[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm mûködés jellemzi az MG-betegek különbözô alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm mûkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bôrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülô betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idô növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]

Az egyes kisebbségekhez tartozó személyek közös jellemzője, hogy általános egészségi állapotuk rosszabb, mint a többségi társadalomhoz tartozóké, továbbá gyakran szenvednek el diszkriminációt mindennapi életük során. A kisebbségekhez tartozó gyógyítók szívesebben dolgoznak kisebbségekhez tartozó betegekkel, vagy hátrányosabb helyzetű ellátási területeken, ami fontos lehet az egészségügyi rendszerben megjelenő egyenlőtlenségek csökkentésében. Anonim, online kérdőív négy magyar orvosegyetem általános orvos hallgatóival (n = 530, válaszadási arány: 8,86%). Jelen írásunkban, deskriptív elemzés segítségével a hallgatók észlelt diszkriminációval kapcsolatos vélekedéseit elemezzük. Konfirmatív statisztikai elemzéseink (statisztikai tesztek) eredményeit exploratív statisztikai kontextusban értelmeztük. A válaszadók 29,6%-a vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. Az elmúlt évben a kisebbséghez tartozó hallgatók 63,0%-a, illetve a nők 53,8%-a számolt be negatív megkülönböztetésről, a többségi hallgatóknál ez az arány 37,8%, míg a férfiaknál 31,9% volt. A hallgatók szerint a leggyakoribb jelenség a nemi identitás, az etnikai hovatartozás, a szexuális orientáció és a fogyatékosság kapcsán elszenvedett diszkrimináció. A válaszadók legnagyobb arányban az „ageizmus”, vagyis a 30 év alatti (12,0%) és az 50 év feletti (8,6%) életkorral összefüggő negatív megkülönböztetés létezésével nem értenek egyet. A diszkrimináció elterjedtségének megítélése nem mutatott összefüggést a kisebbségi státusszal. A kisebbséghez tartozó hallgatók számára kevésbé jelent kényelmetlenséget más kisebbséghez tartozókkal együtt dolgozni. A férfi hallgatók ugyanakkor a szexuális, valamint transzszexuális ki­sebb­séghez tartozó munkatársakkal való mun­kát nagyobb százalékban tartják ké­nyel­metlennek, mint a nők. Az egyetem sok­színűségért tett erőfeszítéseinek megítélésében a kisebbségi hallgatók kevésbé érzik elégségesnek az egyetemek erőfeszítéseit. A kisebbséghez tartozóknak és női hallgatóknak kulcsszerepük lehet az ellátórendszerben megjelenő egyenlőtlenségek és diszkrimináció csökkentésében. Annak ellenére, hogy a nők nagyobb arányban vannak jelen az orvosképzésben, nagyobb arányú hátrányos megkülönböztetésről számolnak be, mint férfi hallgatótársaik. Ugyanakkor vizsgálatunk fontos korlátját jelenti – a téma jellegéből is adódó – alacsony válaszadási arány, amely nem teszi lehetővé az eredmények általánosíthatóságát.

[Cél - A P-hullám-diszperzió értékelése antiepileptikus kezelés (AETh) előtt és után, valamint a ventricularis repolarizáció kockázatának vizsgálata a Tpeak-Tend (Tp-e) intervallum és a Tp-e/QT arány használatával epilepsziás betegek körében. Módszerek - Hatvanhárom, AETh-ban részesülő beteget és 35 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. Az epilepsziás betegek körében az EKG-vizsgálatot az AETh előtt és utána három hónappal végeztük. A Tp-e intervallumot és a Tp-e/QT arányt mindkét csoport esetében 12 elvezetéses EKG-berendezéssel mértük. Eredmények - A Tp-e intervallum hosszabbnak, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok magasabbnak bizonyultak a betegcsoportban, mint a kontrollok között (p < 0,05, mind­egyik esetében), ugyanakkor a QTmax-arány szignifikánsan alacsonyabb volt a betegcsoportban. Három hónap AETh után a betegek körében szignifikáns mértékben növekedett a QTmax, a QTcmax, a QTcd, a Tp-e, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc (p < 0,05). Miután értékelték az AETh arrhythmiás hatását, három hónapos kezelés után különösen a valproinsavval kezeltek esetében észlelték a Tp-e intervallum, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok szignifikáns növekedését (p < 0,05). A carbamazepinnel és a levetiracetammal kezeltek esetében nem különböztek szignifikáns mértékben a terápia előtti és utáni értékek. Következtetés - Az epilepszia arrhythmogen környezettel társulhat, és az AETh-ban részesülő betegeket szorosan monitorozni érdemes az arrhythmia kiszűrése érdekében.]

