamidkezelésben, viszont többen kaptak methotrexatot és anti-TNF biologikumot. KÖVETKEZTETÉS - Rheumatoid arthritises betegeink között 13 malignus tumort találtunk. Ebben a kórképben a szekunder tumorok, ezen belül a hörgőrák és - irodalmi adatok alapján - a lymphoma előfordulása gyakoribbá válik. Az alapbetegség megfelelő kezelése, gondozása csökkentheti a szekunder tumorok kialakulásának kockázatát.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntô fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeibôl. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelô vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezetô eredményt kapunk.

Lege Artis Medicinae

A háziorvoslásról - a gondolat szabadságával

BALÁZS Péter

A háziorvoslásról egy rövid történelmi áttekintés inkább fokozza, mintsem csökkenti a tisztánlátást, és segíti a helyes értékítéletet, valamint a megfelelő következtetések levonását. Világosabban láthatjuk a háziorvosi rendszer stratégiai lehetőségeit, aktuális hazai problémáit, a trendvonalak által kijelölt kényszerpályákat, és a rendelkezésünkre álló szabad mozgásteret. Jelen tanulmány szerint a humánerőforrás-helyzet és a szakmai viszonyok is kedvezőtlenek, a praxisok jövedelmei pedig részben a gazdaság szürkezónájából származnak. Jóllehet a trendek semmivel nem biztatnak, a mozgástér pedig szűk, innovatív megoldásokkal mégis kiléphetünk az évszázados merev keretekből. Teljesen újragondolva a rendszert az eredeti célok megtartásával, sőt kibővítésével, akár rövid távon is sikeresek lehetünk a háziorvosi ellátás valóban érdemi átszervezésében.

Ideggyógyászati Szemle

Az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.