Ideggyógyászati Szemle

A dopaminagonisták jelentősége a Parkinson-kór kezelésében a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában - keresztmetszeti vizsgálat

SZÁSZ József Attila1,2, CONSTANTIN Viorelia2, MIHÁLY István1, BIRÓ István1, PÉTER Csongor1, ORBÁN-KIS Károly1, SZATMÁRI Szabolcs1,2

2019. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2019;72(05-06)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.72.0187

Bevezetés - Kevés irodalmi adat van arról, hogy a dopamin­agonista (DA) gyógyszereket milyen mértékben alkalmazzák a Parkinson-kór kezelésében, Közép- és Kelet Európa viszonylatában pedig egyáltalán nincs ilyen jellegű közlemény. Célkitűzés - A marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában folytatott DA-kezelés elemzése, ennek helyének értékelése a Parkinson-kór ellátásában alkalmazott kezelési stratégiákban, a betegség különböző stádiumaiban. Módszer - Retrospektív vizsgálatunkban minden olyan Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akiket a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákra 2003. január 1. és 2017. december 31. között utaltak be. A zárójelentésekből nyert adatok alapján tanulmányoztuk a DA-kezelés jellegzetességeit korcsoportok és a betegség súlyossága szerint. A diagnózis megállapítása óta eltelt idő szerint a betegeket két csoportba osztottuk: öt év és rövidebb, illetve több mint ötéves betegségtartam. Eredmények - A 2379 Parkinson-kóros betegből 1237-nek öt éven belül állapították meg a betegséget, és közöttük 665 esetében szerepelt DA a kezelésben: 120 esetben monoterápia formájában, 83 esetben monoamin-oxidáz B-gátlókkal (MAO-Bg), illetve 234 esetben levodopával (LD) kombinálva. A többi 228 betegnél LD és MAO-Bg-k kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a DA-k. A több mint öt éve ismert 653 esetből 364-nél szerepelt a terápiás stratégiában dopaminagonista. Következtetés - A DA-k felhasználási aránya az alkal­mazott kezelésben az irodalomban fellelhető „szórás” „középmezőnyében” található. A szerzők megítélése szerint, a betegséget kezelő klinikusoknak, a megfelelő körültekintés mellett, nagyobb bátorsággal kellene alkal­mazni a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő gyógyszereket a maximális terápiás potenciál kihasználása céljából.

AFFILIÁCIÓK

  1. 1Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhely, Románia
  2. 2. Sz. Ideggyógyászati Klinika, Maros Megyei Sürgôsségi Kórház, Marosvásárhely, Románia

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[A sarcopenia és a dynapenia prevalenciája a különböző stádiumú Alzheimer-típusú dementiában szenvedő betegek körében ]

YAZAR Tamer, YAZAR Olgun Hülya

[Cél - A vizsgálat célja a sarcopenia és a dynapenia prevalenciájának megállapítása a különböző stádiumú Alzheimer-típusú dementiában (AD) szenvedő betegek körében, továbbá adatgyűjtés annak érdekében, hogy javaslatokat tehessünk a betegségteher csökkentése érdekében. Módszer - A prospektív és keresztmetszeti vizsgálatban 127, különböző stádiumú AD-beteg és 279, a beválasztási kritériumoknak megfelelő, egészséges kontrollszemély vett részt; a stádiumbeosztás a Clinical Dementia Rating Scale/CDR alapján történt, a kontrollszemélyek 18-39 és 70-80 év közöttiek voltak. A beválasztott AD-betegek a NINCDS-ADRDA (National Institute of Neurological and Communicative Disorders and Stroke-Alzheimer’s Disease and Related Disorders Association) diagnosztikai kritériumai alapján nagy valószínűséggel minősültek AD-betegnek, továbbá a mini-mentál teszt (MMSE) szerint több mint egy kognitív területen kórosan teljesítettek. Mértük a betegek és kontrollok vázizomtömeg-indexét (skeletal muscle mass index/SMMI), izomerejét, fizikai teljesítőképességét; a sarcopenia diagnózisát a European Working Group on Sarcopenia in Older People/EWGSOP kritériumai alapján állapítottuk meg. Eredmények - A korban illesztett, egészséges kontrollszemélyekkel összehasonlítva, az AD stádiumának emelkedésével párhuzamosan nőtt a sarcopenia és a dynapenia prevalenciája. Következtetés - A krónikus, progresszív betegségek esetén, amilyen az AD is, fontos a különböző élettani paraméterek - például izomtömeg, izomerő, fizikai teljesítőképesség - romlásának korai stádiumban való azonosítása, és a szekunder prevenció mielőbbi elkezdése.]

