LAM Extra Háziorvosoknak

A Parkinson-kór a gyakorló orvosok szemszögéből

KOVÁCS Norbert

2014. DECEMBER 05.

LAM Extra Háziorvosoknak - 2014;6(05)

Az orvostudományban bekövetkezett robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően a Parkinson-kór az esetek döntő részében mára már jól kezelhető betegséggé vált. Megfelelő gyógyszeres és funkcionális idegsebészeti kezelés mellett a betegek munkaképessége és életminősége sokáig megőrizhető. Azonban az elért eredményekkel kapcsolatban még nem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen további kutatások szükségesek, hogy a betegség nemcsak kezelhetővé, hanem gyógyíthatóvá is váljon. A célom, hogy bemutassam azokat a gyógy­szeres, idegsebészeti és egyéb terápiás kezelési lehetőségeket, melyek alkalmazásával a betegek életminősége és állapota jelentősen javítható. Tárgyalom a háziorvosi gyakorlatban jelentős, gépjárművezetés­sel kapcsolatos megfontolásokat is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

LAM Extra Háziorvosoknak

A kardiológiai és angiológiai szakasszisztensképzés kézikönyve

SZENCZI Tóth Károly

Angiológia. Élettani, klinikai ismeretek. A kardiológiai és angiológiai szakasszisztensképzés kézikönyve. Szerkesztette: Dr. Meskó Éva Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság, 2013

LAM Extra Háziorvosoknak

Zeneterápia Parkinson-kórban szenvedő betegekkel

KOLLÁR János

Az először James Parkinson (1755-1824) által leírt betegség az agytörzsi bazális ganglionok károsodásával és emiatt a finom mozgásokért felelős ingerületátvivő anyag, a dopamin szervezetbeli szintjének csökkenésével járó, elsősorban a középkorú vagy idősebb embereket veszélyeztető kór.

LAM Extra Háziorvosoknak

Polyneuropathiaként jelentkező mikroszkópos polyangiitis esete

ZÖLD Éva, HORVÁTH Ildikó Fanny, TARJÁN Péter, BARTA Zsolt, ZEHER Margit

A mikroszkópos polyangiitis (MPA) a kis-ereket érintő, nekrotizáló gyulladással jellemzett szisztémás kórkép, mely az ANCA-asszociált vasculitisek csoportjába tartozik. A betegség általános tünetek mellett leggyakrabban a vese, bőr, idegrendszer, tüdő vagy más szervek megbetegedését okozza. ESETISMERTETÉS - 2013. januárban az 56 éves nőbetegnél felső légúti hurutos tüneteket követően, fogyás, alsó végtagi zsibbadás, járásnehezítettség, majd alsó végtagi petechiák jelentkeztek. Egy hónappal később laboratóriumi leleteiben romló vesefunkciós paraméterek, fokozódó anaemia és gyulladásos markerek voltak észlelhetőek. Részletes bakteriális infekció és tumor irányú vizsgálatai történtek, negatív eredménnyel. A tünetek hátterében szisztémás vasculitis merült fel, melyet a vesebiopszia szövettana és az ENG-vizsgálat is támogatott, glomerulonephritissel és szenzoromotoros polyneuropathiával járó mikroszkópos polyangiitis volt véleményezhető. Provokáló tényezőként hepatitis B-vírus (HBV) -hordozásra derült fény. Kortiko­szteroid- és ciklikus ciklofoszfamidkezeléssel remisszió volt indukálható, vesefunkció­ja javult, tünetei regrediáltak. Aktiválódott HBV-fertőzése miatt 2013 októberében antivirális kezelése indult. Újonnan jelentkező pulmonalis manifesztáció miatt 2013 novemberében ciklofoszfamiddal szinkronizált plazmaferézis-kezelése történt jó effektivitással. Bázisterápiaként jelenleg methotrexatot kap, remisszióban van, veseműködése tartósan rendezett. KÖVETKEZTETÉS - Az eset részben ritkasága miatt érdemes közlésre, részben a késlekedő diagnózis veszélyeire hívja fel a figyelmet. A polyneuropathiás tünetek és kórlefolyás alapján felmerülő szisztémás vasculitisnél a mihamarabbi diagnózisra, majd korai, hatékony immunszuppresszív kezelésre kell törekedni. A provokáló tényezők feltárása és szanálása a kezelés része. Rendszeres követéssel a betegségre jellemző relapszusok idejében felismerhetőek, ezáltal a maradandó szervkárosodások elkerülhetőek.

