Ideggyógyászati Szemle

Perifériás facialis paresis klinikánk betegei között

ILNICZKY Sándor

2006. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(11-12)

Az arcizomzat bénulásához vezető perifériás facialisidegkárosodás oka az esetek több mint kétharmadában ismeretlen (úgynevezett idiopathiás vagy Bell-féle facialis paresis), ritkábban más betegség okozza. A Bell-paresis tünetei és lefolyása jellegzetesek, ennek ellenére gyakran félreismerik. Tanulmányoztuk a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján a 2000-2004 közötti ötéves időszakban perifériás facialis paresis miatt kezelt 110 beteg kórtörténetét. Vizsgáltuk az életkor és nem szerinti megoszlást, a betegség szezonalitását, az alapbetegségeket, a tünettant, az oldaliságot, a beutaló diagnózisokat és a gyógyszeres kezelést. Elemeztük a diagnosztikai tévedések lehetséges okait és következményeit. A férfi:nő arány 50% volt, a betegek életkorában nem volt jelentős különbség a nemek szerint. Száztíz betegből 106 bizonyult idiopathiás Bell-paresisnek, három esetben a bénulást herpes zoster oticus, egy esetben Lyme-kór okozta. A betegség a nyárhoz viszonyítva szignifikánsan gyakrabban fordult elő az őszi-téli-kora tavaszi hideg hónapokban. A betegek között a populációban észlelt átlaghoz képest gyakoribb volt a diabetes mellitus és a hypertonia. A betegek 74%-a két napon belül került felvételre, 37%-uknak nem volt beutalója vagy beutaló diagnózisa. A téves kórisme 15%-ban agyi vascularis betegség volt. Mindössze 16%-ban állították fel Bellparesis előzetes diagnózisát. A tévedéseket a tájékozatlanság a környéki és centrális bénulás elkülönítésében, és a félrevezető kísérő betegségek okozhatták. Áttekintettük a terápia irodalmát. Ennek alapján az időben alkalmazott parenteralis kortikoszteroidkezelés mellett foglalunk állást.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az időskori stroke epidemiológiája

POZSEGOVITS Krisztián, KAZUO Suzuki, NAGY Zoltán

Bevezetés - A fejlett ipari országokban a lakosság átlagos élettartamának növekedése miatt egyre gyakrabban találkozunk nagyon idős korú (≥85 év) betegekkel. Jelenleg Japánban a leghosszabb a várható élettartam, így itt jól vizsgálható az igen idősek stroke-ja. Kevés, kis mintaelemszámú cikkből már tudható, hogy ebben a korcsoportban az elszenvedett cerebrovascularis betegség statisztikai jellegzetességei jelentősen különböznek a fiatalabbakétól. Betegek és vizsgálati módszerek - Az Akita Stroke Registryből kiválogattuk az 1996 és 1998 közötti első stroke-ot elszenvedett, 85 évnél idősebb betegeket. Eredmények - A regisztrált, 10 022 stroke-esetből 8046 volt első stroke (80,2%). Ebből 684 beteg életkora érte el a 85 évet (8,5%). A nemek aránya (nő/férfi) 1,89 volt. A teljes akitai populációban az első stroke incidenciája 222/100 000/év volt, míg a 85 évesnél idősebbek körében 1,085/100 000/év. A fő stroke-altípusok megoszlásában a cerebralis ischaemia a Japánban ismert 60% körüli érték helyett 73,3%-ban fordult elő a vizsgált korcsoportban, ezzel szemben a vérzéses történések kisebb arányban voltak jelen (intracerebralis haemorrhagia 20,6%, subarachnoidealis haemorrhagia 6,1%). A 85 évesnél idősebbeket a kockázati tényezők viszonylag ritkább előfordulása jellemezte, kivételt képeztek ez alól a pitvarfibrilláció (26,9%) és a cardiovascularis betegségek (34,2%). A halálozás aránya kifejezetten nagy volt, különösen a subarachnoidealis vérzéses alcsoportban. A halálozás legerősebb előrejelzője a tünetek kezdetekor jelentkező tudatzavar volt. Statisztikai szempontból erősségben a subarachnoidealis vérzés bizonyult a következőnek. Következtetés - A 85 évesnél idősebbek esetében viszonylag kevés hagyományos cardiovascularis kockázati tényező van jelen, mégis nagy gyakorisággal szenvednek el stroke-ot, a bekövetkezett agyi érkatasztrófa igen súlyos tüneteket okoz, és nagy arányban vezet halálhoz. Mindez implicit módon rávilágít az öregedés mint folyamat komplexitására, valamint megnöveli nemcsak a fiatal, de az idős emberek körében is a megelőzés, még inkább az aktív akut kezelés és a rehabilitáció jelentőségét.

