Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

Az inkretinhatáson alapuló készítmények terápiás helye a 2-es típusú cukorbetegek betegségkarrierjének elején van. Ezeknek a gyógyszereknek a hatásmechanizmusa részben azonban független a működő β-sejtektől, ezért terápiás hatás várható a 2-es típusú cukorbetegek betegségének későbbi fázisában, sőt 1-es típusú cukorbetegségben is. Ez utóbbi kiváló modellként szolgálhat az inzulinszekréción túli mechanizmusok vizsgálatára. Dolgozatunkban ösz - szefoglaljuk az inkretintengelyen ható készítményekkel történt 1-es típusú diabeteses vizsgálatokat.

BEVEZETÉS - A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a macroangiopa-thia. A hazánkban elvégzett lábszár-amputációk leggyakoribb oka a diabetes, illetve az érszűkület. A szerzők célja, hogy a praxis diabeteses betegeinek Doppler-index-eredményeit bemutassák a HbA1c-értékek, a dohányzás és a nem - mint rizikófaktor - összefüggésében, az alsó végtagi érszű­kü­let megelőzésének, illetve annak mielőbbi diagnosztizálása céljából. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A praxisban gondozásba vett cukorbetegek Doppler-index-eredményeit mértük és vizsgáltuk meg statisztikai módszerek segítségével, a három említett szempont alapján. A kutatás a 2015 júliusa és a 2016 szeptembere kö­zött vizsgált betegekre terjedt ki. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegek (n=65) 47,69%-ánál mértünk patológiás boka-kar index értéket. Szignifikáns összefüggés volt tapasztalható a boka-kar index és a nem (p=0,054) között, a dohányzás (p=0,838) és a glikált hemoglobin (p=0,430) között viszont nem találtunk szignifikáns összefüggést. KÖVETKEZTETÉSEK - A cukorbetegek Doppler-vizsgálatát a kutatási eredményeink alapján rendszeresíteni kellene a háziorvosi praxisokban, mivel magasnak tekinthető az enyhe atherosclerosisos betegek aránya, szűrés nélkül pedig csak előrehaladottabb állapotban kerülhet sor a diagnózis felállítására.

A diabeteses láb szindróma a cukorbetegség jellegzetes, idült szövődménye, kialakulására mind 1-es, mind 2-es típusú diabetesben számíthatunk, elsősorban hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcserehelyzet esetén. A patomechanizmusban döntően a neuropathia diabetica, kisebb részben a vascularis érintettség játszik szerepet. A kórismézésben nagy jelentősége van a panaszok tisztázásának, a fizikális vizsgálatnak, a distalis típusú szomatoszenzoros és autonóm neuropathiát, illetve a vérellátás esetleges zavarát vizsgáló egyszerű teszteknek. A terápiás erőfeszítések egyaránt célozzák a jó glykaemiás kontroll elérését, a neuropathiás panaszok enyhítését, a vérellátási zavar gyógyszeres, érsebészeti vagy intervenciós radiológiai módszerrel történő korrekcióját, az infekció elleni küzdelmet és a láb tehermentesítését. A gyógyuláshoz sebészeti beavatkozásra is szükség lehet, előrehaladott esetekben a csonkoló jellegű műtét szükségessége fenyeget. A diabeteses láb szindróma jelenléte a cukorbetegek halálozásának kockázatát növeli. A diabeteses láb szindróma okozta panaszok általában makacsok, a tünetek kiújulásra hajlamosak. Mindezek miatt nagy jelentősége van a prevenciónak, aminek terén a tartósan jó anyagcserekontrollnak és a láb védelmének van kiemelt jelentősége.

A szerzők a 2-es típusú diabetes mellitusban előforduló hypertonia jelentőségét, a folyamatos vérnyomás-ellenőrzés, gondozás módszerét, valamint a nem gyógyszeres és gyógyszeres terápia formáit ismertették az amerikai, európai szakmai társaságok és nemzetközi szervezetek ajánlásainak bemutatásával. Megállapították, hogy a hypertonia mérési, gondozási és kezelési alapelvei alapvetően nem változtak az egész világon, annak ellenére, hogy az utóbbi időben széles körű vita alakult ki a normális vérnyomás értelmezése, valamint az intenzív vagy standard kezelés hasznának megítélésében.