A D-vitamin-hiány előfordulásának gyakorisága minden életkorban és világszerte nagy. A sclerosis multiplex krónikus betegség, patomechanizmusában a genetikai tényezők mellett környezeti faktorok szerepe is felmerül. A környezeti faktorok között számos adat veti fel a D-vitamin-hiány jelentőségét. A D-vitamin immunmoduláns hatását számos autoimmun betegségben igazolták. Gátolja a Th1- és Th17- irányú differenciálódáshoz szükséges IL-6, IL-12, valamint IL-23 citokineket, valamint ezen sejtekben a proinflammatorikus citokinek termelését. Elősegíti az immunszuppresszív hatású IL-10 citokin megjelenését, valamint a regulatív T-sejtek működését. Ezek mind szerepet játszanak a sclerosis multiplex patológiájában. Az eredmények arra utalnak, hogy a sclerosis multiplex prevenciójában el kellene érni a 100 nmol/l (40 ng/ml) D-vitamin-szintet. Ezért, ezen szint alatt indokolt a D-vitamin pótlása. Terhes nők esetében az utolsó két trimeszterben fontos a megfelelő D-vitamin-anyagcsere a születendő gyermek sclerosis multiplex- prevenciója szempontjából. Úgy tűnik, hogy az elérendő optimális szérumszint 100-150 nmol/l (40-60 ng/ml) a sclerosis multiplexben szenvedők esetén. Addig, míg nincs egyértelmű konszenzus a D-vitamin szerepéről sclerosis multiplexben, a D-vitamin-hiány diagnózisa és korrekciója tekintendő fontosnak a betegségben szenvedők és a veszélyeztetettek számára. Az eddigi adatokból úgy tűnik, hogy az átlagpopuláció számára meghatározott D-vitaminszint szuboptimális a sclerosis multiplexben szenvedők esetén, de további véletlen besorolásos vizsgálatok szükségesek a D-vitamin szerepének, napi dózisának és a pótlás tartamának meghatározására.

Háttér - A primer agytumorok leggyakoribb formáját a glialis daganatok képviselik. A tumorokat jellemző heterogenitás megnehezíti a diagnózist, a szövettani besorolást és a megfelelő terápia megválasztását is. A fejlődő terápiás eljárások ellenére a malignus gliomákban szenvedő betegek prognózisa továbbra is rossz, ezért a glialis tumorok a daganatkutatás egyik legsürgetőbb területét képviselik. A magas grádusú glialis daganatok magyarországi epidemiológiáját illetően nem állnak rendelkezésre részletes információk, így közleményünk első részében saját eredményeinkre támaszkodva ezeket az adatokat elemeztük. Módszer - Munkánk során a DEOEC Patológiai Intézetében 2007 és 2011 között szövettanilag diagnosztizált 214 magas grádusú glioma előfordulását elemezzük a tumorok grádusa, a betegek neme, életkora és a daganatok anatómiai elhelyezkedése szerint. Eredmények - Az esetek döntő része glioblastoma (182 eset), míg a maradék 32 eset anaplasztikus glioma volt. A betegek átlagéletkora 57 év (±16,4), a férfi:nő arány pedig 1,1:1 volt. A tumorok leggyakrabban a homloklebenyben fordultak elő, amit a halántéklebeny, a fali lebeny és a nyakszirti lebeny követ. Kapott adatainkat a gliomák patogenezisében szerepet játszó molekuláris útvonalak hibás génjeivel és kromoszomális régióival kapcsolatos legújabb információkkal egészítettük ki. Kifejtjük az érintett gének szerepét a gliomagenesisben és a modern molekuláris módszerek nyújtotta új ismereteket, melyek kedvezően befolyásolhatják a gliomák terápiáját és diagnosztikáját.

