Ideggyógyászati Szemle

A táplálékfelvétel hypothalamicus szabályozása

PALKOVITS Miklós

2003. OKTÓBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2003;56(09-10)

A táplálékfelvételnek a központi idegrendszer által történő szabályozása egy számos idegsejt által alkotott körpályán (neuronal circuit) át történik. A táplálékfelvétellel kapcsolatos ingereket idegi és humorális pályák szállítják a hypothalamusba. Itt több, a táplálékfelvétel szempontjából specifikus receptor (inzulin-, leptin-, ghrelin-), továbbá számos neuropeptid- és kannabinoid receptor található. A hypothalamus egyes sejtjei információt kapnak a vér cukorszintjéről, a test zsírtartalmának változásáról, a gyomor teltségi állapotáról. Az eminentia mediana és a nucleus arcuatus nyitott kapuként működik a vérpályában keringő inzulin, leptin és ghrelin számára. A nyúltvelőben is találunk hasonló, a vér-agy gáton kívüli területet (area postremanucleus tractus solitarii), ahol leptin- és inzulinreceptorok vannak, s ahonnan a felszálló idegpályákon át jut az ingerület a hypothalamusba. A hypothalamuson belül öt sejtcsoportot különítünk el (nucleus arcuatus, paraventricularis, ventromedialis, dorsomedialis, valamint a dorsolateralis hypothalamus area), ahol az idegsejtek egy csoportja táplálkozást serkentő (neuropeptid Y, agouti-related peptid, orexinek, melaninkoncentráló hormon, galanin), másik csoportja gátlóanyagokat (α-MSH, CART peptid, corticotropin-releasing hormon, urokortin III, kolecisztokinin, glükagonszerű peptidek), neurohormonokat termel. Az idegpályákon át az egyes sejtcsoportok egymással kapcsolatban állnak, közülük az arcuatus-paraventricularis és az arcuatus-dorsolateralis hypothalamus közötti kapcsolat különösen jelentős, általuk biztosított a táplálékfelvétel finoman szabályzott egyensúlya. A hypothalamusból „leszálló” idegpályák futnak a nervus vagus paraszimpatikus és a gerincvelő szimpatikus sejtjeihez, ahonnan az ingerület a szervezet különböző részeihez jutva szabályozza a táplálékfelvételt, és hosszabb távon a testsúlyt, valamint a szervezet energia-egyensúlyát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az RBANS teszt alkalmazása schizophren és dementiában szenvedõ betegek neurokognitív vizsgálatában

JUHÁSZ Levente Zsolt, KEMÉNY Katalin, LINKA Emese, SÁNTHA Judit, BARTKÓ György

Bevezetés - A szerzők vizsgálatukban arra keresték a választ, hogy a Repeatable Battery for the Assessment of Neuropsychological Status (RBANS) rövid neurokognitív szűrőteszt hazai adaptációja alkalmas-e az egészségesek és a betegcsoportok kognitív teljesítményének megkülönböztetésére, illetve a betegcsoportok közötti esetleges különbségek jellemzésére. Betegek és módszer - Az RBANS tesztvizsgálatot 38 egészséges önkéntes, 69 schizophren és 18 dementiában (10 Alzheimer-típusú, nyolc vascularis dementia) szenvedő beteg személlyel végezték el. Eredmények - A teszt az egészséges csoporthoz képest minden betegpopulációban jelentős teljesítménycsökkenést mutatott ki. A schizophrencsoportban minden kognitív területen volt funkcióhanyatlás. Az Alzheimer-dementiás csoport némileg jobban teljesített a schizophrenekhez viszonyítva, mivel az egészségesekkel összehasonlítva a téri-vizuális feladatokban nem volt szignifikáns teljesítményromlás. A vascularis dementiában szenvedők teljesítménye a közvetlen emlékezeti (azonnali felidézéses), a nyelvi és a téri-vizuális feladatokban nem különbözött az egészségesekétől. Az Alzheimer-dementiásoknál a különböző kognitív területen mutatott teljesítmények nem különböztek egymástól. A vascularis dementiás csoportnál a figyelmi funkció bizonyult a legsérülékenyebbnek, míg a nyelvi funkcióik viszonylag megtartottak voltak. A schizophrenek legrosszabbul a késleltetett emlékezeti és a figyelmi feladatokban teljesítettek, a többi funkciókban a károsodás mérsékeltebb, de még így is statisztikailag szignifikáns volt. A schizophren betegek RBANS-pontszámait egy amerikai vizsgálat adataival is összehasonlították. Ennek alapján a globális indexek értékei nem különböztek, csak az alskálák mintázatában volt némi különbség. Következtetés - A rövid neurokognitív szűrőteszt hazai betegpopuláción is alkalmasnak látszik az egészséges és a sérült kognitív teljesítmény megkülönböztetésére.

