Célkitűzés: A végstádiumú veseelégtelenségben (ESRF) szenvedő betegek döntő hányada részesül erythropoesist stimuláló szerekkel (ESA) való kezelésben. A betegek ESA-ra adott válaszkészsége azonban gyakran csökkent, mely állapot fokozott szabadgyök-képzéssel jár együtt. Hidroxil-szabadgyök hatására fenilalaninból (Phe) para- és ortotirozin (p- és o-Tyr) képződik. Az o-Tyr kizárólag ezen az úton termelődik, míg a fiziológiás izomer p-Tyr nagyobbrészt a fenil - alanin-hidroxiláz hatására, döntően a vesében képződik. Igazolt, hogy ESRF-ben a p-Tyr termelése csökken. Következésképpen az o-Tyr helyettesítheti a p-Tyr-t a fehérjékben, így az eritropoetin jelátvitelében szerepet játszó fehérjékben is. Célunk a különböző Tyr-izoformák ESA-válaszban betöltött szerepének vizsgálata volt. Módszer: Keresztmetszeti tanulmányunkba önkéntesek négy csoportját vontuk be: egészséges önkénteseket (CONTR, n=16), hemodializált betegeket, akik nem ré - szesülnek ESA-kezelésben (non-ESA-HD, n=8), hemodializált betegeket, akik ESAkezelésben részesülnek (ESA-HD, n=40) és folyamatos ambuláns peritonealisdialízis- kezelésben részesülő betegeket (CAPD, n=21). A plazma p-, o-Tyr- és Pheszintjét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás eljárással (HPLC), fluoreszcens detekcióval mértük. Az ESA-igényt ESA-dózisban, ESA-dózis/testtömegben, illetve eritropoetinrezisztencia-index1-ben (ERI1, heti ESA-dózis/testtömeg/hemoglobin) fejeztük ki. Az ESA-igény előrejelzőit olyan többváltozós regressziós modellekben kerestük, amelyekben a csökkent ESA-érzékenység legtöbb ismert előrejelzője szerepelt. Eredmények: A kontrollszemélyekkel összehasonlítva dializált betegekben alacsonyabb p-Tyr-szintet találtunk. Az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados ellenben magasabbnak adódott betegekben. A különböző dializált betegcsoportokat összehasonlítva az o-Tyr szintje és az o-Tyr/p-Tyr hányados magasabb volt az ESA-HD, mint a non-ESA-HD- és a CAPD-csoportban. A heti ESA-dózis/testtömeg és az ERI1 korrelált az o-Tyr/p-Tyr hányadossal (r=0,441, p=0,001; r=0,434, p=0,001, rendre). Végül, az o-Tyr/p-Tyr hányados az ERI1 független előrejelzőjének bizonyult (β=0,330, p=0,016). Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy az o-Tyr/p-Tyr hányados emelkedése felelős lehet a dializáltakban tapasztalt csökkent ESA-érzékenységért.

Az amyotrophiás lateralsclerosist (ALS), a leggyakoribb motoneuron-betegséget a harántcsíkolt izmok fokozatos gyengülése, sorvadása, majd teljes bénulása jellemzi, melyek oka az agyban és a gerincvelőben található motoneuronok progresszív pusztulása. Mai ismereteink szerint azonban az ALS összetett klinikai tünetegyüttes, ami átfedést mutathat kognitív deficittel járó kórképekkel is. Ennek megfelelően egy-egy eset olyan klinikopatológiai spektrumon értelmezhető, amelynek két végpontja a klasszikus, kizárólag a mozgatóneuronokat érintő ALS, illetve a frontotemporalis dementia. A betegség lefolyása azonban ugyanazon a komplex mechanizmusokon alapul, amelyek a felső és alsó mozgatóidegsejtek degenerációját okozzák. Az ALS-ben a mozgatóidegsejtek pusztulásának számos részfolyamata ismert. Ezek közül is kiemelhető az oxidatív stressz, az excitotoxicitás, az immun-/gyulladásos folyamatok szerepe és a mitochondriumok károsodása. Ezek a mechanizmusok a betegség progressziója alatt szimultán figyelhetők meg, sőt, képesek egymás hatását felerősíteni. Feltételezhető, hogy a kalciumionoknak jelentős katalizátor szerepük van, mivel e folyamatok mindegyike erős, pozitív előjelű és reciprok kalciumfüggést mutat. Vagyis közöttük olyan kalciumfüggő kapcsolat alakulhat ki, ami időben és térben egységesítheti és felerősítheti az egyedi folyamatok degeneratív hatását. Ezen összefoglaló közlemény fő célja az ALS-ben megfigyelhető diszkrét neurodegeneratív folyamatok közötti kalciummediált reciprok kapcsolatok áttekintése.

A dementiával járó kórállapotok terápiája a kognitív tünetek és a funkcionális képesség javítását, a progresszió lassítását, továbbá a viselkedési és pszichés tünetek enyhítését célozza, mivel a jelenleg elérhető farma­koterápiák nem képesek visszafordítani a dementiák hátterében álló patológiai folyamatot. A leggyakoribb kórformák az Alz­hei­mer-kór és a vascularis dementia. A szer­­zők áttekintik ezen dementiaformák ma­gyar­országi viszonyokra adaptált terápiás irányelveit. Az acetilkolinészteráz-gátlók kép­viselik az első vonalbeli gyógyszeres kezelési lehetőséget enyhe és középsúlyos Alz­heimer-kórban, míg a glutamát N-metil-D-aszpartát-antagonista memantint középsúlyos és súlyos stádiumú Alzheimer-kórban alkalmazzák. Az enyhébb stádiumokban a terápia kiegészülhet nootropikumok alkalmazásával is. A progressziólassító gyógyszereknek nemcsak kognitív tünetekre gyakorolt hatása van, hanem a viselkedési és pszichés tüneteket is kedvezően befolyásolják. A dementia súlyosságától és a viselkedési és pszichés tünetek meglététől függően ezek a farmakonok monoterápiában vagy kombinációban is javasolhatók. A vi­sel­kedési és pszichés tünetek további enyhítésére számos nem farmakológiai módszer ismert, jelenleg azonban hatékonyságuk még nem bizonyított. Az agitáció, agresszió mérséklésére antipszichotikumok adása lehet indokolt. Az antipszichotikumok mellékhatásprofilját figyelembe véve tiaprid, risperidon vagy ezek hatástalansága esetén haloperidol adása jöhet számításba.

Bevezetés: Az eritropoetin (EPO) fontos szerepet játszik a vörösvértestképzés szabályozásában. Az EPO-kezelésre adott válaszkészség csökkenése a krónikus vesebetegek anaemiájának kezelésében eddig megoldatlan problémát jelent. Célkitűzések: Az volt a célunk, hogy vizsgáljuk az EPO-rezisztencia egy lehetséges mechanizmusát in vitro kísérletekben. Módszerek: Kísérleteink során TF-1 erythroblast-sejtvonalat használtunk. Sejt osz lá - sos vizsgálataink EPO jelenlétében vagy hiányában, három napig tenyésztett, para-, orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrákon történtek. A sejtszámokat két független vizsgáló naponta, Bürker-kamra segítségével határozta meg. A fehérjekoncentráció méréséhez kolorimetriás módszert használtunk. Fluo reszcens, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás méréseink során a sejtekben fehérjéhez kötött tirozinizomerek össztirozinhoz viszonyított relatív mennyiségét határoztuk meg. Western blot módszerrel vizsgáltuk az orto- és metatirozin-kezelés hatását a STAT (signal transducer and activator of transcription) 5- és az ERK (extracelluláris szignálregulált kináz) 1/2-foszforilációra. Eredmények: Orto- és metatirozin-kezelés hatására csökkent EPO kiváltotta sejt - osz lást észleltünk a paratirozin jelenlétében tenyésztett sejtekhez viszonyítva. Ennek megfelelően az orto- vagy metatirozinnal kezelt sejtkultúrák szignifikánsan kevesebb fehérjét tartalmaztak, mint a paratirozin jelenlétében tenyésztettek. A kóros tirozinizomerek sejtoszlást gátló hatása paratirozinnal koncentrációfüggő módon kivédhető volt. Kromatográfiás méréseink alapján a tenyésztőoldathoz adott orto- és metatirozin beépül a sejtalkotó fehérjékbe. Western blot vizsgálataink igazolták, hogy orto- vagy metatirozin jelenlétében a STAT5 és az ERK foszforilációja csökkent. Megbeszélés: Igazoltuk, hogy a sejtet alkotó fehérjékbe beépült orto- és metatirozin gátolja az EPO-függő jelátvitelt, ennek eredményeképpen csökken az EPO-indukált sejtoszlás. A meta- és az ortotirozin EPO-hatásra gyakorolt gátlása paratirozinnal, koncentrációfüggő módon kivédhető volt.

A renin-angiotenzin rendszer (RAS) a hypertonia kialakulásának és kezelésének szempontjából is az egyik legfontosabb mechanizmus. Elemei nagyrészt az idegrendszerben is megtalálhatók. A RAS gátlásán alapszik az angiotenzinkonvertáz-gátló és az angiotenzinreceptor-blokkoló (ARB) antihipertenzívumok hatása. Az ARB-k az agyban különleges szerepet tölthetnek be, mivel nem csökkentik az angiotenzin képződését, csak az AT1-receptoron kifejtett káros hatásait blokkolják, ugyanakkor lehetővé teszik az AT2-receptorokon mediált kedvező effektusok kialakulását. A hypertonia az agyi érbetegségek legfontosabb kockázati tényezője, emellett a kognitív funkciókat is kedvezőtlenül befolyásolja. Kezelésének idegrendszeri következményei is lehetnek, mely az ARB-k esetében az antihipertenzív hatástól függetlenül is kialakuló kedvező hatásokat jelenthetnek a stroke és a dementia kialakulásának szempontjából.