A központi idegrendszeri károsodás következtében kialakuló, rendszerint többszörös fogyatékosság miatti rehabilitáció eredményesebbé tétele a rehabilitáció eszköztárának bővítését teszi szükségessé. Ennek egyik ígéretes lehetősége a gyógytornáztató robotok alkalmazása. Fejlesztésük negyedszázados múltra tekint vissza és ma már kereskedelmi forgalomban elérhető robotok is vannak, mind az alsó, mind a felső végtagi gyógytorna támogatására. A robotalkalmazás célja sohasem a terapeuta helyettesítése, hanem munkájának megkönnyítése, illetve kiegészítése. Elsősorban a célorientált, a nagy ismétlésszám vagy erőkifejtés miatt a gyógytornász számára megterhelő feladatok esetén, illetve a funkcionális mozgások hibájának változatos stratégiák mentén történő korrekciójára érdemes robotokat alkalmazni, de hasznosak a beteg motiválására, a rehabilitációs program érdekesebbé tételére is. Neurorehabilitációs állapotfelmérésre is használhatók. Számos klinikai vizsgálat történt világszerte ezen a területen. A randomizált, kontrollált vizsgálatok alapján készült metaanalízisek azt mutatják, hogy előnyt jelent a betegek számára a hagyományos gyógytorna robot által végzett terápiával történő kiegészítése. További vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, hogy mely betegcsoportban, milyen stádiumban, milyen intenzitással és üzemmóddal érdemes a feladatokat végeztetni.

A neurofiziológiai módszerek új teret hódítanak a cereb-rovascularis betegségek diagnosztikájában és terápiájában. Míg az EEG vezető szerepe a post-stroke epilepszia diagnózisában változatlan, a thrombolysis eredményességének korai megítélésére, illetve a beteg állapotának prognosztizálásában a qEEG-paraméterek több vizsgálatban is bizonyították hatékonyságukat. A súlyos állapotú betegek intenzív osztályon történő állandó EEG-monitorozása az intenzív osztályok szakmai protokolljának részévé vált. Az intraoperatív neuromonitorozásban a carotisendarterectomia során végzett SSEP- (somatosensory evoked potential), illetve EEG-vizsgálat korán jelzi a rossz prognózisú kimenetelt. A neurorehabilitáció egy újonnan felfedezett területe a neurofiziológiának, klinikai vizsgálatok bizonyították az rTMS (repetitive transcranial magnetic stimulation) hatékonyságát a stroke-betegek rehabilitációjában. A brain computer interface (BCI) módszer kezdetét jelzi a modern rehabilitációnak, ahol robottechnikával a kiesett funkció helyettesíthető.

Az elmúlt két évben számos, a neurológiai szakma neves személyisége által megfogalmazott, helyzetértékelésekkel egybekötött véleményt olvashattunk a klinikai neurológiáról, a neurológiai betegellátás újraszervezésének szükségességéről. A közlemények szervesen érintették a neurorehabilitáció ügyét is. A szerzők, akik napi szinten foglalkoznak neurológiai alapbetegség miatt fogyatékossá vált emberek rehabilitációjával, rövid összefoglalást adnak a rehabilitációs medicina fogalomrendszeréről, bemutatják a rehabilitációs szakma által képviselt neurológiai rehabilitáció rendszerét.

Az elmúlt két évtized megváltoztatta a neurológia művelésének korábbi gyakorlatát. Az „evidence based” szemlélet, és az új terápiás módszerek hatására átalakult a neurológusok gondolkodása. Az individuális gyógyítás helyére a protokollok követése került, amely feloldja a döntések felelősségét. Az „evidence based” szemlélet alapja, hogy a módszerekre vonatkozó statisztikai bizonyítékokban hinni kell.

A farmakogenetika új eredményei ezzel szemben a visszatérést ígérik az individuális gyógyszeres kezeléshez. A betegséget előidéző okok ismerete nélkül az agyi thrombolysis kísérleti beavatkozásnak tekinthető, mert a kezelés protokollja nem teszi lehetővé az agyi ischaemiák eredetének kiderítését. Szigorú indikációk alapján az agyi ischaemiás betegek 1-8%-ában végezhető a thrombolysis. A Cochrane-adatbázis szerint a terápiás kísérletekben a kockázat-haszon arány megismeréséhez újabb véletlen besorolásos és kontrollcsoportos gyógyszervizsgálat javasolt. Az agyi ischaemiák terápiás elveinek változása miatt újra meghatározták a TIA fogalmát. Az új elnevezés: „acute neurovascular syndrome”. Az elmúlt két évtizedben a diagnosztikai biztonság és a gyógyszeres kezelés fejlődése magával hozta a neurológiai szubspecializációk kialakulását.

A részterületeken specializált tudományos társaságok működnek világszerte. Magyarországon 1993 és 2000 között kilenc tudományos társaság keletkezett a neurológián belül. Ezek a társaságok a gyógyszergyártók támogatása nélkül nem tudtak volna fennmaradni. 2007-ben néhány európai országban csak három államilag elfogadott szubspecializáció létezett: neurofiziológia, neurorehabilitáció és gyermekneurológia.

Ráépített speciális képzésként a neuroradiológiába egyik EU-országban sem engedik be a neurológusokat - tehát nálunk sem. A specializáció magával hozta a szakmai kompetencia szűkülését. A neurológusok gyakorlati képzése hiányos, leginkább a propedeutikai ismeretek gyengültek el. A neurológia tanítását az oktatók specializációja is akadályozza.

Célkitűzés - Négy vizsgálatban elemeztük az epilepszia és egyéb funkcionális faktorok hatását a féltekei munkamegosztásra. Módszerek - A vizsgálatokat epilepsziás és plexussérült betegeken végeztük funkcionális MR segítségével, beszéd-, vizuális, memória- és szenzomotoros paradigmák segítségével. Eredmények - 1. A beszédközpontokon belül elhelyezkedő dysgenesisek csak a betegek közel felében indukálnak ellenoldali beszédlateralizációt. 2. Az epilepsziás működészavar reorganizációt indukál, elősegítheti a féltekei beszédlateralizáció balról jobbra irányuló átrendeződését. 3. Kimutattuk, hogy bilaterális epilepsziás aktivitás esetén gyakran elmarad a memórialateralizációnak a rohamindító régióval ellenoldali reorganizációja. 4. Igazoltuk, hogy a jobb felső végtag sérülése összefüggést mutat a beszédlateralizáció balról jobbra történő eltolódásával. Következtetések - Eredményeinknek közvetlen klinikai jelentősége van az idegsebészeti műtétek során. Figyelembe kell venni, hogy a dysgenesisek részt vehetnek a fiziológiás agyi funkciókban. A beszéd- és memóriareorganizáció felhívja a figyelmet, hogy nemcsak morfológiai, hanem funkcionális markerek alapján is el kell különíteni az ép és kóros, illetve funkcionáló és nem funkcionáló agyszövetet. Eredményeink felhasználhatók lehetnek a neurorehabilitáció során is, mind a rehabilitáció követésében, mind esetlegesen új rehabilitációs stratégiák kidolgozásában.