Ideggyógyászati Szemle

[Az orális isotretinoinkezelés mellékhatásként elsődlegesen szenzoros demyelinisatiót okoz ]

ALTUN Yasar, INAN Esra

[Cél - A prospektív vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, befolyásolja-e a közepes időtartamú orális isotretinoin­kezelés a perifériás idegműködést. Módszerek - A vizsgálatba 28 olyan beteget vontunk be, akinél nem állt fenn neurológiai vagy neurofiziológiai rend­ellenesség. A betegek papulopustularis vagy nodulocysticus acne kezelésére orális isotretinoinkezelésben részesültek. Azok a betegek, akik az első vizsgálat során normális neurológiai és elektroneurográfiás eredményt produkáltak, 1 mg/kg/nap isotretinoint kaptak. A neurológiai és elekt­ro­neurográfiás vizsgálatokat az isotretinoinkezelés megkezdése előtt és a terápiakezdés után hat hónappal végeztük. Eredmények - A kezelés indulása előtt végzett klinikai és elektroneurográfiás vizsgálatok egyik beteg esetén sem mutattak rendellenességet. A terápiakezdés után hat hónappal végzett vizsgálatok 20 beteg (72%) esetében tártak fel abnormális értékeket: habár a kombinált akcióspotenciál amplitúdójának mediánja a n. ulnaris és medianus által beidegzett izmokon nem változott, szignifikánsan csökkent a n. medianus, ulnaris, suralis, medialis plantaris, medialis dorsalis cutaneus és dorsalis suralis szenzoros vezetési sebessége. Következtetés - Az orális isotretinoinkezelés elektroneurográfiás eltéréseket okozhat. Az eltérések a dorsalis suralis idegen elektroneurográfiás vizsgálatokkal jóval hamarabb kimutathatók, mint rutin klinikai módszerekkel.]

Ideggyógyászati Szemle

F-DOPA-jelzett PET/CT-PET/MR alapú modern 3D besugárzástervezés glioblastoma multiformés (GBM-) betegek komplex kezelésében. Az első magyarországi tapasztalatok

SIPOS Dávid, TÓTH Zoltán, LUKÁCS Gábor, BAJZIK Gábor, HADJIEV Janaki, CSELIK Zsolt, REPA Imre, KOVÁCS Árpád

Bevezetés - A glioblastoma multiforme (GBM) komplex onkológiai ellátásában a sugárkezelésnek kiemelt szerepe van. A modern 3D alapú sugárterápiás kezelések tervezése hagyományos CT- és MR-információ alapján valósul meg, azonban egyre nagyobb figyelem terelődik a daganatos elváltozások biológiai és funkcionális morfológiáját leíró funkcionális hibrid képalkotásra. A 18F-DOPA nagy specificitású és szenzitivitású aminosavtracer, melynek fontos szerepe lehet a pontos céltérfogat-definícióban GBM-es betegek besu­gár­zástervezése során. Jelen tanulmányunk az első hazai 18F-DOPA alapú PET/CT/MR fúzión alapuló 3D besu­gárzástervezési tapasztalatainkat mutatja be. Anyag és módszer - Hazánkban 2017 szeptembere óta elérhető a 18F-DOPA tracer klinikai alkalmazásban. 2017 szeptembere és 2018 januárja között a Kaposi Mór Oktató Kórház Dr. Baka József Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központjában három, szövettanilag igazolt glioblastoma multiformés beteg részesült 18F-DOPA alapú 3D besugárzástervezésben. Mind a három beteg a konvencionális képalkotás mellett protokoll szerinti tervezéses PET-MR vizsgálaton esett át. A kontúrozáshoz és besugárzástervezéshez a Varian Eclipse 13.0 verziójú szoftvert alkal­maztuk. A tervezéses CT-re fuzionáltuk a PET/CT/MR vizsgálatok során nyert T1-kontrasztos, T2-, valamint 18F-DOPA-képsorozatokat. Definiáltuk a 18F-DOPA-halmozó területet (BTV-F-DOPA), a T1-kontraszt­anyagot halmozó területet (GTV-T1KA), valamint a T2-oedemát lefedő területet (CTV-oedema). Eredmények - A három esetet vizsgálva az átlagos 18F-DOPA-tumortérfogat 22,7 cm3 volt (range 15,3-30,9; SD = 7,82). Az átlag GTV T1-CE 8,7 cm3 értéknek bizonyult (range 3,8-13,2; SD = 4,70). Az átlag CTV-oedematérfogat 40,3 cm3-nek adódott (range 27,7-57,7; SD = 15,36). A PTV-definíció szempontjából fontos, egymást nem fedő céltérfogati eltérés (BTV-F-DOPA, amit nem fedett a CTV-oedema területe) 4,5 cm3 térfogatú volt (range 1-10,3; SD = 5,05). Konklúzió - Eredményeink alapján az aminosav-alapú nyomjelző által definiált tumorterület nem teljesen egyezik az MRI által definiált T2-odemea CTV területével. A 18F-DOPA által definiált BTV módosíthatja a PTV területét, ezzel együtt a besugárzástervezés menetét és a kezelés kimenetelét.

