Hirtelen halál és mortalitás epilepsziában
SZŰCS Anna, LALIT Narula, RÁSONYI György, BARCS Gábor, BÓNÉ Beáta, HALÁSZ Péter, JANSZKY József
2006. SZEPTEMBER 30.
Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(09-10)
Összefoglaló közlemény
SZŰCS Anna, LALIT Narula, RÁSONYI György, BARCS Gábor, BÓNÉ Beáta, HALÁSZ Péter, JANSZKY József
2006. SZEPTEMBER 30.
Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(09-10)
Összefoglaló közlemény
Epilepsziában a mortalitás átlagosan két-háromszorosa a hasonló életkorú és nemű átlagnépességének. A mortalitás fiatalkorban, férfiak, hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetben élők körében és gyakori grand mal rohamokkal járó epilepsziában kiemelkedően nagy. A korai, rohamoktól független epilepsziás halandóság fő tényezői az epilepszia hátterében álló neurológiai betegségek. Elsősorban temporalis epilepsziában jelentős tényező az öngyilkosság. Az epilepsziával közvetlenül összefüggő mortalitás okai a kezelt epilepsziában ritka grand mal status epilepticus; a rohammal kapcsolatos balesetek, valamint az úgynevezett hirtelen epilepsziás halál (SUDEP). Az epilepsziával közvetlenül összefüggő halálozás csoportja az általános epilepsziás mortalitás mintegy 40%-át teszi ki. Hirtelen halál 20-24-szer gyakrabban fordul elő epilepsziában, mint az átlagnépességben. A legfőbb, SUDEP-re hajlamosító tényező az epilepszia „súlyossága”, amit felnőttkorban a generalizált tónusos-clonusos rohamok, a gyógyszerrezisztencia, az antiepileptikus politerápia és a gyakori gyógyszermódosítás fémjeleznek. Mechanizmusában a rohamfüggő vegetatív változásoknak - szívritmus- és légzészavaroknak -, egyes gyógyszerek és terápiamódosítások vegetatív hatásainak lehet szerepe. Az adatok arra utalnak, hogy az epilepsziás mortalitás csökkentésének mai fő lehetőségei a következők: optimális rohamkontroll, a komorbid pszichiátriai betegségek hatékony kezelése, a rohamokhoz esetleg társuló veszélyes szívritmus- és légzészavarok keresése, megelőzése.
Ideggyógyászati Szemle
A multiszisztémás atrophia (MSA) a degeneratív idegrendszeri betegségek közé tartozik, azonban számos jellemzőjében eltér azoktól. Az MSA-nak nincs ismert familiáris formája, patomechanizmusában nem sikerült igazolni genetikai tényező szerepét. Neuropatológiája is egyedi, mivel elsősorban az oligodendroglia betegszik meg. MSA-ban vált ismertté először, hogy a neurodegeneratív betegségekben nem elektív neuronalis degeneráció folyik, hanem a neurogliában és az idegsejtekben azonos strukturális és patokémiai változások mennek végbe. Az oligodendroglia degenerációját jelző glialis citoplazma-inclusio (GCI) megismerése MSA-ban a neuropatológiai kutatások irányát a többi neurodegeneratív betegségben is a gliára terelte. Ennek nyomán mára a legtöbb neurodegeneratív betegségben megismertük a betegségre jellemző, idegsejtekével azonos strukturális és patokémiai felépítésű gliazárványokat, amelyek közül több diagnosztikai jelentőségű. Az összefoglalóban áttekintettük az MSA klinikumát, a betegség történetét, neuropatológiáját és a többi neurodegeneratív betegség közötti sajátságos helyzetét.
