Ideggyógyászati Szemle

A corpus callosum agenesia viselkedéses és kognitív profilja - összefoglaló

LÁBADI Beatrix1, BEKE Anna Mária2

2016. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2016;69(11-12)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.69.0373

Bevezetés - A corpus callosum agenesia (AgCC) viszonylag gyakran előforduló, veleszületett agyi malformáció, mely jelentheti a kérgestest dysplasiáját, teljes, illetve részleges hiányát, mely előfordulhat izoláltan, valamint más agyi anomáliákkal, fejlődési zavarokkal együtt. Az izoláltan megjelenő corpus callosum agenesia esetében a viselkedéses jellemzők és az értelmi képesség prognózisa kedvezőbb, általában kisebb mértékű fejlődési viselkedéses és kognitív lemaradás várható, leginkább a magas szintű kognitív funkciók és a szociális készségek sérülnek, még jó színvonalú intellektus mellett is. Jelen tanulmány célja az izolált corpus callusum hiány viselkedésben és társas-kognitív képességekben megmutatkozó hatásainak kritikai áttekintése. Módszer - Internetes adatbázisokban történt keresés a corpus callosum agenesiával élő személyekkel végzett neurológiai közlemények témájában. Eredmény - A keresési feltételeknek 57 angol nyelvű tanulmány felelt meg. A közlemények szisztematikus elemzése szerint az izolált corpus callosum agenesia esetében leírható egy ez idáig csupán feltételezett általános tünetegyüttes, mely elsősorban a nyelvi, a társas kognitív és érzelmi területeket érinti, melyet összefoglalóan elsődleges corpus callosum szindróma elnevezéssel illetnek. Megbeszélés - Az eredmények alapján kimondható, hogy az izolált corpus callosum agenesia társas-kognitív (érzelmi, mentalizációs és pragmatikai) deficittel társul. A szociális képességek hiánya viselkedéses zavarokban manifesztálódik, a kérgestest fejlődési rendellenessége rizikófaktort jelent az autizmus vagy az autisztikus traitek és a figyelemhiányos hiperaktivitás kialakulásának.

AFFILIÁCIÓK

  1. Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia Intézet, Pécs
  2. Semmelweis Egyetem, I. Sz. Szülészeti és Nôgyógyászati Klinika, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Ketamin alkalmazása súlyos, terápiarezisztens depressziós beteg esetében

MORVAI Szabolcs, NAGY Attila István, BÁLINT-SZÖLLŐSI Adrienn, MÓRÉ E Csaba, BERECZ Roland, FRECSKA Ede

Célkitűzés - Esettanulmányunkban egy terápiarezisztens depresszióban szenvedő nőbeteg kezelését mutatjuk be. Magyarországon az eljárás jelenleg nincsen alkalmazásban, vizsgálatunk célja, hogy a nemzetközi eredményeket hazai viszonylatokban reprodukáljuk. Kérdésfelvetés - A major depresszió gyakori, krónikus és súlyos pszichés zavar, melynek élettartam-prevalenciája 16,2%. Több nemzetközi randomizált, placebokontrollált vizsgálat eredményesnek találta a ketamininfúzió adását depressziós betegek esetében. A vizsgálat módszere - A gyógyszer anesztetikum, a beadást kórházunk központi műtőjében az ébredőhelyiségben végeztük, aneszteziológus szakorvos felügyelete mellett. A korábban publikált adatoknak megfelelően 0,5 mg/ttkg került intravénásan beadásra 40 perc alatt, perfúzor segítségével. A gyógyszer beadását két alkalommal végeztük el, 15 napos időközzel. A vizsgálata alanya - A beteg súlyos depresszió miatt került felvételre osztályunkra, állapota két hónapos kombinált antidepresszáns terápia mellett sem javult érdemben. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettől indikáción túli gyógyszerrendelés engedélyezését kérvényeztük, sürgősséggel. Eredmények - A két kezelés során a kiindulási értékkel összevetve a 21 elemű Hamilton Depresszió Skála pontszámai 27-ről 8-ra, a Hamilton Szorongás Skála 25-ről 6-ra, a Beck Depresszió Kérdőív értékei 20-ról 9-re csökkentek. A gyógyszer beadása során nem észleltünk súlyos nemkívánatos eseményt, a ketamin beadásához kapcsolódó enyhe fokú disszociatív állapot rövid időn belül megszűnt. Következtetések - 0,5 mg/ttkg ketamin beadása mellett súlyos fokú, terápiarezisztens, depressziós beteg esetében gyors javulást tudtunk elérni gyakorlatilag tartós melléhatások nélkül. A jövő feladata, hogy a gyógyszer használatát megismételjük, valamint egy kettős vak, kontrollált vizsgálattal hazai viszonyok között is bizonyítsuk egyértelmű hatékonyságát.

