Lege Artis Medicinae

Az igazság arcai Beszélgetés Beney Zsuzsával

GYIMESI Andrea

2006. MÁRCIUS 21.

Lege Artis Medicinae - 2006;16(03)

„A magyar költészet még aligha produkált szubtilisabbat, szellemibbet, mint Beney Zsuzsa lírája. Versei annyira éterikusak, hogy eleinte alig érzékeljük a témáikat, csak többszöri elolvasás után bontakoznak ki. Anyagtalannak hatnak, átlátszó fényfátyolnak, pedig nagyon is keményen megmunkált matéria rejlik bennük.” - írta róla Weöres Sándor. A két parton című, 2000- ben kiadott verseskötetet így jellemezték: „A magyar bölcseleti líra egyik csúcsteljesítménye.” Beney Zsuzsa orvos, költő, író és esszéista; hetvenéves koráig tüdőgyógyász szakorvosként dolgozott, mindemellett egyetemi tanárként bölcseletet és költészetet tanított Pécsett és Miskolcon.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Klinikai reumatológia Szerkesztette: dr. Gömör Béla

KESZTHELYI Péter

A magyar reumatológiai szakirodalom könyv formájában megjelent művei közül a legújabb a 2005-ben Gömör Béla által szerkesztett Klinikai reumatológia.

Lege Artis Medicinae

Szavakon innen és túl

VAS József Pál

Évezrednyi tapasztalat szerint az orvos tekintete és szava gyógyít. Ezért lett etikai előírás a megnyugtató, empátiás magatartás. A gyakorlatban azonban nem könnyű a beteg lelkével is, testi állapotával is foglalkozni, így egyszerűbb úgy tekinteni a lélekre, mintha az a testtől függetlenül létezne. Bizonyára azért alakulhatott ki ilyesfajta szemlélet, mert a lélektan hosszú időn keresztül képtelen volt test és lélek működését egységben látni.

Lege Artis Medicinae

Az asthma bronchiale kezelése

BÖSZÖRMÉNYI Nagy György

Az asthma bronchiale nem gyógyítható, de hatásosan kezelhető betegség. Az inhalációs kortikoszteroidok, majd az elhúzódó hatástartamú β2- receptor-agonista aeroszolok megváltoztatták a betegség klinikai képét: a krónikus légzési panaszok jelentősen enyhültek. Ma a farmakoterápia a teljes tünetmentesség elérését célozza, amely az inhalációs kortikoszteroidok és az elhúzódó hatástartamú β2-receptor-agonisták kombinációját tartalmazó aeroszolok alkalmazásával valósítható meg.

Lege Artis Medicinae

A testépítés gyakoriságának és az evészavarok egyes háttértényezőinek preventív vizsgálata fiatal férfiakon

LUKÁCS Liza, TÚRY Ferenc, ARGALÁSZ Attila, MURÁNYI István

BEVEZETÉS - A nők között a karcsúságideál által uralt területen nagy az evészavarok kockázata. A női karcsúságideállal szemben a férfiak testideálja az atlétaideálon alapszik. Vizsgálatunk fókuszában annak tanulmányozása állt, hogy az atlétaideál hangsúlyozott szerepe a férfiakra jellemző egyes foglalkozásokban kockázati tényezőként jelenik-e meg a testi elégedetlenség, illetve a fokozott testedzés tekintetében. Ez előrevetítheti az izomdiszmorfia megjelenését egyes populációkban. MÓDSZER - Katonai és általános egyetemi felsőoktatásban részt vevő férfiak testi és evési attitűdjeit, valamint testedzési szokásait vizsgáltuk 1232 egyetemi hallgató körében, kérdőíves módszerrel. Az általános demográfiai adatokon túl, a testépítéssel kapcsolatos kérdések mellett a vizsgálatban részt vevők kitöltötték az Evészavar- kérdőívet. EREDMÉNYEK - Az általános egyetemi hallgatók átlagos testtömegindexe a katonai mintával való összehasonlításban szignifikánsan magasabb (23,9-23,5 kg/m2). A katonai felsőoktatásban részt vevők között a testépítéssel foglalkozók száma meglepően magas (64,5%). Az Evészavarkérdőív több alskálájában szignifikáns eltérést találtunk a mintákon belüli és a minták közötti többszörösen kombinált csoportbontásban. KÖVETKEZTETÉSEK - A pszichológiai profil szerint a katonai felsőoktatásban tanulók inkább védőfaktorokkal rendelkeznek az evészavarok hátterében álló pszichopatológiai háttértényezők tekintetében.

Lege Artis Medicinae

Egyről a kettőre - A cardiovascularis betegségek megelőzése A II. Magyar Terápiás Konszenzuskonferencia ajánlásáról

NAGY Viktor

November 3. Győző napja. November 3. a Tudomány Napja. Talán véletlen egybeesés, mindenesetre jelképes értékű, hogy ezen a napon tartották 2003-ban, majd 2005-ben is azt a terápiás konszenzuskonferenciát, amelyet a cardiovascularis betegségek megelőzése és preventív kezelése, ha úgy tetszik, „legyőzése” érdekében szerveztek.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A telemedicina hatása az orvos-beteg kapcsolat átalakulására orvosok körében végzett interjúk eredményei alapján