Ideggyógyászati Szemle

A tremorometria szerepe az ablatív műtétek eredményességének előrejelzésében

KOVÁCS Norbert, BALÁS István, ILLÉS Zsolt, KELLÉNYI Lóránt, NAGY Ferenc

Az ablatív beavatkozásokat jelenleg is széles körben alkalmazzák a Parkinson-kór késői stádiumának kezelésére. Az esetek egy részében a műtét során elért tüneti javulás csak átmeneti és a végleges eredmény eléréséhez reoperáció szükséges. Harminc, Parkinsonkórban szenvedő beteg ablatív műtétje során összehasonlító tremorometriás vizsgálattal olyan biológiai markert kerestünk, amely alkalmas lehet a műtét hatékonyságának előrejelzésére. Huszonhét sikeres beavatkozást követően tartós tremorredukciót észleltünk a nyugalmi tremor szignifikáns frekvencianövekedése mellett. Ezzel szemben három, hosszú távon eredménytelen beavatkozást követően rövid ideig tartó, átmeneti tremorredukciót észleltünk frekvenciaváltozás nélkül. Feltételezhető, hogy a frekvenciaváltozás jelenléte vagy hiánya előre jelzi a műtéti kimenetelt.

Ideggyógyászati Szemle

Bevezetõ

VÉCSEI László

A 110 éves Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága 2005. október 13-15. között tartotta Szegeden 34. jubileumi nagygyűlését. Aktuális volt a szegedi helyszín, hiszen Schaffer Károly és a Nobeldíjas Cajal tanítványa volt Miskolczy Dezső, aki tíz évig (1930-1940) vezette a szegedi idegklinikát és agykutató intézetet. A neves ideggyógyász profeszszor életútjára Csanda Endre professzor emlékezett, majd a 2005. évi Miskolczy Dezső-emlékelőadást Telegdy Gyula akadémikus tartotta „Neuropeptidek a központi idegrendszerben” címmel.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt alkalmazásának vizsgálata hosszú távon Debrecenben

MEZEI Zsolt, BERECZKI Dániel, CSIBA László, CSÉPÁNY Tünde

Bevezetés - A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt (multiple sclerosis functional composite, MSFC) a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Társaság által ajánlott új, kvantitatív vizsgálati módszer, amely három klinikai dimenzió mérésén alapul: a járás (timed walk test, TWT), a kézügyesség (9 hole peg test, 9HPT) és a kognitív funkció (paced auditory serial addition test, PASAT). Az összetevők számértéke, a Z-érték jellemzi a betegek teljesítményét. Az index alkalmazása a napi gyakorlatban még nem terjedt el. Betegek és módszerek - 2000 márciusától kezdődően öt éven keresztül a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Neurológiai Klinika neuroimmunológiai szakrendelésén 17 főből álló (átlagéletkor±szórás: 37,4±10,8 év, betegségtartam: 5,5±4,9 év), járóképes (EDSS±SD: 2,7±1,4), relapsusremisszió kórformájú betegcsoport MSFC-értékeit hasonlítottuk össze a gyakorlatban használt kiterjesztett rokkantsági skála (expanded disability status scale, EDSS) pontszámával. Tizenhárman immunmoduláns (bétainterferon, illetve glatiramer-acetát), egy beteg immunszuppresszív kezelésben részesült (azathioprin), egy beteg esetében pedig a követési idő alatt a betegség szekunder progresszív fázisba ment át, nála a korábbi interferonkezelést mitoxantronra váltottuk. Három, hat, kilenc, 12 és 18 hónap múlva, valamint öt év után kontrolláltuk betegeinket, az így kapott adatokat értékeltük. Eredmények - Az MSFC- és EDSS-érték valamennyi időpontban korrelált. Az MSFC érzékenyebben jelezte a betegek állapotában bekövetkező változást. A 18 hónap alatt szerzett tapasztalatainkat korábban már közzétettük. Hosszú távon a kéz és a láb funkciójának vizsgálata bizonyult érzékenynek a progresszió mérésére. Az irodalmi adatokkal ellentétben tesztjeink nem tükrözték 60 hónap után a kognitív funkció változását. Következtetés - A két skála értékei közötti markáns összefüggés nemcsak rövid, hanem hosszú távon is igazolható. Az egyszerű kivitelezhetőség következtében az MSFC a mindennapi gyakorlatban is alkalmas a sclerosis multiplexben szenvedő betegek neurológiai statusának követésére.

