Ideggyógyászati Szemle

Huntington-kórban használt állatmodellek

GÁRDIÁN Gabriella

2006. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(11-12)

A Huntington-kór autoszomális dominánsan öröklődő neurodegeneratív betegség, amely oka a betegség génjében a CAG triplet repeat expanziója. A kórkép fő tünetei az akaratlan choreiform mozgás, személyiségváltozás, dementálódás. A betegség kutatásának története jól tükrözi a tudomány lehetőségeinek és a betegséggel kapcsolatos ismereteinknek a fejlődését. Ebben a folyamatban az a cél, hogy a patomechanizmus első lépését megtaláljuk és az azt követő folyamatok sorrendjét meghatározzuk. Ez ember esetében nem megoldható a rendelkezésünkre álló eszközökkel, ezért állatmodelleket használunk. Az első állatkísérletekhez excitotoxint használtak, amely striatalis laesiót okoz. Szintén kiválóan modellezik a betegséget a súlyos energiadeficitet okozó mitokondriális toxinok. Az utóbbi évtizedben a genetikai ismereteink bővülésével születtek meg a transzgenikus modellek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Bevezetõ

VÉCSEI László

A 110 éves Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága 2005. október 13-15. között tartotta Szegeden 34. jubileumi nagygyűlését. Aktuális volt a szegedi helyszín, hiszen Schaffer Károly és a Nobeldíjas Cajal tanítványa volt Miskolczy Dezső, aki tíz évig (1930-1940) vezette a szegedi idegklinikát és agykutató intézetet. A neves ideggyógyász profeszszor életútjára Csanda Endre professzor emlékezett, majd a 2005. évi Miskolczy Dezső-emlékelőadást Telegdy Gyula akadémikus tartotta „Neuropeptidek a központi idegrendszerben” címmel.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt alkalmazásának vizsgálata hosszú távon Debrecenben

MEZEI Zsolt, BERECZKI Dániel, CSIBA László, CSÉPÁNY Tünde

Bevezetés - A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt (multiple sclerosis functional composite, MSFC) a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Társaság által ajánlott új, kvantitatív vizsgálati módszer, amely három klinikai dimenzió mérésén alapul: a járás (timed walk test, TWT), a kézügyesség (9 hole peg test, 9HPT) és a kognitív funkció (paced auditory serial addition test, PASAT). Az összetevők számértéke, a Z-érték jellemzi a betegek teljesítményét. Az index alkalmazása a napi gyakorlatban még nem terjedt el. Betegek és módszerek - 2000 márciusától kezdődően öt éven keresztül a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Neurológiai Klinika neuroimmunológiai szakrendelésén 17 főből álló (átlagéletkor±szórás: 37,4±10,8 év, betegségtartam: 5,5±4,9 év), járóképes (EDSS±SD: 2,7±1,4), relapsusremisszió kórformájú betegcsoport MSFC-értékeit hasonlítottuk össze a gyakorlatban használt kiterjesztett rokkantsági skála (expanded disability status scale, EDSS) pontszámával. Tizenhárman immunmoduláns (bétainterferon, illetve glatiramer-acetát), egy beteg immunszuppresszív kezelésben részesült (azathioprin), egy beteg esetében pedig a követési idő alatt a betegség szekunder progresszív fázisba ment át, nála a korábbi interferonkezelést mitoxantronra váltottuk. Három, hat, kilenc, 12 és 18 hónap múlva, valamint öt év után kontrolláltuk betegeinket, az így kapott adatokat értékeltük. Eredmények - Az MSFC- és EDSS-érték valamennyi időpontban korrelált. Az MSFC érzékenyebben jelezte a betegek állapotában bekövetkező változást. A 18 hónap alatt szerzett tapasztalatainkat korábban már közzétettük. Hosszú távon a kéz és a láb funkciójának vizsgálata bizonyult érzékenynek a progresszió mérésére. Az irodalmi adatokkal ellentétben tesztjeink nem tükrözték 60 hónap után a kognitív funkció változását. Következtetés - A két skála értékei közötti markáns összefüggés nemcsak rövid, hanem hosszú távon is igazolható. Az egyszerű kivitelezhetőség következtében az MSFC a mindennapi gyakorlatban is alkalmas a sclerosis multiplexben szenvedő betegek neurológiai statusának követésére.

