Hypertonia és Nephrologia

A nefroklinikopatológia jelentõsége a nefrológiai diagnosztikában

NAGY Judit, KEMÉNY Éva, IVÁNYI Béla

2015. DECEMBER 10.

Hypertonia és Nephrologia - 2015;19(06)

Azokban a nefrológiai esetekben, amelyekben a klinikai tü ne - tek, a laboratóriumi adatok és a képalkotó technikával kapott információk nem elegendõek a vesebetegség pontos diagnózisának a megállapításához, a vesebiopszia szövettani vizsgálata segíthet a vesében zajló patológiai elváltozások leírásával. A patológiai kórisme hozzájárulhat a betegség prognózisának a megítéléséhez és a kezelés megtervezéséhez is. Az aktív és krónikus elváltozások ismertetése és sú - lyosságának a megállapítása befolyásolhatja az adekvát terápiát, és segíthet az arra adott válaszreakció valószínűségének a megállapításában. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a nefrológus klinikus és a nefropatológus közti állandó konzultáció elen - ged hetetlen már a kezdettõl, azaz a vesebiopszia szükségességének, várható hasz - nának a megállapításától egészen a szövettani vizsgálat eredményének az értékeléséig.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A vérnyomást befolyásoló genetikai tényezők diagnosztikája és a magas vérnyomás genetikai rizikófaktorai

LACZIKÓ Dorottya, RÉPÁSI Eszter, RZEPIEL Andrea, KEREKES Éva, SHENKER-HORVÁTH Kinga, KOLLER Ákos, ELBERT Gábor, NAGY Zsolt B.

A magas vérnyomás a cardiovascularis és vesebetegségek egyik bizonyított rizikófaktora. A magas vérnyomásnak általában nincsenek tünetei, de olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a stroke vagy a szív- és veseelégtelenségek. Globálisan a társadalom 24 év feletti felnőtt korosztályának körülbelül 40%-át érinti és a kor előrehaladtával ez az arány növekszik: 65 éves kor felett az előfordulás már 70% feletti. A magas vérnyomás kialakulásáért környezeti és gene - tikai hatások együttesen felelősek, ezért kifejezetten nagy feladatot jelent a hajla - mosító gének meghatározása. Számos gén genetikai variációja igazoltan növeli a hypertonia kialakulásának esélyét. A leggyakoribb hypertoniára hajlamosító polimorfizmusok az AGT, AGTR1, ACE NOS3 és CYP4A11 génekben fordulnak elő. A polimorfizmusok ismerete klinikai jelentőségű mind a prevencióban, mind a terápiás folyamatokban. Mole ku - lá ris genetikai vizsgálatokkal (PCR, microarray, real-time PCR) az életviteli és te - rápiás javaslatok egyénre szabhatóak.

Hypertonia és Nephrologia

A Janus-arcú tiazidok

KEMPLER Péter, HORVÁTH Viktor József

A tiazid típusú diuretikumok effektív vérnyomáscsökkentő szerek, de számos mellékhatással is rendelkeznek. Használatuk során, különösen nagyobb dózisok alkalmazása esetén fennáll a hypokalaemia, hyperuricaemia, hypercalcaemia kialakulásának lehetősége, továbbá kedvezőtlen a szénhidrát-anyagcserére és a lipidanyagcserére gyakorolt hatásuk is. Randomizált, kontrollált vizsgálatok adatai szerint kombinációs kezelés alkalmazása során a renin-angiotenzin rendszert gátló készítményeket tiazid típusú diuretikumok helyett előnyösebbnek tűnik kalciumantagonistákkal kombinálni.

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia prevalenciája a világban és hazánkban a 2014. évi WHO-adatbázis alapján

KÉKES Ede

A hypertonia ismert cardiovascularis rizikófaktor, hiszen a mai napig a legnagyobb méretű populációvizsgálat, a „Framingham study” igazolta, hogy a szisztolés és diasztolés vérnyomásérték emel kedése függvényében férfiaknál és nőknél egyaránt nő a cardiovascularis események megjelenése, különösen ischaemiás szívbetegség és a stroke vonatkozásában.

