A Ghrelinrendszer: kórélettani szerep a testnövekedés és az energiametabolizmus kontrolljában
JACQUES Epelbaum
2007. MÁRCIUS 20.
Ideggyógyászati Szemle - 2007;60(03-04)
JACQUES Epelbaum
2007. MÁRCIUS 20.
Ideggyógyászati Szemle - 2007;60(03-04)
Az összefoglaló cikk az endogén ghrelin/obestatin rendszer patofiziológiájával kapcsolatos új eredményeket ismerteti. Tárgyaljuk a kísérletes eredményeket az endogén ghrelin blokkolásának hatásairól, valamint a ghrelint és receptorát kódoló gének genotípus/fenotípus korrelációjával kapcsolatos klinikai eredményeket.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.
Ideggyógyászati Szemle
A prolingazdag fehérje-1 (PRP-1, 15 aminosavból álló fehérje, a neurofizin vazopresszinasszociált hypothalamicus glikoprotein egyik fragmentje) idegsejtek túlélését és axonregenerációt segítő hatását irodalmi adatok bizonyítják. Az LVV-hemorfin-7 (LVV-H7) opioid fehérje, intakt patkányok számos szövetének különböző sejtjeiben termelődik (például az ideg- és immunrendszer sejtjeiben is), a hemoglobin lebontásakor keletkezik káros környezeti és élettani körülmények között, antistresszor hatást fejt ki. Hisztokémiai (Ca2+-függő savasfoszfatáz-aktivitás mérése), immunhisztokémiai és elektrofiziológiai (az egyes idegsejtek elektromos aktivitásának mérése a gerincvelőben a sérülés által érintett és alatti területen) módszerek felhasználásával vizsgáltuk a közép-ázsiai kobra (Naja naja oxiana, NOX) mérgének lehetséges neuroprotektív hatását traumatikusan sérült patkányokon. A kígyóméreg-kezelés eredményeként teljesen helyreállt a hypothalamus paraventricularis (PVN) és supraopticus (SON) magjai és a gerincvelő lumbalis szakasza közti kapcsolat. A NOX meggátolta a hegszövetképződést, amely a kontrollállatokban jól észrevehető volt két hónappal a sérülés után, és serkentette a sérülés területén futó idegrostok regenerációját. A NOX elősegítette a PRP-1 és az LVV-H7 immunoreaktív (Ir) idegsejtek túlélését, sőt, a PRP-1 és az LVV-H7-Ir idegrostok és astrocyták számának növekedését okozta a sérült gerincvelői területen. Feltételezzük, hogy a NOX a PRP-1 és LVV-H7 közrejátszásával fejti ki neuroprotektív hatását.
Ideggyógyászati Szemle
A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.
Ideggyógyászati Szemle
Napjainkban több adat bizonyítja, hogy a csontvelői őssejtek (BMDSCs) az agyban idegsejtekké, illetve egyéb sejtekké képesek alakulni. Új módszerümk egyesíti az in vitro munka egyszerűségét az in vivo végzett vizsgálatok sok előnyével. Kísérleteinkben egéragyból organotipikus szeletkultúrát (OTC) hoztunk létre, amelyre GFP-jelölt csontvelősejteket helyeztünk, majd különböző, a médiumban oldott anyagok hatását teszteltük rajtuk. Eredményeink szerint mind az SDF-1, mind az EGF hatására megváltozik a csontvelősejtek fenotípusa, és kimutatható bennük az Islet-1 - amely neuroepithelialis progenitor marker - expressziója. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy módszerünk alkalmas különböző faktorok csontvelői őssejtekre gyakorolt hatásának tanulmányozására, ráadásul olyan környezetben végezve mindezt, amely hasonlít az agysérülést követő körülményekre. Az így tesztelt és hatásosnak minősített faktorokat a későbbiekben in vivo állatmodelleken is ki lehet próbálni.
Lege Artis Medicinae
Hazánk felnőtt lakosságának kétharmada súlyfelesleggel él. Az elhízás olyan krónikus betegség, amely számos további krónikus betegség rizikótényezője, ezért adekvát kezelése népegészségügyi jelentőségű. Noha a viselkedésterápia az elhízás kezelésének bizonyítékalapú megközelítései közé tartozik, hosszú távú hatékonysága kevéssé alátámasztott. Éppen ezért az elmúlt évtizedekben intenzív munka irányult a viselkedésterápiás kezelés továbbfejlesztésére. Ennek legújabb példája egy többlépéses program, amely a lépcsőzetes kezelési elven belül az egészségügyi ellátórendszer számos színterén megvalósítható, a súlyfelesleg mértékétől és az elhízás komorbid állapotainak jelenlététől függetlenül. A program az elhízás klasszikus viselkedésterápiáján és újabb kognitív viselkedésterápiás fejleményein alapul és a tartós életmód-változtató készségek elsajátításán túl a hosszú távú testsúlykontrollt szolgáló gondolkodásmód (mind-set) kialakításával járul hozzá az elhízás kezeléséhez. A jelen tanulmány keretében ennek a programnak a bemutatására vállalkozunk.
