Klinikai Onkológia

Tartós centrális vénabiztosítás az onkológiában

PAJKOS Gábor

2016. DECEMBER 10.

Klinikai Onkológia - 2016;3(04)

A hosszú távon alkalmazható centrális vénás eszközök alapvető jelentőségűek az onkológiai betegek kezelésében, enyhítik a gyakori vénapunkciók és kanülálások okozta stressz- és diszkomfortérzést. A centrális vénabiztosítás javallatait, lehetőségeit, a korai és késői szövődményeket, azok elhárításának módját ismerteti a közlemény nemzetközi és hazai ajánlások, a szakmai irodalom áttekintése alapján. Gyakorlott és összeszokott team kezében, a gondozási-követési elvek következetes alkalmazásával az implantálható centrális vénás katéterrendszerek onkológiai alkalmazása ajánlott hatékony és biztonságos lehetőség.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

Az immunterápia mellékhatásai

LANDHERR László

Az immunrendszernek fontos szerepe van a daganatsejtek felismerésében és elpusztításában. Az immunellenőrző pontok elleni antitest terápia ígéretesnek tűnik különböző daganattípusban. Az immunellenőrző pontok gátlása citotoxikus T-lymphocyta antigén-4 (CTLA-4) és a programozott sejthalál protein 1 és ligandja (PD-1/PD-L1) elleni antitestekkel végzett terápia sajátos és eltérő mintázatú mellékhatásprofi lt eredményez. Ezek az immunfüggő mellékhatások leggyakrabban a bőrön, a gyomor-bél rendszerben, a májban és az endokrin rendszerben figyelhetők meg. Korai felismerésük és kezelésük fontos ahhoz, hogy elkerüljük a súlyos következményeket.

Klinikai Onkológia

Előrehaladott/áttétes felnőtt lágyrészszarkómák személyre szabott kezelése

SZŰCS Zoltan, JONES L. Robin

Figyelembe véve a lágyrészszarkómák (soft tissue sarcomas; STS) szélsőséges szövettani heterogenitását, kezelésük is igen komplex feladat, önmagában egy „művészeti ág”. A molekuláris terápiák térnyerésével párhuzamosan az STS-ek több évtizedes, egy kaptafára szabott standardizált kezelése lassanként eltolódik egy személyre szabott, szövettani diagnózisalapú megközelítés felé. A rendelkezésre álló új daganatellenes szerek birtokában, valamint a különböző STS-altípusok differenciált kemoszenzitivitása alapján próbálunk némi útmutatást adni a terápiás sorrendiség optimális felállításához. Ismertetünk továbbá néhány fejlesztésben lévő ígéretes gyógyszert, úgy a ritkább, mint a gyakoribb STS-altípusok palliatív kezelésére.

Klinikai Onkológia

A DNS-hibajavítás hibái

KOPPER László

Sejtjeink DNS-ében raktározódnak azok az információk, amelyek a feladataik ellátásához elengedhetetlenek. Az információkat hordozó DNS épségét, a genom integritását, meg kell őrizni. Mivel a sejtekben, főleg a DNS-ben, állandóan keletkeznek hibák, öröklöttek vagy szerzettek (külső ok pl. sugárzások, vagy belső ok pl. ROS miatt), ezért a hibák javításáról gondoskodni kell. A DNS hibái sokfélék lehetnek (bázis-, nukleotid-, mismatch-hibák, száltörések), ezért a javítás mechanizmusai is különbözőek. A hibajavító rendszernek vagy sikerül helyreállítani a normális állapotot, vagy nem, akkor pedig aktiválódik a programozott sejthalál, mert a szabályozás szerint genetikai/epigenetikai hibák nem kerülhetnek át a leánysejtekbe. Sajnos megtörténhet, hogy a hibák ellenére a sejt életben marad, ekkor a genom instabillá válhat, és megnőhet a daganatok kialakulásának esélye (pl. BRCA1 - emlő-, petefészekrák). Ilyen állapotot idézhetnek elő a hibajavító rendszer hibái, vagy a hibák mennyisége meghaladja a rendszer kapacitását. A DNS hibái természetesen nem azonos értékűek, az esetek többségében a hibák fenotípusosan meg sem jelennek, de lehetnek nagyon súlyosak, több szervet érintő szindrómák, daganatok. A kijavítatlan hibák között gyakoriak a kettős lánctörések a DNS-ben, amelyet azonban a még működő hibajavítók megpróbálnak helyrehozni. Ha azonban utóbbiakat gátoljuk, akkor a két esemény (pl. BRCA1-mutáció és PARP-gátlás) együttesen a daganatsejtek (a BRCA1-mutációt hordozók) pusztulásához vezet. Ez a stratégia a szintetikus letalitás, amelynek jelentőségét már a klinikumban is alkalmazott szer, az oliparib hatékonysága is bizonyítja. A szintetikus letalitás terápiás előnyeit új szerek, klinikai vizsgálatok igyekeznek kihasználni.

