A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

A cukorbetegséggel élők száma folyamatosan nő, így a velük kapcsolatba kerülő neurológus vagy más szakemberek is egyre gyakrabban szembesülhetnek ezen betegek neuropszichiátriai zavaraival. Az utóbbi időben és jelenleg is számos kutatás foglalkozik nemcsak a cukorbetegség és az idegrendszer kölcsönhatásaival, az agy finomszerkezeti és funkcionális elváltozásaival, hanem az antidiabetikus kezelések kognitív vonatkozásaival is. A diabetes mellitus mindkét típusában megjelenhetnek a kognitív hanyatlás és a depresszió tünetei, és álmatlanság, szorongás, distressz szintén előfordulhatnak. Mindezek a diabetesszel és egymással kétirányú kapcsolatok révén további egészség- és életminőség-romlást eredményezhetnek, ezért is fontos, hogy minden résztvevő, aki a betegek ellátásában szerepet kap, időben tudomást szerezzen a fennálló zavarokról. A magasabb kockázat megállapítása és a szűrővizsgálatok szintén javíthatnák a diabetes prognózisát és a szövődmények megelőzését.

Bevezetés: A percutan vesebiopszia alapvető fontosságú módszer egyes vesebetegségek diagnosztikájában, ugyanakkor ismert, hogy potenciális szövődményekkel jár. A jelen tanulmányunkban a szövődményráta, a klinikai tünetek és a biopsziával kórismézett szövettani diagnózisok közti kapcsolatot, illetve az egyes betegségek megoszlását vizsgáltuk betegcsoportunkban. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba 353 beteget vontunk be, akiken percutan vesebiopsziát végeztünk centrumunkban. A biopszia minden esetben ultrahangos bejelölést követően történt. A szövődmények előfordulása és a szövettani diagnózisok közti statisztikai összefüggéseket elemeztük. Eredmények: A szövődményráta (44,5%) és a betegségek előfordulása hasonló volt a korábbi tanulmányokban leírtakhoz. Szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődmények előfordulása a diabeteses nephropathiában [likelihood ratio (LR) 0,44], valamint az akut tubularis necrosisban (LR 0,38) szenvedő betegek csoportjában. Ezzel szemben vékonybazálmembrán- szindrómával diagnosztizált betegekben több mint hatszor gyakrabban alakult ki intrarenalis haematoma a többi beteghez viszonyítva. Az arteriovenosus fistulák kialakulása több mint kétszer gyakoribb volt a vasculitises (LR 2,88), illetve az akut interstitialis nephritises betegcsoportban. Ugyanakkor a súlyos arteriosclerosisban szenvedő betegek esetében ez a komplikáció szignifikánsan ritkábban fordult elő (LR 0,46). Összefoglalás: A vesebiopsziához társuló szövődmények kialakulásának gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb diabeteses nephropathiában, valamint akut tubularis necrosisban szenvedő betegek körében. Ezzel szemben vékonybazálmembrán-szindróma, vasculitis, rapidan progrediáló glomerulonephritis és akut interstitialis nephritis esetén a szövődmények kialakulásának a rizikója szignifikánsan magasabb, ezért ezek a betegek szorosabb monitorozást igényelnek vesebiopsziát követően. Kulcsszavak: vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula

A saxagliptin szelektív, potens dipeptidil-peptidáz- IV- (DPP-IV-) gátló. A DPP-IV-gátlás révén csökkenti az endogén inkretin hormonok degradációját, így glükózdependens módon növeli a hasnyálmirigyszigetek inzulinelválasztását, és csökkenti a glükagon szekrécióját. A klinikai vizsgálatok során a saxagliptin monoterápiában és kombinációs kezelés során is, úgymint metformin, glibenclamid, glipizid, pioglitazon, rosiglitazon mellett is javította a klinikai glykaemiás végpontokat. Glükózdependes mechanizmusának köszönhetően monoterápiában vagy metforminnal kombinálva minimális a hypoglykaemia kockázata. Összességében jól tolerálható, és nincs érdemleges hatása a testsúlyra. A szerzők összefoglalják a saxagliptinnel végzett legfontosabb klinikai vizsgálatokat.

A Magyar Hypertonia Regiszter (MHR) 2011., 2013. és 2015. évi adatbázisa alapján 22668 hypertoniás férfi (átlagéletkor 60,8 év) és 24684 hypertoniás nő (átlagéletkor 64,1 év) esetében trendanalízissel és lineáris regresszióval vizsgáltuk a szérumhúgysavszint nagyságának összefüggését a vérnyomással, a célvérnyomás-elérés mértékével, az ISH és a hypertonia társbetegségeinek megjelenési arányával. A korrelációelemzést kiterjesztettük a metabolikus tényezőkre (BMI, haskörfogat, lipidprofil, vércukor) és a vesefunkcióra is. Szignifikáns összefüggést észleltünk a szérumhúgysavszint, a szisztolés és diasztolés vérnyomás, valamint a célvérnyomás között. Szignifikáns korreláció áll fenn a szérumhúgy sav - szint és a metabolikus jellemzők (haskörfogat, BMI, összkoleszterin, HDL-koleszterin, triglicerid, éhomi vércukor) között, illetve a hyperurikaemiában gyakoribb volt a metabolikus szindróma előfordulási aránya. A szérumhúgysavszint növekedésével párhuzamosan egyre gyakoribb a hypertoniához társult KVB, ischaemiás szívbetegség és a diabetes előfordulása. A legszorosabb összefüggés nőknél a húgysavszint és az idült vesebetegség között, férfiaknál a húgysavszint és ischaemiás szívbetegség között áll fenn. Elemzésünk alátámasztja azon nemzetközi állásfoglalást, amely szerint a hyperurikaemia egy független cardiovascularis, metabolikus és renalis kockázati tényező.