Lege Artis Medicinae

A hyponatraemia differenciáldiagnózisa és kezelése

NÉMETH Zsófia, DEÁK György

2018. SZEPTEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2018;28(08-09)

Összefoglaló előadások

A hyponatraemia (szérumnátrium-koncentráció < 136 mmol/l) a leggyakoribb ionzavar, mely megnöveli mind a kórházon be­lüli, mind a kórházon kívüli mortalitás rizikóját. Patogenezisében antidiuretikus hormonhatás, vagy csökkent glomerularis filtrációs rá­ta, vagy a kiüríthető ozmolok hiánya, vagy ezek kombinációja játszik szerepet. A differenciáldiagnózis fontos lépései a kórtörténet, illetve gyógyszerszedés rögzítése, a szérum- és vizeletozmolalitás, és a vizeletnátrium-koncentráció mérése. Az alacsony effektív keringő volumen, renalis hi­poperfúzió megítélését segíti az urea és húgysav frakcionális exkréciójának meghatározása. A tüneteket okozó, vagy több mint 10 mmol/l-es szérumnátrium-csökkenéssel járó akut hyponatraemia esetén 3%-os NaCl adása szükséges az életveszély elhárítása érdekében. A krónikus hyponatraemia kezelésének alapja a vízbevitel megszorítása, és az etiológiai tényező (például gyógyszer - leggyakrabban tiazid - -szedés) eliminációja. Csökkent extracelluláris volumen esetén izotóniás sóoldat infúziója szükséges. Euvolaemia esetén elsődleges a vízbevitel megszorítása. Megnövekedett extracelluláris volumen esetén (szívelégtelenség, májcirrhosis, nephrosis) meg kell szorítani a víz- és NaCl-bevitelt, és aldoszteronantagonista, valamint kacsdiuetikum adása in­dokolt. Krónikus hyponatraemia esetén a szérumnátrium-koncentráció emelkedése nem haladhatja meg a 10 mmol/l-t az első 24 órában és a 8 mmol/l/napot a további na­pokon.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Táplálás és táplálkozás csecsemő- és kisgyermekkorban III. rész - Az önálló táplálkozás alakulása az Egészséges Utódokért projekt nagymintás kutatásában

NÉMETH Tünde, VÁRADY Erzsébet, DANIS Ildikó, SCHEURING Noémi, SZABÓ László

BEVEZETÉS - A szoptatott, illetve tápszerrel táplált csecsemőknél a megfelelő kiegészítő táplálás bevezetése, napi gyakoriságának és mennyiségének növekedése a szoptatás, illetve a tápszer adásának fokozatos csökkenésével jár, majd bekövetkezik a teljes elválasztódás. Táplálkozási készségeik fejlődésével a csecsemők/kisdedek képessé válnak az önálló evésre. Kívánatos, hogy a már önállóan (is) enni tudó gyermek ve­gyen részt a családi étkezéseken. RÉSZTVEVŐK ÉS MÓDSZEREK - Az Egészséges Utódokért Projekt keretében 0-3 éves korú gyermek szülei (n=1133) önkitöltő kérdőíven válaszoltak az elválasztódással és az önálló evéssel kapcsolatos kérdésekre. EREDMÉNYEK - Az életkorral folyamatosan nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik önállóan (is) ettek, 13-15 hónapos életkorban a kisdedek többsége önállóan (is) evett. A két év felettiek 57,2%-a már teljesen egyedül, 39,3% még édesanyjuk se­gítségével étkezett, 3,5%-ukat pedig még kizárólag az édesanya/gondozó etette. A hoz­­zátáplálás és önálló étkezés előrehaladásával a szülők gyakrabban számoltak be táplálási/gyarapodási nehézségekről. A szü­lők úgy ítélték meg, hogy a hozzátáplálás bevezetésével csökkent az igény szerintiség a táplálásban. A teljes mintában a gyermekek mindössze 43,8%-a evett együtt a családtagjaival, 30,1%-uk nagyon ritkán vagy soha. KÖVETKEZTETÉSEK - Mintánkban, az irodalomban leírtakkal megegyezően, az ön­álló evés készsége 13-15 hónapos korra a kisdedek többségénél kialakult. Az elválasztódás előrehaladtával a szülők jelentős hányada úgy ítélte meg, hogy az igény szerinti táplálás kevésbé valósul meg. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülőkkel ismertetni kell a válaszkész táplálás fontosságát az elválasztódás során és az azt követő időszakban. Az önállóan étkező kisded esetében a válaszkészség abban nyilvánul meg, hogy az anya/gondozó egészséges, változatos és megfelelő mennyiségű táplálékot kínáljon fel, megfelelő helyen és időben, reagáljon a gyermek éhség- és teltségjeleire, a kisded pedig dönthesse el, hogy egyen-e, mit és mennyit egyen.