Ideggyógyászati Szemle

Perifériás facialis paresis klinikánk betegei között

ILNICZKY Sándor

Az arcizomzat bénulásához vezető perifériás facialisidegkárosodás oka az esetek több mint kétharmadában ismeretlen (úgynevezett idiopathiás vagy Bell-féle facialis paresis), ritkábban más betegség okozza. A Bell-paresis tünetei és lefolyása jellegzetesek, ennek ellenére gyakran félreismerik. Tanulmányoztuk a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján a 2000-2004 közötti ötéves időszakban perifériás facialis paresis miatt kezelt 110 beteg kórtörténetét. Vizsgáltuk az életkor és nem szerinti megoszlást, a betegség szezonalitását, az alapbetegségeket, a tünettant, az oldaliságot, a beutaló diagnózisokat és a gyógyszeres kezelést. Elemeztük a diagnosztikai tévedések lehetséges okait és következményeit. A férfi:nő arány 50% volt, a betegek életkorában nem volt jelentős különbség a nemek szerint. Száztíz betegből 106 bizonyult idiopathiás Bell-paresisnek, három esetben a bénulást herpes zoster oticus, egy esetben Lyme-kór okozta. A betegség a nyárhoz viszonyítva szignifikánsan gyakrabban fordult elő az őszi-téli-kora tavaszi hideg hónapokban. A betegek között a populációban észlelt átlaghoz képest gyakoribb volt a diabetes mellitus és a hypertonia. A betegek 74%-a két napon belül került felvételre, 37%-uknak nem volt beutalója vagy beutaló diagnózisa. A téves kórisme 15%-ban agyi vascularis betegség volt. Mindössze 16%-ban állították fel Bellparesis előzetes diagnózisát. A tévedéseket a tájékozatlanság a környéki és centrális bénulás elkülönítésében, és a félrevezető kísérő betegségek okozhatták. Áttekintettük a terápia irodalmát. Ennek alapján az időben alkalmazott parenteralis kortikoszteroidkezelés mellett foglalunk állást.

Ideggyógyászati Szemle

Új módszerek az agyi hypoxia kutatásában

SZILÁGYI Géza, NAGY Zoltán

Az apoptóziskutatás és a gyógyszerfejlesztés legfontosabb követelménye a hatásmechanizmus kutatása. Mind a szabad gyökök termelésében, mind a programozott sejthalál kialakulásában központi szerepet játszik a mitokondrium. Az apoptózis vizsgálatával egyre több lehetséges sejtbiológiai útvonal válik ismertté. A mitokondriális apoptózisszignál molekuláris feltárása kijelöli a lehetséges támpontokat a neuroprotektív molekulák fejlesztésében. Ennek pontos ismerete és monitorozása lehetőséget ad új, hatékony gyógyszermolekulák vizsgálatára és szűrésére. Laboratóriumunkban olyan vizsgálati protokollt dolgoztunk ki, amely konfokális mikroszkóppal kvantitatív és kvalitatív módon jelzi a mitokondriális transzmembránpotenciált és a szabad gyökök termelését. Ezzel lehetőségünk nyílik gyógyszerjelölt neuroprotektív molekulák vizsgálatára.