A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

HÁTTÉR - A nagyon idős, esendő hypertoniás betegek kezelésekor figyelembe kell venni a nagyon idősek általános egészségi állapotát, esendőségét, cardiovascularis betegség (CVD) meglétét és a szisztolés vérnyomásértéket (SBP). CÉLKITŰZÉS - A 29 országban végzett klinikai vizsgálatban a cél a családorvosi gyakorlat antihipertenzív terápiában mutatkozó eltéréseinek elemzése volt a 80 évesnél idősebb betegek körében, illetve arra kerestük a választ, hogy mennyire befolyásolja kezelési döntésüket az időskori esendőség. Tanulmányunk másik célkitűzése a magyar eredmények nemzetközi eredményekkel való összehasonlítása volt. MÓDSZEREK - Az online kérdőíves felmérés során a családorvosoknak különböző karakterisztikájú - esendőség, SBP és CVD tekintetében -, nagyon idős betegeknél kellett dönteniük a vérnyomáscsökkentő kezelés megkezdésének szükségességéről. Országonként összehasonlításra került azon esetek aránya, amelyekben a kezelés mellett döntöttek a családorvosok. Lo­gisz­tikus kevert modellt használtunk az elesettség figyelembevételének többváltozós mo­dellezésére. EREDMÉNYEK - 2543 családorvos vett részt a nemzetközi felmérésben, 52%-uk nő, 51%-uk városban praktizáló. A praxisok 61%-ában fordultak elő több mint 10%-os arányban az igen idős betegek. Magyarországról 247 családorvos vett részt a vizsgálatban, 52,3%-uk nő, 63,1%-uk dolgozik városban. A praxisok 48,8%-ában 10% felett volt az igen idős betegek számaránya. A 29 országból 24 országban (83%) a beteg esendő állapotát a családorvosok azzal a döntéssel kapcsolták össze, hogy inkább nem indítanak kezelést, és ez az SBP, a CVD és a családorvosok jellemzői szerinti korrekció után is igaz volt [esélyhányados (OR) 0,53; 95%-os konfidenciaintervallum (CI) 0,48-0,59; országonként OR 0,11-1,78]. A legalacsonyabb kezelési arány Hollandiában volt (34,2%; 95%-os CI: 32,0-36,5%), a legmagasabb arány pedig Ukrajnában (88,3%; 95%-os CI: 85,3-90,9%). Magyarországon a kezelési arány 50-59% között volt. Az esendőség hatását vizsgálva Magyarország a 27. helyen állt, a magyar családorvosokat nem befolyásolta szignifikánsan a páciens esendősége a kezelés megkezdésében (OR = 1,16; 95% CI 0,85-1,59). A magyar családorvosok ugyan gyakrabban kezdték meg az idős betegek gyógyszeres kezelését, ha a családorvos férfi volt (OR = 1,45; 95% CI: 0,81-2,61), ha az orvos kevesebb mint öt éve dolgozik a praxisában (OR = 2,41; 95% CI: 0,51-11,38), és ha sok 80 év feletti betege van a praxisában (OR = 2,18; 95% CI: 0,70-6,80), de ezek a különbségek statisztikailag nem szignifikánsak. A ma­gyar családorvosoknál a terápia megkezdését szignifikánsan befolyásolta a cardiovascularis megbetegedés (OR = 3,71; 95% CI: 2,64-5,23) és a 160 Hgmm feletti SBP (OR = 190,39; 95% CI: 106,83-339,28). KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunkban jelentős különbség volt az egyes országok között az antihipertenzív kezelés megindításában az igen idős betegek esetében. Magyarország azon országok közé tartozott, ahol a családorvosok inkább kezelik az esendő betegeket. A beteg esendősége nem befolyásolta a terápia megkezdését, sokkal jobban a cardiovascularis megbetegedés és a 160 Hgmm feletti SBP. A vizsgálat fontos üzenete volt, hogy to­vább­ra is szükséges a családorvosok és a csa­ládorvos-rezidensek oktatása az idős, esen­­dő hypertoniás betegek kezelésével kap­csolatban.