A stresszelmélet és Selye János munkásságának rövid összefoglalása után a hypophysisdaganatok osztályzására és a különböző hypophysistumorok prognózisáról adható információk nehézségeire fokuszálunk. Bevezetjük az „agresszív hypophysistumor” kifejezést. Ezekben a daganatokban gyors ütemű a sejtosztódás. Jelenleg a Ki-67 nukleáris jelölés index felmérése tűnik a legyegyszerűbb és legmegbízhatóbb módszernek a daganatsejtek osztódásának felmérésére. További vizsgálatokra van szükség a hypophy - sistumorok biomarkereiről.

Az összefoglaló célja, hogy megemlékezzünk Selye Jánosról, az endokrinológusról, a stressz leghíresebb kutatójáról, és röviden összefoglaljuk a szomatosztatin (SST), a ciszteamin (CysA) és a pantethin (PAN) legfontosabb jellemzőit neuroendokrinológiai szempontból, amelyek szoros összefüggésben álllnak tudományos munkájával. Emellett megemlítjük a kinurenin (KP) -útvonal néhány metabolitját is mint a neuroendokrinológia néhány lehetséges célmolekuláját.

A klinikus időnként olyan beteggel is találkozik, akinek egyszerre többféle, látszólag egymástól független betegsége van. Ilyenkor az esetleges kapcsolat felderítése komoly kihívást jelenthet számára. Ilyen bonyolult esetet mutatunk be, amelyben két malignus B-sejtes betegség és gyulladásos leukoencephalopathia fordult elő együtt. Az idős férfi a felvételt megelőzően három nappal gyengeségre kezdett panaszkodni, fejét fájdította, ismételten hányt, feledékeny lett, étvágytalanná, deprimálttá, majd aluszékonnyá vált. Klinikai, laboratóriumi, képalkotó és hisztológiai vizsgálatok történtek, melyek során primer központi idegrendszeri lymphoma, a temporalis lebeny gyulladásos leukoencephalopathiája és lappangó myeloma multiplex derült ki. A beteg korábban kemoterápiában nem részesült. Korábbi genomikai tanulmányok eredményei alapján feltételezhető, hogy a molekuláris abnormalitások B-sejtekben történő szekvenciális akkumulációja vezetett először a myeloma multiplex, majd a primer központi idegrendszeri lymphoma kialakulásához, míg a temporalis lebeny leukoencephalopathiája a lappangó myeloma multiplex paraneoplasiás következményeként értelmezhető.

Pontozóskála (UPDRS) utódjaként kifejlesztett, a Movement Disorder Society által fémjelzett Egységesített Parkinson Pontozóskálát (MDS-UPDRS) 2008-ban véglegesítették. A skála egyéb nyelvre történő hivatalos fordításához az MDS négy lépésből álló szigorú validálási módszert dolgozott ki: 1. fordítás/visszafordítás, 2. kognitív előtesztelés, 3. nagy beteganyagon történő tesztelés és 4. klinimetrikus analízis. Vizsgálatunk célja az MDS-UPDRS ismertetése és a magyar nyelvi validáció folyamatának és eredményeinek bemutatása. Módszertan - Első lépésben az MDS-UPDRS-t magyarra lefordítottuk, amit független munkacsoport angolra visszafordított. Miután a visszafordított szöveget az MDS-UPDRS bizottsága elemezte, a magyar szöveg érthetőségét két kognitív előteszteléssel ellenőriztük. A validálási folyamat harmadik fázisában a magyar verziót 357 Parkinson-kóros betegen vettük fel. Ezt követően ellenőrző faktoranalízis segítségével megvizsgáltuk, hogy a magyar MDS-UPDRS faktorszerkezete mennyire illeszkedik az angol verzió faktorszerkezetéhez. Az általunk lefordított skálát akkor tekinthettük validnak, ha az összehasonlító illeszkedési mutató (CFI) mind a négy részben ≥0,90 feletti. Eredmények - A CFI értéke a magyar MDS-UPDRS mind a négy részénél ≥0,94 volt. Következtetés - A magyar nyelvű MDS-UPDRS faktorstruktúrája a magas CFI-értékek alapján jó illeszkedést mutatott az eredeti angol MDS-UPDRS felépítésével. A fentiek alapján az általunk elkészített és validált verziót a hivatalos magyar MDS-UPDRS verzióként fogadták el.

Selye vezette be a stresszelméletet, ami bekerült a mindennapi szótárunkba. Eredetileg azon a kísérletes megfigyelésen alapult, hogy a különböző ártalmas ágensek hasonló endokrin (mellékvese-megnagyobbodás), immun- (thymusinvolúció) és bél- (gyomoreróziók) választ váltanak ki, ahogyan arról a Nature-ben 1936-ban megjelent levélben beszámolt. Később a háttérben álló mechanizmust kutatta és feltételezte, hogy a hypothalamusban lévő „első mediátor” vezérli ezeket a testi változásokat. A mediátor azonosításához generációk munkája kellett. Selye korábbi PhD-hallgatója, a Nobel-díjas Roger Guillemin mutatta ki 1955-ben az adrenokortikotrop hormon felszabadulását kiváltó hypothalamicus faktort patkány hypophysisében, és nevezte el kortikotropin releasing faktornak (CRF). 1981- ben Wylie Vale, Guillemin korábbi PhD-hallgatója írta le a CRF 41 aminosavját, és klónozta a CRF1- és CRF2-receptorokat. Ez megnyitotta az utat azoknak a kísérleteknek, amelyek során kiderítették, hogy a CRF jelátvivő útvonal aktivációja az agyban kulcsszerepet játszik a stresszel összefüggő endokrin, viselkedési, autonóm és zsigeri válaszokban. A stressz biokémiai kódolásának felderítése Selye munkásságában gyökerezve továbbra is jelentős hatást gyakorol a tudományos közösségre.