A szerző bemutatja szervezetünk egyik legnagyobb vasodilatatorának, a nitrogén-monoxidnak a keletkezését az endotheliumban, valamint az endothel-diszfunkció kialakulását az adrenerg stimulusokra. Részletesen illusztrálja a szelektív β-1-blokkoló és β-3-adrenerg-agonista hatású nebivolol kedvező hatásait elsősorban az érrendszerre. A nebivolol rendelkezik receptorfüggetlen hatásokkal is. Komplex hatása által vasodilatatiót okoz és gátolja szöveti szinten az oxidatív stresszt, sőt képes a már termelődött szabad oxigéngyökök közömbösítésére, egészében pedig javul az endothelfunkció. Felsorolja a klinikai hatásokat és bemutatja a gyógyszer kevésbé ismert kedvező tulajdonságait. Kiemelten tárgyalja a szernek dohányzó és COPD-ban szenvedő, valamint érszűkületes hypertoniás betegeknél történő alkalmazását. A β-3-adrenerg-agonista hatás nemcsak a szív-izomzatban, hanem az adipocytákban és a vázizomzat sejtjeiben is pozitív választ ad: fokozza a kompenzáló mechanizmusként induló energialeadást obesitasban, segíti a glükózfelvételt és -tárolást a vázizomzatban diabetesesekben. A nebivolol javítja az inzulinszenzitivitást, esik a leptinszint, nő az adiponektinszint a plazmában. Feltételezzük a szer „antidiabeteses” és „antiobes” effektusát.

Az IgA-nephropathia a primer glomerulonephritisek vezető oka világszerte. Az IgA-nephropathia immuneredetű betegség. Patogenezise szerint több lépcsőben alakul ki, kezdődve a csökkent glikolizációjú IgA1 keletkezésével, amely ellen IgG- és IgA-típusú autoantitestek képződnek. A kóros IgA1 és az autoantitestek immunkomplex-keletkezéshez vezetnek, amelyek lerakódnak a glomerulusok mesangiumában mesangialis proliferatív glomerulonephritis kialakulását okozva. A betegség klinikai megjelenése nagyfokú variációkat mutat, és változó kimenetelű lehet. Korán fel kell ismerni a progresszióra hajlamos, végstádiumú veseelégtelenséghez vezető eseteket a különböző klinikai, patológiai és biológiai markerek alapján. Az IgA-nephropathia terápiás ajánlásai főleg tapasztalatok és nem meggyőző bizonyítékok alapján készültek. Mindez a KDIGO Clinical Practice Guideline for Glomerulonephritis irányelvre is vonatkozik. A betegek három csoportba sorolása javasolt a progressziós rizikófaktorok alapján és minden csoportban általános, nem specifikus vesevédő kezeléseket (elsősorban angiotenzinkonvertálóenzim-gátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló adását) kell bevezetni. Ismertetjük a KDIGO Guideline szteroid- és immunszuppresszív kezelésre vonatkozó ajánlásait mérsékelt és nagy rizikójú betegeknek. Végül bemutatjuk az egyéb kezelési lehetőségeket (tonsillectomia stb.) és a folyamatban levő klinikai vizsgálatokat.

A populációs szinten legnagyobb klinikai jelentőségű szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció legfontosabb önálló rizikótényezője a hypertonia. A magasvérnyomás-betegség a pitvari falfeszülés, szívizomzat-remodelláció, reninangiotenzin- aldoszteron (RAAS) rendszer aktiváció, fibroticus átépülés révén járulhat hozzá a pitvarfibrilláció kialakulásához. A hypertonia és pitvarfibrilláció kapcsolatának ismerete fontos a megfelelő terápiás stratégiák megválasztásakor mind a pitvarfibrilláció megelőzésének, mind korszerű kezelésének igénye esetén. A vér - nyomásértékek normalizálásán túl, részben a fenti mechanizmusok gátlása révén preventív hatásúak a RAAS-gátló vegyületek és a β-blokkolók. A hypertonia szövődményeként létrejött bal kamrai hypertrophia és hipertenzív szívizom-károsodás nagyban befolyásolja a ritmuskontroll céljából választható gyógyszerek körét. A magasvérnyomás-betegségben szenvedők túlnyomó többségében a pitvarfibrilláció jelenléte a nagy stroke-rizikó miatt indokolttá teszi az orális antikoagulánskezelés bevezetését.

A túlsúly és az elhízás prevalenciája világszerte magas és egyre növekvő mértéket ölt a civilizált, illetve fejlett országokban. A WHO 2015. évi adatai szerint 1-3 billió lakos van a túlsúly-kategóriában (BMI 25-30 kg/m2) és további 600 millió pedig eléri az elhízáskategóriát (BMI >30 kg/m2).

A hypertonia a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban. A világ felnőtt lakosságának 25%-át érinti, Magyarországon a MÁÉSZ szűrőprogram szerint a hypertonia gyakorisága 33% volt. Előrejelzések szerint 2025-re 60%-kal nő a hypertoniások száma, a világon 1,56 milliárd beteggel kell számolni. Magyarországon a háziorvosi praxisba bejelentkezett 18 év feletti populációban a hypertoniások száma 2015-ben 3 825 000 volt. A Magyar Hypertonia Társaság regiszterének adatai szerint 2015-ben a <60 ml/perc/1,73 m2 GFR-rel rendelkezett a férfi hypertoniások 12,3%-a, a nők 39,1%-a, átlagosan a betegek 26,4%-a. A krónikus vesebetegség okai között a diabetes mellett a hypertonia a leggyakoribb ok. A hipertenzív nephropathia a célszervkárosodás miatt kiemelt jelentőségű időskorban, esszenciális hypertoniás betegeknél, egyes népcsoportokban. Előrejelzések szerint 2025-re a hipertenzív nephropathia prevalenciája nőni fog. Amerikai felmérések szerint a fehér populációban a prevalencia 23%, fekete populációban 36%. Földrajzi régióként is különbség észlelhető, Franciaországban a prevalenciát 25%-ban, Olaszországban 17%-ban, Japánban 6%-ban, Kínában 7%-ban igazolták. Összefüggést találtak a betegek kora és a prevalencia között, 40 év alatt 11,2%, 65 év felett 38% volt a prevalencia. Férfiak között a prevalenciát gyakoribbnak találták. Magyarországon a dialízist indokló alapbetegségek között a hipertenzív nephropathia 2003-ban 15,5%, 2015-ben 24% gyakoriságú volt. A Magyar Nephrologiai Társaság Regiszterének adatai szerint a programba vett új betegek között 2013-ban a hipertenzív nephropathia gyakorisága 15,3%, 2015-ben 14,3% volt. A december 31-én kezelt betegek között ez 2013-ban 20,6%, 2015-ben 22% volt. A prevalenciában Magyarországon is regionális különbségek vannak, új betegek között legmagasabb Nyugat-Dunántúlon (19,9%), legalacsonyabb Dél-Du - nántúlon (7,6%). A december 31-én kezelt betegeknél legmagasabb a prevalencia Közép-Dunántúlon (24,8%), a legalacsonyabb Észak-Alföldön (17,9%). 2014-2015 között új betegek között a prevalencia nőtt Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyar - ország kivételével minden régióban. A december 31-én kezelt betegek között a prevalencia Dél-Dunántúl, Észak-Alföld kivételével minden régióban növekedett. A tapasztalatok szerint a hypertoniás populáció számának növekedésével a hipertenzív nephropathiás betegek száma is nő. A regionális különbségek részben a nem egységes értelmezéssel, a hypertonia epidemiológiájával, részben a hypertoniaellátás minőségével függenek össze.