Ideggyógyászati Szemle

Mirtazapin által provokált fokális motoros rohamok és status epilepticus

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla

2015. JÚLIUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2015;68(07-08)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.68.0286

A mirtazapin gyakran használt tetraciklikus antidep­resszívum, amelynek epilepsziás rohamot provokáló hatásáról alig van adat. A szerzők egy 39 éves, nem epilepsziás, depresszió miatt kezelt beteg esetét ismertetik, aki esetében az addig szedett mirtazapin dózisának növelésével jobb alsó végtagi fokális clonusos epilepsziás rohamok jelentkeztek. További dózisemelés mellett fokális motoros status epilepticus alakult ki. Ezt videó-EEG segítségével rögzítették, majd az intravénás benzodiazepin hatástalanságát tapasztalva, intravénás levetiracetam adásával megszüntették. A mirtazapin elhagyása és carbamazepin beállítása után újabb rohamok nem jelentkeztek, a beteg a carbamazepin elhagyása után is rohammentes maradt a 13 hónapos követés során. A klinikai adatok és a laboratóriumi, EEG- és képalkotó leletek a mirtazapin rohamprovokáló hatására utalnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az intracerebralis cavernomák sugársebészete - Hol tart ma a világ?

NAGY Gábor, KEMENY A. Andras, MAJOR Ottó, ERÕSS Loránd, VÁRADY Péter, MEZEY Géza, FEDORCSÁK Imre, BOGNÁR László

Az elmúlt évtizedben a sugársebészet az intracerebralis ca­vernomáknak a világon egyre elterjedtebb, bár továbbra is ellentmondásosnak tekinthető kezelési módja. A mikro­sebészeti eltávolítás a szimptómás hemisphaerialis cavernomák kezelésének biztonságos és effektív módja, mély elokvens cavernomák esetén azonban a sebészi eltávolítás indikációja tapasztalt kezekben is viszonylag szűk körre korlátozódik. A sebészileg kockázatos esetekben, főleg az agytörzsben, thalamusban és bazális ganglionokban a su­gársebészet jelentősége az utóbbi években felértékelődött a mind effektivitást, mind biztonságot tekintve növekvő pozitív tapasztalattal párhuzamosan. Míg korábban a sugársebészetet inkább többször vérzett, inoperábilis esetekben javasolták, jelenleg elterjedőben van a proaktívabb megközelítés. Egyszer vérzett vagy incidentális esetekben, különösen mély elokvens lokalizációban, tekintve a vérzés kumulatív morbiditását, a kis kockázatú sugársebészet preventív alkalmazása véleményünk szerint a betegek érdekét szolgálja. Annak ellenére, hogy mind többet tudunk természetes kórlefolyásukról, jelenleg nem áll rendelkezésre egyértelmű kezelési algoritmus cavernomák kezelésére, mindhárom kezelési modalitás - obszerváció, mikrosebészet, sugársebészet - létjogosultsága megalapozott, azonban ezek indikációs köre még meghatározásra vár. Ebben legreálisabban prospektív populációalapú adatgyűjtés segítene, melynek megszervezése Magyarországon is idő­szerű.

Ideggyógyászati Szemle

Az intracerebralis cavernomák sugársebészete - Hol tart Magyarország?

FEDORCSÁK Imre, NAGY Gábor, DOBAI József Gábor, MEZEY Géza, BOGNÁR László

Célkitűzés - A sugársebészet egyre népszerűbb kezelési alternatíva főleg mély elokvens intracerebralis cavernomáknál, melyek sebészi eltávolítása sokszor kockázatos, az újravérzés azonban tartós neurológiai károsodás szignifikáns kockázatát hordja. 2007 óta Magyarországon is elérhető a gammasugárzás alapú sugársebészet Debrecenben, célunk az első öt évben szerzett tapasztalataink összefoglalása és összevetése a nemzetközi tapasztalattal. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkban a 2008 és 2012 között kezelt 45 beteg 51 cavernomáját elemeztük lokalizáció, természetes kórlefolyás, valamint a sugársebészet vérzési kockázatra, epilepsziára gyakorolt hatása, és mellékhatásai szerint. Eredmények - Az esetek 26,5%-ában mély elokvens (agytörzs, thalamus/bazális ganglionok), 72,5%-ában felszínes hemisphaerialis cavernomát kezeltünk. Mély cavernomák esetén a medián prezentációs kor 25 év (13-60), felszínes cavernomák esetén 45 év (6-67). A kezelés átlag egy évvel a prezentációt követően történt. A mély cavernomák 64,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 2%/laesio/év, az újravérzésé 21,7%, tartós morbiditás 44%. A felszínes cavernomák 13,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 0,3%, újravérzés nem volt, epilepszia 35%-ban fordult elő. A kezelés GammaART-6000TM forgó rendszerű gamma-sugársebészeti eszközzel történt, 14 Gy (10-16) széli dózissal, a kezelési térfogat 1,38-1,53 cm3. A kezelést követő vérzési kockázat a mély laesióknál az első két évben 4%, majd 0%. A felszínes laesiók a kezelést követően nem véreztek. Mély cavernomáknál 7%-ban jelentkezett sugármellékhatás, 7%-ban vérzés okozta tartós morbiditás, a felszínes cavernomáknál tartós mellékhatás nem volt. Terápiarezisztens epilepszia esetén 87,5%-ban értek el szignifikáns javulást. A kezelt laesiók 37,5%-a radiológiailag regrediált, 2% növekedett. Következtetések - A cavernomák sugársebészete hatásos és biztonságos. Sebészileg nagy kockázatú, mély cavernomák esetén a korai preventív kezelésnek létjogosultsága van. A sebészileg biztonságosan eltávolítható felszínes laesiók esetén is vonzó alternatíva a sugársebészet.

