Az akut disszeminált encephalomyelitis jelei és tünetei heterogének, a gyulladásos folyamat helyétől és súlyosságától függenek. A meningoencephalitis megjelenésekor jelen lehet meningismus, tudati károsodás (néha kómáig súlyosbodhat), rohamok és zavartság vagy viselkedészavarok. A többgócos neurológiai jellemzők közé tartozik az opticus neuritis, a látótérdefektusok, a cranialis neuropathia, a szenzomotoros károsodás, az ataxia, az aphasia és az akaratlan mozdulatok kombinációja. Az akut disszeminált encephalomyelitis egyik meghatározása szerint „kezdődő klinikai esemény feltételezett gyulladásos és demielinizációs okkal, akut vagy szubakut kezdettel, amely a központi idegrendszer több gócát érinti”. Akut disszeminált encephalomyelitis esetén a betegek gyakran szenvednek rohamoktól, tudatzavaroktól, jelen van láz és fejfájás, illetve esetenként gócjelek és -tünetek. Két esetet ismertetünk, akik különböző tünetekkel jelentkeztek, de a klinikai eredmények benignus betegséget mutattak.

Az elmúlt két évben számos, a neurológiai szakma neves személyisége által megfogalmazott, helyzetértékelésekkel egybekötött véleményt olvashattunk a klinikai neurológiáról, a neurológiai betegellátás újraszervezésének szükségességéről. A közlemények szervesen érintették a neurorehabilitáció ügyét is. A szerzők, akik napi szinten foglalkoznak neurológiai alapbetegség miatt fogyatékossá vált emberek rehabilitációjával, rövid összefoglalást adnak a rehabilitációs medicina fogalomrendszeréről, bemutatják a rehabilitációs szakma által képviselt neurológiai rehabilitáció rendszerét.

Háttér - A sclerosis multiplex (SM) olyan autoimmun betegség, ahol mind myelinlebomlás, mind axonalis károsodás kimutatható. Célkitűzés - Kiszámítani, hogy a nervus medianus szomatoszenzoros kiváltott válasz (SEP) középlatencia-komponensek mérése növeli-e a diagnosztikai érzékenységet SM-betegek esetében, valamint a mérések során észlelt eltérések korrelálnak-e a klinikai tünetek súlyosságával és a jövőbeni kórlefolyással. Módszer - Húsz SM-beteget választottunk be, akiknek a betegségét nemrég diagnosztizálták. N. medianus és tibialis SEP-vizsgálat történt. A kiterjesztett funkcionális károsodottsági skála (EDSS) és a Sclerosis Multiplex Károsodottsági Skála értékeit a vizsgálat kezdetén és öt évvel később vettük fel. Eredmények - A középlatencia-komponens regisztrálása 50%-ról 75%-ra emelte a n. medianus SEP-érzékenységét. Az összegzett SEP-szenzitivitás (beleszámítva a n. tibialis SEPet) mérsékelten, azaz 80%-ról 90%-ra növekedett. A medianus ideg corticalis N20-potenciáljának amplitúdója fordítottan arányult a klinikai tünetek súlyosságával. A mért paraméterek egyike sem tudta megjósolni a kórlefolyás alakulását. Összegzés - A n. medianus SEP-je középlatenciakomponenseinek mérése mérsékelten növeli a módszer szenzitivitását. Az axonalis károsodás neurofiziológiai jelei jól korrelálnak a klinikai tünetek súlyosságával.

A számolási képességek kapcsán közismert a munkamemória fontos szerepe, azonban ez idáig kevés olyan vizsgálat ismert, melynek során ennek hatását elválasztják magától a számolástól. A számolási feladat (kivonási művelet) során egészséges fiatal felnőttekre (14 fő, közülük hat nő; átlagéletkor: 21,57 év, SD: 2,62) jellemző funkcionális kapcsolati hálózat vizsgálatát végeztük θ- (4-8 Hz) frekvenciasávban. A hagyományosnak tekinthető teljesítménysűrűségspektrumelemzés mellett olyan modern gráfelméleti módszerekkel határoztuk meg a lokális kapcsolatok erősségét jellemző klaszterkoefficienst (C) és a hálózat globális összekapcsoltságát jellemző úthossz (L) értékét, melyek a fázisszinkronizáció (PLI) mérésén alapulnak. A kivonási feladatot egy instrukció nélküli ingersor megtekintése (kontrollhelyzet) és egy számfelismerési helyzet előzte meg. Ennek során a kontrollhelyzethez képest feladat hatására növekvő fázisszinkronizációt és C értéket találtunk. Az L csak a számolási helyzetben rövidült szignifikánsan [F(2, 26)=818,77, p<0,0001], mely az előbbi két eredménnyel együtt úgy értelmezhető, hogy a hálózat elrendeződése a „kis világ” irányba tolódott. Regionális különbségeket vizsgálva igazolni tudtuk az irodalomban fellelhető korábbi eredményeket: a parietalis területen (bal oldalon kifejezettebben) a kontrollhelyzethez képest szignifikánsan nőtt a feladathelyzetben mérhető C értéke [F(1, 13)=7,2020, p=0,0188], mely erősödő helyi kapcsolatokat és szinkronizáltabb (al)hálózatot jelez. A bal oldali frontális régióban feladathelyzet hatására szignifikánsan nőtt a θ-sáv teljesítménye [F(1, 13) =7,9708, p=0,0144] és csökkent az L értéke a jobb oldalhoz képest [F(1, 13) =6,0734, p=0,0284], amely szintén információfeldolgozásra optimalizált hálózati elrendezést jelezhet.

Jóllehet a betegség első orvosi leírása 1690-re visszavezethető1 és a jelenleg is leghatékonyabbnak számító levodopakezelés is már közel fél évszázada rendelkezésünkre áll, az előrehaladott Parkinson- kór kezelése továbbra is nehéz feladat elé állítja az orvosokat.