Lege Artis Medicinae

A vállalkozó egészségügy - biztosított társadalom

1992. JANUÁR 29.

Lege Artis Medicinae - 1992;2(01)

A Népjóléti Minisztérium és a Magyar Public Relation Szövetség három naposra tervezett nemzetközi kongresszus szervezését kezdte meg a fenti címen. A kongresszus céljairól kérdeztük Barát Tamást, a Magyar Public Relations Szövetség főtitkárát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Egy Asztalnál

A szakma közvéleménye a Jelentés a társadalombiztosításról című összefoglaló kötet révén ismerte meg a Fraternité Rt. nevét. Ennél több nemigen ismert erről az intézmények és magánszemélyek alkotta részvénytársaságról, mely Kelet-Európában egyedüliként a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos területeken ad át ismereteket és tanácsokat a döntéshozóknak. Vezérigazgatója, Bánfalvy István így nyilatkozott:

Lege Artis Medicinae

A programozott sejthalál (apoptosis) biológiai és patológiai jelentősége

SZENDE Béla

A programozott sejthalál (apoptosis) biológiai jelentőségében, a morfológiai jelek és bioké miai történések vonatkozásában alapvetően különbözik a necrosistól. Az apoptosis aktív sejtműködés eredménye (sejtöngyilkosság), amely számos biológiai és kóros folyamatban megfigyelhető. A daganatok hormonkezelése során az apoptosis mértékének fokozását érhetjük el, ami a hormonkezelés hatásmódját és az apoptosist elindító génregulációs változást új megvilágításba helyezi.

Lege Artis Medicinae

BCG Immunterapeutikum alkalmazása hugyhólyagdaganatok (carcinoma in situ és papilláris rák) kezelésére

CSIZÉR Zoltán

A BCG Immunterapeutikum (BCG IT) az első immunmodulátor, amelyet az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban húgyhólyagrákok kezelésére engedélyeztek. A készítményt egy jól tervezett és eredményes klinikai hatásossági vizsgálat alapján engedélyezték. A többközpontú, független és ellenőrzött vizsgálatot egy hosszú megfigyelési idő követte. A klinikai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a BCG immunterápia szignifikánsan hatásosabb az Adriamycin kemoterapiánál. A két készítmény toxicitása és az általuk okozott mellékhatások súlyossága között nincs lényeges különbség.

Lege Artis Medicinae

Transoesophagealis és transthoracicus echocardiographia aorta dissectioban

LENGYEL Mária

Az aorta dissectio prognózisa súlyos, de az életkilátások a korai diagnózissal javíthatók. A szerző az echocardiographia szerepét értékeli a felismerésben. 32 beteg echocardiographiás eredményeit elemzi, akiknél 1984. szeptember és 1991. július között egyéb módszerekkel aorta dissectiot bizonyítottak. Közülük 19 betegben csak transthoracicus echocardiographia (TTE), 13-ban TTE és transoesophagealis echocardiographia (TE) is történt. A kontroll csoportba 21 beteg tartozott, náluk az aorta dissectio gyanúja nem igazolódott. Az aorta dissectiot DeBakey szerint osztályozták. A 14 akut és 18 krónikus aorta dissectio közül 9 volt I. típusú, 15 II. típusú és 8 III. típusú. A klinikai gyanú, a TTE, a TE és a szívkatéterezés szenzitivitása 34, 72, 92 és 94% volt. A TE alkalmas volt a típusok azonosítására, a be- és visszalépési nyílások, az állumen és a bal coronaria artéria eredésének felismerésére. A TTE az aorta dissectio szövődményeinek és etiologiájának kimutatásában volt értékes. Az etiológiában a hypertoniának (12) és a Marfan syndromának (7) volt vezető szerepe. Az eredmények az irodalmi közlésekhez hasonlóan azt bizonyítják, hogy az aorta dissectio diagnosztikájában a TE biztonságos és meg bízható módszer, amely felülmúlja a TTE-t és nem marad el az angiographiától. Aorta dissectio gyanúja esetén a TE-vel kombinált TTE elvégzését ajánlják. Az aorta dissectio ellátásában és megelőzésében nagy jelentőségű a kardiológiai szövődmények és az etiológiai tényezők echocardiographiás kimutatása is.

Lege Artis Medicinae

Szájtünetek jelentősége a leukaemiák diagnosztikájában

GYURKOVICS Csilla, BÁNÓCZY Jolán

A vérképzőrendszer betegségeinek gyakori kísérő tünetei a szájnyálkahártya-, és a száj környékének elváltozásai, melyek az alapbetegség első tüneteként jelentkezve, diagnosztikus értékűek. Primaer szájtünetek elsősorban az acut leukaemiára jellemzőek. Ezek: haemorrhagia, petechia, ecchymosis, ínyfekély, gingiva-hy pertrophia, gingiva-fájdalom, fogmozgathatóság, candidiasis, herpes simplex vírusfertőzés, nyirokcsomó nagyobbodás. A chronicus leukaemiák szájtünetei is fel kelthetik az alapbetegség gyanúját. A szájelváltozások kiterjedését és súlyosságát az al kalmazott cytostaticus terápia fokozza.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Covid-19 – a valóság próbája

SVÉD Tamás

Ez a pandémia a válság, a valóság próbája, a megmérettetés, ahol kiderül, mit tudunk kezdeni a szekrényekből előbukó csontvázak tömegével, képesek vagyunk-e félretenni játszmáinkat és közösen, összezárva megküzdeni egy komoly fenyegetéssel. Akkor sikerülhet, ha képesek leszünk ezúttal szembenézni a valósággal, mind a járvány, mind az egészségügy állapotának tekintetében.

