A diabetes mellitus civilizációs betegség, ami a fejlett országokban a dolgozó korú lakosság körében a vakság kialakulásának vezető oka. Hazánkban a cukorbetegség prevalenciája 9,9%-ra tehető a felnőttkorúaknál, ami alapján 2015-ben 807 000 főre becsülték a cukorbetegek számát e korcsoportban. Csaknem minden ötödik cukorbetegnek van valamilyen cukorbetegség okozta szemészeti szövődménye Magyar­or­szágon, közülük 0,3% vak és 0,3% sú­lyos látássérült a nem megfelelően kezelt cukorbetegség és diabeteses retinopathia miatt. A diabeteses retinopathia prevalenciaalapú költségterhe 2018-ban 43,66 milliárd Ft volt Magyarországon. A két fő költségviselő az antiVEGF injekciók és a vitrectomia műtétek voltak; a költségek több mint négyötödéért ezen két tétel volt felelős. A cu­korbetegség és az elhízás elleni küzdelemben előtérbe kell helyeznünk a prevenciót, ezzel együtt az egészséges táplálkozást, a gyakori testmozgás és a fizikai aktivitás szük­ségességét. Cukorbetegeknél az évenként elvégzett szemészeti ellenőrzésekkel és a diabeteses retinopathia megfelelő időben való kezelésével a cukorbetegség szövődményeként kialakuló látásromlás és vakság megelőzhető.

A cukorbetegség a magatartás-orvoslás modellbetegsége. Kezelése legnagyobb részt a beteg kezében van, akinek nap mint nap döntéseket kell hoznia a kezeléssel kapcsolatban, amelyek hatással vannak egészségi állapotára, a betegség prognózisára és a szövődmények kialakulásának kockázatára. Ez a mindennapos és komplex kezelés a betegek nagy részének jelentős terhet jelent. A gyakorlatban a betegek jelentős része nem követi az önmenedzselés egy vagy több sarokkövét: a fizikai aktivitást, az egészséges táplálkozást, illetve a gyógyszerhasználatot. A kutatási eredmények alapján a cukorbetegek életminősége és pszichés állapota lényegesen rosszabb, mint a nem cukorbetegeké, ami pedig a terápiás együttműködés és az egészségi állapot romlásával jár. Emellett gyakoribbak bizonyos pszichés zavarok (depreszszió, szorongás, evészavar), amelyek szintén rontják az önkezelés minőségét. Fontos ezeknek a korai felismerése és kezelése, azonban a gyakorlatban a betegek csak 10%-a kap pszichológiai kezelést, annak ellenére, hogy közel 40%-uk tapasztal pszichológiai tüneteket. A fentiek alapján nagy jelentősége van a diabetesgondozás terén az életminőséget javító magatartás-orvoslási módszereknek, amelyek azonban ma még nem tekinthetők általánosan elfogadottnak hazánkban. Az irodalmi adatok áttekintése mellett a legfőbb célunk a gyakorlatban alkalmazható és bevált magatartás-orvoslási módszerek rövid ismertetése egy eset bemutatásán keresztül. Az esetbemutatás a transzteoretikus modell alkalmazására szolgál példaként. Az önmened­zse­lés elsőrendű feltétele a betegség elfogadása és a motiváció, ezt követheti az elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása, a jelenleg is folyó diabetesedukáció keretében.

Az onkológiai ellátás még klinikailag jelentős társbetegségek hiányában is nagy kihívást jelent a páciensek és az egészségügyi személyzet számára. A rutin daganatellenes kezelést számos esetben árnyalják különleges élethelyzetek, mint például a terhesség vagy szervtranszplantáció. Az egyes onkoterápiás készítmények dozírozását tovább befolyásolhatja a károsodott vese- és májfunkció vagy a cukorbetegség. A tumoros betegségek prognózisának javulásával, a túlélés növekedésével egyre fontosabbá válik napjainkban a személyre szabott terápia, illetve a hosszú távú mellékhatások prevenciója, különösen a fenti nem mindennapi onkológiai helyzetekben. Jelen összefoglalóban az ESMO által, speciális klinikai helyzetekben ajánlott daganatellenes kezeléseket tekintjük át.

Annak ellenére, hogy az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség ma már jól kezelhető, szövődményei még ma is vezető helyet foglalnak el a halálozási statisztikában. A változatlanul magas mortalitás 80%-ban cardiovascularis eredetű. Ennek okaként elsősorban a hyperglykaemia következtében kialakult micro- és macroangiopathia jelentőségét hangsúlyozzák. Diabeteses anyagcserezavarban szenvedő beteg kivizsgálásakor - a betegség stádiumától függetlenül - ma általánosan elvárható követelmény a teljes cardiovascularis állapot felmérése, a kis- és nagyerek státusának értékelése. Ez részben a krónikus szövődmények (myocardialis infarctus, obliteratív érbetegség) kiterjedésének, részben a még dinamikus paraméterek (endotheldiszfunkció) felmérését jelenti, amelyek alapján kialakulhat a kezelési stratégia és az egyidejűleg megkezdett primer vagy szekunder prevenció.