Ideggyógyászati Szemle

Régi és új neuroendokrin molekulák: szomatosztatin, ciszteamin, pantethin és kinurenin

VÉCSEI László, HORVÁTH Zoltán, TUKA Bernadett

2014. MÁRCIUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2014;67(03-04)

Az összefoglaló célja, hogy megemlékezzünk Selye Jánosról, az endokrinológusról, a stressz leghíresebb kutatójáról, és röviden összefoglaljuk a szomatosztatin (SST), a ciszteamin (CysA) és a pantethin (PAN) legfontosabb jellemzőit neuroendokrinológiai szempontból, amelyek szoros összefüggésben álllnak tudományos munkájával. Emellett megemlítjük a kinurenin (KP) -útvonal néhány metabolitját is mint a neuroendokrinológia néhány lehetséges célmolekuláját.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Előszó

SOMOGYI Árpád, SZABÓ Sándor, ROGER Guillemin, VOLKER Jahnke, MILAGROS Salas-Prato, YVETTE Taché, LÁZÁR György, GYIRES Klára, VÉCSEI László, HORVÁTH Zoltán, TUKA Bernadett, DUNAI Magdolna, ET al.

Hans Selye (Selye János) is mostly known for his discovery & development of stress the concept that he first described in a short article in Nature, 1936. Yet, Selye made several other seminal discoveries & creative new observations, e.g., the first scientific classification of steroid hormones, the introduction of notions such as ‘corticoids’, glucocorticoids & mineralocorticoids, the first description of their anti- & pro-inflammatory properties, respectively, as well as the first description of stress ulcers in humans.

Ideggyógyászati Szemle

A stressz, a szteroidok és a mentális betegségek pszichiátriai szempontból

DUNAI Magdolna

Kiterjedten vizsgálták az összefüggést a stressz és a mentális betegségek között, és egyre inkább egyetértés van abban, hogy a mentális betegségek kialakulása inkább bizonyos faktorok kombinációjától, nem pedig stresszt jelentő külső eseményektől függ. A major depresszióban és bipoláris zavarban szenvedők esetében a hypothalamus-hypophy sismellékvese tengely jelentős rendellenességeit figyelték meg. Mindkét zavarban a kortizolszint változásának a mértéke összefüggésben állt a betegség súlyosságával és a kognitív változásokkal. A szintetikus szteroidok exogén használata gyakran súlyos pszichiátriai tüneteket eredményez. Tehát a szteroidhormonok szintjének a változása agyi károsodást okozhat.

Ideggyógyászati Szemle

Selye János és a stresszválasz: az „első Mediátortól” a hypothalamicus corticotropin- Releasing faktor felfedezéséig

TACHÉ Yvette

Selye vezette be a stresszelméletet, ami bekerült a mindennapi szótárunkba. Eredetileg azon a kísérletes megfigyelésen alapult, hogy a különböző ártalmas ágensek hasonló endokrin (mellékvese-megnagyobbodás), immun- (thymusinvolúció) és bél- (gyomoreróziók) választ váltanak ki, ahogyan arról a Nature-ben 1936-ban megjelent levélben beszámolt. Később a háttérben álló mechanizmust kutatta és feltételezte, hogy a hypothalamusban lévő „első mediátor” vezérli ezeket a testi változásokat. A mediátor azonosításához generációk munkája kellett. Selye korábbi PhD-hallgatója, a Nobel-díjas Roger Guillemin mutatta ki 1955-ben az adrenokortikotrop hormon felszabadulását kiváltó hypothalamicus faktort patkány hypophysisében, és nevezte el kortikotropin releasing faktornak (CRF). 1981- ben Wylie Vale, Guillemin korábbi PhD-hallgatója írta le a CRF 41 aminosavját, és klónozta a CRF1- és CRF2-receptorokat. Ez megnyitotta az utat azoknak a kísérleteknek, amelyek során kiderítették, hogy a CRF jelátvivő útvonal aktivációja az agyban kulcsszerepet játszik a stresszel összefüggő endokrin, viselkedési, autonóm és zsigeri válaszokban. A stressz biokémiai kódolásának felderítése Selye munkásságában gyökerezve továbbra is jelentős hatást gyakorol a tudományos közösségre.

