Ideggyógyászati Szemle

A Wahnstimmung strukturális elemzése

IRÁNYI Jenőné1

1959. MÁJUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1959;12(05)

Eseteinkben a Wahnstimmungnak a strukturális szemlélet tükrében való psychopathológiai elemzését adtuk. Az állapotképben a viszonyulási struktúra regressiós tünetei állanak előtérben. A differenciáló gátlás hiánya folytán bekövetkező érzelmi polarisatiós zavar eredményezi a teljes tanácstalanságot, várakozó bizonytalanságot, a psychés történéseket általánosan színező ambivalenciát. A tünetekhez a psychés energia csökkenése kiváltotta jelenségek, valamint a megismerési és alkalmazkodási struktúrák regressiós jelenségei csatlakoznak. Olyan esetekben, amikor a strukturális regressiós tüneteket energetikai elégtelenség kiséri, az állapot megreked a révületet alkotó kóros egyensúlybomlás stádiumában. Új pathológiás egyensúlyi állapotra való törekvés nyilvánul meg a személyiségnek a kóros tünetekkel szembeni correctiós törekvésében. Ilyen esetekben az új dynamicus stereotypeket másodlagos pathológiás megismerési struktúrák formájában, pozitív vagy negatív irányú téveseszmeképzésben látjuk kialakulni.

AFFILIÁCIÓK

  1. Budapesti Psychiatriai Klinika

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A Lissauer-féle apperceptív vakságról

SIMONYI Gusztáv

Egy 59 éves Alzheimer-féle betegségben szenvedő betegnél öt év alatt lassan tárgyagnosia, prosopagnosia, térbeli tájékozódási zavar, öltözködési apraxia fejlődött ki. Kimutatható a látási analysatorok fogyatékossága, bal oldali hemianopsia, visus csökkenés. A tachystoscopiás vizsgálat távolságában és szögében való vetítésnél a Bálint-féle tekintés bénulás. Ezenkívül előre haladó dementia. Nincs a szokásos tünetek közül színagnosia, ill. színmegnevezési zavar, valamint aphasiás tünetek egyébként sem. Ezeket a tüneteket elemzi a szerző, a hagyományos agnosia fogalom elejtését — ami a szakirodalomban az utóbbi években vitatéma volt — egyelőre nem látja indokoltnak.

Ideggyógyászati Szemle

Malignus melanomák központi idegrendszeri metastasisai

LEEL-ŐSSY Lóránt, TÖRÖK Pál

A szerzők öt központi idegrendszeri m. m. metastasis klinikopathológiai leírását adják és annak értékelése során a következő megállapításokhoz jutnak : 1. A m. m. központi idegrendszeri metastasisai egyéb malignus tumor metastasisok között 8—12 százalékban fordulnak elő. 2. Felhívják a figyelmet a naevusok, melanomák eltávolításának veszélyére. 3. Leggyakoribb klinikai kép a subarachnoidealis vérzés. A multiplex metastasis tünetei gyakran nehezen ismerhetők fel. 4. Egy gócra utaló tünetek mellett idegsebészeti beavatkozás szükségességét hangsúlyozzák. A szöveti kép alapján a melanomák neuroectodermalis eredete mellett foglalnak állást. Magyarázatot igyekeznek adni a gyakori subarachnoidealis vérzés pathomechanismusára és foglalkoznak a metastasis keletkezésének módjával.

