A vizsgálat célja volt felmérni az egészségügyi szakdolgozók kiégettségét, valamint depressziójának mértékét. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2022. január 27.–február 14. között. 10 285 értékelhető kitöltés érkezett. A kiégés átlagpontszáma csökkenést mutat a 2021-es felméréshez képest, azonban a kiégés tüneteitől szenvedő egészségügyi szakdolgozók aránya még így is magas, 64,4% (42% esetében súlyos fokú a kiégés, már kezelés szükséges). A depressziót vizsgálva megállapítható, hogy a kitöltők 57,8%-a esetében nem állapítható meg depresszió jelenléte, a többi válaszadó esetében valamilyen mértékű depresszió felmerült. (Súlyos depresszió az összes depressziós dolgozó 6,8%-ának esetében detektálható.) Jelenleg hazánkban a betegek gyógyulási esélye alatta van annak, mint amit az egészségügyi ellátórendszerünk képes lenne biztosítani, „köszönhetően” részben annak, hogy a betegeket ellátó egészségügyi szakdolgozók súlyos lelkiállapotban vannak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a 65 éven felüli lakosok száma 2001-ben az össznépesség 11,8%-a, 2011-ben a 13,2%-a , míg 2019-ben a 19,3%-a volt. Az idősödés korába (60 év) lépő, idős (75 év), agg (90 év) és matuzsálemi (100 év) korú személyek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre, és a szociális-gazdasági szférára. A testi és lelki egészség, az egyén szubjektív jóllétének megőrzése időskorban is kiemelkedően fontos. A World Health Organization (WHO) adatai szerint az adatszolgáltató országok összességében a 60–79 éves lakosság körében a befejezett öngyilkosságok száma 1987-től 2006-ig mintegy 21%-kal növekedett. Magyarországon az öngyilkosságok száma 1980 óta egyenletesen és jelentősen csökkent (1980-ban 4809, 2018-ban 1656 fő, 66%-os a csökkenés), és 2018 óta már nem vagyunk Európában az első három, a világon az első 15 helyre sorolt országok között. A befejezett öngyilkosságok, illetve az öngyilkossági kísérletek száma az időskorúak vonatkozásában azonban változatlanul magas, és emelkedő tendenciát mutat. Az öngyilkosság megelőzésére, az öngyilkossághoz vezető tényezők feltárására és az öngyilkosságot megkísérlők ellátására vonatkozóan a kutatások által feltárt eredmények szélesebb körben való megismertetésére és azok átfogó elemzésére van szükségünk. A közleményben a nemzetközi és hazai irodalmi adatokat tekintjük át, választ keresve elsősorban a prevenció kérdéseire.

Az elmúlt évtizedek egészségügyi reformjai főként gazdasági szempontokra alapoztak, és az ága­zatban napjainkra jelentős problémához vezetett, hogy a humán erőforrás kérdése háttérbe szorult, amit a ki­égés­szindróma tovább súlyosbít. A kutatás célja az egész­ségügyi dolgozók kiégési jelenségének komplex vizsgálata volt. A strukturált, papír alapú önkitöltős kérdőívekre alapozott keresztmetszeti vizsgálat Komló, Pécs és Kecskemét városában foglalkoztatott dolgozók körében történt. Demográfiai adatok felvétele mellett a kiégés vizsgálatához a Maslach Burnout Inventory (MBI) kérdőívet használtuk, a kognitív/viselkedésbeli hibákat, diszfunkcionális elvárásokat pedig a Diszfunkcionális Attitűd Skála (DAS) segítségével térképeztük fel. A hangulatzavar kimutatásához a Beck-féle rövidített depresszió-kérdőívet alkalmaztuk, továbbá erőfeszítés-jutalom-egyensúlytalanság kérdőív és Társas Támogatás kérdőív is kitöltésre került. Összességében 473 kérdőív került kiosztásra, és 441 teljesen kitöltött kérdőív érkezett vissza a vizsgálati időszak végéig. A munkavállalók döntő többsége 36–55 év közötti (63,1%). Az átlagos kiégési pont­szám 58,6 (SD = 16,3), melyből 63 fő (14,2%) alacsony, 356 fő közepes (80,7%) és 22 fő (5,1%) súlyos kiégéssel érintett. A multivariációs analízis során az ellátási típust tekintve az aktív fekvőbeteg-ellátás (OR = 1,018), az élet­kor (OR = 2,514), a családi állapot (OR = 1,148), az ápo­lói munkakör (OR = 1,246), a társas támogatás hiánya (OR = 1,189) és a nem megfelelő javadalmazás (OR = 9,719) bizonyultak a kiégés független rizikó­té­nye­zőinek (p < 0,05 minden esetben). A depresszió súlyos­sága és a kiégés (korrelációs együttható = 0,238), to­vábbá a diszfunkcionális attitűdök és a kiégés (korrelációs együttható = 0,212) között szignifikáns összefüggés igazolódott (p < 0,001 mindkét esetben). Eredményeink alapján az egészségügyi dolgozók (különösen a szakdolgozók) jelentős része köze­pes fokú, 5,1%-a pedig súlyos fokú kiégésben szenved. A kiégésnek vannak befolyásolható (ellátási típus, munkakör, társas támogatás) és nem befolyásolható (életkor, család) tényezői, melyeket az esetleges prevenciós, illetve intervenciós beavatkozások során figyelembe kell venni.