Klinikai Onkológia

A myeloma multiplex gyógyszeres kezelése

MIKALA Gábor, CEGLÉDI Andrea, CSACSOVSZKI Ottó, SZEMLAKY Zsuzsanna, PETŐ Mónika

A plazmasejtes malignitások közé sorolt myeloma multiplex egy sokarcú hematológiai megbetegedés, mely onkológiai differenciáldiagnosztikai problémát jelenthet. A betegség fontosságára gyakorisága hívja fel a fi gyelmet. Az új terápiás lehetőségek birtokában az e betegségben szenvedők évtizedes túlélése nem szokatlan, így a myelomás betegek a szakrendelői forgalom jelentős hányadát adják. Összefoglalónkban ismertetjük a betegség diagnosztikus kritériumait, majd a transzplantációra alkalmas és alkalmatlan betegek szokásos kezelését, kezelési eredményeit. A betegség csaknem minden esetben relapszusba kerül: a többed vonalbeli kezelések széles tárházába közleményünk bepillantást ad, a hazai hematológiai gyakorlat bemutatásával.

Klinikai Onkológia

Bioszimiláris gyógyszerek

LÉVAY György

A biológiai gyógyszerek rendkívül hatékony, új lehetőséget biztosítanak több súlyos, esetenként az életet is fenyegető betegség terápiájában, ugyanakkor költségvonzatok tekintetében is messze felülmúlják a hagyományos kismolekulás gyógyszereket. A biológiai gyógyszerek (például a monoklonális antitestek) általában komplex óriásmolekulák, ezért előállításuk bonyolult biotechnológiai módszerekkel, élő sejttenyészetekből, bioreaktorokban történik. A szabadalmi védettség lejártával lehetőség nyílik ezen nagysikerű biológiai gyógyszerekhez minden (szerkezeti, fi zikai-kémiai, hatékonysági és biztonságossági) szempontból hasonló készítmények fejlesztésére, azonban az ilyen vegyületek komplexitása és speciális előállítási körülményei miatt ez sokkal összetettebb és nehezebben kivitelezhető feladat, mint a kismolekulás gyógyszerek esetében. Az így létrehozott terméket, amely tehát már minden tekintetben hasonlít egy már engedélyezett, forgalomban lévő referenciagyógyszerre, bioszimiláris vegyületeknek nevezik. A gyógyszer törzskönyvi engedélyezési eljárása során ezt a hasonlóságot természetesen széleskörűen bizonyítani kell. Az engedélyező hatóságok már 10 éve az Európai Unióban, majd később az Amerikai Egyesült Államokban is kiadták az első forgalomba hozatali engedélyeket a bioszimiláris készítményekre, amelyektől azt várják, hogy a költséges biológiai terápiák az eddiginél jelentősen olcsóbban és sokkal szélesebb körben váljanak elérhetővé a rászoruló betegek körében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A hypertonia epidemiológiája Magyarországon