Lege Artis Medicinae

A depresszió az orvosi gyakorlatban - a felismerés és a kezelés lehetőségei

OSVÁTH Péter

Napjainkban egyre gyakoribb a depressziós hangulatzavarok előfordulása, így mind több depressziós beteggel találkozunk a mindennapi orvosi gyakorlatban. Sajnos ezt sok esetben nem ismerik fel, így elmarad a depresszió adekvát kezelése. A kezeletlen depresszió nemcsak a beteg és környezete gyötrelmeit növeli, hanem még súlyos és veszélyes pszichés és szomatikus szövődményekhez is vezethet. Pedig a modern és komplex pszichofarmakológiai, pszicho- és szocioterápiás módszerek segítségével a depressziós hangulatzavar eredményesen gyógyítható. Írásomban áttekintem a depressziós hangulatzavarok etiológiai hátterét, tünettani jellemzőit, a felismerés és a diagnózis megállapításának legfontosabb lépéseit, valamint ismertetem a korszerű terápiás lehetőségeket is. A depressziós tünetek gyors felismerésének és hatékony kezelésének terápiás és prevenciós jelentősége nagyon fontos, ezért ebben ma már - a pszichiáterek mellett - egyre nagyobb szerephez kell jutniuk a családorvosoknak és más szakorvosoknak (belgyógyászok, neurológusok stb.) is.

Lege Artis Medicinae

Az idiopathiás pulmonalis fibrosis (IPF) korszerű diagnosztikája. 3. rész

BOHÁCS Anikó, KARLÓCAI Kristóf, KERPEL-FRONIUS Anna

Az idiopathiás tüdőfibrosis (IPF) a fibrotizáló interstitialis pneumoniák egy alcsoportjába sorolható, főként az idős felnőtteket érinti. Progresszív tüdőfunkció-vesztés és magas mortalitás jellemzi. A betegség gyak­ran szövődik pulmonalis hypertoniával (PH), mely kedvezőtlenül befolyásolja az IPF kimenetelét. Nehézlégzés, terheléses deszaturáció, aránytalanul alacsony diffúziós kapacitás esetén szekunder PH gyanúja merül fel. Ez transthoracalis echo­kar­diográfiával szűrhető. A PH diagnózisának aranystandardja a jobb szívfél katéterezése, azonban ezt rendszeresen nem végezzük IPF-betegekben. A nagy felbontású kompu­ter­tomo­gráfia (HRCT) az IPF diagnózisának elen­ged­hetetlen vizsgálómódszere. A szokványos interstitialis pneumonia- (UIP) mintázat jellegzetes az IPF HRCT-képére. Mul­ti­diszciplináris konzultáció a tüdőgyógyászok, radiológusok és patológusok között biztosítja az IPF legpontosabb, korai diagnózisát. Az interstitialis tüdőbetegségeket tár­gyaló multidiszciplináris teamnek (MDT-ILD) fontos szerepe van abban is, hogy meghatározza további diagnosztikai vizsgálatok, sebészi tüdőbiopszia szükségességét, ezáltal törekedve arra, hogy a beteget felesleges kockázatnak tegyük ki. A team javaslatot tehet az antifibroticus terápia megkezdésére, mely potenciálisan csökkenti a betegség progresszióját. Vala­mennyi tüdőfibrosissal diagnosztizált beteget, akinél nem áll fenn a tüdőtranszplantációt kontraindikáló tényező, javasolt időben bemutatni a transzplantációs bizottság előtt.

Lege Artis Medicinae

Az első hazai mindfulness-konferencia

BRYS Zoltán, KIS János Tibor, SIMONCSICS Eszter

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete, a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola közös szervezésében 2018. augusztus 24-26. között rendezték meg az első hazai nemzetközi mindfulness-konferenciát az ELTE Lágy mányosi Campusán.