Hypertonia és Nephrologia

A túlsúly és obesitas mérési lehetőségei és hasznossági értékük

KISS István, KÉKES Ede

A népesség túlsúlya és elhízása 1980 óta folyamatos növekedést mutat az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development) országokban, melynek Magyarország is tagja. A legutóbbi, 2014. évi statisztikai elemzés szerint ezen országokban a túlsúlyos és elhízott egyének aránya meghaladja a felnőtt lakosság 50%-át.

Hypertonia és Nephrologia

XI. Szolnoki Hypertonia Nap

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A percutan vesebiopszia szövődményei és a szövettani diagnózis közötti összefüggés

FISI Viktória, MAZÁK István, DEGRELL Péter, HALMAI Richárd, MOLNÁR Gergő A., FEHÉR Eszter, NÉMETH Kinga, PINTÉR István, KOVÁCS Tibor, WITTMANN István

Bevezetés: A percutan vesebiopszia alapvető fontosságú módszer egyes vesebetegségek diagnosztikájában, ugyanakkor ismert, hogy potenciális szövődményekkel jár. A jelen tanulmányunkban a szövődményráta, a klinikai tünetek és a biopsziával kórismézett szövettani diagnózisok közti kapcsolatot, illetve az egyes betegségek megoszlását vizsgáltuk betegcsoportunkban. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba 353 beteget vontunk be, akiken percutan vesebiopsziát végeztünk centrumunkban. A biopszia minden esetben ultrahangos bejelölést követően történt. A szövődmények előfordulása és a szövettani diagnózisok közti statisztikai összefüggéseket elemeztük. Eredmények: A szövődményráta (44,5%) és a betegségek előfordulása hasonló volt a korábbi tanulmányokban leírtakhoz. Szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődmények előfordulása a diabeteses nephropathiában [likelihood ratio (LR) 0,44], valamint az akut tubularis necrosisban (LR 0,38) szenvedő betegek csoportjában. Ezzel szemben vékonybazálmembrán- szindrómával diagnosztizált betegekben több mint hatszor gyakrabban alakult ki intrarenalis haematoma a többi beteghez viszonyítva. Az arteriovenosus fistulák kialakulása több mint kétszer gyakoribb volt a vasculitises (LR 2,88), illetve az akut interstitialis nephritises betegcsoportban. Ugyanakkor a súlyos arteriosclerosisban szenvedő betegek esetében ez a komplikáció szignifikánsan ritkábban fordult elő (LR 0,46). Összefoglalás: A vesebiopsziához társuló szövődmények kialakulásának gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb diabeteses nephropathiában, valamint akut tubularis necrosisban szenvedő betegek körében. Ezzel szemben vékonybazálmembrán-szindróma, vasculitis, rapidan progrediáló glomerulonephritis és akut interstitialis nephritis esetén a szövődmények kialakulásának a rizikója szignifikánsan magasabb, ezért ezek a betegek szorosabb monitorozást igényelnek vesebiopsziát követően. Kulcsszavak: vesebiopszia, szövõdmény, vérzés, arteriovenosus fistula

Hypertonia és Nephrologia

Tubulointerstitialis nephritis és uveitis szindróma

BAJCSI Dóra, FEJES Imre, KEMÉNY Éva

A tubulointerstitialis nephritis és uveitis (TINU) szindróma ritka, aluldiagnosztizált oculorenalis szindróma, amelyet akut tubulointerstitialis nephritis és uveitis kialakulása jellemez. Az átlagos életkor a kialakuláskor 15 év, de bármely életkorban kialakulhat. Női predominancia áll fenn. Az uveitis jelentkezhet a tubulointerstitialis nephritis előtt, után és azzal egy időben. A klinikai tünetek típusosan nem specifikusak: láz, étvágytalanság, testsúlycsökkenés, hányinger és hányás, gyengeség, hasi fájdalom, ízületi és izomfájdalmak. A laboratóriumi vizsgálatok heveny vesefunkció-romlást, anaemiát, a gyulladásos paraméterek magasabb szint - jét tárják fel. A vizeletvizsgálat eredményei tubulointerstitialis nephritisre jellemzőek: nem nephroticus proteinuria, steril leukocyturia, mikroszkópos haematuria és tubularis diszfunkció (például normoglykaemiás glycosuria) mutatható ki. A prognózis általában jó, különösen gyermekek esetében. Perzisztáló vesediszfunkció csak az esetek kis részében alakul ki. Közleményünkben egy 39 éves nőbeteg esetét mutatjuk be, és összefoglaljuk a TINU szindróma fő jellemzőit.