Ideggyógyászati Szemle

Az aneurysmák biomechanikai tulajdonságai

FARKAS István, NYÁRY István, RAFFAI Gábor, ZILAHY G, MONOS Emil

Bevezetés - Méréseink során elemeztük a rupturált és néma aneurysmazsákok meridionális, valamint cirkumferens feszültség-megnyúlás értékeit. Célunk az volt, hogy hozzájáruljunk a rupturált és néma aneurysmazsákok mechanikai vizsgálatával a rupturaveszély előrejelzésének lehetőségeihez. Módszerek - Aneurysmás betegeink direkt műtéti ellátása során - amennyiben lehetséges volt - reszekáltuk a klippel ellátott aneurysmazsákot. Meridionális, valamint cirkumferens csíkokat vágtunk az aneurysmák falából, majd uniaxiális biomechanikai berendezéssel vizsgáltuk: meghatároztuk a nyújtási lépcsőkhöz tartozó relatív megnyúlást, valamint a nedves tömegből számolt falvastagságot és falfeszülést. Az aneurysmafal-csíkok a nyújtáskor szabályos stresszrelaxációt mutattak. A stresszrelaxációs görbékhez a Maxwell-féle viszkoelasztikus modell szerint exponenciális görbét illesztettünk, a soros, párhuzamos elasztikus és viszkozitási modulusokat ebből számoltuk. Eredmények - Lineáris összefüggés van a falvastagság és a maximális nyújtási erő között. Anizotróp viselkedés figyelhetõ meg a meridionális és a cirkumferens mintákban. A feszültség-megnyúlás a néma és a rupturált aneurysmazsákok között, illetve a gyulladásos infiltrációt mutató, valamint a hypertoniás betegekből származó aneurysmazsákok esetében a kontrollhoz képest eltérést mutatott. Megbeszélés - Mérési eredményeinkkel - az esetszám folyamatos bővítésével - a Budapesti Műszaki Egyetem informatikusaival együttműködve háromdimenziós számítógépes modellt állítunk fel, amelynek segítségével közelebb juthatunk az angiográfiás adatokból történő rupturapredikcióhoz.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A neutrophil-lymphocyta és a thrombocyta-lymphocyta arány értékelése esszenciális tremorban]

TAK Zeynal Abidin Ali, SENGUL Yildizhan

[Bevezetés - Habár az esszenciális tremor (ET) a tremor leggyakoribb oka, jelenleg nem teljesen ismert, hogy milyen kórélettani folyamatok állnak a hátterében. A tünetek között a kinetikus tremor mellett számos egyéb típusú tremor, járási ataxia, hallászavar és szemmozgási rendellenesség is megjelenik. A nem motoros tünetek és jelek is bekerültek az ET definíciójába. Szignifikáns bizonyíték támasztja alá a kórkép neurodegeneratív természetét. A legújabb vizsgálatok arra utalnak, hogy az etio­lógiában a gyulladás is közreműködik. A közelmúltban a neutrophil-lymphocyta arányt (NLR) és a thrombocyta-lymphocyta arányt (PLR) a szisztémás gyulladás markereként kezdték alkalmazni. A tanulmány célja annak vizsgálata, hogy megjelenik-e a szisztémás gyulladás ET-ben. Módszerek - A vizsgálatban 67 ET-beteg és 40 egészséges kontrollszemély vett részt. Mértük az összfehérvérsejt- (WBC), az abszolút neutrophil-, a lymphocyta- és a thrombocytaszámot. Az NLR-t a neutrophil- és a lymphocytaszám hányadosaként, a PLR-t a thrombocyta- és a lymphocytaszám hányadosaként állapítottuk meg. Eredmények - A beteg- és a kontrollcsoport megegyezett életkor és nem tekintetében. A betegek átlagos életkora 25,29 ± 8,24 év, a kontrollok átlagos életkora 26,77 ± 6,73 év volt. Az NLR a betegcsoportban 1,85 ± 0,58, a kontrollcsoportban 1,96 ± 0,53 volt. A PLR a betegcsoportban 103,52 ± 32,80, a kontrollcsoportban 91,26 ± 31,57 volt. Sem az NLR, sem a PLR nem mutatott szignifikáns különbséget a két csoport között. Következtetés - Az esszenciális tremor patofiziológiai mechanizmusa továbbra is tisztázatlan. Mindazonáltal napjainkban egyre több kutatás foglalkozik a kérdéssel. Továbbra is elképzelhető, hogy az ET neurodegeneratív természetű kórkép. Habár korábbi tanulmányok eredményei arra utalnak, hogy az idegrendszeri gyulladás része lehet a betegség etiológiájának, a jelen vizsgálatnak nem sikerült kimutatnia, hogy szisztémás gyulladás állna fenn ET esetén. ]

Ideggyógyászati Szemle

[A szürke állomány atrófiája a preszimptomatikus huntingtonos betegekben]

KIRÁLY András, KINCSES Zsigmond Tamás, SZABÓ Nikoletta, TÓTH Eszter, CSETE Gergő, FARAGÓ Péter, VÉCSEI László

