A diabetes mellitus civilizációs betegség, ami a fejlett országokban a dolgozó korú lakosság körében a vakság kialakulásának vezető oka. Hazánkban a cukorbetegség prevalenciája 9,9%-ra tehető a felnőttkorúaknál, ami alapján 2015-ben 807 000 főre becsülték a cukorbetegek számát e korcsoportban. Csaknem minden ötödik cukorbetegnek van valamilyen cukorbetegség okozta szemészeti szövődménye Magyar­or­szágon, közülük 0,3% vak és 0,3% sú­lyos látássérült a nem megfelelően kezelt cukorbetegség és diabeteses retinopathia miatt. A diabeteses retinopathia prevalenciaalapú költségterhe 2018-ban 43,66 milliárd Ft volt Magyarországon. A két fő költségviselő az antiVEGF injekciók és a vitrectomia műtétek voltak; a költségek több mint négyötödéért ezen két tétel volt felelős. A cu­korbetegség és az elhízás elleni küzdelemben előtérbe kell helyeznünk a prevenciót, ezzel együtt az egészséges táplálkozást, a gyakori testmozgás és a fizikai aktivitás szük­ségességét. Cukorbetegeknél az évenként elvégzett szemészeti ellenőrzésekkel és a diabeteses retinopathia megfelelő időben való kezelésével a cukorbetegség szövődményeként kialakuló látásromlás és vakság megelőzhető.

Az onkológiai ellátás még klinikailag jelentős társbetegségek hiányában is nagy kihívást jelent a páciensek és az egészségügyi személyzet számára. A rutin daganatellenes kezelést számos esetben árnyalják különleges élethelyzetek, mint például a terhesség vagy szervtranszplantáció. Az egyes onkoterápiás készítmények dozírozását tovább befolyásolhatja a károsodott vese- és májfunkció vagy a cukorbetegség. A tumoros betegségek prognózisának javulásával, a túlélés növekedésével egyre fontosabbá válik napjainkban a személyre szabott terápia, illetve a hosszú távú mellékhatások prevenciója, különösen a fenti nem mindennapi onkológiai helyzetekben. Jelen összefoglalóban az ESMO által, speciális klinikai helyzetekben ajánlott daganatellenes kezeléseket tekintjük át.

A Magyar Diabetes Társaság 2011-ben megújította szakmai irányelvét. A korábbi, 2009-ben publikált irányelvhez képest újdonságnak számít a kezelési célérték, a kezelési céltartomány megjelenítése, a monogénes diabetesformák és a szöveti glükóz monitorozása részleteinek taglalása. A szakmai irányelv első ízben tartalmaz kezelési algoritmust, tárgyalja a diabetes megelőzési lehetőségét és a korai felismerés jelentőségét, kitér az újonnan forgalomba került antidiabetikumok alkalmazási módjára és helyére.

A cukorbetegség a magatartás-orvoslás modellbetegsége. Kezelése legnagyobb részt a beteg kezében van, akinek nap mint nap döntéseket kell hoznia a kezeléssel kapcsolatban, amelyek hatással vannak egészségi állapotára, a betegség prognózisára és a szövődmények kialakulásának kockázatára. Ez a mindennapos és komplex kezelés a betegek nagy részének jelentős terhet jelent. A gyakorlatban a betegek jelentős része nem követi az önmenedzselés egy vagy több sarokkövét: a fizikai aktivitást, az egészséges táplálkozást, illetve a gyógyszerhasználatot. A kutatási eredmények alapján a cukorbetegek életminősége és pszichés állapota lényegesen rosszabb, mint a nem cukorbetegeké, ami pedig a terápiás együttműködés és az egészségi állapot romlásával jár. Emellett gyakoribbak bizonyos pszichés zavarok (depreszszió, szorongás, evészavar), amelyek szintén rontják az önkezelés minőségét. Fontos ezeknek a korai felismerése és kezelése, azonban a gyakorlatban a betegek csak 10%-a kap pszichológiai kezelést, annak ellenére, hogy közel 40%-uk tapasztal pszichológiai tüneteket. A fentiek alapján nagy jelentősége van a diabetesgondozás terén az életminőséget javító magatartás-orvoslási módszereknek, amelyek azonban ma még nem tekinthetők általánosan elfogadottnak hazánkban. Az irodalmi adatok áttekintése mellett a legfőbb célunk a gyakorlatban alkalmazható és bevált magatartás-orvoslási módszerek rövid ismertetése egy eset bemutatásán keresztül. Az esetbemutatás a transzteoretikus modell alkalmazására szolgál példaként. Az önmened­zse­lés elsőrendű feltétele a betegség elfogadása és a motiváció, ezt követheti az elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása, a jelenleg is folyó diabetesedukáció keretében.

BEVEZETÉS - A hivatalos haláloki statisztikák alulbecslik a cukorbetegség etiológiai súlyát a halálozásban. MÓDSZEREK - A járulékos kockázati hányad módszertanát alkalmazva megbecsültük, hogy a 2000-2009-es időszakban a magyarországi összhalálozás, illetve a 65 éves kor alatti halálozás hányad része volt a cukorbetegségnek tulajdonítható Magyar­országon, korrigálva a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség együttes előfordulására. A cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség prevalenciaadatai az Országos La­kossági Egészségfelmérés 2000, 2003 és az Európai Lakossági Egészségfelmérés 2009 felmérésekből, a cukorbetegségnek tulajdonítható relatív halálozási kockázatok a Kanadai Népegészségügyi Hivatal a Krónikus Betegségek Kanadai Surveillance Rendszere vizsgálatából, a magyar lakosság kor- és nemspecifikus halálozási adatai a Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Évkönyveiből származnak. EREDMÉNYEK - A vizsgált időszakban Ma­gyarországon az összhalálozás 15%-kal, a korai (65 év alatti) halálozás 16%-kal csökkent, míg a cukorbetegség okozta, magasvérnyomás-betegségre korrigált halálozás mindössze 6%-kal csökkent, a cukorbetegség okozta korai halálozás pedig 4%-kal emelkedett. Ennek következtében a halálozáson belül a cukorbetegség részaránya 2009-re 4,6%-ról 5%-ra, a korai halálozáson belüli részaránya 4,3%-ról 5,5%-ra nőtt, annak következtében, hogy a cukorbetegség prevalenciája emelkedett a 2000. évi 6,9%-ról 8,2%-ra. A cukorbetegségnek tulajdonítható halálozás mintegy 2,5-szerese a haláloki statisztikákban szereplő értéknek. KÖVETKEZTETÉS - A cukorbetegség és fő kockázati tényezői, az egészségtelen táplálkozás és az elégtelen testmozgás következtében kialakuló túlsúly és elhízás korunk egyik legjelentősebb népegészségügyi kihívása. A betegség szövődményei ré­vén már ma is óriási betegségterhet je­lent. Hazánkban a cukorbetegség halálozási mutatói jóval kedvezőtlenebbek, mint az a hivatalos halálozási statisztikák alapján vélelmezhető.