Hypertonia és Nephrologia

Hemodializált vesebetegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjének vizsgálata

VÁMOS Eszter Panna1,2, CSÉPÁNYI Gábor1, MOLNÁR Miklós Zsolt1,3, RÉTHELYI János4, KOVÁCS Ágnes1, MARTON Adrienn2, NÉMETH Zsófia2, NOVÁK Márta1,5, MUCSI István1,2

2010. FEBRUÁR 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2010;14(01)

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Budapest
  2. Semmelweis Egyetem, I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest
  3. Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest
  4. Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest
  5. Department of Psychiatry, University Health Network, University of Toronto, Toronto, Canada

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Kedves Olvasó! Tisztelt Társasági Tag!

KISS István, TÚRI Sándor,

A szívünkhöz nőtt, együtt élt velünk, és most egy tucat év után megújul. Ez a Hypertonia és Nephrologia folyóirat. A szerkesztőbizottságban sok az új arc, a szerkesztőségben a tettre kész régiek.

Hypertonia és Nephrologia

A nephronophthisis tünettana és genetikája

TORY Kálmán, VÁRKONYI Ildikó, BERNÁTH Mária, RÉMI Salomon, SOPHIE Saunier, MARIE-CLAIRE Gubler, CORINNE Antignac, TULASSAY Tivadar, REUSZ György

A nephronophthisis autoszomális recesszíven öröklődő, krónikus tubulointerstitialis nephropathia. A gyermekkori krónikus veseelégtelenségek 6-10%-áért felelős. Bevezető tünetei, a polyuria-polydipsia, az anaemia és a növekedés elmaradása évekkel megelőzik a veseelégtelenség kialakulását. Ultrahangon ritkán láthatók ciszták, inkább hiperreflektivitás, valamint a kéreg- és velőállomány elkülönítésének nehézsége jellemzik, szövettanilag pedig interstitialis fibrosis és a tubularis bazálmembrán irregularitása. Genetikailag heterogén, eddig tíz gén mutációját azonosították a betegek 60%-ában. A kódolt fehérjék - hasonlóan más cisztás vesebetegségekhez - a tubularis epithelsejt primer csillójában, illetve a centroszóma- bazális test komplexben lokalizálódnak.

Hypertonia és Nephrologia

Élvezetes és láthatatlan kockázat: a só. A Magyar Hypertonia Társaság szerepe a Nemzeti Sócsökkentő Programban: STOP SÓ

KISS István

A magyar lakosság halálozásának több mint 50%-a szív-ér rendszeri betegségek következménye, amelyek közül a koszorúér betegségek közel 50%-a és a stroke több mint 60%-a hátterében magasvérnyomás-betegség áll. A fokozott sóbevitel növeli a vérnyomást, a jelentős mennyiségű és tartós fogyasztás pedig hypertoniát okozhat. Magyarországon ma a hypertonia több mint 2,5 millió személyt érint, és csak 44%-uknak van a vérnyomása 140/90 Hgmm alatt. A célvérnyomás elérését nehezíti az is, hogy a magyar lakosság napi sófogyasztása minden életkori csoportban jelentősen meghaladja az ajánlott értékeket. A hypertonia megfelelő kezelése a kellően megválasztott kombinált gyógyszeres terápiájából, valamint a nem gyógyszeres kezelésből áll. A nem gyógyszeres kezelésben vérnyomáscsökkentő értékű a fogyás, a fizikai aktivitás növelése, a mediterrán étrend betartása és a sófogyasztás csökkentése. A magyar szakmai irányelv naponta 6 g-nál kevesebb sófogyasztást ajánl, az európai ennél szigorúbb. Ugyanakkor hazánkban a férfiak átlagos napi sóbevitele 18 g, a nőké pedig 14 g. Az egyén felelősségvállalása megkerülhetetlen az egészségmegőrzésben és a betegségmegelőzésben. A sófogyasztási szokások megváltoztatása igen jó példa erre, mert egyértelműen kimutatható, hogy a sóbevitel csökkentése csökkenti a vérnyomást. Napi 5 g sócsökkentés hatására 23%-kal kevesebb stroke és 17%-kal kevesebb cardiovascularis betegség alakul ki. A Magyar Hypertonia Társaság az elsők között csatlakozott a Nemzeti Sócsökkentő Programhoz, és tevékenységével erősíteni kívánja a Szív és Érrendszeri Nemzeti Program ezen népegészségügyi programrészét.

