Klinikai Onkológia

Hepatocellularis carcinoma korszerű kezelése

DEMETER Gyula, VÉGH Éva

2018. FEBRUÁR 10.

Klinikai Onkológia - 2018;5(01)

A hepatocellularis carcinoma (HCC) korszerű kezeléséről a Klinikai Onkológia folyóiratban már lehetett olvasni 2014-es évi (1) és idei különkiadásban (2), mely a konkrét irányelvek alapján számolt be a HCC epidemiológiájáról, BCLC stádiumbeosztásról és a stádiumoknak megfelelő kezelésről. Ez alkalommal elsősorban a HCC szisztémás - első és másodvonalú - kezeléséről számolnánk be saját eredményeink, valamint klinikai vizsgálati eredmények alapján is. Saját eredményeink alatt értjük a Szent László Kórház onkológiai ambulanciáján 2010-2016. között kezelt 203 HCC-beteg kezelését, melyet egy 2016-os MKOT-konferencián már előadtunk. Idén 9 betegnél indítottunk regorafenib másodvonalú kezelést egyedi méltányossági kérés jóváhagyását követően.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

EMT (epithelialis-mesenchymalis átmenet) – CSC (daganatos őssejtek)

KOPPER László

A daganatellenes kezelés hatékonysága rendszerint korlátozott a gyógyszerekkel szembeni rezisztencia miatt. A szerzett rezisztencia egyik fontos oka az intratumoralis heterogenitás, ami a daganatsejtek fenotípusa közötti változatosságot jelenti egy tumoron belül. Ez a heterogenitás a genotípust érinti elsősorban. A daganatos őssejtek (cancer stem cell, CSC) a koncepció szerint képesek meghatározni a daganat progresszióját, a klinikai onkológia legnagyobb kihívásaként metasztázisok létrejöttét. Hogy ez kialakuljon, a tapasztalatok szerint hámeredetű daganatoknál az epithelialis karaktert mesenchymalisnak kell felváltania (epithelial-mesenchymal transition), ha nem is teljesen. A CSC fenotípusához tartozik, a normális szöveti őssejtekhez hasonlóan. a szerekkel szembeni rezisztencia, illetve a károsításokat követő regeneráció. Ezeknek a tulajdonságoknak a szabályozó mechanizmusa még alig ismert, de minden bizonnyal ebben genetikai és epigenetikai tényezők egyaránt szerepet játszanak. Ha ezeket terápiás célpontként megismerjük, talán a leghatékonyabb kezelési stratégia birtokába juthatunk.

Klinikai Onkológia

Lokálisan előrehaladott rectumtumor kezelése

FRÖBE Ana, JURETIC Antonio, BROZIC Marić Jasmina, SOLDIC Zeljko, ZOVAK Mario

Az elmúlt néhány évtized alatt a rectumtumor lokális kontrollja a műtéti technikák fejlődése és az adjuváns vagy neoadjuváns kemoradioterápia alkalmazása következtében jelentősen javult. A lokális rectumtumor műtéti reszekciója során végzett teljes mesorectalis excisio (TME), ami a circumferentialis perirectalis szövetborítás teljes eltávolítását jelenti, csökkenti mind az érintett műtéti tumorban szenvedő betegeknél, a T3- és T4-stádiumú daganatokat, valamint a nyirokcsomó-pozitív betegséget is beleértve, az adjuváns és a még inkább preferált neoadjuváns kemoradioterápia mind a betegségmentes túlélés, mind a lokális kontroll a javulás képességét mutatta. A neoadjuváns kemoradioterápián áteső betegek egy része komplett patológiai remissziót (pCR) ér el a kemoradioterápia hatására, és az onkológia kimenetel különösen kedvező ebben a csoportban. Azonban a lokális kontroll javulásával szemben a betegek teljes túlélési arányának javulása lenne szükséges, és a kezelés eredményét korlátozó fő tényező a metachron távoli metasztázisok megjelenése. A probléma megoldásának legfontosabb módszere a szisztémás kezelés eszkalációja a neoadjuváns környezetben, például a neoadjuváns kemoradioterápia előtt vagy után egy indukciós vagy konszolidációs kemoterápiával történő kiegészítés (úgynevezett totális neoadjuváns kezelés módszere - total neoadjuvant treatment, TNT). A cikk célja, hogy röviden összefoglalja a sugárkezelés és a radiokemoterápia rectumtumor kezelésében betöltött szerepét, és a lokálisan előrehaladott rectumtumor esetén a jelenlegi terápiás standardokra fókuszáljon.