Ideggyógyászati Szemle

Huntington-kórban használt állatmodellek

GÁRDIÁN Gabriella

A Huntington-kór autoszomális dominánsan öröklődő neurodegeneratív betegség, amely oka a betegség génjében a CAG triplet repeat expanziója. A kórkép fő tünetei az akaratlan choreiform mozgás, személyiségváltozás, dementálódás. A betegség kutatásának története jól tükrözi a tudomány lehetőségeinek és a betegséggel kapcsolatos ismereteinknek a fejlődését. Ebben a folyamatban az a cél, hogy a patomechanizmus első lépését megtaláljuk és az azt követő folyamatok sorrendjét meghatározzuk. Ez ember esetében nem megoldható a rendelkezésünkre álló eszközökkel, ezért állatmodelleket használunk. Az első állatkísérletekhez excitotoxint használtak, amely striatalis laesiót okoz. Szintén kiválóan modellezik a betegséget a súlyos energiadeficitet okozó mitokondriális toxinok. Az utóbbi évtizedben a genetikai ismereteink bővülésével születtek meg a transzgenikus modellek.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Alacsony malignitású fibromyxoid sarcoma a temporalis izomban

KOVÁCS S. Krisztián, FAN Rong, MICHALS Edward A., DÓSA Sándor, VILLANO John L., VÁLYI-NAGY Tibor

BEVEZETÉS - Az alacsony malignitású (low grade) fibromyxoid sarcoma (LGFMS) leginkább a vázizomból indul ki, fiatal-középkorú felnőtteknél; férfiak körében gyakoribb, mint nők között. Elsősorban az alsó végtagok érintettek, főleg a comb területe. Az LGFMS egyik variánsa a hialinos orsósejtes tumor óriásrozettákkal. A tumor klasszikus és orsósejtes variánsa között számos átfedés van elsősorban az életkort, a lokalizációt, a szövettani képet és az áttétképzést figyelembe véve. ESETISMERTETÉS - Egy 76 éves, afroamerikai férfi egy fájdalmatlan, a bal halántéktájon elhelyezkedő, az elmúlt 10 év során lassan növekvő daganattal jelentkezett egyetemünkön. A radiológiai differenciáldiagnózisban liposarcoma, malignus fibrosus histiocytoma és rhabdomyosarcoma szerepelt. Sebészi kimetszést követően a szövettani és immunhisztokémiai vizsgálatok alacsony malignitású fibromyxoid sarcomát igazoltak. A tumort kis sejtsűrűség és kollagénben gazdag stroma jellemezte, néhol myxoid területekkel és örvényszerű mintázattal. A tumorsejtek pozitív immunhisztokémiai reakciót mutattak vimentinnel, negatív reakciót láttunk S100-zal, CD34-gyel, izomspecifikus aktinnal, dezminnel és citokeratinnal (AE1/AE3). KÖVETKEZTETÉSEK - Tekintettel arra, hogy ebben a lokalizációban alacsony malignitású fibromyxoid sarcoma még nem került leírásra, esetünket érdemesnek tartjuk közlésre.

Lege Artis Medicinae

A duáldiagnózis addiktológiai vetülete

SZEMELYÁCZ János

Az addiktológiai nehézségekkel küzdő személyek körében - a normál populációhoz képest - nagyságrendekkel gyakoribb a pszichopatológiai problémák előfordulása. Ezek természetét, dinamikáját járjuk körül a közleményben, utalva speciális kezelési igényeikre, illetve az e területen dolgozó szakemberek védelme érdekében tett lé­pé­sekre. A teljesség igénye nélkül mutatunk be néhány jellemző addiktológiai és pszichopatológiai összekapcsolódást, mely alapján képet formálhatunk a duáldiagnózis okozta nehézségekről, ezek jelentőségé­ről.

Lege Artis Medicinae

A krónikus pancreatitis és a pancreascarcinoma differenciáldiagnózisa

CZAKÓ László

A pancreascarcinoma rossz prognózisáért elsősorban a késői diagnózis okolható. A krónikus pancreatitist és a pancreascarcinomát nehéz elkülöníteni, mert a két kórkép hasonló klinikai tüneteket és morfológiai eltéréseket okoz. Krónikus pancreatitis esetén emellett fokozott a malignitás kialakulásának kockázata, tehát a két betegség együtt is előfordulhat. Az utóbbi évtizedben olyan új képalkotó eljárások (multidetektoros komputertomográfia, mágneses rezonanciás kolangiopankreatográfia, endoszkópos ultrahangvezérelt vékonytű-aspiráció, pozitronemissziós tomográfia-komputertomográfia) és molekuláris genetikai vizsgálatok kerültek be a klinikai gyakorlatba, amelyek új alapokra helyezték a két kórkép differenciáldiagnózisát. A jelen közlemény evidence based irodalmi adatok alapján áttekintést ad a pancreascarcinoma és a krónikus pancreatitis elkülönítő diagnózisának legújabb lehetőségeiről.

