A Crohn-betegség krónikus gyulladásos kórkép, amely a gastrointestinalis traktus bármely területét érintheti. A betegség patogenezise csak részben ismert, különböző környezeti és egyéni (például genetikai, epithelialis, immun- és nem immun-) tényezők együttesen vezetnek a krónikus gyulladásos folyamat elindításához, amelyben egyaránt jelentős szerepe van a pro- és antiinflammatorikus citokineknek és a lamina propria T-sejtjei defektív apoptózisának. A proinflammatorikus citokinek közül Crohn-betegségben a TNF-α játssza az egyik legfontosabb szerepet. Az utóbbi években a Crohn-betegség patogenezisének pontosabb megismerése számos új, specifikus (köztük TNF-α és TNF-α-receptorellenes) biológiai szer kifejlesztéséhez vezetett. A szerzők az anti-TNF-α-kezeléssel kapcsolatos eredményeket foglalják össze.

BEVEZETÉS - Számos nemzetközi vizsgálat foglalkozott a csontanyagcsere és a 2-es típusú diabetes mellitus kapcsolatával. Az eredmények ellentmondóak, többségük szerint a diabetes a csontsűrűséget növeli ugyan, de a törési kockázatot fokozza. Célunk az volt, hogy hazai, nagy betegcsoporton elemezzük a csontsűrűség, az elhízás és a szénhidrát- anyagcsere kapcsolatát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Tanulmányunkban 2003-2006 között a Balaton-felvidéken végzett szűrések során vizsgált 6287 felnőtt (átlagéletkor: 56±13 év, férfi: n=1561, nő: n=4726) adatait (antropometria, vércukorszint, összkoleszterinszint, vérnyomásértékek és ultrahanggal mért sarokcsont-T-score) dolgoztuk fel. EREDMÉNYEK - A szénhidrát-anyagcsere, valamint a csontritkulás/osteopenia közötti kapcsolatot elemezve azt találtuk, hogy az 50-60 éves korcsoportba tartozó diabeteses nőkön az osteopenia prevalenciája szignifikánsan magasabb, mint a normális glükóztoleranciájú populációban [50 vs. 36,34%, esélyhányados (odds ratio, OR): 1,711, 95%-os megbízhatósági tartomány (konfidenciaintervallum, CI): 1,076-2,722], más korcsoportban és férfiaknál azonban nem volt szignifikáns különbség. A metabolikus szindróma nem befolyásolta a csontritkulás/ osteopenia prevalenciáját. A 60 év fölötti összesített (férfi és női) normális súlyú diabeteses populációban a csontritkulás nagyobb gyakoriságú, mint a normális súlyú, normális glükóztoleranciájú csoportban; a különbség a csontritkulás esetén határszignifikáns volt (63,63 vs. 26,2%, OR: 2,71, 95% CI: 0,969-7,6, p=0,054), osteopenia esetén ezt a szintet nem érte el (53,38 vs. 43,31%, p=0,359). Ugyanebben a korcsoportban az „összes glükózintoleráns” és „összes normális glükóztoleranciájú” csoportokban viszont lényegében azonos volt a csontritkulás/osteopenia prevalenciája. Tanulmányunkban csak nőkön találtunk kapcsolatot a testtömegindex és a T-score között, ez 70 év fölött volt a legerősebb (r=+0,23, p<0,001). KÖVETKEZTETÉS - Véleményünk szerint a 2-es típusú cukorbetegségben gyakran tapasztalt fokozott csontdenzitás elsősorban a társuló obesitas következménye, a diabetes mellitus önmagában a csontritkulás szempontjából inkább rizikónövelő, mint protektív tényezőnek tekinthető.

BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.

A gyulladásos bélbetegségek kialakulásában különböző környezeti tényezők és faktorok (genetikai, epithelialis, immunmechanizmusok és nem immuntényezők) egyaránt szerepet játszanak. A patogenezisben fontos a genetikai tényezők szerepe, a betegség ismereteink szerint poligénes természetű. Úgy tűnik, hogy egyes gének általában a gyulladásos bélbetegségekre való fogékonyságot hordozzák, mások ezen belül a colitis ulcerosára vagy a Crohn-betegségre való hajlamot, illetve a betegség fenotípusát (enyhe vagy súlyos, agresszív, lokalizált vagy kiterjedt stb.) befolyásolják. Ebben az összefoglaló közleményben az elmúlt néhány év genetikai újdonságait foglaljuk öszsze: a gyulladásos bélbetegségekkel kapcsolatba hozható megismert új kromoszómarészleteket, a NOD2/CARD15, az SLC22A4/A5, illetve a DLG5 szerepét. A genetikai ismeretanyag bővülése egyelőre elsősorban a patogenezis jobb megértését segíti, ez alapul szolgálhat új terápiás támadáspontú gyógyszerek kifejlesztésében. A jövőben elképzelhető, hogy szerepe lesz a diagnózis pontosításában, a betegség lefolyásának pontosabb előrejelzésében.

A csontritkulás gyakori szövődménye egyes emésztőszervi megbetegedéseknek. Leggyakrabban coeliakiában, gyulladásos bélbetegségekben, krónikus májbetegségben szenvedő és gyomorműtéten átesett betegek esetében kell számolnunk csontritkulással. A megelőzés, a kórisme és a kezelés az időskori és a menopauza után jelentkező csontritkulás kapcsán szerzett tapasztalaton alapul. Jelen összefoglalóban az emésztőszervi betegségekhez szövődött csontvesztéssel kapcsolatos ismereteket összegezzük.