Ideggyógyászati Szemle

A biológiai pszichiátria története és kapcsolata a neurológiával

LIPCSEY Attila

Apszichiátria és neurológia között a kapcsolat nagyon szoros. A történelem során érdekes módon idõszakosan eltávolodást tapasztalunk, máskor szoros közeledést. Ez sokszor még vitákat és feszültségeket is indukált - szerintem indokolatlanul - a két szakág között.

Ideggyógyászati Szemle

A tüskehullámminta elõfordulására ható tényezõk vizsgálata klinikai és kísérletes körülmények között

FILAKOVSZKY János

Az epilepsziás szindrómák közül az idiopathiás generalizált epilepsziák nemcsak a rohamforma és az EEG-jelenségek, hanem a neurofiziológiai és farmakológiai sajátosságaik alapján is önálló csoportot alkotnak. Jelenlegi ismereteink alapján - az elektroencefalográfiás vizsgálat során - a mindkét agyi félteke felett jelentkezõ szinkronizált, generalizált tüskehullámminta-kisülések thalamocorticalis rendszer eredetűek.

Ideggyógyászati Szemle

Hárdi István: Dinamikus rajzvizsgálat

RAJNA Péter

A hazai pszichiátria egyik legszínesebb szaktekintélye, Hárdi István Az agresszió világa után ismét izgalmas területre, a rajzok pszichopatológiájába vezeti olvasóit. A témában a szerzõ öt évtizede végez anyaggyűjtést és fontos kutatásokat, tehát a szerzõ szavait idézve: ebben a könyvben „csak” egy élet munkája van.

Ideggyógyászati Szemle

DR. ERWIN G. SCHINDLER 1940-2003

KENÉZ József

Váratlan és igen rossz hír érkezett a közelmúltban. A magyar neuroradiológusok szeretve tisztelt, kedves jó barátja, prof. dr. Erwin G. Schindler, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Neuroradiológiai Tanszékének vezetõje, az Osztrák Neuroradiológiai Társaság alapító tagja, 1990 és 2000 között volt elnöke 2003 júniusában váratlanul elhunyt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Egy új, egyénre szabott, többlépcsős kognitív viselkedésterápiás súlycsökkentő program bemutatása

CZEGLÉDI Edit

Hazánk felnőtt lakosságának kétharmada súlyfelesleggel él. Az elhízás olyan krónikus betegség, amely számos további krónikus be­tegség rizikótényezője, ezért adekvát ke­zelése népegészségügyi jelentőségű. Noha a viselkedésterápia az elhízás kezelésének bizonyítékalapú megközelítései közé tartozik, hosszú távú hatékonysága kevéssé alátámasztott. Éppen ezért az elmúlt évtizedekben intenzív munka irányult a viselkedés­terápiás kezelés továbbfejlesztésére. Ennek leg­újabb példája egy többlépéses program, amely a lépcsőzetes kezelési elven belül az egészségügyi ellátórendszer számos színterén megvalósítható, a súlyfelesleg mértékétől és az elhízás komorbid állapotainak jelenlététől függetlenül. A program az elhízás klasszikus viselkedésterápiáján és újabb kognitív viselkedésterápiás fejleményein alapul és a tartós életmód-változtató készségek elsajátításán túl a hosszú távú testsúlykontrollt szolgáló gondolkodásmód (mind-set) kialakításával járul hozzá az elhízás kezeléséhez. A je­len tanulmány keretében ennek a programnak a bemutatására vállalkozunk.

Hypertonia és Nephrologia

Elhízás és cardiovascularis kockázat. Az ESH és az EASO közös cselekvési programja

SIMONYI Gábor

Az Európai Hypertonia Társaság (ESH) elhízással, diabetesszel és a nagy kockázatú betegekkel foglalkozó munkacsoportja, valamint az Európai Obezitás Társaság (EASO) közös publikációban foglalkozott az elhízás által okozott főbb cardiovascularis betegségekkel, illetve ezek megelőzési lehetőségeivel.

Lege Artis Medicinae

Az elhízással kapcsolatos attitûdök az egészségügyi ellátórendszerben

CZEGLÉDI Edit

Az elfogultság, az elôítélet és a diszkrimináció részei az elhízással élôk mindennapjainak, még az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában is. Az elhízással kapcsolatos elôítéletek a súlyfelesleggel élô páciensekkel való tiszteletlen, megalázó bánásmódhoz vezethetnek, és ronthatják a páciensek gondozásának minôségét is. Az elhízás és annak stigmatizációja között kétirányú kapcsolat feltételezhetô: az elhízással élôk diszkriminációja gyakori, ugyanakkor a stigmatizációs élmények további súlygyarapodást eredményeznek, emellett az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez, az egészség romlásához és a mortalitás kockázatának növekedéséhez vezetnek. A tanulmány célja a szakemberek tudatosságának növelése az elhízással kapcsolatos elôítéletek és diszkrimináció tekintetében, illetve olyan stratégiák bemutatása, amelyek elôsegítik az elhízással élôk stigmatizációjának csökkentését az egészségügyi ellátórendszerben. Mindez a jobb ellátást szolgálja és hosszú távon népegészségügyi jelentôsége lehet.

