[Háttér: A közlemény összefoglalja a transcranialis Doppler alkalmazási lehetőségeit ischaemiás stroke-ban. Eredmények: Egy gyorsan elvégezhető neurovascularis ultrahangvizsgálati protokollt fejlesztettek ki az elzáródás vagy stenosis kimutatására. A technika megbízhatóbban diagnosztizál carotisterületi, mint vertebrobasilaris stroke-ban. A pulzalitási index követésével diagnosztizálni lehet a megnövekedett intracranialis nyomást. A TIBI-skálát a residualis áramlás osztályozására fejlesztették ki. Igazolták, hogy a TCD megbízhatóan jelzi a teljes vagy részleges rekanalizációt. A rekanalizációt illetően a TCD érzékeny­sége 92%, fajlagossága 88%, pozitív prediktív értéke 96%, negatív prediktív értéke 78%, míg az általános pontosság 91%. A sonothrombolysis ígéretes alkalmazásnak tűnt, de a randomizált vizsgálatok eredményei alapján nem javítja a klinikai kimenetelt. Csupán a TCD képes microembolusjelek detektálására, me­lyek fokozott stroke-kockázattal járnak. Microembo­lu­sokat lehet detektálni carotis-endarterectomia során, de szimptomatikus és aszimptomatikus carotisstenosisok ese­tén is. Antithromboticus terápiával csökkent­hető a micro­em­bolusok száma. Az intravénás kontraszt­befecskendezéses TCD-vizsgálat, Valsalva-manőverrel kiegészítve, alkalmas a jobb-bal sönt diagnosztizálására.]

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a műtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a műtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékű következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.

[Cél - A migrén az egyik leginkább korlátozó primer fejfájásbetegség. Vizsgálatunk során célunk az volt, hogy kiszűrjük a szorongás és a depresszió rejtett tüneteit és felmérjük a stresszmegküzdési stratégiákat, valamint az életminőséget, azon migrénes betegeink körében, akik pszichiátriai kórtörténettel nem rendelkeztek. Módszer - 123 migrénes beteg (MG) és 66 egészséges kontroll- (HC) személy töltötte ki a kérdőíveket: a Beck depressziós skálát (BDI-II), a Spielberger-féle állapot- és vonásszorongás-kérdőívet (S-STAI és T-STAI), a Rahe által kidolgozott stresszmegküzdés-kérdőívet (SCI) és a 36 elemes életminőség-kérdőívet (SF-36). Eredmény - A migrénes csoport szignifikánsan magasabb pontszámot ért el a BDI-II és a T-STAI kérdőívek kitöltése során. Szignifikáns különbségeket találtunk az SCI pontszámaiban is: a stresszkérdőív magasabb, illetve a megküzdés kérdéssor alacsonyabb pontszáma negatív stressz­meg­küzdés­mérleget eredményezett a migrénes betegek körében. Az MG-csoport, rosszabb életminőséget jelezve, szignifikánsan alacsonyabb pontokat ért el az SF-36 valamennyi alskáláján. A BDI-II, a T-STAI és az SCI eredményei szignifikáns korrelációt mutattak az SF-36 alskáláival. Konklúzió - A nem diagnosztizált depresszió és/vagy szorongás, valamint a kevésbé eredményes stresszmegküzdési képesség jelentősen rontja a migrénes betegek életminőségét. Ezen tünetek mielőbbi felismerése segíthet a migrén minél hatékonyabb kezelésében. A stresszkezelési technikák fejlesztése hosszú távon javíthatja a betegek életminőségét. ]