Ideggyógyászati Szemle

Az akut ischaemiás stroke neurointervenciós kezelésével szerzett kaposvári tapasztalataink

RADNAI Péter, SZŐTS Mónika, RÁDAI Ferenc, HORVÁTH Gyula, VARGA Csaba, FOGAS János, SZÖRÉNYI Péter, HORVÁTH Zoltán, BAJZIK Gábor, MOIZS Mariann, REPA Imre, NAGY Ferenc, VAJDA Zsolt

Bevezetés - A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban 2013 júniusa óta áll rendelkezésre az akut ischaemiás stroke endovascularis kezelésének lehetősége. Tanulmányunkban az első 50 beavatkozással szerzett tapasztalatainkról számolunk be. Módszerek - Neurointervenciós beavatkozást az intravénás lysis sikertelensége, illetve kontraindikációja esetén végeztünk. Az intervenciós módszerek eredményességének összehasonlításához a 2013 júniusa előtti időszakból gyűjtöttünk retrospektív adatokat 16 olyan beteg lysiskezeléséről, akiknél jelenleg indokoltnak tartanánk neurointervenciós beavatkozást. Eredmények és következtetés - Az intervenciós csoportban a rekanalizációs sikeresség 84%-os, a periprocedurális szövődményráta 2%-os volt. A neurointervenciós eljárásokkal a jó funkcionális eredmény esélye a lysissel összehasonlítva több mint 3-szorosára nőtt (mRS 0-2: 44% az intervenciós és 13% a lysissel kezelt csoportban, 11,5, illetve 39,7 hónapos átlagos követés után). Alcsoportelemzéssel a jó funkcionális eredményt leginkább a betegek életkora befolyásolta. A közelmúltban publikált nemzetközi, véletlen besorolásos vizsgálatokkal megegyezően eredményeink alapján a súlyos tünetekkel járó akut ischaemiás stroke modern szemléletű intervenciós radiológiai kezelése a hagyományos kezelési módokkal összevetve jelentősen jobb hosszú távú funkcionális eredményeket ad.

Ideggyógyászati Szemle

[Gabapentin használatával összefüggő thrombocytopenia]

ATAKLI Dilek, YUKSEL Burcu, AK Dogan Pelin, SARIAHMETOGLU Hande, SARI Hüseyin

[A gabapentin a parciális rohamok kiegészítő terápiájára törzskönyvezett antiepileptikum. Olyan beteg esetét ismertetjük, akinél thrombocytopenia alakult ki 2400 mg/nap gabapentin alkalmazása mellett. A gabapentin és a thrombocytopenia oki összefüggését igazolta a thrombocytaszám drámai emelkedése a gabapentinkezelés abbahagyása után. Ismereteink szerint ez az első esetismertetés a gabapentin haematopoeticus mellékhatásáról.]

Ideggyógyászati Szemle

[Az orvosok mentális egészsége - magyarországi reprezentatív vizsgálat]