Ideggyógyászati Szemle

Vascularis vagy „lower body parkinsonizmus”. Egy diagnózis tündöklése és bukása

SZIRMAI Imre

Az arterioscleroticus parkinsonizmust Critchley1 írta le. Jelenleg vascularis parkinsonizmusnak (VP) hívjuk, melyben gyakran észlelhető széles alapú, lassú járás, rövid léptekkel, inditási hezitáció, freezing, paratonia, amely a lower body parkinsonism (LBP) nevet kapta. Együtt járhat lassú beszéddel, executiv zavarokkal; rigor és posturalis kéztremor csak ritkán észlelhető. Vascularis parkinsonizmusban - a Parkinson-kórral ellentétben - nem mutathatók ki agytörzsi típusú Lewy-testek. A DAT-szken vizsgálatokkal normálisnak találták vascularis parkinsonizmusban a striatum dopamin tartalmát. Az elmúlt tíz évben a járászavarok új formáit írták le. A gait ignition failure- ben 1. járásindítási apraxiát, 2. egyensúlyzavarral járó apraxiát és 3. kevert járási apraxiát különítenek el. A primary progressive freesing gait feltehetően Parkinson-plus szindróma. Freesing a Parkinson-szindrómával járó betegségekben gyakoribb, mint a Parkinson-kórban. Normális nyomású hydrocephalusban a járászavar differenciáldiagnosztikai nehézséget okozhat. Vascularis parkinsonizmus valószínű, ha a vezető tünet a járászavar, a felső végtagok alig érintettek, a mágneses rezonancia vascularis laesiót, fehérállománykárosodást és/vagy agyi atrophiát mutat ki. A járási apraxia és a parkinsonizmus klinikai tünetei nehezen különíthetők el. Mindkettőre jellemző; hogy nyugalmi helyzetben alsó végtagi rigor nincs, a tónuszavart, a letapadást és a bizonytalanságot maga a járás váltja ki. Az MR-vizsgálatok szerint lower body parkinsonismusban és járási apraxiában a kamratágulat és a frontális leukoaraiosis hasonló. A járászavar magyarázható azzal, hogy a vérellátási határterületen kisérbetegségekben a paramedialis zóna fehérállománya gyakran károsodik, ahol a mozgató kéreg asszociációs pályái futnak. Az alsó végtagok reprezentációja a szupplementer motoros área hátsó részén található. Rektor2 javasolta, hogy a lower body parkinsonismust nevezzék cerebrovascularis járászavarnak. Centrális járászavar azonban nemcsak vascularis, hanem degeneratív és még sok tisztázatlan eredetű betegségben is kialakul. Mivel a járást szabályozó neuronkörök kapcsolatai kiterjedtek, számos kérgi és subcorticalis régió károsodása okozhat kóros járást, úgymint ataxiát, apraxiát, posturalis instabilitást, járásindítási zavart, akinesist stb. A centrális járászavarok nagy része tehát sem kóreredete, sem tünetei szempontjából nem „parkinsonizmus” és nem köthető kórképekhez, sokkal inkább az agykárosodások lokalizációjához.

Ideggyógyászati Szemle

A transcranialis mágneses ingerlés szerepe a klinikai diagnosztikában: a nervus facialis neurographia

ARÁNYI Zsuzsanna, SIMÓ Magdolna

A mágneses ingerléssel egybekötött nervus facialis neurographiával, szemben a hagyományos, csak extracranialis elektromos ingerléssel járó neurográfiával, az ideg intracranialis szakaszát, illetve a facialis motoros pálya teljes hosszát vizsgálják. A szerzők saját tapasztalataik szerint és az irodalmi adatok alapján a módszer jelentős lokalizációs és diagnosztikai értékkel bír, noninvazív és könnyű elvégezni. Leghasznosabb és legérzékenyebb paraméternek a canalicularis hipoexcitabilitás bizonyult, amely az agytörzs és a canalis facialis közé eső n. facialis szakasz funkciózavarát jelzi. Ez az első olyan elektrofiziológiai eltérés, amely pozitív diagnosztikai kritérium Bell-paresisben, hiánya a Bell-paresist gyakorlatilag kizárja. A módszerrel szubklinikus funkciózavar is kimutatható, amely a facialis paresisek etiológiai diagnózisát jelentősen segítheti. Így például amennyiben klinikailag egyoldali facialis paresis esetén elektrofiziológiailag kétoldali érintettség mutatható ki, akkor elsősorban nem Bell-paresis, hanem egyéb kórképek, mint Lyme-kór, Guillain-Barré-szindróma, meningealis folyamatok stb. merülnek fel. A módszer alkalmas továbbá az agytörzsi és az agytörzsből való kilépés utáni szakaszra eső perifériás n. facialis laesio elkülönítésére is.