A gyermekkori megjelenésű spinalis izomatrophia 3 típusa különíthető el: spinalis izomatrophia I., illetve Werdnig-Hoffmann-kór, spinalis izomatrophia II., illetve intermedier forma és spinalis izomatrophia III., illetve Kugelberg-Welander-szindróma. A klinikai tünetek jellegzetesek, hypotonia, petyhüdt paresis, areflexia. Az intellektus megtartott. A spinalis izomatrophia mindhárom formája autoszomális recesszív öröklődésű. A mindhárom típusért felelős gént az 5q11.2-q13.3 kromoszómális régióban lokalizálták. Magyarországon 1993 óta 87 család DNS-mintáit gyűjtöttük össze. A családtagokat a még ma sem pontosan ismert génhez legközelebb eső, informatív microsatellita DNS-markerekkel haplotipizáltuk. Ezen túlmenően direkt mutációanalízist végeztünk a survival of motor neuron (SMN) génben a betegek, valamint a hordozó családtagok DNS-mintáiban. Eddig 28 esetben végeztünk prenatalis vizsgálatot spinalis izomatrophia I. és II. típusú családok kérésére. A prenatalis diagnózis lehetősége nagy előrelépést jelent az érintett családoknak, mert ezen súlyos, gyógyíthatalan betegség ismétlődési kockázata 25%.

A cerebralis paresis gyakorisága (1-3/1000) nem, de az athetosis prevalenciája csökkenni látszik. A közlemény 234, 1972–1992 között született, athetosisban szenvedő gyermeknél és fiatal felnőttnél foglalja össze az alacsony születési súly, az icterus, a perinatális hypoxia és/vagy a neonatalis konvulzió, valamint a későbbi epilepszia előfordulási gyakoriságát retrospektív feldolgozás alapján. A gyermekek Budapesten (n=149) és Londonban (n=85) részesültek konduktív nevelésben. A gyermekek többsége 2500 g feletti súllyal született. Hypoxiára utaló klinikai jeleket a budapestiek között 43,8%-ban, a londoni betegcsoportban 75,3%-ban találtak. Magicterus egy esetben sem igazolódott. Hypoxia és icterus együtt alig fordult elő. Az érett újszülöttek hosszú hypoxiás károsodása az alapja a későbbi epilepsziával (Budapesten 29,5%, Londonban 23,5%) vagy a nélkül megjelenő súlyos cerebralis paresisformának.

Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a HMPAO SPECT milyen információt ad a terápiarezisztens parciális epilepsziás gyermek műtét előtti kivizsgálásában. 31 gyermeknél (1-18 éves) végeztünk ictalis és interictalis SPECT-vizsgálatot. 18 betegnél körülírt, 4-nél több lebenyre, illetve az egész féltekére kiterjedő epileptogen zónát feltételeztünk. A SPECT 18 betegből 15-nél erősítette meg az EEG által jelzett epileptogen zónát, közülük mind a 9-en temporalis epilepsziásak. A kiterjedt epileptogen zónájú esetek közül Rasmussen szindrómában a SPECT már akkor jelezte a nagy kiterjedésű perfúziós zavart, amikor még az MR felvételen nem látszott a jellemző cerebralis hemiatrophia. 3 betegünknél az MR-felvételen nem mutatkozott strukturális elváltozás, az EEG-vel nem sikerült az epilepsziás zóna meghatározása, ellentétben az ictalis SPECT-tel. Tapasztalataink alapján a SPECT értékes adatokat nyújt az optimális műtéti megoldás megválasztásához a gyermekkori terápiarezisztens parciális epilepsziákban.

A szerzők tíz, CT-vel igazolt ischaemiás stroke miatt kezelt gyermeknél végezték el a digitális szubtrakciós angiográfiát (DSA) és az MR-angiográfiát (MRA). Az utóbbival 5 esetben mutatták ki a digitális szubtrakciós angiográfiánál látható szűkületeket és elzáródásokat. Negatívnak bizonyult az MRA moyamoyás betegeikben, valamint egy-egy betegnél, akiknél a DSA spasmust, illetve stenosist igazolt. A DSA-t és az MRA-t összehasonlítva megállapítják, hogy az MRA hasznos noninvazív vizsgáló módszer lehet az ischaemiás gyermekkori stroke diagnosztikájában elsősorban a nagyobb erek occlusiójának kimutatásával.

A Rett-szindróma csak leányokban előforduló megbetegedés. A csecsemő fejlődése 6-18 hónapos koráig látszólag normális, majd sztereotip módon ismétlődő, funkció nélküli kézmozgások jelennek meg, a már megszerzett kognitív és motoros funkciók progresszíve leépülnek. A betegség etiológiája ismeretlen. Genetikai ok feltételezhető a csak a női nemben való előfordulás alapján. A szerzők 23 magyar Rett-szindrómás leány családjának részletes pedigréanalízisét végezték el. A 23 proband közül egyik sem született első unokatestvérek házasságából, de a távolabbi felmenők között a rokonházasságok emelkedett arányát állapították meg: két családban az első unokatestvérek házasságát a dédszülők között anyai ágon, egy családban egy másodunoka testvér házasságot szintén az anyai ágon a dédszülők között. A feltételezett rokonházasságok magyar országi előfordulási aránya alapján a kapott érték emelkedettnek tekinthető. A Rett-szindrómás gyermekek családjának lakó- és származási helyét vizsgálva a szerzők mérsékelt predominanciát figyeltek meg az ország északi-északkeleti részében. Megfigyeléseik megerősítik a Rett-szindrómával foglalkozó svéd munkacsoport eredményeit.