Ideggyógyászati Szemle

[Az intravénás immunglobulin-kezelés hatásai és a betegek jellemzői Guillain-Barré-szindrómában]

GUZEY ARAS Yesim, TANIK Osman, DOGAN GÜNGEN Belma, KOTAN Dilcan

[Célkitűzés - A vizsgálat célja a Guillain-Barré-szindrómában (GBS) szenvedő betegek diagnózis- és kezelésfüggő jellemzőinek meghatározása, továbbá a korai szakaszban alkalmazott intravénás immunglobulin (IVIg) -kezelés állapotalakulásra, mortalitásra és prognózisra gyakorolt hatásának értékelése. Betegek és módszerek - Klinikánkon 2000 januárja és 2014 januárja között diagnosztizált, GBS-ben szenvedő fel-nőttek adatainak retrospektív áttekintését végeztük el. Az IVIg-kezelésben részesülteket bevontuk a vizsgálatba, kizártuk viszont az egyéb neuropathiás betegségekben szenvedőket. A résztvevőket az IVIg-kezelés alkalmazásának időtartama alapján két csoportba soroltuk: az 1. csoport <7 napon át kapta, a 2. csoport hét vagy több napig. Az első csoport olyanokból állt, akik az IVIg-kezelést a tünetek jelentkezésétől számított hét napon belül kapták, míg a 2. csoport betegeinél a 7. napon vagy később kezdődött el a kezelés. A kórházi felvételkor, majd egy hónappal később ismét feljegyzett HFGS- (Hughes Functional Grading Scale) pontszám alapján értékeltük az állapotalakulást és a prognózist, a demográfiai és a laboratóriumi jellemzők figyelembevételével. Eredmények - Összesen 49 GBS-beteget vontunk be (31 fő az 1. csoportban, 18 fő a 2. csoportban). A GBS demielinizáló formáját 22 betegnél (44,8%) állapítottuk meg. A két csoport között nem volt különbség az intenzív ellátás (p=0,288), a rehabilitációs kezelés iránti igény (p=0,762) és a progresszió (p=0,693) között, haláleset csak az 1. csoportban történt két fő esetében. A felvételkor a HFGS-pontszám összes betegre vonatkozó átlagértéke 3,27±0,974 volt, egy hónap elteltével pedig 2,53±1,226. A csoportok között nem mutatkozott különbség a HFGS-pontszám átlagában sem a felvételkor, sem 1 hónap elteltével. Mindkét csoportban szignifikáns mértékű javulást észleltünk a kezdeti (felvételkor rögzített) és az 1 hónappal későbbi HFGS-pontszám között. Következtetés - Vizsgálatunkban a GBS demielinizáló formája gyakoribb volt az axonális formánál. A GBS-ben szenvedőknek standard kezelésként 2 g/kg összdózisban, öt napon át adott IVIg-kezelés szignifikáns mértékben javította az állapot alakulását mindkét formában, és mindkét (korai és késői kezdetű) alkalmazási mód esetén. A kezelés korai megkezdése nem eredményezett különbséget az intenzív kezelési és a rehabilitációs igények tekintetében.]