Hypertonia és Nephrologia

A túlsúly és az elhízás prevalenciája hypertoniás betegekben

KISS István, PAKSY András, KÉKES Ede

A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011-2013. és 2015. évi adatbázisa felhasználásával végeztek antropometriai elemzést, melynek során a túlsúlyt és elhízást a kor függvényében vizsgálták. A hypertoniás betegeknél észlelt eltéréseket a teljes lakosságban 2015-ben végzett hasonló elemzéssel hasonlították össze. A haskörfogat mérési kategóriájával a visceralis obesitas prevalenciáját is nézték és ezen adatokat is összehasonlították a lakossági szűrésnél nyert adatokkal. A túlsúly és az elhízás gyakorisága mindkét nemben igen magas volt, együttes előfordulásuk 45-70 év között meghaladta az esetek 70%-át. A lakossági szűréssel történt összevetés jelezte, hogy a hypertoniás betegeknél szignifikánsan magasabb a túlsúly és elhízás prevalenciája. A haskörfogattal jelzett visceralis elhízás előfordulása ugyancsak igen magas, különösen nőknél, ahol eléri az esetek 50%-át is. A lakossági összehasonlításnál a visceralis obesitas veszélyeztetett kategóriájával végzett mérések adtak megbízható különbséget a hypertoniás egyének szempontjából.

Ideggyógyászati Szemle

[A PAP-terápia az elhízás vagy a diabetes fennállásától függetlenül normalizálja a glükózmetabolizmust obstruktív alvási apnoéban]

KABELOĞLU Vasfiye, SENEL Benbir Gulçin, KARADENIZ Derya

[Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS), a 2-es típusú cukorbetegség (DM2) és az elhízás között komplex és többirányú a kapcsolat. OSAS-betegek esetén az elhízás és a visceralis zsír hozzájárul a DM2 kialakulásához, rosszabbodásához. Másrészt a szimpatikus idegrendszer aktivációjának következtében leptin- és inzulinrezisztencia kialakításával az OSAS maga is elhízáshoz vezet. OSAS-ban szenvedô elhízottak esetén tovább nô a DM2 kialakulásának esélye. A témába vágó vizsgálatok eltérô hossza és az eltérô betegadherencia miatt ellentmondásos adatokkal rendelkezünk az OSAS aranystandard terápiájának számító pozitív légúti nyomás- (PAP-) terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kohorszvizsgálatunkban normál testsúlyú nem cukorbeteg OSAS-betegek, elhízott nem cukorbeteg OSAS-betegek és cukorbeteg OSAS-betegek körében tanulmányoztuk a PAP-terápia glükózmetabolizmusra kifejtett hatását. Prospektív vizsgálatunkban 67, három hónapos PAP-terápiával hatékonyan kezelt OSAS-beteg adatait elemeztük. Az apnoe-hypopnoe index a cukorbeteg csoportban volt a legnagyobb, szignifikánsan magasabb, mint a normál testsúlyú csoportban (p = 0,021). A normál testsúlyú csoporthoz képest az átlagos HOMA-értékek szignifikánsan magasabbak voltak az elhízottak (p = 0,002) és a cukorbetegek (p = 0,001) csoportjában; a kü­lönbség a PAP-terápia után is szignifikáns maradt. A HbA1c-szintek szignifikánsan magasabbak voltak a cukorbetegek csoportjában, mint a normál testsúlyú (p = 0,012) és az elhízott (p = 0,001) csoportban. PAP-terápia után a HbA1c-szintek szignifikánsan csökkentek a normál test­súlyú (p = 0,008), az elhízott (p=0,034) és a cukorbeteg (p = 0,011) csoportban egyaránt. Nem volt összefüggés kimutatható a HbA1c-szintek változása és az életkor (p = 0,212), a BMI (p = 0,322), az AHI (p = 0,098) vagy az oxigénszintek (p = 0,122) között. Az OSAS kezelése PAP-terápiával hatékonyan befolyásolja a glükózmetabolizmust, nem­-csak cukorbetegek, de elhízott és normál testsúlyú OSAS-betegek esetében is. Habár a szakirodalomban a PAP-terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók, hang­súlyozni kell, hogy a PAP-terápia sikerességének fô determinánsa a megfelelô terápiás idôtartam és a kielégítô beteg­adherencia.]