Lege Artis Medicinae

LAM 30: 1990–2020. Tükörbe nézve: a LAM, a magyar orvostudomány és a hazai egészségügy három évtizede

KAPÓCS Gábor

Kedves Olvasónk! Örömmel nyújtjuk át Önnek a LAM (Lege Artis Medicinæ) 30., karácsonyi számát. A LAM az 1990. évi indulása óta méltán vívott ki elismerést széles körű, megalapozott és hasznos információival az orvos- és egészségtudományok legújabb vívmányairól, valamint az egészségügyről és határterületeiről. Kezdettől fogva azon dolgozunk, hogy hiteles, magas szakmai és esztétikai színvonalú kiadványt készítsünk, amit haszonnal és élvezettel forgathatnak a legkülönbözőbb, az orvostudományhoz tartozó, és ahhoz kapcsolódó területek művelői. Ennek következetes megvalósítása tette az elmúlt évtizedekben a LAM-ot hazánk egyik legtekintélyesebb orvostudományi folyóiratává.

Lege Artis Medicinae

Három évtized rövid krónikája

KAPRONCZAY Katalin

A magyarországi időszaki szaksajtó európai viszonylatban meglehetős késéssel indult meg. A szakfolyóiratok közreadását, szerkesztését, szemléletét egyaránt befolyásolta az adott történelmi, politikai helyzet. Bizonyos történelmi fordulópontok hatására fontos szakfolyóiratok megszűntek (1848–49-es szabadságharc, első és a második világháború), ugyanakkor voltak időszakok, amelyek lendületet adtak a tudományok fejlődésének, így a folyóirat-alapításnak is. Az 1990-es magyarországi rendszerváltoztatás utáni évekre mindkét kijelentés érvényes, megváltozott a könyv- és folyóirat-kiadás struktúrája, amely folyamatnak voltak „áldozatai”, de ígéretes eredményei is. Az utóbbiak sorába tartozik az akkor alakult Literatura Medica Kiadó, és annak saját folyóirata, az 1990-ben alapított Lege Artis Medicinae, a LAM (alcíme szerint: Új magyar orvosi hírmondó) című tudományos folyóirat. Megjelentetésével örvendetesen gyarapodott az orvosi szaksajtó. Tudományos szakközleményei felveszik a versenyt az immár nagy múltú hazai orvosi folyóiratok írásaival, szemléletével azonban új irányt is képvisel. Tudatosan felvállalja és fórumot biztosít az orvostársadalmat érintő kérdéseknek, foglalkozik az egészségügy, a gazdaság, a prevenció kérdésével, szoros összefüggésben a közegészségügyi intézményi rendszerrel, az in­frastruktúrában és a gyógyító munkában résztvevők helyzetével, jellemzően a társadalom-egészségügyi szemléletet követi.

Hivatásunk

Szakdolgozók nélkül nincs egészségügy!

TARCZA Orsolya

Egyre többen látják be, hogy a betegek gyógyításában nélkülözhetetlenek a szakdolgozók, ezért fontos, hogy a pályán tartsuk mindazokat, akik most a kórházakban dolgoznak, mint ahogy az is, hogy megmutassuk a fiataloknak, van innováció és előrelépés az egészségügyben is. Többek között erről is beszélt lapunknak dr. Ficzere Andrea, az egyik legnagyobb forgalmú fővárosi kórház, az Uzsoki főigazgatója, aki április óta a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöki tisztét is ellátja.

Nővér

Advanced Practice Nurse (APN) MSc képzés bevezetése Magyarországon

OLÁH András, MÁTÉ Orsolya, BETLEHEM József, FULLÉR Noémi

Magyarországon a főiskolai szintű ápolóképzés (BSc) megkezdése 1989-ben - majd az egyetemi szintű (MSc) ápolóképzés elindítása 2000-ben - indokolt, hiánypótló, a nemzetközi tendenciáknak megfelelő fejlesztés volt. Ugyanakkor az ápolóképzés felsőoktatási szintre emelését mind a mai napig nem követte a szakápoló képzés szerkezetének ezen szempontot is figyelembe vevő átalakítása, így a szakápoló képzések teljes köre mind a mai napig középfokú szinten zajlik. Nem történt meg továbbá az ápolói kompetenciakör (hatáskör) képzési szintenként differenciált meghatározása sem. Ezen okok jelentős mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a BSc ápolóképzés hallgatói létszáma drasztikusan csökkenő tendenciát mutat és a végzettek körében jelentős mértékű a pályaelhagyás mértéke is. Az egészségügy területén az ápolókkal kapcsolatos ezen problémákon túlmenően jelentős kihívást jelent az ápolói migráció, az egészségügyi ellátás növekvő költsége, az elöregedő társadalom, az egyes területekre mindinkább jellemző orvoshiány, valamint a diagnosztikai és terápiás eszközök alkalmazásához szükséges speciális ismeretek körének bővülése az ápolók vonatkozásában. Számos szakirodalmi példa támasztja alá ugyanakkor azt, hogy a megfelelően képzett BSc/MSc végzettséggel és kibővített kompetenciakörrel rendelkező ápolók alkalmazása mellett csökken az orvoshiány és a várakozási idő, valamint az ellátás költsége, csökken a halálozás, javul a betegek elégedettsége, illetve a kibővített feladatkörökkel/felelősségi körökkel párhuzamosan csökken a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás mértéke az ápolók körében. Mindezekből adódóan indokolt a BSc/MSc végzettségű ápolók felsőoktatási keretek közötti szakápoló képzésének és kiterjesztett hatáskörének megteremtése Magyarországon is, összhangban a nemzetközi gyakorlattal. Jelen közlemény szerzői a hazai bevezetés kereteire vonatkozó javaslatukat foglalják össze.