SZEGEDI János, KÉKES Ede, SONKODI Sándor, KISS István

A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

Lege Artis Medicinae

A csípőarthrosis műtéti kezelésének korszerű szemlélete

SZENDRŐI Miklós, SÓLYOM László

A szerzők áttekintik a csípőarthrosis műtéti kezelésének fejlődését, az enyhe esetekben biomechanikai rekonstrukciót ígérő ízületmegtartó, a súlyos esetekben ízületmegszüntető, illetve ízületpótló beavatkozásokat. Az indikációk, kontraindikációk és a lehetséges szövődmények rávilágítanak a sebész felelősségére és az idők folyamán bekövetkezett szemléletváltozásra. A külföldi és a hazai gyakorlatot is tükröző irodalmi hivatkozásokkal a csípőarthrosis műtéti kezelésének „state of the art” ismertetését nyújtják.

Lege Artis Medicinae

A felületes hólyagtumorok BCG-kezelésének kockázata: mellékhatások és szövődmények

SOMOGYI László, POLYÁK László, SZÁNTÓ Árpád

A felületes hólyagtumorok gyógyítása a daganatkiújulások magas száma miatt nem korlátozódhat csupán azok sebészi eltávolítására. A gyógyítás szerves részét képezi a recidiva elleni küzdelem is. A szerzők a recidiva profilaxisára alkalmazott BCG-immunterápia mellékhatásait és szövődményeit 152 beteg kezelése és követése alapján összegezik. Ismertetik a szövődmények felismerésének és az ellenük való védekezésnek módjait. Megállapítják, hogy a nem elhanyagolható mellékhatások ellenére az adjuváns BCG-kezelés terápiás effektusa meghaladja a toxikus mellékhatások kockázatát, és hogy az évenként megismételt kezelési ciklus nem jelent többletveszélyt az egyetlen 6 hetes kurzushoz viszonyítva.

Ideggyógyászati Szemle

A súlyos agykárosodást követően kialakuló hydrocephalus jelentősége a rehabilitáció során

DÉNES Zoltán, LANTOS Ágnes, SZÉL István, THOMKA Magdolna, VASS Mátyás, BARSI Péter

Célkitűzések - A posztakut rehabilitáció során hydrocephalus miatt kezelt betegek eredményeinek vizsgálata és a tapasztalatok összefoglalása. Módszer - Retrospektív vizsgálat 2002. január 1. és 2008. december 31. között az OORI Koponya-agy Sérültek Rehabilitációs Osztályán. Eredmények - A hét év során hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek közül hat esetben primer, míg a többi 83 esetben szekunder hydrocephalus volt a diagnózis. A betegek átlagéletkora 36 (14-80) év volt. Az ismert eredetű hydrocephalusok közül leggyakrabban a poszttraumás fordult elő: 52/83. A többi hydrocephalus 23 esetben stroke, hét alkalommal daganat műtéti eltávolítását követően, és egy esetben cranioplastica után alakult ki, majd ezután került sor a söntműtét elvégzésére. A 83 esetből 20 alkalommal a rehabilitációs osztályon észleltük a hydrocephalus kialakulását, valamennyi a poszttraumás csoportba tartozott, míg a többi esetben már a söntműtét elvégzése után vettük fel rehabilitációra a betegeket. A söntműtétek a hydrocephalus észlelése után, a baleset vagy a betegség kialakulásától számítva átlag a 70. (20-270) napon történtek. Posztoperatív szövődmény 12 esetben fordult elő, ebből hat infekciós eredetű volt, hat alkalommal viszont vezetési zavar miatt kellett söntrevíziót végezni. A söntbeültetés után a poszttraumás hydrocephalusban szenvedő betegek közül 40 esetben (40/52) észleltünk funkcionális javulást, amely a FIM-skálán számszerűen is kimutatható volt, 12 beteg állapota nem változott. A többi 31 beteg közül csak két esetben nem észleltünk a funkcionális állapotban is kimutatható javulást. Következtetések - A súlyos agykárosodást követő hydrocephalust, gyakorisága és következményei miatt a jelentős szövődmények közé soroljuk. A posztakut rehabilitációval foglalkozó osztályunkon a hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek 4,4%-ban fordultak elő. A műtétet követően az esetek 77%-ában észleltünk javulást. A legnagyobb számban előforduló poszttraumás hydrocephalus aránya 5,2% volt osztályunkon a vizsgált hétéves időszakban. A hydrocephalus kialakulásának észlelése 24%-ban a rehabilitációs osztályon történt, és a posztoperatív szövődmények is itt jelentkeztek, az esetek 14%-ában, ezért az ilyen betegekkel foglalkozó szakembereknek, így a rehabilitációs osztályokon dolgozóknak is járatosnak kell lenni a hydrocephalus diagnosztikájában és a söntműtét utáni szövődmények észlelésében egyaránt. Szoros munkakapcsolat szükséges az akut és posztakut ellátók között az érintett betegcsoport sikeres rehabilitációja érdekében.