[Az organikus háttérrel nem rendelkező (szomatoform) tünetek gyakoriak az elsődleges és másodlagos betegellátásban. Gyakran társulnak depresszióval és/vagy szorongással, és jelentős funkcionális korlátozott­sá­got okoznak, így mérésük mindenképpen indokolt. A Beteg Egészségi Állapot Kérdőív Testi Tünet Skálát (Patient Health Questionnaire Somatic Symptom Scale; PHQ-15) a testi tünet distressz mérésére fejlesztették ki. A vizsgálat célja a PHQ-15 magyar változatának pszicho­metriai vizsgálata és a negatív affektivitással való kapcsolat replikációja, valamint a normálpopulációra vonatkozó nem és életkor szerinti referenciaértékek közlése. Felté­te­leztük azt, hogy az adatok jó illeszkedést mutatnak a bi­fak­toros modellel, valamint azt, hogy a negatív affektivitás indikátorai, ezen belül is elsősorban a közös faktorra sú­lyoznak. Kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat. A Hun­ga­rostudy 2006 résztvevőinek (n = 5020) PHQ-15-, dep­resszió- (BDI-R-) és szubjektív jóllét (WHO-5-) adatait elemeztük. A PHQ-15 jó belső konzisztenciával (Cronbach’α = 0,810; McDonald’ω = 0,819) bír és közepes-erős együtt járást mutat a BDI-R (rs = 0,49, p < 0,001) és a WHO-5 (rs = –0,48, p < 0,001) pont­számmal. Az adatok bifaktorstruktúrára való illeszkedése kitűnő. Az általános faktor erős kapcsolatban áll a dep­resszióval (β = 0,656 ± 0,017, p < 0,001) és a szubjektív jólléttel (β = –0,575 ± 0,015, p < 0,001), míg a tünet­specifikus faktorok csak gyengén vagy egyáltalán nem kapcsolódnak ezekhez a konstruktumokhoz. A PHQ-15-pontszám magasabb a nők és az idősebbek körében. A PHQ-15 magyar változata jó pszicho­metriai mutatókkal bír, pozitívan kapcsolódik a depresszió­hoz és negatívan a szubjektív jólléthez. A kérdőív jól használható lehet a szomatizációs zavar (DSM-IV) vagy a testi tünet zavar (DSM-5) előszűrésére. A közölt referenciaértékek mind a tudományos kutatásban, mind a klinikai gyakorlatban hasznosíthatók.]

A vizsgálat célja: A demens betegek számának növekedése a magyar ellátórendszert is kihívás elé állítja. A tanulmányok zöme a demens embert ápoló családtagok megküzdési terheivel foglalkozik. Az ágazat fejlődése érdekében fontos megvizsgálni a szakosított demens ellátásban dolgozó ápolók pszicho-szociális helyzetét és jellemzőit. Anyag és módszer: A demens ellátásban dolgozó ápolók (n=130) önkitöltős kérdőívet töltöttek ki 2017 januárjában. A vizsgálatban alkalmazott egészségpszichológiai kérdőívek: Élettel való elégedettség, Élet értelme kérdőív, Beck-féle depresszió kérdőív, Vitális kimerültség skála, Freudenberger-féle kiégés kérdőív. Eredmények: Az ápolókra jellemző a túlterheltség, elégedetlenség és a pályaelhagyás gondolata. Magas színtű a kiégés, a vitális kimerültség és a depresszió, melyek együttmozgást mutatnak. A depressziós ápolóknál magasabb szintű a vitális kimerültség: r=0,549, a depresszió és a kiégettség korrelációja: r=0,528. Az élettel való elégedettség ellentétesen korrelál a vitális kimerültséggel: r=- 366. A koherencia és az életelégedettség skála statisztikailag jelentős együttmozgást mutat (r=0,455). Következtetések: Az ápolók veszélyeztetett állapotban vannak. A munkahelyi elégedettség fokozása, az ápolók pszicho-szociális gondozása, a stresszkezelő tréningek alkalmazása elengedhetetlen.