Hypertonia és Nephrologia

Hypertonia és szexualitás

BARNA István

Az atherosclerosis során természetes jelenség az életkor előrehaladtával, hogy a generalizált érbetegség részeként megjelenik az erectilis diszfunkció (ED). A dohányzás, a diabetes mellitus, az atherogen dyslipidaemia, a túlsúlyos állapot, a szisztolés hypertonia és az érbetegségek jelenléte (carotis, coronaria, perifériás) bizonyítottan tovább rontja az ED-t, amelynek incidenciája átlagosan 19,2%, de az életkortól (30-80 év) függően igen eltérő a gyakorisága (2,3-53,4%). Az ED megjelenése a cardiovascularis betegség figyelmeztető előrejelzője lehet. A hypertoniás férfiak esetében az ED kezelésének az alapja a dohányzás és az alkoholfogyasztás csökkentése, elhagyása. A testsúly optimalizálása magában foglalja a zsír- és szénhidrátszegény étrendet. A hypertoniás férfiak kezelése során az ED-t figyelembe véve igen megfontolandó a centrálisan ható szerek, a nagy dózisú diuretikumok (kivéve az indapamidot) és a β- blokkolók (kivéve a carvedilolt és a nebivololt) adása. A kalciumcsatorna-blokkolók és ACE-gátlók neutralitásuk miatt biztonsággal adható készítmények. Az ARB-kkel kapcsolatban egyre több bizonyíték mutatja, hogy kedvező hatásúak az erectilis működésre és a libidóra egyaránt. Csökkent tesztoszterontermelés esetén hatékony segítséget jelent az urológus által kontrollált hormonpótlás. A szájon át alkalmazható foszfodiészterázgátlók (PDE-5) hypertonia esetén is biztonsággal alkalmazhatók. A 40-80 év közötti nők körében 47%-os a szexuális diszfunkció (SZD) gyakorisága. A csökkent női szexuális vágy hátterében pszichológiai, emocionális, hormonális okok, illetve gyógyszerek mellékhatása áll a leggyakrabban. Nők esetén több tanulmányban is igazolták a hypertonia, az emelkedett koleszterinérték, a dohányzás, valamint a különböző érbetegségek és az SZD közötti összefüggést. A lokális (clitoris, vagina) vérellátási zavar épp úgy kimutatható korai jel, mint férfiak esetében. Az ARB-k alkalmazása nők esetében is javítja a libidót. Az ösztrogénterápia nagy fokban enyhítheti az SZD tüneteit. Az elmúlt években a sildenafiladás kedvező eredményeiről több közleményben is beszámoltak.

Hypertonia és Nephrologia

Új ismeretek a serdülőkori hypertoniáról

PÁLL Dénes, JUHÁSZ Mária, LENGYEL Szabolcs, FÜLESDI Béla, PARAGH György, KATONA Éva

A gyermek- és a serdülőkori hypertoniával kapcsolatos új ajánlás a Journal of Hypertension 2009. szeptemberi számában jelent meg. Az ajánlás alapján áttekintettük a serdülőkori hypertonia epidemiológiájával, jelentőségével, patomechanizmusával, diagnosztikájával és terápiájával kapcsolatos legfrissebb ismereteket.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Covid-19 és a vese

PATÓ Éva, DEÁK György

A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertőzés nemcsak a tüdőt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertőzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelől a Covid-19-fertőzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötődve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelől a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülők esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentősen fokozott mind a megfertőződés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentőszállítás és a közös térben történő kezelés miatt a fertőzés futótűzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülő, Covid-19-fertőzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertő zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertőzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

Lege Artis Medicinae

A vesetranszplantáció után „de novo” kialakult daganatok előfordulási gyakorisága és rizikófaktorai

BORDA Bernadett, HÓDI Zoltán, SZEDERKÉNYI Edit, OTTLAKÁN Aurél, SEREGÉLY Edit, LÁZÁR György, KERESZTES Csilla, VIRÁG Katalin