Ideggyógyászati Szemle

Rádiófrekvencia-támogatott percutan csigolyastabilizációval szerzett első klinikai tapasztalataink kompressziós csigolyatörések kezelésében

MAROSFŐI Miklós, KULCSÁR Zsolt, BERENTEI Zsolt, GUBUCZ István, SZIKORA István

Célkitűzés - A percutan vertebroplastica (PVP) a kompressziós csigolyatörések aktív kezelésének gyors és egyszerű, minimálisan invazív módszere, mely hatékonyan csillapítja a fájdalmat, és korai mobilizációt tesz lehetővé. Hátránya, hogy a komprimált csigolyában a híg csontcement véletlenszerű penetrációja nehezen kontrollálható, extravertebralis terjedése viszonylag gyakori szövődmény. Most azt vizsgáltuk, hogy rádiófrekvenciás fűtés segítségével szabályozott viszkozitású cement kontrolállt befecskendezése csökkenti-e hasonló szövődmények előfordulását legalább a hagyományos vertebroplasticával összevethető klinikai eredmények mellett. Anyag és módszer - Etikai bizottság által engedélyezett többcentrumos klinikai vizsgálat keretében rádiófrekvenciamodulált percutan csigolyastabilizáció (RF-PVS) módszerével kezeltük 28 beteg 32 összeroppant csigolyáját. A rendszer híg polimetil-metakrilát csontcementet fecskendez be nyomáskontrollált hidraulikus pumpa segítségével, miközben a cement viszkozitását közvetlenül a csigolyába lépés előtt rádiófrekvenciás fűtés segítségével növeli meg. Röntgenfelvétellel és CT-vel vizsgáltuk az extravertebralis cementszivárgás előfordulását. A fájdalom intenzitását vizuális analógskálán (VAS), míg a betegek funkcionális aktivitását az Oswestry Disability Index (ODI) segítségével hasonlítottuk össze a beavatkozás előtt és azt követően egy nappal, illetve egy és három hónappal. Eredmények - A beavatkozás minden esetben sikeres volt. Klinikai szövődmény, intraspinalis vagy intraforaminalis cementszivárgás nem volt. Kilenc esetben (29%) a törött zárólemez mentén csekély mennyiségű cement került az intervertebralis résbe. A fájdalom mértéke három hónap után átlag 7,0-ről 2,5-re, a fájdalom okozta inaktivitás 52- ről 23%-ra csökkent. Következtetés - Kompressziós törés esetén a csontcement kontrollált befecskendezése RF-PVS módszerével kevés eset alapján alkalmas a klinikailag veszélyes extravertebralis cementszivárgás megelőzésére, a hagyományos vertebroplasticával megegyező klinikai hatékonyság mellett.