BEVEZETÉS - A meningitis carcinomatosa a szolid daganatoknak általában előrehaladott stádiumban fellépő súlyos szövődménye, a hosszabbodó túlélések miatt napjainkban gyakoribbá válhat. ESETISMERTETÉSEK - Az 53 éves, emlőrákos anamnézisű (pT2pN2M0) nőbeteg egy éve mastectomián esett át, és kombinált adjuváns kezelésben részesült. Kettős látás, szédülés, gyengeség tüneteivel, vertebrobasilaris keringési zavar, esetleges térszűkítő folyamat gyanúja miatt került felvételre. A párhuzamosan tárgyalt, hypertoniás anamnézisű 62 éves férfi beteg hasi panaszok miatti kivizsgálásakor a közös epevezeték szűkületét állapították meg. Intenzív fejfájás, majd hányás és kétoldali hallásvesztés jelentkezett tenziókiugrással, ezt hipertenzív krízisnek véleményezték. Mindkét esetben a gyorsan progrediáló neurológiai tünetegyüttes és az emlőrákos anamnézis, illetve a pancreasfej-daganat lehetőségét felvető, de be nem fejezett kivizsgálás alapján, lényegében negatív CT- és korlátozott értékű, de ugyancsak negatív MR-lelet ellenére meningitis carcinomatosa klinikai diagnózisát állították fel. Ezt a liquor laboratóriumi és citológiai lelete, majd - a kórházi felvételhez vezető tünetek kialakulása után kevesebb mint egy hónappal beálló halált követően - a kórbonctani vizsgálat is alátámasztotta. A második betegnél a primer daganat a gyomor kiterjedt áttéteket képző diffúz típusú rákja volt. KÖVETKEZTETÉS - A meningitis carcinomatosa változatos, de jellegzetes klinikai képe alapján többnyire könnyen diagnosztizálható, de néha differenciáldiagnosztikai kérdéseket vet fel. A két eset tanulságai segíthetik a kórkép felismerését.

BEVEZETÉS - Célul tűztük ki, hogy felbecsüljük az ultrahangvizsgálat értékét gyermek- és pubertáskorú betegek ovariumtorziójának diagnosztikájában, illetve az ultrahangvizsgálatnál kapott eredményeket összehasonlítottuk a műtéti és szövettani leletekkel. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kezelt 17, háromnapos-15 éves korú leánygyermek ultrahangvizsgálatának és műtéti leírásának retrospektív feldolgozását végeztük el. A betegek hasi fájdalom miatt kerültek felvételre a gyermeksebészeti osztályra, 2000. augusztus és 2008. augusztus között. A műtét előtt mindannyiuknál történt hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat, amelyek leírásait az adnextorzió megléte vagy hiánya alapján osztályoztuk. Az alábbi ultrahang-paramétereket vettük figyelembe: az elváltozás mérete, jellemzői, a torzióval összefüggésben látható jelek megléte (ovarialis folliculusok jelenléte, elhelyezkedése, szabad folyadék a kismedencében, color Dopplerrel vizsgálva az ovarialis artériákban és vénákban kóros vagy normális áramlási viszonyok detektálása). Értékeltük a műtéti és szövettani eredményeket. EREDMÉNYEK - Mind a 17 vizsgált betegnél műtétileg igazolt ovariumtorziót találtunk. Az elváltozás 14 betegnél (82%) jobb, háromnál (18%) bal oldali volt. Kilenc esetben találtunk szabad hasűri folyadékot. A 10 beteg közül, akiknél folliculusok is ábrázolódtak, hétnél (41%) a ciszták laterálisan helyezkedtek el. A műtét két leánynál (12%) laparoszkópos technikával, a többi betegnél laparotomiával történt. Amennyiben az operáció során bebizonyosodott a torquatio, minden esetben megkísérelték a detorziót. Végül két esetben (12%) tubaris cystectomia, négy betegnél (24%) ovarialis cystectomia, két leánynál (29%) oophorectomia, hat esetben (35%) adnexectomia (salpingo-oophorectomia), illetve három esetben (2%) oophoropexia történt. A torzió oka a műtéti preparátum szövettani feldolgozása alapján túlnyomórészt (n=10; 59%) haemorrhagiás ciszta volt, három esetben (18%) parovarialis cisztát, egy esetben (6%) teratomát diagnosztizáltak. A három, oophoropexián átesett betegnél nem történt szövettani mintavétel. Tizenhárom betegnél az ovarium elváltozása 5 cm-nél nagyobb volt. A panaszok fennállásának ideje szintén fontos tényezőnek bizonyult. Általánosságban elmondható, hogy több mint 24 órája tartó panaszok esetén, egy intrauterin torziós eset kivételével, minden betegnél oophorectomia történt. KÖVETKEZTETÉSEK - Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy azoknál a betegeknél, akiknél az ovarialis terime mérete meghaladja az 5 cm-t, nagyobb valószínűséggel alakul ki torquatio, mint akiknél az elváltozás 5 cmnél kisebb. Az ultrahangvizsgálat minden esetben diagnosztikus értékű volt.