Bevezetés - A transcranialis mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz vizsgálat (MEP) az egyetlen vizsgálóeljárás, amellyel a corticospinalis pálya funkciója megítélhető. A cervicalis spondylosishoz társuló myelopathia lehet tünetmentes, illetve - különösen a kezdeti stádiumban - a tünetek nem specifikusak. Mindez az elektrofiziológiai vizsgálatok fontosságát hangsúlyozza. A szerzők célkitűzése a MEP-vizsgálat érzékenységének meghatározása volt a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában. Betegek, módszer - A nyaki gerinc MR-vizsgálatával igazolt cervicalis spondylosisban szenvedő betegeket három csoportba sorolták klinikai tüneteik alapján: az első csoportban a betegek panasz- és tünetmentesek voltak, a második csoportba tartozó betegeknek nem specifikus panaszai vagy tünetei voltak (alsó végtagi zsibbadás, járászavar), a harmadik csoport tagjainál pyramisjeleket lehetett észlelni. Eredmények - A MEP-vizsgálat eredménye az első csoportban minden beteg esetében negatív volt. A második csoportban a centrális vezetési idő minden betegnél megnyúlt. A harmadik csoportban egy beteg kivételével szintén minden esetben megnyúlt a centrális vezetési idő. Következtetések - Megállapítható, hogy a MEP-vizsgálat érzékeny eljárás a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában, különösen a kezdeti stádiumban, amikor a betegnek csak enyhe panaszai vannak és a neurológiai vizsgálat során pyramisjelek még nem észlelhetők. Ugyanakkor, ha a betegek panasz- és tünetmentesek, a MEP-vizsgálat eredménye is negatív. Amennyiben a klinikai vizsgálat alapján egyértelmű a corticospinalis pálya laesiója, a MEP-vizsgálat sem nyújt további információt.

Célkitűzés – Az epileptológiában a diagnosztikai eljárások fejlődése új kihívások elé állítja a rohamszemiológiával foglalkozó szakembereket. A rohamok elemzése során központi kérdés azok intracerebralis terjedése. Az epilep-sziás rohamterjedés kulcskérdése a fiziológiás és patológiás agyi hálózatok megismerése, amely az excesszív neuronalis izgalom mozgásának nyomon követésén [számítógépes elektroencefalográfia (EEG) és magnetoencefalo­gráfia (MEG) vizsgálatok], és az agyi konnektivitás alkalmazásán (neuroimaging és matematikai modellezés) alapul. A szerzők esetvizsgálatok segítségével elemzik az agyi hálózati csomópontok és epilepsziás hubok szerepét a rohamtünetek kialakításában. Módszerek – Három insularis és egy parietalis epilepsziás beteg preoperatív, intraoperatív és posztoperatív vizsgálati eredményeinek segítségével elemezzük a betegek rohamaiknak a tünettanát. A vizsgálatok komplex neuro-imaging, noninvazív és invazív neurofiziológia, intenzív video-EEG, számítógépes EEG-elemzés, funkcionális térképezés és intraoperatív kortikográfia segítségével történtek. Az etiológiát szövettani feldolgozás is segítette. Eredmények – Betegeink rohamainak szemiológiájában az insula kettős szerepet játszik. Elsődlegesen kiindulása és kialakítója az oly nehezen felismerhető insularis rohamtüneteknek. Ugyanakkor az esetek többségében, rendkívül gazdag hálózati összeköttetéseinek köszönhetően, az insulának sajátos szerepe van a rohamok tüneti sajátosságainak kialakításában. A szerzők a rohamterjedés mechanizmusa és annak szemiológiai következményei között új összefüggésekre mutatnak rá. Következtetések – Epileptológiai szempontból vannak olyan agyi struktúrák, amelyek speciális szerepet játszanak az epilepsziás izgalom terjedési lehetőségei között. A számos új neuroimaging és neurofiziológiai eljárás segítségé-vel lehetővé vált az epilepsziás hálózatok connectomiai szempontok szerinti revíziója. Az úgynevezett epilepsziás „diathesis” az agyi konnektivitás módszerével jól megköze-líthető. Teoretikusan az epilepsziás hálózati csomóknak olyan szerepet tulajdoníthatunk, ahol az éppen átvonuló vagy kiinduló epilepsziás izgalom csak az adott hálózati csomó anatómiai kapcsolataitól függően tud tovaterjedni. A hálózati csomópontokból kiinduló pályák epilepsziás propenzitása határozza meg, az aktuális roham terjedését.