A különböző szakmai társaságok várandósság és szoptatás alatt is eltérő ajánlásokat fogalmaznak meg a D-vitamin-hiány megelőzésére. Az egyik alapvető ok a jelentős különbségekben, hogy eltérően ítélik meg a D-vitamin normális szintjét, illetve teljesen más matematikai modellt alkalmaznak a D-vitamin-kezelés D-vitamin-szintet emelő hatására. Az Institute of Medicine a 20 ng/ml érték elérését tartja szükségesnek, az Endocrine Society pedig a 30 ng/ml-t tartja minimálisan elérendőnek. Mindezek persze alapvetően a kezelés mellett fellépő mellékhatások kockázatának eltérő meg­ítélése miatt is van. De a szűrést egyik társaság sem ajánlja. Az összefoglaló közleményben a D-vitamin-pótlás jelentőségét és ellentmondásos adatait mutatom be több, meddőséghez vezető betegség esetén és a különböző, terhességgel kapcsolatos kórképek megelőzésében. Véleményem szerint az osteoporosisban szenvedőkön túl a másik szűrendő populáció a meddő és a várandós nőké, kiknek D-vitamin-hiánya feltétlenül kezelendő, jelentős előnyös hatásokkal a terhességre és magzat későbbi életére is.

Kö­zel 100 éve, az efedrin fel­fe­de­zé­se óta pró­bál­koz­nak az obesitas gyógy­sze­res ke­ze­lé­sé­vel. Hos­­szú év­ti­ze­de­ken át amfetaminszármazékokat, noradrenalin- és dopa-minfelszabadulást elősegítő és gát­ló sze­re­ket al­kal­maz­tak. Azon­ban köz­pon­ti ideg­rend­sze­ri, cardiovascularis és sympathicotoniás mel­lék­ha­tá­suk mi­att sor­ban ki kel­lett von­ni leg­több­jü­ket a for­ga­lom­ból. A 90-es évek­ben belépő dexfenfluraminnak (Isoli-pan) nem vol­tak ilyen mel­lék­ha­tá­sai, vi­szont ki­de­rült, hogy jobbszívfél-vitiumot okoz­hat. Majd jött a sibutramin (Reductil), me­lyet 2010-ben hipertenzív és cardiovascularis mel­lék­ha­tá­sok mi­att kel­lett vis­­sza­von­ni. Mind­ezek után étvágycsökkentő gyógy­szer nél­kül ma­rad­tunk. A zsír­fel­szí­vó­dást gát­ló orlistattal (Xenical 120, Alli 60 mg OTC) csak a táp­lá­lék zsír­já­nak 30%-át le­het el­tá­vo­lí­ta­ni, de gast-rointestinalis mel­lék­ha­tá­sok­kal. A vi­lág­szer­te fo­lyó ku­ta­tá­sok és vizs­gá­la­tok új ered­mé­nye, hogy az FDA 2012-ben en­ge­dé­lyez­te for­ga­lom­ba hoz­ni az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban a sze­lek­tív 5-HT2/c szerotoninagonista, a te­lí­tett­ség­ér­zést fo­ko­zó lorcaserint (Belviq). Saj­nos Eu­ró­pá­ban az EMEA 2013-ban ide­ig­le­ne­sen el­ha­lasz­tot­ta azt, bi­zo­nyos mel­lék­ha­tá­sok ki­zá­rá­sá­ig. Cu­kor­be­te­gek ré­szé­re in­jek­ci­ós for­má­ban ren­del­ke­zés­re áll a GLP-1-agonista exenatid és -analóg liraglutid, me­lyek csök­kent­he­tik a test­súlyt is.

Időszámításunk kezdete előtt 1500 évvel, I. Imhotep uralkodásának 9. évében, az ősi Egyiptomban keletkezett az egyik legrégebbi orvosi könyv, az Ebers-papirusz (1). Bár az újabb magyar kutatások keletkezési idejét még régebbre teszik (2, 3), mindenesetre az angolszász orvostörténészek ezen régi sorokban vélték felfedezni a cukorbetegség eddig ismert legrégibb említését (4).

A hepatitis C-vírus (HCV) -fertőzés egészségügyi jelentősége világszerte kiemelkedő. A HCV-fertőzés lehetséges következménye az idült májkárosodás, a cirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. Az idült fertőzés becsült gyakorisága 3%, amely 180 millió fertőzöttet jelent. Ha­zánkban a vírushordozás aránya <1%. Az 1999 és 2005 között megfigyelt gyakoriságnövekedésért Kelet-Ázsiában, Nyu­gat-Európában és a szubszaharai Afrika nyugati részén észlelhető prevalenciaemelkedés tehető felelőssé. A HCV-genotípusok földrajzi eloszlása is jellegzetes. A fertőződés módja az esetek 40%-ában nem azonosítható. A transzmisszió leggyakoribb formája a fejlett országokban az intravénás droghasználat, míg a fejlődő országokban a nem biztonságos egészségügyi ellátás. A jövőben megfelelő, nukleinsav-kimutatáson alapuló módszerek alkalmazása a szűrésben, a kockázati csoportok azonosítása, a vakcináció fejlesztése segíthetné a betegség visszaszorítását.

Az arthritisek jellegzetességeinek felismerése a diagnózis kulcsa. A diagnosztikában segítséget nyújt az anamnézis és a klinikai lefolyás, így az arthritis kezdeti tüneteinek jellegzetessége (akut, fokozatos kezdet), a tünetek fennállási ideje (self-limiting, krónikus), az érintett ízületek száma (mon-, oligo-, polyarthritis), az ízületi érintettség megoszlása (szimmetrikus, aszimmetrikus), az érintett ízület lokalizációja (gerinc-, perifériás ízületek), a lefolyás menete (progrediáló, migráló, intermittáló). A beteg neme, életkora, családi anamnézise, az extraarticularis tünetek megléte vagy hiánya is fontos támpontot ad a helyes diagnózishoz. A betegség lefolyása során a betegség jellegzetességei változhatnak, és egy betegség jellemzői több diagnózis kritériumait is teljesíthetik. A diagnosztika pontosításához szükség lehet még laboratóriumi, képalkotó és egyéb vizsgálatokra is. Ismertetett esetünkben ízületi punkcióra és hisztológiai vizsgálatra volt szükség a helyes diagnózis megállapításához, mert akut, destruktív, infekciózus arthritist utánzó steril arthritis több ízületi betegség jellemzője lehet. A jellemző klinikai kép felismerése segítséget nyújt a diagnózishoz és csökkenti a feleslegesen elrendelt diagnosztikai vizsgálatokat. A közleményben azokat a klinikai jellemzőket emeljük ki, melyek az egyes reumatológiai betegségekre jellemzőek, hogy a kezelést idejében el lehessen kezdeni. A betegek egy részében a betegség oka felderítetlen marad, de a pontos anamnézis és fizikai vizsgálat a diagnosztika mérföldköve marad.