A két részből álló tanulmány első fejezete az ANCA-asszociált vasculitisek (AAV) indukciós immunszuppresszív terápiáját foglalja össze, a második fejezet a betegség várható kimenetelét, továbbá a beteget fenyegető szövődményeket ismerteti. Az ANCA-asszociált vasculitis gyors progressziójú glomerulonephritisszel és súlyos, sokszor életveszélyes extrarenalis komplikációkkal járó szisztémás megbetegedés. A kórkép korai felismerésével és immunszuppresszív kezeléssel a betegek túlélése jelentős mértékben javíthatóvá, a vesekárosodás mérsékelhetővé vált. A modern terápiás elvek alkalmazásának elsődleges célja a túlélési eredmények javítása mellett a gyógyszertoxicitás mérséklése, az infekciók gyakoriságának a csökkentése. A terápiában a kombinált immunszuppresszió alapját a nagy dózisú kortikoszteroid és a ciklofoszfamid képezik, amit plazmaferézis-kezeléssel célszerű kiegészíteni. A B-sejt-depletáló anti-CD20 monoklonális antitest rituximab, mely napjainkban már hazánkban is elérhető, a frissen felfedezett ANCA-vasculitisben a ciklofoszfamiddal azonos hatékonyságú, relapszussal járó esetekben a ciklofoszfamidnál hatékonyabb. Alkalmazásának indikációját képezi továbbá a fiatal nők fogamzóképességének megőrzése és egyéb speciális esetek is. Az ANCA-asszociált vasculitis korai felismerés és terápia esetén napjainkra megfelelően kezelhető betegséggé vált, de mind a kórkép, mind az immunszuppresszió gyakori komplikációk okozója, melyek kivédésére a nefrológusoknak fel kell készülniük.

Idén már ötödik alkalommal, 2017. március 17-18-án került megrendezésre az 5. Szegedi Hypertonia Napok a Magyar Hypertonia Társaság támogatásával, az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, az SZTE I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia Kiválósági Központ szervezésében. A helyszín idén is a Hunguest Hotel Forrás volt.

Bevezetés: Korábbi vizsgálatok alapján ismert, hogy krónikus veseelégtelenségben a cardiovascularis mortalitás és morbiditás sokszorosan felülmúlja az átlagpopulációét. Krónikus vesebetegségben az artériás érfalmerevség cardiovascularis kimenetelre vonatkozó prognosztikai jelentőségét epidemiológiai hosszmetszeti vizsgálatokban először végstádiumú vesebetegekben igazolták. Vizsgálatunk célja az artériás érfalmerevség prognosztikai jelentőségének felmérése volt polycystás vesebetegségben. Módszerek: Ötvenöt polycystás vesebeteget (PKD) vizsgáltunk és követtünk klinikánkon. A stiffnessindexet (SIDVP) digitális pulzusvolumen (DVP) módszerével a Pulse Trace System segítségével határoztuk meg. A vesefunkció (GFR) becslésére (eGFR, ml/min/1,73 m2) az MDRD formulát használtuk. A betegeket rendszeresen észleltük ambulanciánkon, 3-6 havonta történtek az ellenőrző vizsgálatok, ahol felmértük a betegek vesefunkcióját és összegyűjtöttük a betegek cardiovascularis eseményeit is. Cardiovascularis végpontnak a myocardialis infarktus, stroke, cardialis revascularisatio és a szív eredetű halálozás előfordulását, renalis végpontnak a végstádiumú veseelégtelenség elérését (eGFR <15 ml/min/1,73 m2) vagy a vesepótló kezelés elkezdését tekintettük. Primer, kombinált végpontként definiáltuk, ha bármely cardialis vagy renalis esemény együttesen fordul elő. Eredmények: A vizsgálatunkba bevont 55 beteg közül 21 férfi volt, a betegek átlag - életkora 45±12 év volt. A követési idő átlagosan 63±32 hónap volt. Az SIDVP átlagos értéke 11,11±2,22 m/s-nak adódott. Ha a 11 m/s-os SIDVP-érték alapján választottuk ketté a betegcsoportot és analizáltuk a kimenetelt, akkor a fokozott érfalmerevséggel bíró csoport (SI >11 m/s) esetében a kombinált végpont (cardiovascularis és renalis) bekövetkezésének valószínűsége szignifikánsan nagyobb volt, mint a rugalmasabb érfalú csoportban (χ2: 4,571; p=0,033). A végpontokat külön vizsgálva (cardiovascularis, illetve renalis) csak a vesevégpont bizonyult szignifikánsnak (χ2: 5,591; p=0,018). ROC-analízis alapján a 10,66 m/s-os SIDVP az a határérték, amely a lehető legjobban elkülöníti a két csoportot a kombinált kimenetelre vonatkozóan. Cox-féle regressziós modellben vizsgálva az SIDVP minden egyes 1 m/s-os emelkedése az összesített végpont bekövetkezésének valószínűségét 18,7%-kal növelte. Esélyhányados (odds ratio, OR): 1,187 (CI: 1,001-1,408); p=0,048. Konklúzió: Polycystás vesebetegségben a fokozott artériás stiffness előre jelezheti a végstádiumú veseelégtelenség bekövetkeztét. A Pulse Trace rendszerrel végzett digitális pulzusvolumen-meghatározás alkalmas lehet idült vesebetegségben a renalis és cardiovascularis prognózis megítélésére.

Hyperkalaemiáról 5,5 mmol/l feletti szérumkáliumszint esetén beszélünk, súlyos fokúnak 7,5 mmol/l érték felett nevezzük, mely ventricularis aritmiát kiváltva potenciális életveszélyes állapotot jelent. Kialakulásához vezethet a megnövekedett káliumbevitel, a csökkent renalis kiválasztás, valamint az intra- és extracelluláris terek közötti kálium-egyensúly megbomlása. Kezelése ma is kihívást jelent, különösen krónikus vesebetegségben, diabetes mellitusban, valamint szívelégtelenségben, ahol a RAAS-inhibitorok alkalmazása elengedhetetlen része a kezelésnek. A nátrium-polisztirén-szulfonát ioncserélő gyantát mint a káliumkiválasztást segítő terápiát több mint ötven éve alkalmazzuk a hyperkalaemia kezelésében. Az elmúlt években megjelent új ioncserélő szerek (patiromer és nátrium-cirkónium-cikloszilikát - ZS-9) az eddigi eredmények szerint kiszámíthatóbb, tolerálhatóbb és biztonságosabb kezelést ígérnek. A patiromerrel végzett klinikai tanulmányokban krónikus vesebetegség, diabetes mellitus, hypertonia, szívelégtelenség és RAAS-inhibitor-terápia eseteiben igazolták a hyperkalaemia kezelésében való eredményességet.