GYŐRFFY Zsuzsa, GIRASEK Edmond

[Háttér és célkitűzés - A gyógyítói hivatásban tevékenykedők testi-lelki egészsége, stresszfaktorai fontos részét képezik az orvosokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatásoknak. Célunk, hogy áttekintő elemzést adjunk a magyarországi orvosok mentális állapotáról. Módszerek - 2013-ban lefolytatott, reprezentatív kvantitatív vizsgálat (n=4784). Az orvosi minta eredményeit összevetettük a Hungarostudy 2013 lakossági felmérés (n=2000) releváns adataival. Eredmények - Az orvosok körében az öngyilkossági gondolatok előfordulása (18,8% vs. 9,6%, p<0,001), valamint a magas pszichoszomatikus tünetpontszám (PHQ-10, 20,4% vs. 13,6%, p<0,001) jelentősen nagyobb arányú, mint a kontrollcsoport esetében. A lakossági mintában magasabb az öngyilkossági kísérletek előfordulása (1,9% vs. 3,5%, p=0,053), valamint a depressziós tünetek előfordulása (BDI, 7,9% vs. 29,5%, p<0,001). Magas stresszpontszámról (PPS) az orvosi minta 43,3%-a számol be, míg 43,4%-os körükben az alvászavarok (AIS) aránya. A 35 évesnél fiatalabb orvosnőknél szignifikánsan gyakoribbak az alvászavarok, az öngyilkossági gondolatok, fokozottabb a pszichoszomatikus tünetek megléte, és magasabb arányú az észlelt stresszpontszám. Következtetés - A magyarországi orvosok számos mentális egészségmutatója (alvászavarok, öngyilkossági gondolatok, pszichoszomatikus tünetek) rosszabb értéket mutat a lakossági adatoknál. Ugyanakkor a depressziópontszámok és az öngyilkossági kísérletek aránya kedvezőbb. Fontos további feladat a legmeghatározóbb kockázati tényezők vizsgálata, valamint a prevenciós eszközök kidolgozása.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Status epilepticus és kezelése - Update 2013

GYIMESI Csilla, JUHOS Vera, HORVÁTH Réka, BÓNÉ Beáta, TÓTH Márton, FOGARASI András, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Tanulmányunkban összefoglaló képet adunk a status epilepticus kezelésére vonatkozó elmúlt öt évben publikált eredményekről és irányelvekről. A tudományos megfigyelések és adatgyűjtések hatására az elmúlt években módosult a status epilepticus definíciója, ellátásának szemlélete, továbbá újszerű kezelési módok is megjelentek. Az aktualizált irányelvek vezérfonalat nyújtanak a mindennapi ellátás számára. A status epilepticus vonatkozásában azonban viszonylag kisszámú véletlen besorolásos vizsgálat áll rendelkezésre, különösen az ellátás 2. és 3. lépcsője során, amely megnehezíti a legújabb módszerek beillesztését a klinikai alkalmazásba és a protokollok megújítását. A betegség jellegéből és epidemiológiájából adódóan a status epilepticus kezelése továbbra is a mindennapok egyik nagy kihívása marad a betegellátók számára. Az eredményes kezelés kulcsfontosságú momentumai: a sürgősséggel megkezdett adekvát kezelés, az antikonvulzív kezeléssel párhuzamos oki terápia, a nonkonvulzív status epilepticus korai felismerése, a „túlkezelés” és a mellékhatások kerülése.

Ideggyógyászati Szemle

Pusztító epilepsziás encephalopathia-pseudoencephalitis, a katasztrófaepilepsziák új alcsoportjának előfordulása osztályunk betegei között

NEUWIRTH Magdolna, PARAICZ Éva, LIPTAI Zoltán

Célkitűzés - Az osztályunkon kezelt öt rezisztens epilepsziás beteg kórtörténetének elemzése, akik esetében a betegség etiológiája ismeretlen, tüneteik rapidan hyperpyrexiával, refrakter status epilepticusszal kezdődtek. Módszer - A beválasztott öt gyógyszerrezisztens epilepsziás betegünk (8-14 éves, átlagéletkor 11,5 év) kórtörténetének retrospektív elemzése. Eredmény - Öt betegünk a betegség kezdetéig kifogástalanul fejlődött. Rapidan kezdődő hyperpyrexia, rezisztens status epilepticus, amely négy beteg esetében három-tíz napig (átlagosan hét napig), egy esetben folyamatosan három hónapig, kis megszakításokkal öt hónapig tartott. A betegség oka ismeretlen. A tünetek kezdetén az MR egy eset kivételével nem mutatott eltérést. A terápiarezisztens epilepszia latenciaidő nélkül követte a status epilepticust. A betegeket 3-15 évig (átlagosan 9,5 évig) követtük. Az epilepsziás rohamok néhány napos szünettel folyamatosan jelentkeznek, az antikonvulzívumokra csak mérsékelten reagálnak. A rohamszemiológia és EEG, a funkcionális képalkotó vizsgálatok (PET, SPECT) temporalis és frontális károsodásra utalnak. A későbbiekben végzett MR-vizsgálat egy esetben hippocampalis sclerosist, a legsúlyosabb esetben mérsékelt diffúz atrophiát mutatott. Az évek folyamán minden beteg esetében jelentős mentális hanyatlást és viselkedészavart észleltünk. Legsúlyosabb esetünkben vigil kóma, tetraparesis alakult ki, a beteg öt év után interkurrens betegségben elhunyt. Következtetés - Eseteink pusztító epilepsziás encephalopathia-pseudoencephalitisnek felelnek meg.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.