[Bevezetés - A Huntington-kór progresszív megbetegedés, melyben neurodegeneráció folyik már a korai preszimptomatikus fázistól kezdve. Különösen fontos a preszimptomatikus stádiumban a jelző biomarkerek megismerése, melyekkel a betegség progressziója monitorozható és tesztelhető a neuroprotektívnek vélt kezelés hatékonysága. Módszer - Hét, preszimptomatikus Huntington-mutációt hordozó és tíz párosított egészséges kontroll volt a vizsgálatba bevonva. Hatan a betegekből 24 hónapos longitudinális tanulmányban vettek részt és a kezdeti mérést követően a 12. és 24. hónapokban MRI készült róluk. Nagy felbontású T1-súlyozott képek készültek és voxelalapú morfometriát használtak az adatok elemzésére. A csoportok közti különbségtől eltekintve korrelációt találtunk a CAG ismétlődési száma és a fokális corticalis vastagság, illetve a teljes szürkeállomány- terjedelem között. Eredmények - Bilaterálisnak talált fokális corticalis atrófia volt jelen a superior temporalis sulcusban és a balközép frontális gyrusban olyan preszimptomatikus huntingtonos betegeknél, akik még nem mutatták jelét a kognitív vagy motoros hanyatlásnak. A teljes szürkeállomány-atrófia (p<0,048) és a csökkent teljes agyi volumen szintén igazolódott. A CAG-tripletek száma nem mutatott korrelációt a fokális szürkeállomány-atrófiával és a teljes agyi terjedelemmel. Erős korrelációt találtunk a CAG ismétlődési száma és a teljes szürkeállomány-terjedelem között (p<0,016). Következtetés - A corticalis atrófia korán megjelenik, már a betegség preszimptomatikus fázisában. Nagyszámú betegmintán, az atrófia mérésével történő további megerősítés biomarkere lehet a betegség progressziójának és a feltételezett neurodegenerációnak.]

Ideggyógyászati Szemle

[Korai stádiumú Parkinson-kóros betegek gondozóinak életminősége és a rájuk nehezedő teher]

YUKSEL Burcu, AK Dogan Pelin, SEN Aysu, SARIAHMETOGLU Hande, USLU Celiker Sibel, ATAKLI Dilek

[Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan alakul a korai stádiumú idiopathiás Parkinson-kórban (IPD) szenvedő betegek gondozóira nehezedő teher és a gondozók életminősége a betegség súlyosságával, időtartamával, a betegek rokkantsági fokával és pszichiátriai tüneteivel párhuzamosan. Módszerek - A vizsgálatban 30 IPD-beteg (15 nő, 15 férfi) és ezek 30 gondozója (18 nő, 12 férfi) vett részt. Hoehn- Yahr (H-Y) skálával mértük a betegség progresszióját, az Egységes Parkinson-kór Értékelő Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) segítségével elemeztük a rok­kantság és az egészségromlás fokát. A Zarit és munkatársai által kidolgozott pontozási rendszert (Zarit Caregiver Burden Inventory, ZCBI) használtuk a gondozók által megélt distressz megállapítására. A betegek és gondozóik szorongását és depresszióját a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (Hospital Anxiety and Depression scale, HADS), valamint a Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI) segítségével mértük. A betegek pszichotikus tüneteinek elemzésére az UPDRS elmeállapotot, hangulatot és viselkedést felmérő első részét alkalmaztuk. Mini-Mental Teszttel (Mini-Mental State Examination, MMSE) értékeltük a dementia tüneteit, és SF-36 skálával az életminőséget. Eredmények - Szignifikáns összefüggést találtunk a gon­dozókra nehezedő teher és az általuk ápoltak betegség­súlyossága, valamint a betegségük időtartama között. Szignifikáns különbség volt a magas UPDRS-pontszámok és a gondozók szándéka között, hogy betegüket hosszú távú gondozást nyújtó intézménybe helyezzék. A BDI-értékek alapján magas depressziós kocká­zatúnak bizonyuló betegek egyben magas UPDRS-pontszámokkal is bírtak. Azon betegek esetében, akiknél off időszakok is jelent­keztek, magasabbak voltak az UPDRS- és alacsonyabbak az SF-36 skála általános egészségi állapotot, fizikai, emocionális és szociális funkciót mérő alskáláinak pontszámai. Következtetés - Az IPD krónikus, progresszív neurodege­neratív megbetegedés, ami jelentős terhet ró a betegekre, gondozóikra és családtagjaikra egyaránt. A betegség súlyossága, valamint fennállásának időtartama lényegesen befolyásolja a gondozókra nehezedő teher mértékét. A jó minőségű gondozás biztosítása érdekében szükség esetén támogató terápiákat kell a gondozóknak felajánlani.]