Lege Artis Medicinae

A belgyógyász-pszichiáter liaison életmentő lehet a súlyos anorexia nervosa kezelésében

SZÉNYEI Gábor, BENE László, TÚRY Ferenc

BEVEZETÉS - Az anorexia nervosa súlyos formáiban a kórházi kezelés szükséges lehet, s a szomatikus állapot rendezését belgyógyászati osztályon kezdik el. Ilyen esetekben a belgyógyász és a pszichiáter közötti együttműködés lényeges. A nutritív rehabilitáció időszakában is szükség van a pszichológiai alapú betegvezetésre, ami a konzultációs-kapcsolati pszichiátria keretein belül történhet. A testsúlynövekedés után az ambuláns kezelés pszichoterápia formájában folytatódhat. A családjukkal szoros kapcsolatban lévő anorexiás betegek esetében a családterápia alapvető módszer. ESETISMERTETÉS - A 26 éves anorexiás nőbeteg testtömegindexe extrém testsúlyvesztés után 11,6-re csökkent. Kezdetben belgyógyászati osztályon folyt a nutritív rehabilitáció. Pszichiátriai konzultáció is történt, amelyben a beteg édesapja is részt vett. Testsúlya gyarapodni kezdett, ezért a továbbiakban ambuláns családterápia formájában folyt a kezelés. Kilenc hónap alatt 15 családterápiás ülésre került sor. Ennek során az eredeti családról való leválás volt a fókuszban. Állapota rendeződött, testsúlya normalizálódott, mensese visszatért. Négy hónapos utánkövetés során állapota rendezett volt, házasságot kötött. KÖVETKEZTETÉS - Az interdiszciplináris együttműködés a szomatikus és pszichológiai zavarok szövődése esetén alapvető lehet. A családterápia szerepe hangsúlyos olyan esetekben, ahol a családról való érzelmi leválás nehéz, annak ellenére, hogy a beteg már nem a szüleivel él.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Az SGLT-2-gátlók haszna: túl a glykaemiás hatáson

BALOGH Zoltán, SIRA Lívia

Az utóbbi években a nemzetközi és hazai ajánlásokban az életmód-terápia kiegészítéseként a metformin a 2-es típusú cukorbetegek első vonalbeli gyógyszeres kezelésének preferált készítményeként szerepel, ellenjavallat hiányában. A nátrium-glükóz-ko­transzporter-2-gátlók igazoltan lassítják a krónikus vesebetegség progresszióját, csökkentik a veseelégtelenség kialakulását, egyúttal csökkentik a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi felvételi igényt és a szív- és érrendszeri halálozást a 2-es típusú cukorbetegekben, ez utóbbit főleg szekunder pre­ven­ció­ban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy cardiovascularis eseményeket és a renoprotektív hatást illetően a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók nem egységesek. Ezzel szemben a szívelégtelenség miatti hospitalizációs igényre gyakorolt kedvező hatás csoporthatásnak tekinthető. Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintik a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlókkal kapcsolatos újabb adatokat, és ezen készítmények lehetséges szerepét a közeljövőben.

Lege Artis Medicinae

Paradigmaváltás a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres terápiájában

HEPP Tamás, VARJAS Norbert, BENCZÚR Béla

A szívelégtelenség incidenciája, prevalenciája folyamatosan növekszik, a betegség morbiditása és a mortalitása továbbra is nagy, így a kórkép jelentősége óriási, megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű. A be­tegség prognózisát javító érdemi eviden­ciák továbbra is csak csökkent balkamra-funkcióval járó krónikus szívelégtelenség (HFrEF) kezelése esetén állnak rendelkezésre. Az elmúlt évtizedekben számos „mér­földkővizsgálat” született, melyek eredményei a mai napig alapjaiban határozzák meg a betegség terápiáját. A HFrEF bázisterápiája sokáig három alappillérre épült: angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló, β-blokkoló és mine­ralokorti­koid­re­ceptor-antagonista, melyek I/A ajánlási szinttel szerepelnek a különböző szívelégtelenség-ajánlásokban. 2014-ben publikálták az áttörő sikert hozó, nagy jelentőségű PARADIGM-HF (heart failure) vizsgálatot, amelyben egy teljesen új gyógy­szer­cso­portot, az angiotenzinreceptor-blok­ko­ló/ ne­prilysininhibitor (ARNI-) ve­gyü­letek cso­portjába tartozó sacu­bitril/valsartant vizsgálták HFrEF-betegeken. A vizsgálat eredménye szerint a sacubitril/valsartan szignifikáns mértékben, 20%-kal csökkentette a cardiovascularis (CV) halálozás és a szívelégtelenség miatti hospitalizáció primer összetett végpontját, valamint 16%-kal csökkentette az összmortalitást egy aktív komparátorhoz, az HFrEF terá­piájában a legnagyobb evidenciákkal rendelkező ena­laprilhoz képest. Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology, ESC) 2016-os szívelégtelenség-irányelve I/B evidenciaszinttel javasolja a sacubitril/ valsartan alkalmazását ACEI helyett a szív­elégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás csökkentése céljából olyan ambuláns HFrEF-betegek esetén, akik az optimális ACEI, β-blokkoló (BB) és mineralokorti­koidreceptor-antagonista (MRA-) kezelés ellenére is panaszosak maradnak. A ké­sőb­biekben sacubitril/valsartannal több ki­­sebb vizsgálatot is pub­likáltak kissé eltérő indikációkkal és más betegcsoportokon. A PIONEER-HF vizs­gálat bizonyította, hogy a sacubitril/valsartan terápia korai, az akut szívelégte­lenség stabilizá­cióját követően történő megkezdése biztonságos és hatékony HFrEF-betegek esetén, gyorsabban csökkenti a szív­elég­telenség prognózisával korreláló NT-pro­BNP-szin­tet, mint az enalapril. A TRANSITION és a TITRATION vizsgálat a sacubitril/valsartan terápia kezdetéről, a dózistitrálás módjáról adott hasznos információkat. A sacubitril/ valsartan megjelenése új korszak kezdetét jelentette néhány évvel ezelőtt a HFrEF terápiájában. Ez a korszak Magyarországon most zajlik. Elképzelhető, hogy az SGLT-2-inhibitoroknak köszönhetően egy újabb korszak kapujában állunk, és erre várhatóan választ ad majd az ESC idén megjelenő új szívelégtelenség-ajánlása.