Ideggyógyászati Szemle

A bevacizumab-monoterápia hatása a progressziómentes túlélésre rekurrens glioblastomában szenvedő betegek esetében

CZIGLÉCZKI Gábor, SINKÓ Dániel, BENKŐ Zsolt, BAGÓ Attila, FEDORCSÁK Imre, SIPOS László

Bevezetés, célkitűzés - A glioblastoma, WHO grade IV. nap­jaink leggyakrabban diagnosztizált primer, malignus agy­daga­nata felnőttekben. A rekurrens glioblastomák keze­lé­sé­ben a be­vacizumabbal kapcsolatban korlátozott számú eredmény és publikáció áll rendelkezésre. Közleményünk célja, hogy a bevacizumab-monoterápia rekurrens glioblasto­má­ban szenvedő betegek progressziómentes és teljes túlélésre gyakorolt hatását vizsgáljuk kibővített betegadatbázison. Betegek és módszer - Retrospektív vizsgálatot terveztünk, melybe Stupp-protokoll szerinti kezelést követő kiújulás miatt olyan bevacizumabterápiát is kapott betegeket gyűjtöttünk, akiknek elsődleges szövettani diagnózisa primer vagy szekunder glioblastoma. A primer és szekunder glioblastomában szenvedő betegcsoportok eltérő prognosztikai jellemzőit statisztikailag elemeztük. Eredmények - A retrospektív vizsgálatba 86, rekurrens glio­blastomában szenvedő beteget válogattunk be. A 86 beteg­ből 65 betegnek (75,6%) primer glioblastoma, 21 betegnek (24,4%) szekunder glioblastoma volt az elsődleges szövettani diagnózisa. Az átlagos beteg-utánkövetési idő 36,5 hónap volt. A második progressziómentes túlélés bevacizumab­te­rá­pia mellett primer glioblastoma esetén átlagosan 6,59 hó­nap, a teljes túlélés 24,55 hónap, szekunder glioblastoma esetén a második progressziómentes túlélés átlagosan 6,16 hó­nap, az átlagos teljes túlélés 91,94 hónap volt. Következtetések - A bevacizumab-monoterápia biztonsággal alkalmazható rekurrens glioblastomás betegek esetében. A bevacizumab megnöveli a progressziómentes túlélést és a magyar betegpopuláció eredményei az irodalmi adatokkal megegyeznek. A glioblastoma primer és szekunder klinikai szubtípusainál megfigyelt második progressziómentes túlélési adatok szignifikánsan nem különböznek egymástól.

Ideggyógyászati Szemle

[Szomatoszenzoros amplifikáció, abszorpció és elektromágneses hiperszenzitivitás ]