A transzplantáció után alkalmazott immunszuppresszív terápia nemcsak fogékonnyá teszi a beteget a fertőzésekkel szemben, hanem a daganatsejtek felismerésének és eliminálásának funkcióját is károsítja. Vizsgálatunkat a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Kli­ni­káján végeztük. A beválasztási kritériumok megállapítását követően 570 beteget vontunk be a vizsgálatba. Néztük a betegek életkorát, nemét, az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, valamint kerestük a különböző immunszuppresszív szerek és a daganat típusa közötti kapcsolatot. 81 esetben diagnosztizáltunk „de novo” daganatot. A cyclosporint és tacrolimust szedők körében az átlagéletkorban (p = 0,734) és a testtömegindexben (p = 0,543) szignifikáns különbséget nem találtunk. A két betegcsoport között a graft működését tekintve szignifikáns eltérés nem mutatkozott (Tac vs. Cyc; 44 vs. 20). A vesetranszplantáltak körében a transz­plantációtól a daganat diagnózisáig eltelt idő függvényében a prostata- és a méhnyakrák alakult ki a leghamarabb, de szignifikáns különbség nem mutatkozott. A bőr­daganatok előfordulása a leggyakoribb, ezt követik a poszttranszplantációs lym­pho­pro­­liferativ betegségek. A tumorok kialakulásának növekvő kockázata legfőképpen az immunszuppresszív terápiára vezethető vissza.

Hypertonia és Nephrologia

A fehérje-energia vesztés és az életminőség összefüggése vesetranszplantált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, VÁRADY Tímea, CZIRA Mária Eszter, FORNÁDI Katalin, NOVÁK Márta, MUCSI István, MOLNÁR Miklós Zsolt

A krónikus vesebetegség alapvetően meghatározza a betegek egészséggel összefüggő életminőségét (Health Related Quality of Life, HRQoL) mind testi és lelki, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban. Végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegekben a fehérje-energia vesztés és a gyulladás együttes előfordulása rosszabb életminőséggel és nagyobb halálozással társul. Vizsgálatunk célja, hogy felmérje a tápláltság és a gyulladásos állapot, valamint az életminőség kapcsolatát vesetranszplantált betegek körében. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módszerrel kiválasztott vesetranszplantált beteg adatait elemeztük. A szociodemográfiai paramétereket, a laboratóriumi eredményeket, a transzplantációval kapcsolatos adatokat, a gyógyszerelést és a malnutritiós-inflammatiós pontszámot (MIS) (Kalantar-skála) rögzítettük, majd ezeket az adatokat elemeztük. Ezenfelül a betegek önállóan töltötték ki a Kidney Disease Quality of Life Short Form (KDQoL-SFTM) kérdőívet. Az átlagéletkor 51±13 év, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 66 (interkvartilis tartam, IKT: 83) hónap volt. A betegek 57%-a volt férfi, 19%-a diabeteses. A MIS mediánja 3 pontnak (IKT: 3) adódott. A MIS szignifikáns negatív korrelációt mutatott szinte valamennyi vizsgált életminőségi doménnel. A kapcsolat többváltozós lineáris regressziós modellben is független maradt [logaritmusosan transzformált domének: „vitalitás” (β=-0,059; p<0,001), „fájdalom” (β=-0,056; p=0,004), „fizikai állapot” (β=-0,029; p=0,022), „tünetek” (β=-0,023; p=0,005)] az életkorra, a nemre, a becsült GFR-re, a dialízisidőre, a Charlson Komorbiditási Indexre és a foglalkoztatottságra történt korrekció után is. Ezenkívül a MIS és szinte valamennyi KDQoL-SFTM domén között lineáris, „dózisdependens” kapcsolatot találtunk. A malnutritiós-inflammatiós pontszám független összefüggést mutat a vesetranszplantált betegek életminőségének különböző dimenzióival.

Hypertonia és Nephrologia

Életminőség és alvászavarok vesetranszplantált betegek körében

TURÁNYI Csilla Zita, ZALAI Dóra, MOLNÁR Miklós Zsolt, NOVÁK Márta, MUCSI István

Végstádiumú vesebetegek számára a vesetranszplantáció többnyire jobb életkilátásokat és életminőséget biztosít, mint a dialíziskezelés. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a krónikus betegségekben, így a krónikus vesebetegségben szenvedők életminőségének vizsgálata. Az alvászavarok, köztük az insomnia, az alvási apnoe szindróma és a nyugtalan láb szindróma egyaránt előfordulnak vesetranszplantált betegek körében. A fenti alvászavarok közül az alvási apnoe prevalenciája kiemelkedően magas, körülbelül 30% ebben a betegcsoportban. Sok közleményben foglalkoztak a dializált betegek alvászavarainak és életminőségének kapcsolatával, de vesetranszplantáltakról csupán néhány erre vonatkozó eredmény jelent meg. Az eddig végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az alvásproblémák rontják a vesetranszplantált betegek életminőségét. Cikkünkben összefoglaljuk a vesetranszplantált betegek alvászavarairól, illetve ezeknek az életminőségre gyakorolt hatásáról a szakirodalomban megjelent kutatások fontosabb eredményeit.

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.