Ideggyógyászati Szemle
A temporalis lebeny epilepszia a leggyakoribb parciális epilepszia, amelynek mechanizmusát intenzíven kutatják, és kezelésében újabb eredmények születtek. Átfogó áttekintésünk célja ezek közvetítése a kérdéskör kurrens nyitott kérdéseinek ismertetésével. A közleményben áttekintjük a temporalis lebeny epilepszia formakörök klasszifikációját és kiemelten foglalkozunk a legnagyobb jelentőségű medialis temporalis lebeny epilepsziával. A formakör klinikai, EEG- és képalkotó, valamint kognitív tünetein kívül érintjük a pszichiátriai komorbiditást és a pszichoszociális vonatkozásokat is. Hangsúlyt kapnak az etiológiai tényezők, a kórlefolyás, különös tekintettel a hippocampalis sclerosis kérdésére, a kezelési lehetőségekre és azok jelenlegi korlátaira. A kezelésben rendkívüli jelentőségre emelkedett sebészeti kezelés lehetőségeinek ismertetésén belül a hazai helyzetet is bemutatjuk. Végül a temporalis lebeny epilepszia, mint a parciális epilepsziák sajátos „modellbetegsége” kerül tárgyalásra.
Ideggyógyászati Szemle
Sokunk gondolkodása mindmáig ösztönösen dualisztikus: testi vagy lelki, biológiai vagy pszichológiai, öröklött vagy szerzett - és sok tekintetben ez a karteziánus dichotómia felelős a modern pszichiátria megosztottságáért: agykutatókkal az egyik, pszichoszociális szakemberekkel a másik táborban. Innen a látszat, mintha kétféle pszichiátria létezne: pszichoterápiával gyógyítók az egyik, gyógyszerrel gyógyítók a másik oldalon.
Ideggyógyászati Szemle
A felnőttkori epilepsziaműtétek közül a temporalis epilepszia sebészet a leghatékonyabb, a betegek majdnem háromnegyede rohammentessé válik, negyedében azonban a rohamok továbbra is fennmaradnak. Betegeink elektroklinikai és képalkotó vizsgálatokkal látható jellegzetességeit elemeztük abból a szempontból, hogy mennyire jelzik előre a műtét kimenetelét. Kilencvennégy, 15-60 év közötti, elülső temporalis lobectomián átesett beteg adatait vizsgáltuk retrospektív módon, akiknek a preoperatív kivizsgálása 1989-2001 között történt intézetünkben. Kimeneteli végpontokként egyrészt az utolsó kontroll alkalmával észlelt rohamstátust, másrészt a rohammentesség időtartamát, illetőleg az első, nem akut rohamig eltelt időt vizsgáltuk párhuzamosan. A kivizsgálási adatok előre jelző jelentőségének elemzése többváltozós és Cox-féle regressziós módszerekkel történt. A betegek 72%-a volt rohammentes egy évvel, 67%-a két évvel és 59%-a öt évvel a műtét után. A kedvező kimenetelt előre jelző tényezők voltak: típusos temporomedialis aura, egyoldali elülső temporalis interictalis tüskék, egyoldali ictalis kezdet, ellenoldali terjedés esetén lassú terjedés, hippocampalis sclerosis mint etiológia. Kedvezőtlen kimenetelt jeleztek előre: rohamhalmozódás a műtét előtti két évben, preoperatív pszichiátriai rendellenesség, ellenoldali rohamterjedés, a műtéti helytől eltérő MR-laesio jelenléte, inkongruens preoperatív vizsgálatok, műtéti szövődmények és nem hippocampalis sclerosis típusú MR-residuum.
Ideggyógyászati Szemle
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.
Lege Artis Medicinae
A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő működések agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis működészavar. Nem pszichiátriai betegségről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős korosztályban meglehetősen gyakori, előfordulása hazánkban hozzávetőleg hetvenötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt társadalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógyszeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.
