Az elmebetegeket sokáig társadalmon kívülieknek, bűnözőknek vagy egyenest démoni lényeknek tekintették, és e szerint is bántak velük, börtönökbe zárták, láncra verték, kínozták, pénzért mutogatták őket. A 18. század folyamán azonban a megerősödő államok az élet egyre több területét kívánták ellenőrizni. Az egészség is közüggyé vált, egyre szorosabban kapcsolódott a pénzügyekhez és a jogalkotáshoz. Mindennek számos következménye lett, a szervezett járványügy, a szegénygondozás megjelenésétől a kórházépítéseken és a csatornázáson át a közegészségügy kialakulásáig. A kibontakozó közegészségügy azután a társadalmi élet egyre nagyobb szeletét igyekezett hatáskörébe vonni, medikalizálni. Ennek a folyamatnak a részeként kezdték az elmezavarban szenvedő embereket is betegeknek, a róluk való gondoskodást pedig állami feladatnak tekinteni.

Azt az elvet, hogy az egészségünkért vállalt felelősség az emberi lét egyik elemi megnyilvánulása, a 20. század filozófusai közül Michel Foucault képviselte a leghatározottabban. Ez az élete utolsó öt évét átszövő motívum filozófiai keretet nyújthat a felnőtt ember egészségét - részben esztétikai és etikai - aktivitásként felfogó kutatások számára.

Napjaink pszichiátriájában, a mentális zavarok jelentős részének fejlődési jellegéből fakadóan, a megelőzés egyre erőteljesebben kerül a fókuszba. Az egyik legsúlyosabb mentális kórállapottal, a pszichózissal egyik leggyakrabban együtt járó szkizofrénia a fiatal felnőtt generáció körében a tartós foglalkozási rokkantság vezető oka. A betegség kitörését az esetek döntő többségében évekig tartó prodroma előzi meg, ami lehetőséget kínál a preventív beavatkozásra. Jelenleg két stratégiánk van a pszichotikus betegségek kitörésének predikciójára. Az Ultramagas klinikai kockázat megközelítés az első pszichotikus epizód előre jelzésére szolgál diagnózistól függetlenül, míg az Alaptünet stratégia a szkizofrénia betegség kifejlődését jelzi előre. A különböző prediktív kritériumok szenzitivitása és specificitása között azonban fordított kapcsolat van, ami klinikai és etikai dilemma elé állítja a klinikusokat. A szenzitivitás és specificitás közötti egyensúly módosításának ígéretes eszközei az ismételt elemzések módszere stádiumok kijelölésével, valamint a tapasztalati úton kiszűrt markerek többváltozós elemzése. A másodlagos prevenció intervenciói arra irányulnak, hogy csökkentsük a háttérben álló kórfolyamatok morbiditását, és segítsük az egyéneket az élményváltozásaikkal való megbirkózásban. A pszichoszociális beavatkozások alkalmazása bizonyítékokon alapuló választásnak tartható, amit állapottól függően egyes természetes tápanyagokkal és jól megválasztott pszichofarmakonokkal egészíthetünk ki. Beavatkozásainkkal a sé­rülékeny bázisú egyéni fejlődés bontakozását a resilientia felé terelhetjük.

Rutinos megnyitójáróként nagy öröm olyan kiállításra csöppenni, amit nem az aktuális képzőművészeti trendek és/vagy a műtárgykereskedelem csapásvonalai határoznak meg, hanem az alkotás közvetlen élménye, szüksége, élvezete. Ahol a kiállított képek valóban azért láthatóak, hogy mások megnézzék őket: átéljék a szívükkel és szellemükkel, megkeressék a saját kapcsolódásukat az eléjük táruló belső világhoz.

HÁTTÉR - A mentalizáció pszichopatológiai jelentősége közismert ténynek számít. A mentalizációs készség deficitje figyelhető meg például szkizofréniában, depresz­szióban, dementiában, autizmusban és egyes személyiségzavarokban is. A segítő kapcsolatok hatótényezőivel, a segítő személyiségével foglalkozó kutatásokban is egyre inkább előtérbe került a mentalizáció és az érzelmek felismerésének képessége a korábban széles körben elterjedt empátiás készséggel szemben, valószínűleg a kognitív idegtudományok egzakt módszereivel történő könnyebb megközelítés miatt. MÓDSZER - Vizsgálatunkban azt szerettük volna bebizonyítani, hogy az érzelmek felismerésének képessége fejleszthető, akár szkizofréniában szenvedő betegek esetében is. Számukra állítottunk össze egy nyolcüléses tréninget. A biblioterápiás alapra helyezett módszer lényege, hogy az ekmani alapemóciók mindegyikéhez vá­lasztottunk egy-egy irodalmi alkotást, amelyről az adott emóció markáns ábrázolását vélelmeztük. Ezek közös olvasása után egy validált alapemóciókat megjelenítő arcképsorozatból kellett a résztvevőknek kiválasztani a szereplők érzelmi állapotát tükröző fotókat. Ezután saját életükből osztottak meg történeteket, amelyek során hasonló érzelmeket éltek át. Módszerünk eredményességét a Reading the Mind in the Eyes (RMET) teszttel mértük. EREDMÉNYEK - A tréning előtti és utáni értékek egymintás t-próbában szignifikáns különbséget mutattak (p=0,000608 <0,05). Annak bizonyítására, hogy a detektált változások nem csupán a kezelés során alkalmazott más módszerek következményei, fekvőbeteg-ellátásban hasonló betegség miatt kezelt, de ilyen tréningben nem ré­szesülő kontrollcsoporton is elvégeztük ugyanazokat a tesztvizsgálatokat. A kontrollcsoport első és két héttel későbbi RMET-értékei között nem mutattunk ki szignifikáns eltérést (p=0,467). A vizsgálati és a kontrollcsoport egyénenkénti változásainak (RMET-) mértékét kétmintás t-próbában vetettük össze, ugyancsak szignifikáns különbséget detektálhattunk: p=0,000786 <0,005. MEGBESZÉLÉS - A szkizofréniában tapasztalható mentalizációs deficit tehát mérsékelhető, amellyel közvetve betegeink kommunikációs és adaptációs készségeit fejleszthetjük, vagy rosszabb esetben ezek romlását mérsékelhetjük.