Az infekciókontroll az ápoltak és a kórházi személyzet védelmét szolgáló komplex rendszer, amelynek fontos eleme a fertőzések monitorozása. A kórházi ellátással összefüggő infekciók folyamatos felügyelete a betegbiztonság és a minőségbiztosítás egyik legfontosabb részterülete. Munkánk célja az intenzív ellátásra szoruló neurológiai betegek között előforduló, kórházi ellátással összefüggő infekciók mértékének felmérése, a jellegzetes fertőzési formák és a leggyakoribb kórokozók megismerése volt. A vizsgálatot fél éven keresztül végeztük az Országos Epidemiológiai Központ által meghirdetett HELICS módszertan szerint. Ennek alapján minden betegnél, aki legalább 48 órán át intenzív ellátásban részesült, megfigyeltük a fertőzéseket és a fertőzési kockázatokat (eszközhasználat, antibiotikum-terápia stb.). A féléves vizsgálat alatt megfigyelt 88 betegnél összesen 16 kórházi ellátással összefüggő fertőzést regisztráltunk, melyek között egyaránt előfordult mono- és polimikrobás infekció is. A fertőzéseket főként Gram-pozitív mikrobák váltották ki, de előfordult multirezisztens kórokozó is. A fertőzéstípusok közül egyértelműen a klinikai diagnózisú pneumonia dominált. Az alacsony mikrobiológiai mintavételi arány mellett regisztrált fertőzések a mintavétel gyakoriságának növelését indokolják, így még pontosabb fertőzési adatok nyerhetők. A standardizált fertőzési adatok összehasonlítása után az infekciókontroll megerősítését tartjuk a megelőzés legfontosabb feladatának.

A herpes simplex-vírus okozta agyvelőgyulladás (HSVE) ritka, életveszélyes betegség. A klinikai tünetek változatosak és gyakran félrevezetőek az etiológiát illetően. Azonban fokális epilepsziás roham és láz esetén, jellegzetes CT/MRI kép mellett mindig gondolni kell HSVE-re. A korai diagnózis és a mielőbbi antivirális kezelés fontos. A molekuláris diagnosztikai lehetőségek és képalkotó vizsgálatok előtt gyakran többször is szükség volt agybiopszia végzésére és szövettani azonosításra. Manapság a polimeráz láncreakciós (PCR-) vizsgálat végleges diagnózist adhat, némely esetben még mindig szükség van neuropatológiai megerősítésre. Mivel a lakosság nagy aránya szeropozitív, emiatt az aktuális IgG-titer nem diagnosztikus és az emelkedés kimutatásához több hétre van szükség. Közleményünkben egy 25 éves férfi esetét mutatjuk be, akinek betegsége fokális epilepsziás tünetekkel kezdődött. Az elsődleges ellátóintézményben a végleges diagnózist nem tudták megállapítani, nem tudtak terápiát kezdeni. Komatózus állapotban került klinikánkra a tünetek jelentkezése utáni 9. napon, ahol a megkezdett diagnosztikai és terápiás beavatkozások sem segítettek és másnap meghalt. A kórboncolás és az azt követő neuropatológiai vizsgálat HSVE-t diagnosztizált. A cikkünkben bemutatott diagnosztikai lehetőségek és algoritmus segítséget nyújthatnak a vírusos agyvelőgyulladások kórismézéséhez, valamint a lehetséges kiegészítő vizsgálatokra is ráirányítják a figyelmet.

A Hodgkin-lymphoma (HL) és a myasthenia gravis (MG) együttes előfordulása ritka jelenség, amelyet néha paraneoplasiás manifesztációnak tartanak. Kevés olyan esetet írtak le eddig, amelyben a myastheniás tünetek csak a tumor sebészi eltávolítása után manifesztálódtak. Az összefüggés biológiai alapja ismeretlen. Az egyik elmélet szerint az okozza, hogy a fejlődő tumor infiltrálja a reziduális thymusszövetet. Esetünkben a myastheniás tünetek vezettek a HL diagnózisához. Célunk a T-sejt-fenotípus vizsgálata volt myastheniához hasonló tünetekkel jelentkező, Hodgkin-lymphomás beteg esetében. Az autoimmun betegségben szenvedők esetében általában csökkent a Treg-sejtek száma, de néhány esetben számuk emelkedettnek tűnik. Felvetették, hogy a jelenség hátterében az immunrendszer homeosztatikus törekvése állhat, hogy kontrollálja az autoreaktív effektorsejtek expanzióját. Az ismertetett beteg esetében nagy volt a lymphomát infiltráló Treg-sejtek aránya (több, mint a CD4+ sejtek 10%-a és a CD8+ sejtek 1,34%-a), azt mutatva, hogy a Treg-sejtek száma nő a HL-ben és myasthenia gravisban szenvedő betegek esetében. HL-ben a Treg-érintettség vitatott és jelenleg kutatott terület. Adataink hozzájárulhatnak a HL és az autoimmun jelenségek közötti összefüggés hátterében álló mechanizmus jobb megértéséhez.