Ideggyógyászati Szemle

Személyes visszaemlékezés Selye Jánosra és az Institut de Mèdecine et de Chirurgie Experimentales-re (IMCE)

MILAGROS Salas-Prato

Ez a cikk rövid személyes visszaemlékezés Selye Jánosra és intézetére, hogy bemutassam először, hogy hogyan befolyásolt bennünket; másodszor, ki volt ő mint személyiség, ember, orvos, tudós, professzor, mentor; harmadszor milyen volt az Institut de Mèdecine et Chirurgie expèrimentales (IMCE) felépítése és működése, és negyedszer Selye János szerepét és eredményeit.

Ideggyógyászati Szemle

Gyulladásos temporalis leukoencephalopathia együttes megjelenése két B-sejtes malignomával

GARZULY Ferenc, HAHN Katalin, IVÁNYI László János, KERESKAI László, GÁBOR Valéria, KOVÁCS G. Gábor, BUDKA Herbert, BERNADETTE Kalman

A klinikus időnként olyan beteggel is találkozik, akinek egyszerre többféle, látszólag egymástól független betegsége van. Ilyenkor az esetleges kapcsolat felderítése komoly kihívást jelenthet számára. Ilyen bonyolult esetet mutatunk be, amelyben két malignus B-sejtes betegség és gyulladásos leukoencephalopathia fordult elő együtt. Az idős férfi a felvételt megelőzően három nappal gyengeségre kezdett panaszkodni, fejét fájdította, ismételten hányt, feledékeny lett, étvágytalanná, deprimálttá, majd aluszékonnyá vált. Klinikai, laboratóriumi, képalkotó és hisztológiai vizsgálatok történtek, melyek során primer központi idegrendszeri lymphoma, a temporalis lebeny gyulladásos leukoencephalopathiája és lappangó myeloma multiplex derült ki. A beteg korábban kemoterápiában nem részesült. Korábbi genomikai tanulmányok eredményei alapján feltételezhető, hogy a molekuláris abnormalitások B-sejtekben történő szekvenciális akkumulációja vezetett először a myeloma multiplex, majd a primer központi idegrendszeri lymphoma kialakulásához, míg a temporalis lebeny leukoencephalopathiája a lappangó myeloma multiplex paraneoplasiás következményeként értelmezhető.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Neuroprotekció Parkinson-kórban és egyéb neurodegeneratív betegségekben: kísérletes és klinikai adatok

RÁKÓCZI Károly, KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László

A szerzők az irodalmi adatok áttekintése alapján foglalják össze a neuroprotektív hatású vegyületekkel kapcsolatos bizonyítékokat. In vitro és in vivo eredmények szerint számos molekula képes csökkenteni a sejtkárosodás mértékét, gátolva az excitotoxicitást, az oxidatív stresszt, a fehérjék aggregációját, a kalciumhomeosztázis zavarát és javítva a károsodott energiaprodukciót. A preklinikai (kísérletes) adatok egyes antiparkinson szerek, mint a selegilin, rasagilin, dopaminagonisták, valamint egyéb vegyületek: ubikinon, kinurénsav, tokoferol, kreatin, glatiramer acetát neuroprotektív hatásáról számolnak be. Jóval kevesebb klinikai vizsgálati eredmény áll rendelkezésünkre a fenti vegyületekkel kapcsolatban. A szerzők több tanulmány áttekintésével igyekeznek átfogó képet adni a fenti molekulák neuroprotektív hatásáról.