KÖTELES Ferenc, SIMOR Péter, SZEMERSZKY Renáta

[Célkitűzés - Korábbi kutatások alapján a tünetészleléshez és a különféle idiopathiás környezeti intoleranciákhoz két vonásjellegű jellemző, a szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció is kapcsolódik. Kérdésfelvetés - Mivel a két vonás kevés átfedést mutat egymással, feltételezhető egyrészt az, hogy függetlenül járulnak hozzá mind a tünetek észleléséhez, mind az elektro­mágneses hiperszenzitivitáshoz, másrészt az is, hogy kölcsönhatásba léphetnek egymással. A vizsgálat módszere - Online kérdőíves vizsgálat. A vizsgálat alanyai - 506 egyetemi hallgató töltött ki egy kérdőívcsomagot, ami a szomatoszenzoros amplifikációs tendenciát, az abszorpciót, a negatív affektivitást, a mindennapi testi tüneteket, valamint az elektromágneses hiperszenzitivitást mérte. Eredmények - A lineáris regressziós elemzésben mind a szomatoszenzoros amplifikáció (β = 0,170, p < 0,001), mind az abszorpció (β = 0,128, p < 0,001) kapcsolódott a mindennapi tünetekhez, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (R2 = 0,347, p < 0,001). Mind a szomatoszenzoros amlifikáció (OR = 1,082, p < 0,05), mind az abszorpció (OR = 1,079, p < 0,01) szignifikánsan hozzájárult az elektromágneses hiperszenzitivitáshoz a testi tünetek, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (bináris logisztikus regressziós elemzés, Nagelkerke R2 = 0,134, p < 0,001). Interakciós hatást egyik elemzésben sem találtunk. Következtetések - A szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció egymástól függetlenül járulnak hozzá a tünetészleléshez. A tünetriportok és az elektromágneses hiperszenzitivitás mögött többféle pszichológiai mechanizmus húzódhat meg. ]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

[Vestibularis kiváltott myogen válasz Parkinson-kórban]

CICEKLI Esen, TITIZ Pinar Ayse, TITIZ Ali, OZTEKIN Nese, MUJDECI Banu

[Háttér - A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen különbség van a Parkinson-kór korai stádiumában szenvedők és az egészséges populáció tagjai esetén a vestibularis kiváltott myogen válaszokban (VEMP), valamint azonosítsuk az egyensúly- és testtartászavart okozó vestibularis problémát. További cél a kalorikus ingerlés által kiváltott válasz különbségeinek megfigyelése volt. Anyag és módszer - Harminc, idiopathiás Parkinson-kórban szenvedő beteget (14 nő és 16 férfi; átlagos életkor: 60,6 ± 13,1 év) és 28 egészséges kontrollszemélyt (nyolc nő és 20 férfi; átlagos életkor: 59,1 ± 6,4) vontunk be a vizsgálatba. A beteg- és a kontrollcsoportban alcsoportokat alakítottunk ki életkor és nem alapján, a betegcsoportban további alcsoportokat alakítottunk ki a parkinsonos tünetek jelentkezési ideje és a Hoehn-Yahr-stádium alapján. Összehasonlítottuk az alcsoportok VEMP- és kalorikus válaszait. Eredmények - Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a két csoport között a jobb és a bal oldali VEMP-értékekben. Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a 60 évesnél idősebb és a 60 évesnél fiatalabb betegek körében mért jobb és bal oldali VEMP-értékek esetén. Mindazonáltal, a P1 amplitúdó szignifikánsan alacso­nyabb volt a 60 évesnél idősebb betegek körében (p = 0,004). A VEMP-amplitúdót nem befolyásolta sem a nem, sem a betegség fennállásának időtartama, sem a BERG egyensúlyskála értéke, sem a Hoehn-Yahr-stádium. Nem volt szignifikáns összefüggés a parkinsonos tünetek oldali­sága és az ívjáratparesis oldala (p = 0,566), illetve aközött, hogy melyik oldalon nem volt VEMP-válasz a kalorikus ingerlés során. Következtetés - Nem volt különbség a Parkinson-kóros és az egészséges kontrollszemélyek VEMP-válasza között. A Parkinson-kóros betegek körében az életkor előreha­ladtával csökkent a VEMP P1 amplitúdó. Az ívjáratparesis oldala a kalorikus ingerlés során nem mutatott összefüggést a tünetek oldaliságával. ]

Ideggyógyászati Szemle

Előrehaladott Parkinson-kór kezelési lehetőségei: az optimális terápia kiválasztásának szempontjai

KOVÁCS Norbert, ASCHERMANN Zsuzsanna, JUHÁSZ Annamária, HARMAT Márk, PINTÉR Dávid, JANSZKY József

Az előrehaladott Parkinson-kór kezelésére Magyarországon elérhető a mély agyi stimuláció és a levodopa/carbidopa intestinalis gél kezelés. Mind a két módszer alapvetően hasonló hatékonyságú, illetve az életminőséget és potenciálian az életkilátásokat is egyaránt javító eszközös lehetőség. A két módszer indikációja, illetve beválasztási és kizárási kritériumai eltérőek, így alapvetően más-más betegcsoportban alkal­mazhatók. Jelen összefoglaló közleményünkben az optimális kezelési lehetőség kiválasztásához kívánunk segítséget nyújtani.