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia IV. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését. A szívelégtelenségben (SZE) szenvedő, csökkent ejekciós frakciójú (HFrEF) betegek kezelésénél RAASg-, szakubitril/valzartán, valamint a MRA-kezelés jelentősen javította az életkilátásokat, csökkentette a mortalitást. Ugyanakkor ezeknek a szereknek az alkalmazása a gyógyszer bevezetésekor csökkentheti a vesefunkciót (eGFR) – ami egy tisztán hemodinamikai hatás, és az intraglomerularis nyomás csökkenésére vezethető vissza, míg hosszú távon ez a kezelés mérsékli a vesefunkció-romlás ütemét – és emeli a szérumkálium...

Ideggyógyászati Szemle

[Nyugat-nílusi láz okozta encephalitis ritka szövődménye]

FARAGÓ Péter , FRICSKA-NAGY Zsanett, KLIVÉNYI Péter , TAJTI János

[Jelen kéziratunkban egy 72 éves férfi beteg esetéről számolunk be. A beteg kezdeti panaszai felvételkor láz, enyhe fokú, nem meghatározható tudatzavar és általános gyengeség voltak. Labor- és liquordiagnosztikát követően központi idegrendszeri gyulladásra derült fény. A vizsgálatok alapján a beteg panaszai hátterében nyugat-nílusi láz vírus okozta encephalitis igazolódott. A diagnózis felállítása után és a szupportív kezelés alatt súlyos fokú, progrediáló hyponatraemia alakult ki. Korábbi tanulmányokat alapul véve és az általunk felállított diangosztikus és kezelési algoritmus alapján a hyponatraemia hátterében centrális sóvesztő szindróma állhatott.]

Lege Artis Medicinae

A coronariarevascularisatio szerepe a szisztolés szívelégtelenség és balkamra-diszfunkció kezelésében

LENGYEL Mária

A krónikus szisztolés szívelégtelenség és a súlyos szisztolés balkamra-diszfunkció mintegy 70% ban ischaemiás eredetű. Az ischaemiás szívelégtelenség prognózisa rosszabb, mint a nem ischaemiás eredetűé, és a korszerű gyógyszeres terápia ezt csak kismértékben javítja. További javulás a revascularisatiós műtéttől akkor várható, ha a balkamra-diszfunkció reverzibilis, amit élet képességnek nevezünk. Az életképesség kórélettani alapja krónikus balkamra-diszfunkció esetén a hibernáció. A revascularisatiót követő balkamrafunkció-javulás előrejelzésére a képalkotó módszerek közül a kis dózisú dobutaminnal végzett terheléses echokardiográfia a legalkalmasabb, a myocardialis kontraszt-echokardiográfia tovább javíthatja a dobutaminteszt értékét. Az életképesség vizsgálatára, diagnosztikájára használt izotópos módszerek hátránya az alacsony specificitás. A revascularisatiós műtét megfelelő mennyiségű életképes myocardium esetén javítja a balkamra-funkciót és a túlélést. A nem revascularisált, életképes myocardium viszont instabil állapotot jelent, amely rontja a prognózist. Randomizált vizsgálatok ugyan még nincsenek, a revascularisatiós műtét indikáltnak tekinthető súlyos szisztolés balkamra-diszfunkció miatt, ha életképesség és operábilis coronariabetegség igazolható, akár angina pectoris hiányában is. A revascularisatio feltételeinek igazolására képalkotó vizsgálatok (elsősorban kis adagú dobutaminnal végzett terheléses echokardiográfia) és koronarográfia szükséges.