Klinikai Onkológia

Az áttétes colorectalis rák molekuláris altípusai és a terápiás döntések fejlődése

RODRIGO Dienstmann, RAMON Salazar, JOSEP Tabernero

A colorectalis ráknak (CRC) klinikailag igen jelentős molekuláris heterogenitása van, amely különböző szinteken jelentkezik: a genomikában, az epigenomikában, a transzkripcióban és a mikrokörnyezetben. A karcinogenezis során szerzett genomikus történések hajtják („drive”) áttétes helyzetben a rák progresszióját. Például a KRAS- és az NRAS-mutációk jelzik azokat a daganatsejt-populációkat, amelyek refrakterek az EGFR monoklonális antitestekre, a BRAFV600E-mutációt hordozók viszont rosszabb kimenetelre számíthatnak a standard kezelések és a kombinált célzott kezelések mellett, míg a HER2-amplifi káció arra utal, hogy a daganat különlegesen érzékeny egy kettős HER2-blokáddal szemben. A többszörös, ritka géneltérések által hajtott EGFR monoklonális antitestek elleni rezisztencia jelentős átfedésben van a primer, valamint a szerzett rezisztencia mechanizmusában a klónszelekciós folyamat során. Ebben a tekintetben refrakter esetekben a keringő tumor-DNS szekvenciális vizsgálata vezethet gyógyszerek kifejlesztéséhez. A ritka kinázfúziós események és a DNS-károsodás utáni repair-ben részt vevő gének komplex eltéréseit is leírták, amelyek a célzott kezelések targetjei lehetnek. Másrészt a transzkripció szubtípusai és a jelátviteli utak aktivációs jelei szintén prognosztikai és potenciálisan prediktív értékkel bírnak áttétes colorectalis rákban. Ezek a jelek a stromalis sejtek és az immunkörnyezeti sejtek, valamint a daganatsejtek közötti interakciókat jelzik. Például a mikroszatellita-instabilitást mutató (MSI) vagy a POLE ultramutáns CRC-daganatsejtek különlegesen érzékenyek az immunellenőrzőpont-gátlókra, míg az olyan mesenchymalis fenotípusú daganatok, amelyeket az immunszuppresszív molekulák aktivációja jellemez, jó tárgyai lehetnek egy új immunterápiás kombináció kialakítására. Ebben a cikkben átnézzük az áttétes CRC-ben kimutatott, célzott terápiára alkalmas onkogéneltéréseket és -szignatúrákat, valamint tárgyaljuk az új molekuláris diagnosztikus próbák klinikai alkalmazásának lehetőségeit.

Lege Artis Medicinae

Medicus imperitus. Az orvosi felelősség kezdetei a klasszikus római jogban

PÉTER Orsolya Márta

A Magyarországon is egyre szaporodó „orvosperek” korában tanulságos és elgondolkodtató lehet végiggondolni, hogy e jogi felelősségnek milyen előképei léteznek az európai joggyakorlatban. Az európai közös jog alapját képező klasszikus római jogban egységes és általános orvosi felelősséget megállapító normákkal nem találkozhatunk. Ennek okait részben a római jog esetjogi szemléletében kereshetjük, hiszen a jogtudósok egy-egy adott problematikus ügy megoldására, és nem elvont magatartási normák megalkotására koncentráltak. Emellett kihatott a szabályokra az orvosok, valamint a betegek jogállásának heterogén mivolta is. Az orvosok legtöbbször idegen származású gyógyítók voltak, akik rendszerint rabszolgaként kerültek Rómába, majd szerencsés esetben elnyerték a szabadságot és a római polgárjogot, vagy esetleg szabad idegenként telepedtek le a város területén. Szakmai felelősségüket meghatározta a kezelendő beteg jogállása is, hiszen ha az orvos egy, jogilag lényegében dolognak minősülő rabszolgát próbált sikertelenül gyógyítani, a rabszolga tulajdonosa őt dologrongálásért perelhette be. A szabad jogállású betegeken elköve­tett műhibákra vonatkozóan egyértelmű és részletes megállapításokat nem tehetünk, a források azonban azt világosan alátámasztják, hogy a szabad jogállású embert szándékosan megölő orvost a régi Rómában súlyosan büntették.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).