Az emlőrák klinikai kezelése az evidencián alapuló orvoslás szerint működik. Ennek lényege, hogy a beteg az átlagos betegpopuláció számára legjobb kezelést kapja - ez azonban nem feltétlenül egyezik a számára is legmegfelelőbbel. A klinikai döntéshozatalt megfelelő prognosztikus és prediktív biomarkerek alkalmazásával lehet javítani. Az egyidejűleg több gén kifejeződésének mértékét meghatározó, „többgénes” genetikai tesztek ebben a döntéshozatalban tudnak segíteni. Ezek közül kettő (MammaPrint és Prosigna) már FDA-jóváhagyással is rendelkezik, és számos további teszt is elérhető kereskedelmi forgalomban (IHC4, Oncotype DX, EndoPredict, BCI). A legtöbb tesztben közös, hogy az ösztrogénreceptor-pozitív, korai emlőrák esetén alkalmazhatóak és a felhasználásukkal megválaszolt legfontosabb kérdés a kemoterápia várható eredményének előrejelzése. Még nem rendelkezünk olyan algoritmussal, amelyik konkrétan meg tudná mondani, hogy pontosan milyen kemoterápiával kellene kezelni a beteget, valamint a receptornegatív betegekre sincs használható teszt. Maguk a mérések több különböző technológia (immunhisztokémia, génchipek, RT-PCR) felhasználásával, különböző génlisták alkalmazásával működnek - ezek egymáshoz viszonyított hatékonysága még nem ismert. Az ismert problémák ellenére a többgénes tesztek gyorsan terjednek. Emögött nagy valószínűséggel az áll, hogy a kemoterápia során a drága gyógyszeres kezelésben részesülő betegek számának csökkentésén keresztül mérséklik az onkológiai kezelések összköltségét.

A szájon át adott clodronat 1600 mg/nap adagja csökkenti az előrehaladott emlőrák csontáttéteivel járó szövődményeket. A vizsgálatokból ugyanakkor kiderül, hogy a clodronat adjuváns, profilaktikus adagolása korai emlőrákos esetekben valószínűleg csökkenti az egyéb áttétek számát is, valamint meghosszabbíthatja a túlélést.

BEVEZETÉS - Magyarországon az Országos Népegészségügyi Program keretén belül 2002. január 1-jén indult a szervezett emlőszűrés. A program célja a nők daganatos halálokai között első helyen szereplő emlőrák mortalitásának csökkentése. Minél korábbi stádiumban mutatjuk ki a betegséget, annál inkább növelhető a gyógyulás esélye. Ebbe a programba kapcsolódott be a debreceni Kenézy Emlőcentrum is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Panaszmentes, 45-65 év közötti nők vettek részt a szervezett emlőszűrésen. Ezzel párhuzamosan klinikai vizsgálatokat is végeztek panaszos, sok esetben tapintható rezisztencia miatt jelentkező betegeken. A mammográfiás felvételeket a szűrés során ugyanaz a két orvos értékelte, a kiegészítő vizsgálatokat is - emlő- és axilla-ultrahangvizsgálat, célzott mintavételek (finomtű-biopszia,, hengerbiopszia) - mindig ugyanaz az orvos végezte. A vizsgálati adatokat összehasonlító elemzéssel dolgozták fel. EREDMÉNYEK - A malignus daganatok gyakorisága a szűrővizsgálatok során 4‰, a klinikai vizsgálatok esetén 1,5% volt. A klinikai vizsgálat során felfedezett rosszindulatú tumorok 46,5%-át 45-65 év közötti nőknél diagnosztizálták. Ez az a korosztály, amely leginkább részt vesz a szűrésben. A 40-44 év közöttiek 7,3%-ánál találtak daganatot, míg ez az arány a 66 év fölöttieknél 37,3% volt. A szűrés kapcsán kimutatott, 1,5 cm-nél kisebb tumorok aránya 49,1% volt, ez az arány a klinikai vizsgálatok esetében 36%. Mindkét csoportban a 1,5 cm-es tumorméret bizonyult határértéknek, amely alatt ritkán, fölötte viszont gyakran kell metasztázissal számolni, elsősorban az axillaris nyirokcsomókban. KÖVETKEZTETÉS - Mind az emlőszűrésnek, mind az emlők klinikai vizsgálatának van létjogosultsága. A két év alatt összegyűjtött adatok feldolgozása során a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a szűrést érdemes lenne elkezdeni már 40 éves kortól, illetve kiterjeszteni 65 év fölé is. Az emlőszűrés segítségével a daganatot korai stádiumban észlelhetjük. A 1,5 cm-nél kisebb méretű tumorok esetében kisebb az axillaris metasztázisok előfordulásának valószínűsége, mint a nagyobb méretűeknél. Az eddigi, irodalmi adatokkal alátámasztott tudományos ismeretek alapján a prognózis is kedvezőbb, ha az axillaris nyirokcsomókban nincs áttét, így ez a tény is alátámasztja a szűrés létjogosultságát.