Ideggyógyászati Szemle

[Idiopathiás intracranialis hypertoniás betegek diffúziós képalkotás módszerével végzett üvegtestfolyadékdiffúziójának mérése]

CAGLI Bekir, TUNCEL Alpaslan Sedat, YILMAZ Erdem, TEKATAS Aslan, ERMIS Veli

[Háttér - Az idiopathiás intracranialis hypertonia etiológiája nem ismert. Nem koponyaűri laesio és nem is hydrocephalia okozza, de normális összetételű cerebrospinalis folyadék melletti rendellenes intracranialis nyomásfokozódás jellemzi. A szemüreg és a koponyaűri terület anatómiailag szorosan összefüggnek. Az emelkedett koponyaűri nyomás a látóideg hüvelye körüli cerebrospinalis folyadékon keresztül a szemüregbe átjut. Az üvegtestfolyadékot ez idáig még diffúziós képalkotó módszerrel szisztematikusan nem tanulmányozták. Célkitűzés - A vizsgálat célja, hogy idiopathiás intracranialis hypertoniában szenvedő betegeknél tanulmányozzák az üvegtestfolyadék diffúziós változásait. Módszertan - Ebben a retrospektív vizsgálatban 25 papillaoedemában szenvedő, idiopathiás intracranialis hypertonia egyértelmű diagnózisával rendelkező beteget értékeltek, és 20 kontrollrésztvevőt. A kontrollalanyokról és a betegekről 1,5 Tesla mágneses rezonanciás képalkotó eljárással készítettek szkenfelvételeket. A diffúziós képalkotó eljárással látszólagos diffúziós koefficiens térkép készült 1000 s/mm2 b-értékkel, és a látszólagos diffúziós koefficiens értékeit automatikus számolással nyerték. A felvételeket független radiológus készítette, aki vakosítva volt a vizsgálat részleteit tekintve, vagyis az egyes üvegtestfolyadékok közepére és az oldalsó agykamra testére nézve. Az egyes üvegtestfolyadékok és az oldalsó agykamra testének látszólagos diffúziós koefficiens értékeinek átlaga az egyes csoportokra (kontroll és beteg) kiszámításra került, melyekkel kvantitatív összehasonlítást végeztek. Eredmények - Statisztikailag nem volt szignifikáns különbség a jobb, a bal üvegtestfolyadéknak és az oldalsó agykamra testének látszólagos diffúziós koefficiens átlagértékeit tekintve az idiopathiás intracranialis hypertoniás betegek és a kontrollcsoport között (p=0,766, p=0,864, p=0,576, vonatkozólag). Megbeszélés - Az üvegtestfolyadék egy zárt rendszer és nincs közvetlen kapcsolata a cerebrospinalis folyadékkal, sem az agyszövettel és bár morfológiai változások megjelennek a szemüregi képletekben, beleértve a látóidegfőt és a látóideget idiopathiás intracranialis hypertonia esetén, e változások közvetett hatásai az üvegtestfolyadékra valószínűleg túl aprók, hogy mérhetők legyenek. Következtetés - Nem találtunk szignifikáns különbséget az üvegtestfolyadék látszólagos diffúziós koefficiens átlagértékei között idiopathiás intracranialis hypertoniás betegek és a kontrollcsoport között. Azonban további vizsgálatok szükségesek, hogy megállapítsák, hogy az üvegtestfolyadék változásai alkalmasak-e intracranialis hypertonia diagnosztizálására.]

Ideggyógyászati Szemle

[N-metil-D-aszpartát-receptor (NMDA-R) -ellenes antitest közvetítette encephalitis érett ovarialis teratomával]

VANYA Melinda, FÜVESI Judit, KOVÁCS A. Zoltán, GORGORAPTIS Nikos, SALEK-HADDADI Afram, KOVÁCS LÁSZLÓ, BÁRTFAI György

