Az állatokat fertőző koronavírusokkal kapcsolatos néhány alapvető megfigyelés felvázolását követően a szerző ismerteti – dióhéjban – az embereket fertőző alacsony és magas patogenitású koronavírusokat és az általuk okozott megbetegedéseket, különös tekintettel a Covid-19-koronavírus-betegséget okozó SARS-CoV-2 sajátosságaira és a fertőzöttek egy részénél fellépő súlyos akut respiratorikus szindróma (SARS) és többszervi elégtelenség patomechanizmusára. Ismerteti továbbá a világjárványt okozó SARS-CoV-2 és az ugyancsak súlyos alsó légúti tüneteket előidéző, magas patogenitású, de jóval kevesebb embert fertőző humán koronavírusok (SARS-CoV-1, MERS-CoV) között fennálló, emberről emberre való terjedésüket is befolyásoló, molekuláris szintű eltéréseket. Az áttekintés végén röviden érinti a SARS-CoV-2 fertőzés elleni aktív immunizálást biztosító vakcina, illetve a vírus replikációját szelektíven gátló gyógyszerek fejlesztésének kérdéseit és a SARS-CoV-2 fertőzött daganatos betegek kezelésével kapcsolatos ajánlásokat.

Jelen összefoglalásban képet adunk a biológiai ritmusok közül a cirkadián ritmusról, annak szabályozásáról és a tumorgenezissel való kapcsolatáról. Cirkadián ritmusnak nevezzük azt a biokémiai, fiziológiai folyamatokban fellépő nagyjából 24 órás ciklust, amely az egysejtűektől a gerincesekig megtalálható. Ez a biológiai ritmus az endogén belső óráink és a fény mint fő „Zeitgeber” szinkronizációjának eredménye. Az emlősökben a hypothalamus területén elhelyezkedő nucleus suprachiasmaticus (SCN) tekinthető a szervezet „főórájának”, ami felelős a különböző szervrendszerekben található perifériás órák összehangolásáért. A cirkadián ritmus szabályozása az úgynevezett „circadian locomotor output cycles kaput”, a CLOCK géneknek a feladata. A CLOCK gének más effektor génekre hatva, a fehérjeszintézis diurnalis ritmusát szabályozzák. A cirkadián ritmus celluláris mechanizmusainak feltárását 2017-ben Nobel-díjjal jutalmazták. Egyre több adat bizonyítja a CLOCK gének és a daganatok kialakulása közötti összefüggést. Több tanulmány kapcsolatot mutat a váltott műszakban történő munkavégzés és az emlő-, valamint prosztatarák kialakulása között, valamint egyes cirkadián ritmust szabályozó gének mutációja és a tumoros elváltozás kifejlődése között. Egyre több adat utal a tumormetabolizmus és a CLOCK gének, azok szabályozása közötti kapcsolatra is. Mindezen adatok alapján a cirkadián ritmus, így a napszakok figyelembevétele a daganatterápiás kezelés során indokolttá válhat.

A véralapú diagnosztika a szolid tumorok területén már régóta alkalmazott módszer, amelynek azonban teljes potenciálja a szemünk láttára bontakozik ki napjainkban. A tumormarkerek, keringő tumorsejtek és egyes termékeik vagy összetevőik kvantitatív mérése mára mind elérhetővé vált, és egy multimodális rendszer részét képezi, amely a klinikai döntéshozásban további szolid paramétereket biztosít. A legnagyobb kihívást jelentő kérdésekre a keringő szabad DNS (cfDNS) kimutatása, jellemzése és mérése adhatja meg a válaszokat, amely növekvő jelentősége folytán a rutingyakorlatba való beépülést is magában hordozza. Ebben az áttekintésben a szolid tumorok vérben megjelenő lenyomatait tekintjük át, és a legígéretesebb eredményeket mutatjuk be különböző betegcsoportokban, különös tekintettel a tüdő, emlő, vastagbél és húgyhólyag daganataira, de más szolid tumorokra is érvényes módon.