Ideggyógyászati Szemle

Vasomotoros reflexek hatása a kóros elektroencephalogrammra

HASZNOS Tivadar

Adatainkat áttekintve és az irodalom adataival összehasonlítva kitűnik, hogy a mi beteganyagunkon a mások által leírt aktivációs eljárások viszonylag igen kis százalékban bizonyultak csak eredményesnek. A vizsgálatra került betegek nagy száma kizárja, hogy statisztikai szórással magyarázzuk a negativ eseteket. Elsősorban az apnce hatástalan voltát nehéz magyarázni, mert míg carotis compressiónál elképzelhető, hogy a nyomást nem adaequat helyen és erővel alkalmaztuk, az apncet végző betegnél minden esetben módunkban állt ellenőrizni, hogy a beteg felszólításunknak eleget tett-e. A negativ eredmények alapján a felsorolt aktivációs módszereket a továbbiakban nem alkalmaztuk válogatás nélkül minden betegnél. A carotis compressiót és oculo-cardialis reflexet olyan betegeknél végezzük el, ahol syncope és sacer között kell differentiálni. Vascularis kórképeknél az amylnitrit belélegeztetést továbbra is elvégezzük. Ez a terület ugyanis viszonylag nehéz EEG diagnostikai problémát jelent és a kis számú positiv eset is indokolja a próba alkalmazását. Rendszeresen alkalmazzuk az Evipant hyperventillatióval együttesen. Ennek véleményünk szerint kifejezett előnye, hogy viszonylag kis adag, tehát veszélytelen Evipan alkalmazása mellett ugyanazt a hatást érhetjük el, mint a nagyobb adagot igénylő mélyebb altatással, vagy egyéb hosszadalmasabb, komplikációkkal inkább járó módszerekkel.

Ideggyógyászati Szemle

Ophthalmo-otoneurologiai munkaközösség megalakulása

Szerző az 1959. március 25-én, az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet székházában , a „Pavlov" Ideggyógyász Szakcsoport keretében megalakult ophthalmo-otoneurológiai munkaközösségről számol be.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Késői kezdetű Sandhoff-betegség atípusos jelentkezése: esetismertetés]

SALAMON András , SZPISJAK László , ZÁDORI Dénes, LÉNÁRT István, MARÓTI Zoltán, KALMÁR Tibor , BRIERLEY M. H. Charlotte, DEEGAN B. Patrick , KLIVÉNYI Péter

[Bevezetés – A Sandhoff-betegség egy olyan ritka, here­ditaer GM2-gangliosidosis (autoszomális recesszív), amit a HEXB gén mutációja okoz. A hexózaminidáz (Hex) enzim β-alegységének károsodása miatt mind a Hex-A, mind a Hex-B izoformák működése zavart szenved. A betegség súlyossága, valamint a tünetek kezdete (infantilis vagy klasszikus, juvenilis, felnőttkori) a residualis enzimaktivitás függvénye. A késői kezdetű formát szerteágazó tünettan jellemzi. Jelen lehetnek többek között motoneuronbeteg­ségre utaló eltérések, ataxia, tremor, dystonia, valamint pszichiátriai és neuropathiára utaló jegyek is. A 36 éves nőbeteg 9 éve tartó, progresszív, szimmetrikus alsó végtagi gyengeség miatt jelentkezett klinikánkon. A részletes neurológiai szakvizsgálat enyhe fokú szimmetrikus gyengeséget igazolt a csípőflexorokban, a többi izomcsoport megkíméltsége mellett. Mind­két oldalon a Patella-reflex renyhe volt. A laboratóriumi vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak. A rutin elektro-encefalográfiás, valamint a koponya-MR-vizsgálatok a beteg panaszait magyarázó eltérést nem detektáltak. Az elektroneuronográfiás, valamint az elektromiográfiás vizsgálatokon szenzoros neuropathiának megfelelő eltérések látszottak. Az izombiopsziás minta elemzése kapcsán enyhe fokú neurogén károsodásra derült fény. A beteg öccse (32 éves) hasonló tüneteket mutat. Páciensünk részletes genetikai vizsgálata során két ismert patogén eltérést találtunk a HEXB génben, egy missense mutációt, valamint egy 15 008 bázispár hosszúságú deletiót (NM_000521.4:c.1417G>A; NM_000521:c.-376-5836_669+1473del; kettős hete­ro­zigóta állapot). A szegregációanalízis, valamint a családtagok hexózaminidáz-vizsgálata a késői kezdetű Sandhoff-betegség diagnózisát megerősítették. A jelen esetismertetés célja, hogy felhívja a figyelmet a késői kezdetű Sandhoff-betegség differenciáldiagnosztikai jelentőségére felnőttkorban kezdődő, proxi­mális predominanciát mutató szimmetrikus alsó végtagi gyengeség esetén.]