[Bevezetés - Az N-metil-D-aszpartát-receptor (NMDA-R) -ellenes antitest közvetítette encephalitis és az érett, illetve éretlen ovarialis teratoma (OT) kapcsolata ismert a nemzetközi neurológiai szakirodalomban, azonban Magyarországon kevés ilyen esetet diagnosztizáltak. Hollody és munkatársai 2011-ben voltak az elsők, akik leírták az anti-NMDA-receptor-asszociált encephalitis esetét Magyarországon. Célkitűzések - Célunk volt bemutatni egy NMDA-R-ellenes antitest-közvetített encephalitisben szenvedő nőbeteg esetét, akinél neurológiai tüneteinek hátterében ovarialis teratoma igazolódott. Ezáltal szeretnénk felhívni a kollégák figyelmét és elősegíteni a hasonló tüneteket produkáló nőbetegeknél a mihamarabbi diagnózist. Eset - A 25 éves nőbeteget NMDA-R-ellenes antitest-közvetített autoimmun encephalitis tüneteivel kezeltük. A betegnél dezorientáció, agitáció, viselkedési zavar, paranoia és orofacialis dyskinesia, valamint generalizált tónusos-clonusos roham jelentkezett. Az MR-vizsgálat kimutatta a 3,3 cm-es funkcionális petefészekcisztát a klinikai tünetek hátterében, melyet műtétileg eltávolítottunk. A szövettani vizsgálat igazolta az érett OT diagnózisát. A kért szérumantitest-vizsgálatok közül az NMDA-receptor-ellenes antitest bizonyult pozitívnak. Az intravénás immunglobulin-kezelés, a petefészek-eltávolítás és az ötnapos plazmaferézis, majd a kortikoszteroid-, azatioprintartalmú immunszuppresszív terápia a beteg jelentős klinikai javulását eredményezte. Megbeszélés - A cisztás teratoma gyakori jóindulatú petefészek-elváltozás a fertilis korú nőkben. Bár az OT és az NMDA-R-ellenes antitestek által közvetített encephalitis ismert a nemzetközi neurológiai szakirodalomban, az antitest-reakció által kiváltott neuropszichiátriai tünetek interdiszciplináris megközelítést igényelnek az egészségügyi személyzet részéről. ]

Ideggyógyászati Szemle

[Lehetséges, hogy a vörösvérsejt-eloszlás szélessége és az átlagos vérlemezke-térfogat előrejelzői lennének a lágyéki porckorongsérveknek?]

DAGISTAN Yasar, DAGISTAN Emine, GEZICI Riza Ali, HALICIOGLU Sıdıka, AKAR Semih, ÖZKAN Nezih, AKTAS Gulali

[Háttér - A lágyéki porckorongsérv (LDH) világszerte nagyfokú okozója a rokkantságnak. Számos vizsgálat számolt be a radiculopathia és a gyulladásos markerek közötti összefüggésről. A vérképben az átlagos vérlemezke-térfogat (MPV), vörösvérsejt-eloszlás szélessége (RDW) és a neutro­phil-lymphocyta (N/L) arány olyan paraméterek, melyeket a gyulladásos folyamatokkal összefüggésbe hoztak. Célkitűzés - Tekintve, hogy a lágyéki porckorongsérvekben a gyulladásnak fontos szerepe van és az RDW, MPV és N/L arány is összefüggésbe hozható a gyulladással, így ezeket a paramétereket vizsgáltuk lágyéki gerincsérvben szenvedő betegeknél és egészségesek értékeivel vetettük ezeket össze. Módszertan - A vizsgált csoportot lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek alkották, míg a kontrollcsoport egészséges önkéntesekből állt, akik rutin ellenőrzésre érkeztek a járóbeteg-rendelésre. A vizsgálat kohortcsoportjának betegkarakterisztikáját és a vérképparamétereket intézetünk számítógépes adatbázisából nyertük. SPSS szoftvert (SPSS 15.0 for Windows, Chicago, IL, USA) használtunk a kiértékeléshez. Eredmények - A vizsgálati és kontrollcsoport között a WBC-, neutrophilszám, lymphocytaszám, neu\lym arány, Hb-, Htc-, MCV- és PLT-szintek (összesítve p>0,05) tekintetében nem volt szignifikáns különbség. RDW a vizsgálati csoportban szignifikáns növekedést mutatott [15,6 (12,3-22,5)] a kontrollcsoporthoz képest [14,5(11,9-16,3)] (p=0,004). Illetve az MPV is szignifikánsan [9,25 (6,38-14,5)] magasabb volt a vizsgálati csoportban a kontrollalanyokhoz viszonyítva [8,8 (6-10,1)] (p=0,013). Megbeszélés - Ebben a retrospektív vizsgálatban azt találtuk, hogy a vérkép RDW- és a MPV-értékei emelkedettek a lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek esetén a kontrollcsoport értékeihez viszonyítva. Következtetések - Azt gondoljuk, hogy az emelkedett RDW- és MPV-értékek segítségére lehetnek az orvosnak eldönteni a radiológiai vizsgálat elrendelését azon betegek esetén, akik tünetei összefüggésbe hozhatók az LDH lehetséges diagnózisával. Mindazonáltal pontosítás céljából további retrospektív, nagyobb populáción végzett vizsgálatok szükségesek.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Az ágyéktájék posturalis és járásiegyensúly-kontrollja oxigénhiányos spasticus agyi bénulásban szenvedő gyermekeknél]