Kemoterápia nélkül a felfedezett daganatos betegségek ötéves túlélési rátája – daganatfüggően – 0–15% között lenne, a jelenlegi terápia alkalmazásával 17-85%. Ugyanakkor számos figyelmeztetés hívja fel a figyelmet a kemoterápia által indukált nemkívánatos mellékhatások, legfőképpen a lehetséges tumorindukciós képesség veszélyeire, ami az öt éven túl gyógyult betegek 5-10%-át is érintheti. A szisztémás kemoterápiában használt egyes gyógyszerek (alkilálószerek, etopozid, arzén-trioxid) képesek a szervezet egészséges sejtjeiben mutációt okozni, amivel megnő a valószínűsége annak, hogy a mutációt szenvedett sejtek egy későbbi (szekunder) daganatképződést indítsanak el. A mutagén hatások mellett egyes kemoterapeutikumok a szervezet normális myeloid és epithelialis sejtjeire fejtenek ki olyan hatásokat, amelyek a szöveti mikrokörnyezet átalakításával megteremtik a malignus transzformáció lehetőségét. Ebben a folyamatban igen fontos szereplők a tumorokkal asszociáló makrofágok (TAM), amelyek a daganatsejt által szekretált faktorok és mikroszómák hatására megváltoztathatják génexpressziós mintázatukat, és prokarcinogén szignálokkal segítik a tumorsejtek megmaradását, invazivitását, csökkentik a citotoxikus T-sejtek aktivitását. Mindezen okok miatt kiemelten fontos az, hogy a daganatkeltő mutagénekkel dolgozó orvosok, gyógyszerészek, technikusok és nővérek ne kerüljenek közvetlen érintkezésbe ezekkel a veszélyes anyagokkal, hanem használjanak megfelelő védőfelszerelést.

Az onkológia gyors fejlődése az onkológiai betegek mind hosszabb túléléséhez vezet. Közülük egyre többen érik el a természetes menopauzát, vagy onkoterápiájuk mellékhatásaként idő előtt tapasztalják a gonadalis funkciók megszűnését, vazomotoros tünetekkel és hosszú távú negatív cardiovascularis és csontrendszerre gyakorolt hatásokkal. Egyre növekvő számban kérnek ilyen betegek endokrinológiai segítséget hormonpótló terápia (HRT) formájában. A WHI (Women’s Health Initiative) tanulmány eredményeinek téves értelmezése irracionális félelemhez vezetett a nőihormon-pótlás tekintetében mind a betegek, mind az orvosok körében. Számos orvos számára logikus és biztonságos következtetésnek tűnik a HRT elkerülése, feltételezve, hogy ez a hozzáállás biztosan nem okoz kárt, míg az ösztrogén önmagában vagy gesztagénekkel történő alkalmazása onkológiai és thrombemboliás kockázatokat hordoz, szövődmények esetén pedig peres eljárásokhoz is vezethet. Ugyanakkor már a WHI-tanulmány eredményei előtt is ismert volt, hogy a korai menopauza és hypogonadismus a skeletalis és a cardiovascularis hatások révén évekkel csökkenti a nők várható élettartamát, és ez a negatív hatás korrelál a hypoestrogenaemiás időszak hosszával. HRT-ről való döntés esetén ezeket a pró és kontra érveket kell mérlegelni úgy, hogy a HRT onkológiai kockázatát rendkívül nehéz objektíven felbecsülni. Összefoglaló tanulmányunkban áttekintjük a témával kapcsolatos legfrissebb evidenciákat az in vitro kísérletektől a klinikai vizsgálatokig, mind nőgyógyászati, mind nem nőgyógyászati daganatok túlélőinek vonatkozásában. Ez alapján a következő csoportokat határoztuk meg: a „HRT előnyös” (például I-es típusú endometriumcarcinoma, méhnyak-adenocarcinoma, malignus hematológiai betegségek, lokális melanoma malignum, colorectalis carcinoma, hepatocellularis carcinoma); a „HRT neutrális” (például BRCA 1/2 mutációt hordozóknál tumoros megbetegedés nélkül, II-es típusú endometriumcarcinoma, méhcarcinosarcoma és adenosarcoma, egyes ovariumtumorok, méhnyak-, hüvelyi és vulvalaphámrák, prolactinoma, veserák, hasnyálmirigyrák, pajzsmirigyrák); a „HRT relatíve ellenjavallt” különféle okok miatt (például leiomyosarcoma, bizonyos petefészekrákok, agydaganatok, előrehaladott metasztatikus malignus melanoma, tüdőrák, gyomorrák, húgyhólyagrák esetén); a „HRT kedvezőtlen hatású, ezért ellenjavallt” (például emlőrák, endometrium-, stromasarcoma, meningioma, glioma, hormonreceptor-pozitív gyomor- és hólyagrák).