Klinikai Onkológia

Előszó

A szerkesztők

Klinikai Onkológia

Hírek a világból

KLINIKAI Onkológia

Klinikai Onkológia

A szervtranszplantáció és a malignus daganatok

VÉGSŐ Gyula, MÁTHÉ Zoltán

Mind a szervátültetés, mind az onkológia a közelmúltban olyan fejlődésen ment és megy jelenleg is keresztül, ami a transzplantáció korábban már megválaszolt, onkológiával kapcsolatos kérdéseit új megvilágításba helyezte, és szükségessé tette a válaszok revízióját. Így például, a „donor pool” bővítésének szándékával napjainkban valós kérdéssé vált, hogy mely esetekben végezhetünk szervátültetést daganatos anamnézisű donorból, úgy, hogy a tumor grafttal történő átvitelének és a recipiensben való manifesztációjának minimális legyen a kockázata. A másik, egyre gyakoribb kérdés, hogy szabad-e, és ha igen, hány év tumormentes túlélés után lehet olyan beteget transzplantálni, akinek rosszindulatú daganat szerepel a kórtörténetében. A modern immunszuppresszív kezelés eredményeként a szervtranszplantált betegek mind hosszabb ideig élnek. Az immunszupprimált állapot idejével arányosan növekszik azonban a rosszindulatú daganatok kialakulásának a kockázata, arányuk hosszú távon elérheti a 20-30%-ot is. A poszttranszplantációs „de novo” tumorok jelentőségét jelzi, hogy a transzplantált betegek vezető haláloki tényezőjévé váltak. A rosszindulatú daganatok tehát több szempontból is komoly problémát jelentenek. Megoldásuk alapfeltétele az onkológusok és a transzplantáció terén jártas szakemberek együttműködése, a megújult ismereteken alapuló közös gondolkodás és az egyénre szabott döntéshozatal.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Új lehetőségek a hepatocellularis carcinoma terápiájában

DANK Magdolna

A primer májrák mindmáig igen kedvezőtlen prognózisú betegség. A betegek zöme előrehaladott stádiumban, rossz májfunkcióval kerül kórismézésre, és ekkor a kezelési lehetőségek már korlátozottak. A nagy kockázatú betegek aktív követése és szűrése elengedhetetlen a korai diagnózis érdekében. A szisztémás kemoterápia nem változtatott a betegek prognózisán, hiszen alacsony remissziós rátával és számos szövődménnyel járt. Napjainkban új terápiás lehetőségek jelentek meg, beleértve azokat a célzott terápiákat, amelyek a hepatocarcinogenesisben szerepet játszó jelátvivő rendszereket blokkolják. Az orális multikináz-inhibitor sorafenib az első szisztémás szer, amelynek alkalmazásával túlélési előnyt igazoltak előrehaladott májrákban. Számos egyéb, ígéretes terápiás lehetőség áll klinikai kipróbálás alatt. A jelen összefoglaló célja, hogy áttekintse a kialakulóban levő új diagnosztikai és terápiás stratégiákat.

Lege Artis Medicinae

Vízió vagy realitás? Hepatitis C-vírus-mentessé válhat-e Magyarország 2030-ra?

GERVAIN Judit

A WHO adatai alapján jelenleg a világon 71 millió, az Európai Unióban 3 millió a hepatitis C-vírussal fertőzött egyén. Jelentős részüknél még nem diagnosztizálták a betegséget és csak 6-7%-uk részesült antivirális kezelésben. Magyarországon az aktív vírusfertőzöttek becsült száma 50 000 körüli, a felismert betegszám 20 000, tehát 30 000 beteg van, aki még nem került az egészségügyi ellátás látóterébe. A cél a betegek korai stádiumban történő kiszűrése és gyógyítása, mert a fertőzés késői felismerése esetén súlyos májelégtelenség, hepatocellularis carcinoma és számos extrahepaticus szervi betegség alakul ki. Magyar­or­szágon 2015 óta elérhetőek a második ge­nerációs direkt ható, enzimgátló antivirális gyógyszerek, melyekkel a fertőzöttek közel 100%-a tartósan vírusmentessé válik. 2018 óta pedig már minden beteget ezekkel a készítményekkel kezelünk. Mindazonáltal számos szakmai, szervezési és egészségpolitikai feladatot kell még megoldani. Ma­gyarországnak elsősorban az Európai Unió HCV-eliminációs tervéhez történő csatlakozása szükséges, melyben 2030-ra C-ví­rus-mentes Európa programot hirdettek meg. Másodsorban fokozni kell az or­szágos szűrések számát és javítani a hatékonyságukat. A továbbiakban a lakosság szélesebb körű felvilágosítása, ehhez a családorvosok és a civil szervezetek fokozott bevonása szükséges, valamint rendeletmódosítás alapján meg kell kezdeni a kiemelt rizikócsoportok és az egészségügyi dol­gozók kötelező szűrését. E közleményben áttekintést kap az olvasó a C-vírus hepatitis diagnosztikájában és terápiájában az elmúlt három évtizedben elért fejlődésről, a jelenlegi lehetőségekről és a még megoldásra váró feladatokról.

Klinikai Onkológia

Tirozinkináz-gátlók és biszfoszfonátok a veserákok csontáttéteinek kezelésében

EDUARD Vrdoljak, TOMISLAV Omrčen

A veserákban (renal cell carcinoma, RCC) szenvedő betegeknél gyakoriak a csontáttétek (kb. 30%). A metasztatikus RCC (mRCC) kezelésében célként a vascularis endothelialis növekedési faktor (VEGF) gátlására törekednek. A tirozinkináz-gátlók (TKI-k) közül például a sunitinib, a pazopanib, a sorafenib és az axitinib váltak választható terápiává. A TKI-k vitathatatlanul hatásosak az mRCC kezelésében, a csontáttétek problémája azonban továbbra is megoldásra vár. A csontáttétek jelenléte az mRCC-betegek esetében szignifi káns és klinikai szempontból lényeges negatív hatást gyakorol a túlélésre, akár a VEGF-et célzó terápia kimenetelére is. Az ilyen betegek kezelésében gyakran alkalmazzák a biszfoszfonátokat (BP). Újabb adatok igazolják, hogy a TKI-k és a BP-k kombinálása szinergista hatású lehet, ugyanakkor a toxicitás növekedhet.

LAM Extra Háziorvosoknak

Új lehetőségek a hepatocellularis carcinoma terápiájában

A primer májrák mindmáig igen kedvezőtlen prognózisú betegség. A betegek zöme előrehaladott stádiumban, rossz májfunkcióval kerül kórismézésre, és ekkor a kezelési lehetőségek már korlátozottak. A nagy kockázatú betegek aktív követése és szűrése elengedhetetlen a korai diagnózis érdekében. A szisztémás kemoterápia nem változtatott a betegek prognózisán, hiszen alacsony remissziós rátával és számos szövődménnyel járt. Napjainkban új terápiás lehetőségek jelentek meg, beleértve azokat a célzott terápiákat, amelyek a hepatocarcinogenesisben szerepet játszó jelátvivő rendszereket blokkolják. Az orális multikináz-inhibitor sorafenib az első szisztémás szer, amelynek alkalmazásával túlélési előnyt igazoltak előrehaladott májrákban. Számos egyéb, ígéretes terápiás lehetőség áll klinikai kipróbálás alatt. A jelen összefoglaló célja, hogy áttekintse a kialakulóban levő új diagnosztikai és terápiás stratégiákat.

Lege Artis Medicinae

A hepatocellularis carcinoma kezelése májátültetéssel: hazai eredmények

GÖRÖG Dénes, VÉGSŐ Gyula, DOROS Attila, GERLEI Zsuzsa, FEHÉRVÁRI Imre, NEMES Balázs, KÓBORI László

BEVEZETÉS - Nemzetközileg elfogadott, hogy válogatott esetekben a hepatocellularis carcinoma májtranszplantációs indikációt képez. Vizsgálatunk célkitűzése az ezzel a diagnózissal 1995-2010 között várólistára helyezett betegeink kezelési eredményeinek ismertetése volt. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Hatvan beteget helyeztünk várólistára, akik közül 23 meghalt vagy műtétre alkalmatlan állapotba került a várakozás során. Harminchét betegnél végeztünk májátültetést, és a patológiai vizsgálat három májban nem talált tumort, viszont négy cirrhosis miatt explantált májban daganat (incidentaloma) volt kimutatható, így a vizsgált betegek száma 38 volt. EREDMÉNYEK - Műtét után három hónapon belül négy beteg meghalt artériás keringészavar, illetve graftdiszfunkció miatt. Azt követően 14 beteget veszítettünk el, közülük hetet daganatkiújulás következtében. Korai stádiumban (a milánói kritériumokon belül, n=25) nem volt tumorrecidíva, és az egy-, három-, ötéves teljes betegtúlélés 39 hónapos átlagos követési idővel hasonló volt, mint vírusos eredetű cirrhosis miatt végzett transzplantáció után: 72-72- 67%, illetve 78-71-67%. Ettől jelentősen elmaradt a milánói kritériumokat meghaladó daganatok utáni túlélés: 69-38-23%. KÖVETKEZTETÉS - Cirrhosis talaján kialakult, reszekcióra nem alkalmas, korai stádiumú (T1,T2) hepatocellularis carcinoma májátültetéssel eredményesen kezelhető, de eddigi eredményeink nem támogatják a milánói kritériumokat meghaladó daganatok transzplantációval történő kezelését.