SANZ-MENGIBAR Manuel Jose, SANTONJA-MEDINA Fernando

[Cél - Azt vizsgáltuk, hogy azonos-e a spasticus agyi bénulásban szenvedő és az egészséges gyermekek lumbalis posturalis kontrollküszöbértéke a sagittalis síkban, a járási lokomotoros stádiumok közötti átmenetek során. Módszer - Az ágyéktájéki sagittalis kinematika lokomotor-stádiumok szerinti obszervációs vizsgálata 97, cereb­ralis palsyban szenvedő, illetve 73, tipikus fejlődést mutató gyermek összehasonlításával. Eredmények - A tipikus fejlődést mutató gyermekek esetében a különböző testtartásokban a sagittalis lumbalis görbület valamennyi átlagos és minimumértéke összefüggést mutatott az életkorral és a lokomotoros fejlettségi stádiumokkal. A cerebralis palsyban szenvedő gyermekek esetében a sagittalis lumbalis görbület valamennyi átlagos és minimumértéke szignifikáns összefüggést mutatott a lokomotoros fejlettségi stádiumokkal, azonban az élet­korral nem. Következtetések - Ugyanazon lokomotoros fejlettségi stádiumokban az ágyéktájék sagittalis síkú, törzs és medence közötti pozíciója eltérő posturalis mintázatot mutat kétoldali spasticus agyi bénulásban szenvedő és tipikus fejlődést mutató gyermekeknél. A törzs és a medence közötti lordosis csökkenésének maximuma az életkorral vagy tréning révén változhat, ennek azonban lokomotoros szinten nem jelentkezik pozitív hatása, míg az alap- és fenntartó kapacitások magyarázhatják a lokomotoros funkciót. A mozgásminőséget eddig nem vizsgáló kutatások után lehetővé válhat annak megértése, hogy a különböző intervenciók hogyan segítik elő a testtartás javulását.]

Ideggyógyászati Szemle

Thoracalis meningokele

FEKETE Tamás Fülöp, VERES Róbert, NYÁRY István

A meningokele a gerinccsatorna falának folytonossághiányán keresztül elõboltosuló, liquorral telt üreg, amely leggyakrabban a lumbosacralis régióban, dorsalisan helyezkedik el. Többnyire záródási zavar, rendszerbetegség vagy iatrogenia részeként jelentkezik. Az alábbiakban egy igen ritka, izolált, valódi ventralis, thoracalis meningokele esetét ismertetjük.

Magyar Radiológia

Peritonealis encapsulatio szövődése lipophag- és idegentest-granulomával

SZÁNTÓ Dezső, SZŰCS Gabriella, DITRÓI Edit

BEVEZETÉS - A peritonealis encapsulatio során a cseplesz és a mesocolon között kialakult, járulékos fülkébe vékonybélkacsok tokosodnak be. Egyik oka ritka fejlődési rendellenesség. ESETISMERTETÉS - Egy 44 éves, külföldi nőbeteg kórtörténetében kilenc hónappal korábban elszenvedett háborús hasizomsérülés, majd ezt követően visszatérő hasfájdalom, puffadás, székrekedés és az elülső hasfal suppurativ gyulladása szerepelt. Diabetes mellitusa miatt oralis antidiabetikumokat szedett. Sérülése óta három alkalommal jelentkeztek hasi tünetei, illetve panaszai. Vizsgálata alkalmával a bal elülső hasfal bélperisztaltikától független előboltosulását fedeztük fel. A has síkfilm-felvételein a bal planum subcostaléban fém idegen testet, az intertubercularéban gömb alakú mészképletet figyeltünk meg. A beteg további sorsáról otthoni kezelőorvosának tájékoztatásából értesültünk. Laparotomia során peritonealis encapsulatiót, valamint idegentest- és lipophaggranulomát találtak. A diagnózist a granulomák szövettani vizsgálatával bizonyították. KÖVETKEZTETÉS - Az eset érdekessége a ritka fejlődési rendellenesség szövődése lipophag- és idegentest-granulomával, továbbá a hasfal pyogen gyulladásával.

Ideggyógyászati Szemle

Hormontüneteket okozó perzisztáló trigeminalis artéria

OSZTIE Éva, CZIRJÁK Sándor, RÁCZ Károly, MARTOS János

A perzisztáló trigeminalis artéria az átlagpopulációban viszonylag gyakran előforduló intracranialis érfejlődési rendellenességnek számít, amelynek kimutatásában régebben a carotisangiográfia, majd a CT- és a DSA-, napjainkban pedig az MR- és az MRA-vizsgálatok állnak rendelkezésre. Az elváltozás kimutatásának hármas gyakorlati jelentősége van, részben a társuló hypophysisadenomák biztonságos műtéti megoldásában, részben a csatlakozó aneurysmák lokalizálásában és ellátásában áll, részben hormonális eltérések magyarázatául szolgálhat. A szerzők egy beteg esetbemutatásával az utóbbi lehetőséget támasztják alá.

Magyar Radiológia

Az ízületi protektív fenomén paradoxona: a csökevényes kéz súlyosabb károsodása rheumatoid arthritisben

SZÁNTÓ Dezső, SZŰCS Gabriella, DITRÓI Edit

BEVEZETÉS - A biomechanikai teljesítőképesség csökkenése megvédi az ízületeket a rheumatoid arthritistől. A jelenséget három évtizeddel ezelőtt elemezték és nevezték el ízületi protektív fenoménnek. ESETISMERTETÉS - Egy 35 éves, asthma bronchialéban szenvedő nő kétoldali rheumatoid arthritisét mutatjuk be, akinek fejlődési rendellenesség miatt a bal keze csökevényes: a harmadik, a negyedik és az ötödik kézközépcsont, továbbá a kézujjak nem fejlődtek ki. A beteg jelentkezésekor már öt év óta szteroidtartalmú asthmaellenes gyógyszereket szedett. A rendellenes fejlettségű kéztő rheumatoid károsodásai súlyosabbak voltak, mint a normális felső végtagéi. Nyolc évvel később a legsúlyosabb elváltozások - ankylosis és mutilatio - csak ezen az oldalon fejlődtek ki. KÖVETKEZTETÉS - A veleszületett csonthiány nem védte meg a beteg kezét a rheumatoid arthritistől. Az ízületi protektív fenomén kiesését a végtag zavartalan beidegzésére, a hypotrophiás kéztő mozgásképességére és a szteroid okozta szuppresszióra vezetjük visssza.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

TEVA Szimpózium
OKT 28.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Novartis Szimpózium: megfontolások az SPSM kezelése kapcsán
OKT 28.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések II.
OKT 28.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Hazai neuroimmunológiai műhelyek: Szeged
OKT 28.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések I.
OKT 28.