Lege Artis Medicinae

Elsődleges tubulointerstitialis nephritis

FERENCZI Sándor

Az elsődleges tubulointerstitialis nephritist a tubulointerstitialis tér sejtes infiltrációja jellemzi. Az infiltrátumot - változó számban - T- és Blymphocyták, monocyta/macrophagok, neutrophil és eosinophil granulocyták alkotják. A sejtes infiltráció oedemával és különböző fokú tubuluskárosodással társul. A betegség akut és krónikus formája ismert. A betegséget gyógyszerek, infekciók, szisztémás és malignus betegségek okozzák; az esetek egy részében a kórkép idiopathiás. A betegség patogenezisében többnyire immunfolyamatok játszanak szerepet. A másodlagos tubulointerstitialis nephritisek primer glomerularis, vascularis betegséghez társulnak, jellemzőjük a tubulointerstitialis fibrosis és a tubulusatrophia. A szövettani elváltozások a krónikus vesebetegségek progressziójának fontos meghatározói. A tubulointerstitialis nephritis mindkét formája gyakran jár veseelégtelenség kialakulásával.

Hypertonia és Nephrologia

A szegedi Nephrologia-Hypertonia Centrum 10 éves vesebiopsziás anyagának áttekintése

A szerzők retrospektíven elemezték a 2007. január 1.-2016. december 31. közötti időszakban a centrumban végzett vesebiopsziák adatait. A vizsgált időszakban 451 vesebiopszia történt. A betegek átlagéletkora 48,7±15 év volt. A leggyakoribb indikációként szereplő klinikai tünet a nephrosisszindróma volt (38,8%). A leggyakoribb szövettani diagnózisok a membranosus nephropathia (16,7%), az IgA-nephropathia (11,6%) és az FSGS (10,9%) voltak. A nefrológusok leggyakoribb klinikai felvetései az FSGS (17,4%), a membranosus nephropathia (16,1%) és az IgAnephropathia (10,3%) voltak. Ugyanez a diabeteses nephropathia esetében 7,5% és 12,2% volt. Minor, beavatkozást nem igénylő szövődmény 98 esetben (21,7%) fordult elő, major komplikáció 13 betegnél (2,9%) jelentkezett. Az eredmények alapján az FSGS klinikailag túlbecsült, bár tény, hogy a három leggyakoribb szövettani eltérés között van. Hasonlóan túlzó a diabeteses nephropathia is mint klinikai diagnózis, hiszen a szövettanilag igazolt esetek ennek csak kicsit több mint a felét teszik ki. A klinikai felvetések és a valós szövettani diagnózisok rendszeres összevetése segíthet, hogy a későbbiekben még nagyobb legyen a pontos felvetések aránya.

Lege Artis Medicinae

A vesebiopszia indikációja cukorbetegségben

NAGY Judit, DEGRELL Péter, EKNOYAN Garabed, WITTMANN István

Világszerte folyamatosan nő a veseelégtelenségben szenvedő, vesepótló kezelést igénylő betegek száma. Amerikában és Nyugat-Európában - valamint előrejelzések szerint hamarosan Magyarországon is - elsősorban a diabeteses veseelváltozások felelősek jelenleg a végstádiumú veseelégtelenség kialakulásáért. A leggyakoribb veseelváltozás 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban is a diabeteses nephropathia. Az elmúlt néhány évben azonban számos vizsgálatból kiderült, hogy a veseelváltozások fajtái és azok gyakorisága különböznek 1-es és 2-es típusú diabetes mellitus esetén. 1-es típusú diabetesben hisztológiai vizsgálat csak a nem diabeteses nephropathiák felismeréséhez szükséges, a vesebiopszia indikációi jól ismertek. Ugyanakkor 2-es típusú diabetes mellitus esetén nincs megegyezés a vesebiopsziák indikációit illetően. A szerzők összefoglalják a diabeteses nephropathia és az egyéb diabeteses veseelváltozások jellegzetességeit. Egyben felvetik annak a kérdésnek a fontosságát, hogy 2-es típusú diabetes mellitus esetén is meg kellene határozni a vesebiopszia indikációit, illetve a vesebiopsziás vizsgálat gyakoribb alkalmazására lenne szükség az effektívebb megelőzési és kezelési stratégiák kidolgozásához.