Ideggyógyászati Szemle
Az epilepszia az egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus neurológiai betegség. Az epilepsziás betegek – még az úgynevezett jóindulatú epilepszia esetén is – évekig gyógy-szeres kezelésre szorulnak. Ez idő alatt a gyermekek nagyon nagy változáson mennek keresztül, nemcsak a súlyuk és testmagasságuk gyarapszik, de változnak a hormonális és az anyagcsere-folyamataik is. Életkorok szerint eltérő ütemben zajlanak a különböző agyi területek érési folyamatai is. A mindennapi gyakorlatban az epilepszia diagnózisát követően a legtöbbször a formakör és a rohamtípus alapján választunk gyógyszert. A terápiás stratégia kialakításakor azonban számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell venni: 1. hatékonyság (epilepszia-formakör, rohamtípus), 2. életkor, nem, 3. a gyógyszer farmakológiai tulajdonságai, 4. az adott gyógyszer mellékhatásprofilja, 5. életforma, alkat (kövér, sovány, gyermekközösség), 6. egyéb társbetegségek (etethetőség, viselkedési és tanulási probléma, keringési zavar, vese- vagy májbetegség) 7. a már alkalmazott egyéb gyógyszerekkel várható interakciók, 8. genetika, 9. egyéb szempontok (törzskönyvi szabályok, felírási szokások). A közlemény annak eldöntésében szeretne segítséget nyújtani, hogy a különböző társbetegségek esetén egy adott gyermeknél mely antiepileptikumoktól várható a legkevesebb mellékhatás, és mely készítményeket kellene lehetőség szerint kerülni.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés – A szerző a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnőtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelősségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendő alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitűzésnek megfelelő kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerző véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezők, az akut rohamprovokáló tényezők jelentőségének megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az első szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti választásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendőkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérő egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában éppúgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet feltétlen kiegészítője, az optimális eredmény érdekében azonban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintű betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézményekbe, amelyekben a felelősségteljes döntések meghozatalára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.
Lege Artis Medicinae
A Covid-19-világjárvány mindenütt nagy kihívás elé állította az egészségügyet. Ennek fő oka a fertőzöttek nagy száma mellett az is, hogy olyan új helyzetet teremtett, amelynek megoldására nem voltak korábbi tapasztalatok. Különösen azoknak az orvosoknak hiányozhattak ezek a tapasztalatok, akik megszokták, hogy az általuk alkalmazott terápia mögött klinikai vizsgálati bizonyítékok sorakoznak, azaz a napi munkájukat a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint végzik. A fertőzöttek kezelésére vonatkozóan folyamatosan gyarapodnak azok az új megfigyelések és javaslatok, amelyek a sürgősség miatt nem mindig voltak kellően megalapozottak. Ebben a helyzetben a kezelőorvosokban gyakran felmerülhet, hogy mi legyen a beteg korábbi gyógyszerezésével, amikor egy potenciálisan életveszélyes fertőzés kezelésére kellene fókuszálni. Ilyenkor még gyakrabban maradhat el olyan, eleve mostohán és gyakran félvállról végzett terápia, mint a lipidcsökkentés. A magas koleszterinszint csökkentésének alapgyógyszerei a statinok. Ezeket a koleszterinszint és a cardiovascularis események gyakoriságának csökkentésére alkalmazzuk, de emellett a vírusfertőzésre is kedvező hatással vannak. Ebben a statinok jól ismert gyulladáscsökkentő hatásán és az angiotenzinkonvertáló-enzim-2 expressziójának fokozásán túl egyéb mechanizmusok is szerepet játszanak. Ilyen lehet – egyebek mellett – az a hatás, amely elősegíti a lipidraftok lebontását, direkt módon gátolva az S-proteinen át a vírus sejtbe kerülését azzal, hogy a folyamathoz szükséges koleszterin mennyiségét csökkenti. Több mint 1200 SARS-CoV-2-fertőzött, statinnal kezelt betegen a 28-ik napnál 48%-kal alacsonyabb volt az összhalálozás, mint statint nem szedőkön. Egy közel kilencezer fő adatait feldolgozó metaanalízis szerint Covid-19-fertőzöttek körében a statint szedőknél 30%-kal kisebb volt a halálozás vagy a súlyos szövődmények aránya. Az eddigi megfigyeléses vizsgálatok azt támasztják alá, hogy a statinterápiát és a többi lipidcsökkentő szer adását Covid-19 betegség alatt is az irányelveknek megfelelően kell folytatni vagy elkezdeni.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás