Ideggyógyászati Szemle

Occipitalis spektrális EEG-paraméterek új, nem kezelt epilepsziás betegek esetében

CLEMENS Béla, BESSENYEI Mónika

2003. ÁPRILIS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2003;56(03-04)

Bevezetés - Az EEG frekvenciaelemzésével az ébrenléti alfa- ritmus teljesítményének és frekvenciájának szabad szemmel nem látható kis változásai is megragadhatók. Ezek kapcsolatban állnak az agyi kognitív tevékenység minőségével, valamint számos gyógyszer, köztük az antiepileptikumok ugyancsak ebben a tartományban okoznak EEG-változásokat. Epilepsziás betegek körében a betegséggel járó és a gyógyszer okozta kognitívdeficit-tünetek vizsgálatára alkalmas módszer lehet az occipitalis alfa-aktivitás elemzése. Betegek és módszerek - A szerzők az ilyen célú vizsgálatok előmozdítása céljából tájékozódásra alkalmas kvantitatív EEG-adatbázist hoztak létre 5-50 éves, „új” epilepsziás betegek adataiból (diagnózis, EEG- és MR-lelet az első nemprovokált roham után két éven belül). Elemezték 171 beteg csukott szemes, ébrenléti EEG-felvételéből a jobb és bal occipitalis elvezetést. A kétperces minták gyors Fouriertranszformáltjaiból normatív életkori csoportközépértékéhez viszonyított, Z-transzformált abszolút és relatív alfa-teljesítményt, valamint alfa-átlagfrekvenciát számítottak. Ugyanígy elemezték 37 egészséges személy EEG-felvételét. Az egyes epilepsziakategóriákat a kontrollcsoporttal, majd egymással hasonlították össze, majd a tovább bontott csoportokban az MR-definiált laesiók és az interictalis tüskehullám-tevékenység hatását vizsgálták az alfa-paraméterekre. Eredmények - Az adatok minden epilepsziacsoportban a 95%-os konfidenciaintervallumba estek. Az egyedi értékek döntő többsége egy 3Z terjedelmű intervallumban volt. Az eltérések elsősorban a teljesítményt, sokkal kevésbé az alfaátlagfrekvenciát érintették. Az alfa-paraméterek minden vizsgálatban szembetűnően szimmetrikusak voltak. A statisztikailag szignifikáns eltérések mindig a betegcsoportok és a kontrollok között voltak, az eltérések lényege: kisebb az abszolút és a relatív alfa-teljesítmény az epilepsziás csoportokban, mint az egészségesekében. Számottevő laesiós és tüskehullám- effektust nem sikerült kimutatni. Következtetés - Ezek az eredmények segítséget nyújthatnak epilepsziás populációban tervezett neuropszichológiai, elektrofiziológiai, farmakológiai vizsgálatokhoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A praepontin ciszternák biportalis neuroendoszkópiája

REISCH Róbert, FRIES Georg, PATONAY Lajos, PERNECZKY Axel

Bevezetés - Míg bi- és multiportalis behatolásokat a sebészet számos területén alkalmaznak, az intracranialis idegsebészetben mind ez idáig az uniportalis feltárás az elfogadott technika. A szerzők jelen preklinikai tanulmányban a praepontin ciszternák biportalis neuroendoszkópos feltárási lehetőségeit dolgozták ki, és kadaveren elvégzett feltárásokkal tesztelték az új technika idegsebészeti felhasználhatóságát. Módszer - 34 friss, post mortem felnőtt humán kadáveren és 14 formalinnal fixált fejen összesen 48 alkalommal végeztek biportalis feltárást 1,7 mm és 4 mm átmérőjű, 0°, 30°, 70°-os optikák, valamint 5,0-6,5 mm külső átmérőjű trokárok segítségével. Eredmény - A praepontin régió elérésére hat különböző feltárás 10 féle kombinációját dolgozták ki, amelyek közül a következőket találták hasznosnak és biztonságosnak: 1. kétoldali supraorbitalis; 2. supraorbitalis-ipsilateralis anterior subtemporalis; 3. supraorbitalis-contralateralis anterior subtemporalis; 4. supraorbitalis-ipsilateralis posterior subtemporalis; 5. supraorbitalis-ipsilateralis interhemisphaericus; 6. supraorbitalis-contralateralis interhemisphaericus; 7. anterior subtemporalis-ipsilateralis interhemisphaericus; 8. anterior subtemporalis-contralateralis interhemisphaericus. Következtetés - A szerzők véleménye szerint a biportalis endo-mikrosebészi technika a praepontin térség elérésére effektív, és biztonsággal alkalmazható.

Ideggyógyászati Szemle

A Rey-féle összetett figura és felismerési próba neuropszichológiai alkalmazási lehetõségei

FÖLDI Rita, TOMASOVSZKI László

A szerzők a vizuospaciális konstrukciós képességek és a memória vizsgálatára kidolgozott Rey-próba (összetett figura és felismerési próba, RCFT) ismertetésén keresztül a teszt segítségével mérhető képességeket és egyéni információfeldolgozási sajátosságokat, valamint a klinikai alkalmazási lehetőségeket mutatják be. Kitérnek a tesztértékelés szekvenciális és kvantitatív módszereinek ismertetésére. Az IQ és az RCFT kapcsolatainak összefoglalása során ismertetik egészséges és agykárosodott személyek kivitelezési stratégiáinak eltéréseit, amelyek a feldolgozási kapacitás változásaira vezethetők vissza. A figyelmi folyamatokkal kapcsolatban bemutatják a gyermekpszichiátriai és a neuropszichológiai alkalmazási lehetőségeket, amelyek elsődlegesen a figyelemhiányos és diszruptív viselkedészavarok differenciáldiagnosztikájában hasznosíthatók. Konkrét eset bemutatásán keresztül demonstrálják a neuropszichológiai vizsgálatok menetét és az RCFT helyét ezen vizsgálatokban.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló az I. Dystonia Napról

KLIVÉNYI Péter

2002. november 30-án került megrendezésre az I. Dystonia Nap Szegeden. A rendezvényre a szegedi Neurológiai Klinikán kezelt, blepharospasmusban vagy torticollisban szenvedõ betegek kaptak meghívót. Az esõs szombat délután közel 17-en gyűltek össze a szegedi Új Klinika tantermében. A klinika nevében Járdánházy professzor úr üdvözölte a rendezvény résztvevõit, majd az Extrapyramidalis Ambulancia orvosa, dr. Klivényi Péter ismertette a dystonia kialakulását, jellegzetességeit. Ezt követõen bemutatta a klinikán kezelt betegek összesítõ adatait.

Ideggyógyászati Szemle

Agyi sinusthrombosis és colitis ulcerosa - két eset ismertetése

ILNICZKY Sándor, DEBRECZENI Róbert, KOVÁCS Tibor, SZIRMAI Imre

A gyulladásos bélbetegségek (colitis ulcerosa és Crohnbetegség) mind az artériás, mind a vénás rendszerben thrombosishajlammal járnak. A képalkotó módszerek elterjedésének köszönhető, hogy az agyi vénás rendszer thrombosisát - a gyulladásos bélbetegségek viszonylag ritka szövődményét - egyre gyakrabban ismerik fel. Az együttesen fennálló veleszületett alvadászavarok (APCrezisztencia, antitrombin III-hiány, protein S-hiány) mellett a szerzett antifoszfolipid-szindróma a gyulladásos bélbetegségekben növelik a thrombosishajlamot. Az alapbetegséget gyógyító kortikoszteroid-kezelés is okozhat mellékhatásként vénás thrombosist. A szerzők két, colitis ulcerosában szenvedő, agyi sinusthrombosis miatt eredményesen kezelt betegük kórtörténetét ismertetik. Tárgyalják a gyulladásos bélbetegségek és a thromboticus állapotok kapcsolatát és a terápia kockázatait.

Ideggyógyászati Szemle

Dr. Jelencsik Ilona (1944-2002)

CSANDA Endre

Ismét nagy veszteség érte a magyar neurológusokat: 2002. június 17-én, röviddel éjfél elõtt lezárult egy nagyon tartalmas, de rövid életút. Hiába lehetett már évek óta számítani erre, olyan bátran nézett szembe az elkerülhetetlennel, szokott munkatempóját a végsõkig megtartva, hogy elhitette velünk, a vég még meszsze van. Csak amikor az utolsó hónapokban szép csendben gondoskodni kezdett a betegeirõl, hogy kik gondozzák õket a továbbiakban, lehetett sejteni, hogy hiába reménykedtünk.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitûzés – A szerzô a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnôtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelôsségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendô alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitûzésnek megfelelô kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerzô véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezôk, az akut rohamprovokáló tényezôk jelentô­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az elsô szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendôkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérô egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítôje, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintû betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelôsségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[A valproinsav, a carbamazepin és a levetiracetam hatása a Tp-e intervallumra, valamint a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányra ]

YASAR Altun, ERDOGAN Yasar

[Cél - A P-hullám-diszperzió értékelése antiepileptikus kezelés (AETh) előtt és után, valamint a ventricularis repolarizáció kockázatának vizsgálata a Tpeak-Tend (Tp-e) intervallum és a Tp-e/QT arány használatával epilepsziás betegek körében. Módszerek - Hatvanhárom, AETh-ban részesülő beteget és 35 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. Az epilepsziás betegek körében az EKG-vizsgálatot az AETh előtt és utána három hónappal végeztük. A Tp-e intervallumot és a Tp-e/QT arányt mindkét csoport esetében 12 elvezetéses EKG-berendezéssel mértük. Eredmények - A Tp-e intervallum hosszabbnak, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok magasabbnak bizonyultak a betegcsoportban, mint a kontrollok között (p < 0,05, mind­egyik esetében), ugyanakkor a QTmax-arány szignifikánsan alacsonyabb volt a betegcsoportban. Három hónap AETh után a betegek körében szignifikáns mértékben növekedett a QTmax, a QTcmax, a QTcd, a Tp-e, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc (p < 0,05). Miután értékelték az AETh arrhythmiás hatását, három hónapos kezelés után különösen a valproinsavval kezeltek esetében észlelték a Tp-e intervallum, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok szignifikáns növekedését (p < 0,05). A carbamazepinnel és a levetiracetammal kezeltek esetében nem különböztek szignifikáns mértékben a terápia előtti és utáni értékek. Következtetés - Az epilepszia arrhythmogen környezettel társulhat, és az AETh-ban részesülő betegeket szorosan monitorozni érdemes az arrhythmia kiszűrése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

Zonisamid: az elsőként választandó antiepileptikumok között fokális epilepsziában

JANSZKY József, HORVÁTH Réka, KOMOLY Sámuel

Az epilepsziás rohamok megjelenése nélkül, megelőzésképpen nem indokolt krónikus antiepileptikum-kezelés beállítása. Más a helyzet, ha a betegnek már lezajlott élete első spontán epilepsziás rohama. Ilyenkor az epileptogén potenciálokat mutató EEG, fokális neurológiai jelek és a képalkotó vizsgálatokkal is kimutatható epileptogén laesio jelentősen megnöveli a második roham kockázatát. Kockázati tényezők nélkül egyetlen spontán epilepsziás roham után a második roham valószínűsége 30% körül van, míg a rizikófaktorok jelenléte esetén (például poststroke-, poszttraumás, postencephalitises betegek első rohama után) ez elérheti akár a 70%-ot is. Éppen ezért a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (ILAE) kimondta, hogy az epilepsziabetegség akkor is megállapítható, ha az első epilepsziás roham után a roham ismétlődésének tartósan nagy a veszélye. Ez a definíció megengedi, hogy egyetlen spontán (tehát nem provokált) roham után is (de nem roham nélkül!), indokolt esetben tartós antiepileptikus védelmet kezdjünk el. „A” evidenciaszinttel négy antiepileptikum tartható elsőnek választandónak: carbamazepin, phenytoin, levetiracetam és a zonisamid. Tanulmányunkban elsősorban a zonisamidra fokuszálunk. Mivel a zonisamidot elég napi egy alkalommal bevenni, ezért ideális gyógyszer lehet a compliance megtartásában, illetve olyan betegeknél, akinél jelentős a hiányos együttműködés veszélye (például tinédzserek, fiatal felnőttek). A viszonylag alacsony interakció-készség miatt a zonisamid biztonságos és hatékony az időskori epilepszia kezelésében. Testsúlycsökkentő hatása miatt ideális választás obesitassal szövődött epilepsziában.