BÁN Attila

Bevezetés - Az orvos-beteg kapcsolat mindig is az ellátás nélkülözhetetlen részét képezte, azonban az infokommunikációs technológiák egészségügyi integrációjával párhuzamosan átalakul az orvos-beteg kommunikáció. Így e tanulmány célja, hogy megvizsgálja milyen hatást gyakorol a telemedicina erre a kapcsolatra. Módszerek - A kutatás során kvalitatív módszer alkalmazása történt, melynek eredményeként összesen 58 félig strukturált interjú (45 férfi, 13 nő) készült el telemedicinában jártas orvosokkal. Az interjúpartnerek többsége radiológusok, háziorvosok és belgyógyászok közül került ki. Az interjúk kérdései arra vonatkoztak, hogy mi jellemzi az orvos-beteg kapcsolatot a távellátásban. Eredmények - Az interjúk eredményei arra engednek következtetni, hogy a teleradiológiában az orvos-beteg kapcsolat szinte megszűnik és elszemélytelenedik. Ennek következtében problémát jelenthet a sokszor hiányos klinikai információ a betegről. A távfelügyelet másfelől viszont egy minőségi változást hozhat az orvos-beteg kommunikációban. A beteggel való távoli kapcsolattartáson, a betegelégedettségen és a biztonság érzésén keresztül to­vább erősödhet az orvos-beteg kapcsolat. Következtetések - A szakirodalmi forrásokkal összhangban - a kutatás eredmé­nyei alapján - nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a telemedicina csak pozitív, vagy csupán negatív irányban befolyásolná az orvos-beteg kommunikációt. A távgyógyászat egyes területein redukálódik (lásd távleletezés) ez a kapcsolat, más területeken viszont akár tovább is erősödhet (lásd távfelügyelet).

Lege Artis Medicinae

Életmódbeli és önértékelt egészségiállapot-különbségek magyar és külföldi orvostanhallgatók körében

TEREBESSY András, HORVÁTH Ferenc, BALÁZS Péter

BEVEZETÉS - Egy orvos, betege teljes személyiségét is figyelembe véve, életmóddal kapcsolatos tanácsokat is ad, amelyek jelentős, sőt gyakran döntő mértékben járulnak hozzá a gyógyuláshoz. Életvitele és saját egészségi állapotának értékelése befolyásolja a tanácsadás gyakorlatát is. Minderre nagy hatást gyakorolnak az egyetemi képzésben eltöltött évek, ezért fontos lehet megismerni már az orvostanhallgatók életvitelét és egészségi állapotát is. ANYAG ÉS MÓDSZER - A Semmelweis Egyetem negyedik évfolyamos Általános és Fogorvostudományi Karán tanuló hazai és külföldi hallgatók életmódbeli és önértékelt egészségi állapot különbségeinek felmérésére az adatokat önkitöltős kérdőíves módszerrel vettük fel (válaszadási arány: 96, illetve 55,6%). Eredményeink értékeléséhez dichotóm változókkal esélyhányados és többváltozós logisztikus regresszióelemzést végeztünk (p<0,05; CI: 95%). EREDMÉNYEK - Hazaiak között az egészséges táplálkozás aránya 41% (n=55), külföldiek között 57,7% (n=67). Külföldi hallgatók gyakrabban végeznek erőteljes testmozgást: 41,46% (n=51), szemben a magyar diákok 20%-ával (n=29). A külföldi hallgatók egy kategória kivételével minden esetben magasabb medián értékekkel rendelkeztek az önértékelt egészségi állapot skáláján. KÖVETKEZTETÉSEK - A különböző földrajzi és kulturális környezetből érkező hallgatói csoportok egészség-magatartásának összevetése során azt tapasztaltuk, hogy táplálkozási szokásokban és önértékelt egészségi állapotban a külföldiek eredményei kedvezőbbek.

Hypertonia és Nephrologia

Vesetranszplantáció Magyarországon

JÁRAY Jenő

1962-ben érettségiztem a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, amely abban az időben az egyik legjobb iskolának számított Magyarországon. Tizenhat éves koromban láttam egy anatómiakönyvet az egyik osztálytársam édesapjánál. Elbűvöltek az ábrák. Ez volt az első lépés, amely az orvosi pálya felé vitt. Középiskolás koromtól kezdve bejártam az OKI kórélettani osztályára, kórélettanász szerettem volna lenni. A Budapesti Orvostudományi Egyetem elvégzését követően, némi szerencsével és támogatással, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikáján működő kísérleti laboratóriumba kerültem, annak vezetője ekkor tért haza skóciai tanulmányútjáról.

Lege Artis Medicinae

Varietas delectat Dr. Balogh István gasztroenterológusradiológussal Nemesánszky Elemér, a LAM főszerkesztője beszélget

NEMESÁNSZKY Elemér, GYIMESI Andrea

Balogh István gasztroenterológusradiológust nem kell bemutatni sem itthon, sem külföldön. Azt azonban kevesen tudják, hogy kivételes sportsikerekkel dicsekedhetsz. Több mint fél évszázada nap mint nap bejársz munkahelyedre, a Szent János Kórházba - bár hét éve nyugdíjba vonultál. Egy 15 orvosból és 50 asszisztensből álló radiológiai osztály vezetője voltál, szoros kapcsolatot tartottál a munkatársaiddal, a szakmával. Hogyan tudtál ilyen hűséges maradni?

Lege Artis Medicinae

Navigare necesse est Beszélgetés dr. Buda Bélával

FERENCZI Andrea

Az elmúlt évtizedek magyar közéletében azon ritka szereplők egyike volt, akik minden körülmények között meg tudták őrizni értelmiségi függetlenségüket, és minden helyzetben a valódi társadalmi integráció irányába segítették a viszonyok változásait. Buda Béla neve elválaszthatatlan többek között a magyar pszichiátriától, addiktológiától és a hazai kommunikációkutatástól; munkái hatnak országhatáron belül és kívül is. Sodorja bármilyen területre az élet, mindig a másik megértése, valóságos empátia vezérli. Amolyan „hídember”, aki sokféle hidat levert különböző „nyelvet” beszélő társaságok és csoportok között. S mint ilyen, önmagát és a sikert is más mércével méri.