LAM Extra Háziorvosoknak

A diabetes és a króm

LIPTÁK Judit

Óvatos becslések szerint 2030-ra világszerte kétszeresére fog emelkedni a diabetes (azon belül is túlnyomórészt a 2-es típusú diabetes) prevalenciája. Ez 366 millió beteget fog jelenteni. A becsléshez az elhízás terjedésének és a populáció elöregedésének mai tendenciáját vették figyelembe.

LAM Extra Háziorvosoknak

Váz-, izomrendszeri megbetegedések prevalenciája mentődolgozók körében

PÉK Emese, BÁNFAI Bálint, DEUTSCH Krisztina, JEGES Sára, BETLEHEM József

BEVEZETÉS - A mentődolgozók munkájuk során nap mint nap nagyfokú lelki és fizikai megterhelésnek vannak kitéve. Utóbbi adódhat a nehéz eszközök és a betegek hosszú távon való mozgatásából. Vizsgá­latunk célja az volt, hogy két hazai régióban felmérjük és összehasonlítsuk a kivonuló dolgozók körében előforduló váz-, izomrendszeri panaszokat. MINTA ÉS MÓDSZER - Anonim, keresztmetszeti, kérdőíves vizsgálatunk szerves részét képezte egy skandináv váz-, izomrendszeri kérdőív (Nordic Musculoskeletal Questionnaire). Beválasztásra kerültek az észak-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió 18. életévét betöltött, kivonuló szolgálatot teljesítő mentődolgozói. EREDMÉNYEK - Reprezentatív vizsgálatunkat összesen 810 fő bevonásával végeztük (n=810). Közülük 587 főnek (72,5%) volt már élete során valamilyen mozgás-szervi panasza. Legtöbben derék- (448 fő, 55%), hát- (318 fő, 39%) és nyaktáji (250 fő, 30,9%) fájdalomról számoltak be. Az életkor és a munkában eltöltött idő előrehaladtával egyre többeknél jelentkezett diszkomfortérzés (p=0,013; p=0,020). A másodállás megléte negatív hatással volt a kialakulás gyakoriságára (p=0,005). KÖVETKEZTETÉSEK - A vizsgált mentődolgozók több mint 70%-ánál fordult már elő élete során valamilyen váz-, izomrendszeri panasz, melynek megléte ronthatja a dolgozó munkavégzésének minőségét, ezáltal a betegellátás színvonalát. A probléma kezelésének eszközei közé sorolandó a primer prevenció a rendszeres szűrések keretében, valamint a megfelelő kezelési, rekreálódási lehetőségek biztosítása.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[Korai stádiumú Parkinson-kóros betegek gondozóinak életminősége és a rájuk nehezedő teher]

YUKSEL Burcu, AK Dogan Pelin, SEN Aysu, SARIAHMETOGLU Hande, USLU Celiker Sibel, ATAKLI Dilek

[Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan alakul a korai stádiumú idiopathiás Parkinson-kórban (IPD) szenvedő betegek gondozóira nehezedő teher és a gondozók életminősége a betegség súlyosságával, időtartamával, a betegek rokkantsági fokával és pszichiátriai tüneteivel párhuzamosan. Módszerek - A vizsgálatban 30 IPD-beteg (15 nő, 15 férfi) és ezek 30 gondozója (18 nő, 12 férfi) vett részt. Hoehn- Yahr (H-Y) skálával mértük a betegség progresszióját, az Egységes Parkinson-kór Értékelő Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) segítségével elemeztük a rok­kantság és az egészségromlás fokát. A Zarit és munkatársai által kidolgozott pontozási rendszert (Zarit Caregiver Burden Inventory, ZCBI) használtuk a gondozók által megélt distressz megállapítására. A betegek és gondozóik szorongását és depresszióját a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (Hospital Anxiety and Depression scale, HADS), valamint a Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI) segítségével mértük. A betegek pszichotikus tüneteinek elemzésére az UPDRS elmeállapotot, hangulatot és viselkedést felmérő első részét alkalmaztuk. Mini-Mental Teszttel (Mini-Mental State Examination, MMSE) értékeltük a dementia tüneteit, és SF-36 skálával az életminőséget. Eredmények - Szignifikáns összefüggést találtunk a gon­dozókra nehezedő teher és az általuk ápoltak betegség­súlyossága, valamint a betegségük időtartama között. Szignifikáns különbség volt a magas UPDRS-pontszámok és a gondozók szándéka között, hogy betegüket hosszú távú gondozást nyújtó intézménybe helyezzék. A BDI-értékek alapján magas depressziós kocká­zatúnak bizonyuló betegek egyben magas UPDRS-pontszámokkal is bírtak. Azon betegek esetében, akiknél off időszakok is jelent­keztek, magasabbak voltak az UPDRS- és alacsonyabbak az SF-36 skála általános egészségi állapotot, fizikai, emocionális és szociális funkciót mérő alskáláinak pontszámai. Következtetés - Az IPD krónikus, progresszív neurodege­neratív megbetegedés, ami jelentős terhet ró a betegekre, gondozóikra és családtagjaikra egyaránt. A betegség súlyossága, valamint fennállásának időtartama lényegesen befolyásolja a gondozókra nehezedő teher mértékét. A jó minőségű gondozás biztosítása érdekében szükség esetén támogató terápiákat kell a gondozóknak felajánlani.]

Ideggyógyászati Szemle

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

A dopaminagonisták jelentősége a Parkinson-kór kezelésében a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában - keresztmetszeti vizsgálat

SZÁSZ József Attila, CONSTANTIN Viorelia, MIHÁLY István, BIRÓ István, PÉTER Csongor, ORBÁN-KIS Károly, SZATMÁRI Szabolcs

Bevezetés - Kevés irodalmi adat van arról, hogy a dopamin­agonista (DA) gyógyszereket milyen mértékben alkalmazzák a Parkinson-kór kezelésében, Közép- és Kelet Európa viszonylatában pedig egyáltalán nincs ilyen jellegű közlemény. Célkitűzés - A marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában folytatott DA-kezelés elemzése, ennek helyének értékelése a Parkinson-kór ellátásában alkalmazott kezelési stratégiákban, a betegség különböző stádiumaiban. Módszer - Retrospektív vizsgálatunkban minden olyan Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akiket a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákra 2003. január 1. és 2017. december 31. között utaltak be. A zárójelentésekből nyert adatok alapján tanulmányoztuk a DA-kezelés jellegzetességeit korcsoportok és a betegség súlyossága szerint. A diagnózis megállapítása óta eltelt idő szerint a betegeket két csoportba osztottuk: öt év és rövidebb, illetve több mint ötéves betegségtartam. Eredmények - A 2379 Parkinson-kóros betegből 1237-nek öt éven belül állapították meg a betegséget, és közöttük 665 esetében szerepelt DA a kezelésben: 120 esetben monoterápia formájában, 83 esetben monoamin-oxidáz B-gátlókkal (MAO-Bg), illetve 234 esetben levodopával (LD) kombinálva. A többi 228 betegnél LD és MAO-Bg-k kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a DA-k. A több mint öt éve ismert 653 esetből 364-nél szerepelt a terápiás stratégiában dopaminagonista. Következtetés - A DA-k felhasználási aránya az alkal­mazott kezelésben az irodalomban fellelhető „szórás” „középmezőnyében” található. A szerzők megítélése szerint, a betegséget kezelő klinikusoknak, a megfelelő körültekintés mellett, nagyobb bátorsággal kellene alkal­mazni a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő gyógyszereket a maximális terápiás potenciál kihasználása céljából.