Ideggyógyászati Szemle
[Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS), a 2-es típusú cukorbetegség (DM2) és az elhízás között komplex és többirányú a kapcsolat. OSAS-betegek esetén az elhízás és a visceralis zsír hozzájárul a DM2 kialakulásához, rosszabbodásához. Másrészt a szimpatikus idegrendszer aktivációjának következtében leptin- és inzulinrezisztencia kialakításával az OSAS maga is elhízáshoz vezet. OSAS-ban szenvedő elhízottak esetén tovább nő a DM2 kialakulásának esélye. A témába vágó vizsgálatok eltérő hossza és az eltérő betegadherencia miatt ellentmondásos adatokkal rendelkezünk az OSAS aranystandard terápiájának számító pozitív légúti nyomás- (PAP-) terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Kohorszvizsgálatunkban normál testsúlyú nem cukorbeteg OSAS-betegek, elhízott nem cukorbeteg OSAS-betegek és cukorbeteg OSAS-betegek körében tanulmányoztuk a PAP-terápia glükózmetabolizmusra kifejtett hatását. Prospektív vizsgálatunkban 67, három hónapos PAP-terápiával hatékonyan kezelt OSAS-beteg adatait elemeztük. Az apnoe-hypopnoe index a cukorbeteg csoportban volt a legnagyobb, szignifikánsan magasabb, mint a normál testsúlyú csoportban (p = 0,021). A normál testsúlyú csoporthoz képest az átlagos HOMA-értékek szignifikánsan magasabbak voltak az elhízottak (p = 0,002) és a cukorbetegek (p = 0,001) csoportjában; a különbség a PAP-terápia után is szignifikáns maradt. A HbA1c-szintek szignifikánsan magasabbak voltak a cukorbetegek csoportjában, mint a normál testsúlyú (p = 0,012) és az elhízott (p = 0,001) csoportban. PAP-terápia után a HbA1c-szintek szignifikánsan csökkentek a normál testsúlyú (p = 0,008), az elhízott (p=0,034) és a cukorbeteg (p = 0,011) csoportban egyaránt. Nem volt összefüggés kimutatható a HbA1c-szintek változása és az életkor (p = 0,212), a BMI (p = 0,322), az AHI (p = 0,098) vagy az oxigénszintek (p = 0,122) között. Az OSAS kezelése PAP-terápiával hatékonyan befolyásolja a glükózmetabolizmust, nem-csak cukorbetegek, de elhízott és normál testsúlyú OSAS-betegek esetében is. Habár a szakirodalomban a PAP-terápia glykaemiás kontrollra gyakorolt hatásával kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók, hangsúlyozni kell, hogy a PAP-terápia sikerességének fő determinánsa a megfelelő terápiás időtartam és a kielégítő betegadherencia.]
Lege Artis Medicinae
Az elfogultság, az előítélet és a diszkrimináció részei az elhízással élők mindennapjainak, még az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában is. Az elhízással kapcsolatos előítéletek a súlyfelesleggel élő páciensekkel való tiszteletlen, megalázó bánásmódhoz vezethetnek, és ronthatják a páciensek gondozásának minőségét is. Az elhízás és annak stigmatizációja között kétirányú kapcsolat feltételezhető: az elhízással élők diszkriminációja gyakori, ugyanakkor a stigmatizációs élmények további súlygyarapodást eredményeznek, emellett az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez, az egészség romlásához és a mortalitás kockázatának növekedéséhez vezetnek. A tanulmány célja a szakemberek tudatosságának növelése az elhízással kapcsolatos előítéletek és diszkrimináció tekintetében, illetve olyan stratégiák bemutatása, amelyek elősegítik az elhízással élők stigmatizációjának csökkentését az egészségügyi ellátórendszerben. Mindez a jobb ellátást szolgálja és hosszú távon népegészségügyi jelentősége lehet.
Hypertonia és Nephrologia
Az Európai Hypertonia Társaság (ESH) elhízással, diabetesszel és a nagy kockázatú betegekkel foglalkozó munkacsoportja, valamint az Európai Obezitás Társaság (EASO) közös publikációban foglalkozott az elhízás által okozott főbb cardiovascularis betegségekkel, illetve ezek megelőzési lehetőségeivel.
Hypertonia és Nephrologia
A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011-2013. és 2015. évi adatbázisa felhasználásával végeztek antropometriai elemzést, melynek során a túlsúlyt és elhízást a kor függvényében vizsgálták. A hypertoniás betegeknél észlelt eltéréseket a teljes lakosságban 2015-ben végzett hasonló elemzéssel hasonlították össze. A haskörfogat mérési kategóriájával a visceralis obesitas prevalenciáját is nézték és ezen adatokat is összehasonlították a lakossági szűrésnél nyert adatokkal. A túlsúly és az elhízás gyakorisága mindkét nemben igen magas volt, együttes előfordulásuk 45-70 év között meghaladta az esetek 70%-át. A lakossági szűréssel történt összevetés jelezte, hogy a hypertoniás betegeknél szignifikánsan magasabb a túlsúly és elhízás prevalenciája. A haskörfogattal jelzett visceralis elhízás előfordulása ugyancsak igen magas, különösen nőknél, ahol eléri az esetek 50%-át is. A lakossági összehasonlításnál a visceralis obesitas veszélyeztetett kategóriájával végzett mérések adtak megbízható különbséget a hypertoniás egyének szempontjából.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás