Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Étkezés mint rohamkiváltó faktor temporalislebeny-epilepsziában

TÉNYI Dalma1, JANSZKY József1, SCHULZE-BONHAGE Andreas2

2022. JÚNIUS 16.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings - 2022;7(1)

Bevezetés: A szakirodalomban számos potenciálisan epilepsziás rohamot kiváltó faktort írtak le. Vizsgálatunkban az étkezés rohamtriggerelő hatását tanulmányoztuk fokális epilepsziákban.

Módszerek: 100 beteg videóanalízis-vizsgálata során rögzített 596 epilepsziás roham került elemzésre. A rohamot megelőző 60 perc hosszúságú időintervallumot tanulmányoztuk aszerint, hogy volt-e étkezés; amennyiben igen, rögzítettük a táplálékbevitel és a roham indulása közötti latenciát. Általános becslési egyenletet alkalmaztunk a roham előtti táplálékbevitel és a rohamindító zóna közötti kapcsolat vizsgálatára.

Eredmények: A temporalis lebenyből induló rohamokat gyakrabban előzte meg étkezés a roham előtti 60 percben, mint az extratemporalis eredetű rosszulléteket [73/290 temporalis, valamint 16/160 extratemporalis rohamok esetén; Exp(B) = 0,155; CI 95%: 0,048–0,507; p = 0,002]. A temporalis rohamok esetében rövidebb étkezés-roham latencia volt megfigyelhető [Exp(B) = 1,002; CI 95%: 1,001–1,004; p = 0.005], ami férfiakban kifejezettebbnek mutatkozott [Exp(B) = 1,063; CI 95%: 1,005–1,125; p = 0,033 férfiaknál vs. Exp(B) = 1.036; CI 95%: 0,984–1,089; p = 0,177 nőknél]. Amennyiben az étkezés-roham latencia rövidebb volt, a rohamok kevésbé mutatkoztak súlyosnak (p = 0,001), valamint ritkábban fordult elő a rohamindító féltekére kontralaterális terjedés (p = 0,025).

Következtetés: Vizsgálatunk eredményeképp rámutatunk arra, hogy étkezésasszociált rohamok nem kizárólag az igen ritka előfordulást mutató evésireflex-epilepsziában fordulnak elő, hanem megfigyelhetők a leggyakoribb fokális epilepszia, a temporalislebeny-epilepszia esetében is.

AFFILIÁCIÓK

  1. 1Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Pécs
  2. 2Universitätsklinikum Freiburg, Epilepsiezentrum, Freiburg

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A Magyar Neurológiai Társaság 38. Kongresszusa

Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A krónikus fájdalom legfrissebb osztályozása

SZOK Délia

A fájdalom definíció szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, ami szöveti károsodáshoz köthető. A krónikus fájdalom (KF) 3 hónapnál hosszabb ideig fennálló vagy visszatérő fájdalmat jelent, ami a test bármely részén jelentkezhet. A WHO 2019-ben jelentette meg a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (International Classification of Diseases-11) új kiadását, amelybe most először került bele a KF, mint önálló entitás. A KF a népesség magas arányát, mintegy 20%-át érinti. Az USA-ban többen szenvednek KF-tól, mint malignus tumortól, szívbetegségtől és cukorbetegségtől együttvéve. Egy 2016-os átfogó tanulmány (The Global Burden of Disease Study) megerősítette, hogy a KF és a fájdalomhoz társult betegségek első helyen állnak az egészségkárosodáshoz vezető állapotok között. A KF patomechanizmusát tekintve lehet neuropathiás, nociceptiv vagy nociplasztikus fájdalom. A neuropathiás fájdalom a szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében jön létre. A Nemzetközi Fájdalom Társaság (International Association for the Study of Pain) legfrissebb, 2019-ben publikált osztályozása alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos KF-szindrómákat.

Krónikus elsődleges fájdalomszindrómák:

Definíció szerint az elsődleges KF a test egy vagy több anatómiai régiójának 3 hónapon át folyamatosan fennálló vagy visszatérő fájdalma, ami szignifikáns érzelmi kimerültséggel vagy funkcionális egészségkárosodással jár. Ebbe a csoportba tartoznak:

krónikus kiterjedt fájdalom (például fibromyalgia),

komplex regionális fájdalomszindróma (CRPS I-es és II-es típusa),

krónikus elsődleges fejfájás vagy arcfájdalom (például krónikus migrén),

krónikus elsődleges visceralis fájdalom (például irritábilis bél szindróma),

krónikus elsődleges musculoskeletalis fájdalom (például nem specifikus derékfájdalom).

Krónikus másodlagos fájdalomszindrómák:
Ide sorolható egy adott alapbetegség miatt kialakult KF, mint tünet. Ilyen esetekben a fájdalom, mint az alapbetegség kiegészítő diagnózisa szerepeltethető. Olyan eset is lehetséges, hogy a fájdalmat kiváltó betegség már nem áll fenn, de a másodlagos (szimptómás) KF továbbra is jelen van. A másodlagos KF típusai:

malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom,

krónikus posztoperatív vagy poszttraumás fájdalom,

krónikus neuropathiás fájdalom (a perifériás vagy a centrális szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében alakul ki),

krónikus másodlagos fejfájás vagy arcfájdalom,

krónikus másodlagos visceralis fájdalom,

krónikus másodlagos musculoskeletalis fájdalom.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A Covid-19 következtében kialakuló agyi gyulladásos folyamatok mechanizmusai

DÉNES Ádám

Az absztrakt nem elérhető.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

EEG-alapú agyi funkcionális konnektivitásvizsgálat epilepsziákban

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla

Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.

Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be. 1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).

Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.

Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal. 2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.

Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.

Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Az immunmoduláns kezelések választásának szempontjai sclerosis multiplexben

RÁCZ Csilla, CSABALIK Richárd, ÁROKSZÁLLÁSI Tamás, CSÉPÁNY Tünde

Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.

Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.

Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.

Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Hogyan változnak a temporalislebeny rohamok az életkorral?

FOGARASI András

A rohamszemiológia az epilepsziás rohamok alatt észlelt különböző - motoros, szenzoros, vegetatív stb. - jelenségek részletes leírásával foglalkozik. Számos szemiológiai kutatás során felvetették már, hogy a különböző epilepsziák - különösen a temporalislebenyepilepszia - életkorfüggő sajátosságokat mutat. Saját kutatásaink során arra vállalkoztunk, hogy ezeket a sokszor szubjektív tulajdonságokat minél objektívebb módszerekkel közelítsük meg és elemezzük. Igyekeztünk a rohamszemiológia minél szélesebb aspektusait (praeictalis, ictalis és postictalis jelenségek) megvizsgálni olyan betegek esetében, akik eleget tettek a szemiológiai kutatások arany standard szabályának (temporalislebeny-reszekció után rohammentessé váltak). Nagy beteganyag vizsgálata alapján írtuk le az agyi éréssel párhuzamosan megjelenő és eltűnő rohamjelenségeket, és megpróbáltuk értelmezni, hogy egyes speciális szemiológiai jegyek miért mutatnak eltérő tulajdonságokat különböző életkorokban. Most a temporalislebeny-epilepsziára vonatkozó legfontosabb eredményeinket szeretném összefoglalni.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Fehérállományi neuronok és szerepük a temporalislebeny-epilepsziában

ÁBRAHÁM Hajnalka, SÓKI Noémi, RICHTER Zsófia, KARÁDI Kázmér, LŐRINCZ Katalin, HORVÁTH Réka, GYIMASE Csilla, SZEKERES-PARACZKY Cecília , SÉTÁLÓ György, HORVÁTH Zsolt, JANSZKY József, DÓCZI Tamás, SERESS László

Bevezetés: A temporalislebeny-epilepszia (TLE) az egyik leggyakoribb felnőttkori farmakoterápia-rezisztens epilepszia, melyben a hippocampalis elváltozások mellett jelentős patológiás elváltozások találhatók a neocorticalis területeken is. Ismert, hogy a TLE-betegek agykérgi fehérállományában szignifikánsan nagyobb számban vannak jelen neuronok, mint nem epilepsziásokban, abban az esetben is, ha képalkotó eljárásokkal a neocortex területén nem látható eltérés. Korábbi vizsgálataink során kimutattuk, hogy a fehérállományi neuronok között vannak mind serkentő, mind gátló neuronok. Eredményeink arra utaltak, hogy a fehérállományi neuronok jelentős része a magzati korban átmenetileg jelen lévő subplate maradványaként van jelen, míg másik részük feltételezhetően a vándorlás során a fehérállományban rekedt populáció. Módszerek: Arra vonatkozóan, hogy a fehérállományi neuronok funkcionálisan aktívak-e, és részt vesznek-e a neuronalis körökben, nincs információ. Ennek kiderítése céljából vizsgáltunk a szinapszisok eloszlását és denzitását farmakoterápia-rezisztens TLE-betegek sebészileg eltávolított temporalis neocorticalis fehérállományában. A neuronok és a szinapszisok láthatóvá tétele szinaptofizin- (SYN) és NeuN-antitestekkel, immunhisztokémiá­val történt. A SYN jelenlétét a preszinaptikus terminálisokban immun-elektronmikroszkópiával igazoltuk. Az immunfestés kvantifikációja után az adatokat a betegek klinikai adataival és a műtét előtt végzett kognitiv tesztek eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A TLE-betegekben a fehérállományi SYN-denzitás szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban. Szignifikáns korrelációt találtunk a SYN immunreakció és a fehérállományi neuronok denzitása között. Az idegsejtek és a SYN-denzitás, valamint a betegek verbális memóriaadatai között szignifikáns regressziót találtunk. A betegek műtét utáni rohammentességére vonatkozó adatok és a szövettani eredmények között nem volt szignifikáns összefüggés, bár a magasabb neuron- és szinapszisdenzitás jobb posztoperatív eredménnyel társult. Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy TLE-ben a fehérállományi neuronok jelentős szinaptikus bemenetet kapnak, és ezáltal a rohamok kialakulása és fenntartása szempontjából fontos neuronhálózatokba integrálódnak. Támogatás: Nemzeti Agykutatási Program NAP 2.0 (2017-1.2.1-NKP-2017-00002), az Innovációs és Technológiai Minisztérium FIKP 5. tématerületi pályázata, 20765-3/2018/FEKUTSTRAT.

Lege Artis Medicinae

Tiazid vagy tiazidszerű diuretikumot adjunk-e a magas vérnyomásban szenvedő emberek kezelésekor? A magyarországi helyzet sajátosságai

VÁLYI Péter

A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető an­ti­hipertenzív gyógyszerek maradtak. A ma­gas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógy­szer­cso­por­tokat vélet­len­szerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix anti­hipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi ma­gyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Köz­le­mé­nyünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydro­chlo­rothia­zidnak és indapamidnak, vala­mint kombinációs készítményeik kor­szerű alkalmazását a magasvérnyomás-be­tegségben szenvedő beteg kezelésében.