Ideggyógyászati Szemle

Az Oldenburg Kiégés Kérdőív és rövidített változatának összehasonlító elemzése

ÁDÁM Szilvia, DOMBRÁDI Viktor, MÉSZÁROS Veronika, BÁNYAI Gábor, NISTOR Anikó, BÍRÓ Klára

Háttér – A kiégés prevalenciájának meghatározására a humán szolgáltatószektorban dolgozók körében egyre gyakrabban használják az Oldenburg Kiégés Kérdőív két változatát, melyek a mérvadó Maslach Kiégés Kérdőív tartalmi és elméleti korlátait hivatottak áthidalni. Magyar­országon nincsenek adataink sem a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív, sem az Oldenburg Kiégés Kérdőív strukturális validitásáról. Cél – Az Oldenburg Kiégés Kérdőív és a Mini-Olden­burg Kiégés Kérdőív strukturális validálásának tesztelése ma­gyar mintán. Módszer – Keresztmetszeti felmérésekben 564 fő vett részt (196 egészségügyi dolgozó, 104 ápoló és 264 klinikai orvos). A mérőeszközök konstruktumvaliditásának vizsgálatára megerősítő faktorelemzést, reliabilitásának vizsgálatára pedig belsőkonzisztencia-elemzést (Cronbach-α) használtunk. Eredmények – A Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív és az Oldenburg Kiégés Kérdőív rövidített változatának struktú­rája megerősítette az eredeti kétdimenziós struktúrát (kimerülés, kiábrándultság). A Cronbach-α mutató alá­támasztotta a mérőeszközök megbízhatóságát. Kiégés a résztvevők jelentős részét jellemezte mindegyik rész­min­tában. A kimerülés dimenzióba tartozó vizsgálati személyek prevalenciája minden mintarészben 54,5% felett volt, valamint különösen magas volt a kiábrándultság dimen­zió­ban magas pontszámot elért orvosok aránya (92%). Következtetések – Eredményeink elsősorban a Mini-Olden­burg Kiégés Kérdőív magyar változatának validitását és reliabilitását támasztják alá a kiégés mérésében klinikai orvosok és egészségügyi szakdolgozók körében.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes előfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövődményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzők összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelőnyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szű­ré­sével és időben elkezdett kezelésével csökkenthetők a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenőrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzői a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az előrehaladott Parkinson-kórban szen­vedő betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmű konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az előrehaladott stádiumban levő Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az előrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelően körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsődleges célja a részt vevő mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedő vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyűjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminőséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminőségi Kérdőívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór előrehaladott/nem előrehaladott stádiumba történő besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedő beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt előreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az előrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentősebb károsodást mutattak, mint a nem előrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték előrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminőséggel, mint a nem előrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Hypertonia és Nephrologia

Ritmuszavarok hypertoniában

ZÁMOLYI Károly

A hypertonia a cardiovascularis betegségek – szívelégtelenség, coronariabetegség, stroke és krónikus veseelégtelenség – fő és leggyakoribb rizikófaktora. A hypertoniás szívbetegség egyik klinikai manifesztációja a különböző ritmuszavarok megjelenése, amely a myocardium strukturális és funkcionális patofiziológiai változásával magyarázható. Hypertoniában a leggyakoribb ritmuszavar a pitvarfibrilláció, de más supraventricularis és kamrai arrhythmiák is előfordulnak főleg balkamra-hypertrophia vagy szívelégtelenség esetén.