Az onkológiai ellátás még klinikailag jelentős társbetegségek hiányában is nagy kihívást jelent a páciensek és az egészségügyi személyzet számára. A rutin daganatellenes kezelést számos esetben árnyalják különleges élethelyzetek, mint például a terhesség vagy szervtranszplantáció. Az egyes onkoterápiás készítmények dozírozását tovább befolyásolhatja a károsodott vese- és májfunkció vagy a cukorbetegség. A tumoros betegségek prognózisának javulásával, a túlélés növekedésével egyre fontosabbá válik napjainkban a személyre szabott terápia, illetve a hosszú távú mellékhatások prevenciója, különösen a fenti nem mindennapi onkológiai helyzetekben. Jelen összefoglalóban az ESMO által, speciális klinikai helyzetekben ajánlott daganatellenes kezeléseket tekintjük át.

A cukorbetegség a magatartás-orvoslás modellbetegsége. Kezelése legnagyobb részt a beteg kezében van, akinek nap mint nap döntéseket kell hoznia a kezeléssel kapcsolatban, amelyek hatással vannak egészségi állapotára, a betegség prognózisára és a szövődmények kialakulásának kockázatára. Ez a mindennapos és komplex kezelés a betegek nagy részének jelentős terhet jelent. A gyakorlatban a betegek jelentős része nem követi az önmenedzselés egy vagy több sarokkövét: a fizikai aktivitást, az egészséges táplálkozást, illetve a gyógyszerhasználatot. A kutatási eredmények alapján a cukorbetegek életminősége és pszichés állapota lényegesen rosszabb, mint a nem cukorbetegeké, ami pedig a terápiás együttműködés és az egészségi állapot romlásával jár. Emellett gyakoribbak bizonyos pszichés zavarok (depreszszió, szorongás, evészavar), amelyek szintén rontják az önkezelés minőségét. Fontos ezeknek a korai felismerése és kezelése, azonban a gyakorlatban a betegek csak 10%-a kap pszichológiai kezelést, annak ellenére, hogy közel 40%-uk tapasztal pszichológiai tüneteket. A fentiek alapján nagy jelentősége van a diabetesgondozás terén az életminőséget javító magatartás-orvoslási módszereknek, amelyek azonban ma még nem tekinthetők általánosan elfogadottnak hazánkban. Az irodalmi adatok áttekintése mellett a legfőbb célunk a gyakorlatban alkalmazható és bevált magatartás-orvoslási módszerek rövid ismertetése egy eset bemutatásán keresztül. Az esetbemutatás a transzteoretikus modell alkalmazására szolgál példaként. Az önmened­zse­lés elsőrendű feltétele a betegség elfogadása és a motiváció, ezt követheti az elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása, a jelenleg is folyó diabetesedukáció keretében.

Az elhízás prevalenciája világszerte rohamos mértékben emelkedik, ezért az elhízáshoz köthető szénhidrát- és lipidanyagcsere-zavarok pontosabb megértése ki-emelkedően fontos területté vált. A fehér zsírszövet aktív endokrin szövetként számos biológiai funkcióval rendelkező adipokint expresszál. Korábban szoros összefüggést tártunk fel a szérumkemerinszint és az atherogen lipoprotein-szubfrakciók között elhízott, nem diabeteses betegekben. Jelen tanulmányunkban vizsgáljuk az újonnan leírt adipokinek közül a szérum-omentin-1, -vaszpin, -viszfatin, -lipokalin-2 és -plazminogénaktivátor-inhibitor-1 koncentrációját, a gyulladásos tumornekrózis-faktor-a és az interleukin-6 szintjét, az antioxidáns paraoxonáz-1 enzim aktivitását, illetve az alacsony és nagy denzitású lipoprotein-szubfrakciókat elhízott diabeteses és nem diabeteses betegekben. Összefüggéseket keresünk az adipokinek, oxidatív-stressz-markerek és a lipoprotein-szubfrakciók között. Az elhízott betegekkel kapcsolatos korábbi megfigyeléseink alapján öt-éves követés során vizsgálni kívánjuk az adipokinek szintje és a lipoprotein-szub-frakciók eloszlásában bekövetkező változásokat. Jövőbeli eredményeink alapján feltételezzük, hogy az adipokinek nemcsak a lipoproteinmetabolizmus szabályozásában játszhatnak szerepet, de vizsgálatuk elősegítheti új terápiás célpontok felfedezését is. Az elhízott betegek korai szűrése és lipideltéréseinek kezelése csökkentheti a cardiovascularis események előfordulását.

A 2-es típusú diabetes mellitus kezelésében bázisgyógyszerként használatos szulfonilurea-készítmények specifikusan blokkolják az adenozin- trifoszfát-dependens káliumion-csatornákat. Ezeknek a csatornáknak a hasnyálmirigy bétasejtjeiben az inzulinelválasztásban és ezzel egyidejűleg a cardiovascularis rendszer adaptációs mechanizmusaiban meghatározó a szerepük. Az egyes szövetekben az ioncsatorna-morfológia hasonlatos, azonban a kórélettani hatások eltérőek az emberi szervezetben. Felmerül a kérdés: szulfonilurea-kezelés során az inzulinelválasztás fokozása mellett szükséges- e a cardiovascularis protektív mechanizmusok károsodásával számolnunk. Ez valóban lényeges kérdésfelvetés ma a klinikumban? A szulfonilureák eltérő szövetspecifikus hatása adja meg a választ.

BEVEZETÉS - A kevert kötőszöveti betegség több szervet érintő gyulladásos autoimmun kórkép. Az immunoinflammatorikus folyamatok jelentős szerepet játszanak az atherosclerosis patogenezisében. Kevert kötőszöveti betegségben még nem vizsgálták a gyulladásos paraméterek és az atherosclerosis kapcsolatát. Az atherosclerosis egyik fontos rizikótényezője a lipidabnormalitás. A lipidek közül a HDL véd az atherosclerosissal szemben. E védőhatás egyik letéteményese az antioxidáns hatású paraoxonáz. Munkánkban néztük a lipidprofilt és a paraoxonázaktivitást, és vizsgáltuk az észlelt eltérések hátterében szerepet játszó tényezőket. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A vizsgálatba 37, kevert kötőszöveti betegségben szenvedő beteget vontunk be, akik a vizsgálatot megelőző két hónapban lipidcsökkentő kezelésben nem részesültek. Az adatokat 30 egészséges kontrollszemély értékeihez hasonlítottuk. A 37 beteg életkora a vizsgálatkor átlagosan 51,2±9,5 év volt, betegségük fennállása átlagosan 11,0±7,2 év. A paraoxonázaktivitást spektrofotometriával mértük. A lipidprofil mérése Cobas Integra 700 Analizátorral történt. A von Willebrand-faktor-antigén meghatározását thrombocytaszegény plazmából immunturbidimetriás meghatározással végeztük, a trombomodulin, az endothelsejt elleni antitest meghatározása ELISA-módszerrel történt. EREDMÉNYEK - A kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek paraoxonázaktivitása átlagosan kisebb volt, mint a kontrollcsoportban (MCTD: 118,5±64,6 U/l, kontroll: 188,0±77,6; p<0,001). Szignifikánsan csökkent a betegek arilészterázaktivitása is (p<0,001). A paraoxonázaktivitás csökkenése összefüggött a betegek életkorával, a betegség tartamával, a vascularis (szemészeti, cardialis és cerebralis) eltérésekkel. A betegek összkoleszterin- és -trigliceridszintje szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban, az apoA1-szintben viszont csökkenést észleltünk. A csökkent paraoxonázaktivitás és az endothelsejt-aktivációs markerek (trombomodulin, von Willebrand-faktor-antigén, endothelsejt elleni antitest) emelkedése között igen erős korrelációt észleltünk. Nem találtunk összefüggést a szteroidot tartósan szedő és nem szedő betegek értékei között. KÖVETKEZTETÉS - Az eredmények arra utalnak, hogy a kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek körében fokozott az atherosclerosishajlam. Az atherosclerosis kialakulásában a koleszterin- és trigliceridszint-emelkedésen kívül szerepet játszhat a HDL-koleszterinhez kötött antioxidáns, a paraoxonáz csökkent aktivitása és mennyisége. Ezért a kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegeknél a fokozott oxidatív folyamatok eredményeként képződő szabad gyökök eliminálása csökkent, ez súlyosbíthatja és fenntarthatja az endothelsejt-károsodást, amelyet jelez az endothelsejt-aktivációt jelző trombomodulin, a von Willebrand-faktor-antigén és az endothelsejt elleni antitest szintjének emelkedése is.