Hypertonia és Nephrologia

Erythropoiesisstimuláló hatóanyagok és az oxidatív stressz kapcsolata hemodializált betegekben

MONOSTORI Péter1, S. VARGA Ilona2, KISS József Zoltán3, KISS István4, HASZON Ibolya1, PAPP Ferenc1, SÜMEGI Viktória1, BERECZKI Csaba1, NÉMETH Ilona1, TÚRI Sándor1

2010. NOVEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2010;14(06)

Összefoglaló közlemény

A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek cardiovascularis rizikójának emelkedésében jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz (több más kockázati tényezőn túl). Az oxidatív stressz mértéke a vesefunkció romlásával együtt növekszik, a hemodialíziskezelések pedig ismétlődő oxidatív hatást jelenthetnek. Az erythropoesisstimuláló ágensek (ESA) a haematopoesisre, és ezen keresztül indirekt módon a vasháztartásra és az antioxidánsokra kifejtett hatásuk révén befolyásolhatják az oxidatív markerek szintjét. Cikkünkben áttekintjük az ESA-készítmények hemodializált betegekben történő alkalmazásával kapcsolatos ismereteket az oxidatív stresszre gyakorolt hatások fényében. Korábbi és újabb kutatási eredmények alapján foglalkozunk az ESA-kezelés jellemzői (az ESA típusa és adagolási rendje, a terápia időtartama, a kezelés megszakítása) és az oxidatív stressz összefüggésével.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, Szeged
  2. Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék, Szeged
  3. Amgen Kft., Orvostudományi Osztály, Budapest
  4. Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Szakmák Mátrix Intézete, Nefrológia-Hypertonia Profil, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A D-vitamin pleiotrop hatásai, különös tekintettel a cardiovascularis rendszerre

NAGY Judit, KOVÁCS Tibor, KÖVESDY Csaba

A D-vitamin-hiányról újabban kiderült, hogy számos kedvezőtlen kimenetelű esemény - beleértve a cardiovascularis és tumoros morbiditást és mortalitást - kockázati tényezőjeként szerepelhet. Laboratóriumi adatokat is feldolgozó megfigyeléses vizsgálatok világítottak rá a D-vitamin pleiotrop hatásaira, amelyek számos fiziológiai folyamatot érintenek, így például a vérnyomás szabályozását, a sejtproliferációt vagy a gyulladás megváltozását, és amelyek számos, a D-vitamin-hiánnyal kapcsolatba hozható klinikai esemény előnytelen kimeneteléért felelősek. A jelen közleményben olyan vizsgálatokat mutatunk be, amelyek a D-vitamin-hiány incidenciájával és prevalenciájával foglalkoznak, valamint azokkal a kedvezőtlen kimenetelű eseményekkel, amelyek az alacsony D-vitamin-szinttel kapcsolatba hozhatók. Az összefoglaló alapján az olvasó jobban meg fogja érteni, hogy miért lett újabban a D-vitamin azoknak a rendkívül biztató tudományos vizsgálatoknak a tárgya, amelyek különböző betegcsoportokban (különös tekintettel a krónikus vesebetegekre) és az átlagnépességben egyaránt befolyásolni szeretnék a fentebb említett kedvezőtlen kimenetelű eseményeket. A jelen közleményben főleg a D-vitamin-hiánynak a cardiovascularis morbiditással és mortalitással kapcsolatos hatásait tárgyaljuk, amelyek jelentősen gyakoribbak a krónikus vesebetegekben. Kevesebb figyelmet szentelünk a D-vitamin-hiány egyéb, például a tumorokkal kapcsolatos káros hatásainak.

Hypertonia és Nephrologia

A D-vitamin protektív hatásai krónikus vesebetegekben

KÖVESDY Csaba, NAGY Judit

Az ásványianyagcsere- és csontelváltozások, amelyek részben a kóros D-vitamin-anyagcsere miatt alakulnak ki, korai és gyakori szövődményei a krónikus vesebetegségeknek. Az aktív D-vitamin-kezelést elsősorban a krónikus vesebetegségben és végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek biokémiai végpontjainak a korrekciójára és csontanyagcseréjük épségének a megőrzésére használjuk. A krónikus vesebetegséget kísérő ásványianyagcsere-zavarok és a megváltozott csontanyagcsere biokémiai komponensei összefüggést mutatnak a dializált és nem dializált, krónikus vesebetegségben szenvedő betegek fokozott mortalitásával. Ez a felismerés vezetett azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyekkel a D-vitamin-kezelésnek elsősorban az összes és a cardiovascularis mortalitásra, újabban pedig a krónikus gyulladásra, a cardiovascularis mészlerakódásra és a proteinuriára gyakorolt hatását figyeljük. A jelen közleményben azokat a bizonyítékokat elemezzük, amelyek alátámasztják a natív és aktív D-vitamin-kezelésnek a klinikai kimenetelre gyakorolt kedvező hatását, hangsúlyozva azt a tényt, hogy az újabb vizsgálatok ezeknek a kezeléseknek a lehetséges renoprotektív hatását is feltárták. Végül rávilágítunk a további tudományos vizsgálatok fontosságára.

Hypertonia és Nephrologia

Kimutatható-e kapcsolat a neuropathia és a hypertonia között?

ISTENES Ildikó, KERESZTES Katalin, KEMPLER Péter

A neuropathia általában nem önálló kórkép, hanem más betegségek részjelenségeként jelentkező tünetegyüttes. A legfontosabb belgyógyászati kórokok sorába a cukorbetegség, a krónikus alkoholizmus, az idült májbetegségek és a krónikus veseelégtelenség tartoznak. Kevésbé ismert, hogy idegbántalom hypertoniás betegekben is előfordulhat. A neuropathiák progrediáló formáinak sorába az autonóm és a szenzoros károsodások tartoznak: mindkettő rossz prognózisú és emellett jelentősen ronthatják a betegek életminőségét is. A szerzők röviden áttekintik az autonóm és szenzoros neuropathia legfontosabb klinikai jellegzetességeit. Cukorbetegekben kimutatták az autonóm neuropathia és a hypertonia összefüggését. Valószínű, hogy a domináló paraszimpatikus autonóm neuropathia révén kialakuló relatív szimpatikus túlsúly a hypertonia egyik fő kóroki tényezője e betegekben. Autonóm neuropathia fennállása esetén cukorbetegekben a fel nem ismert hypertonia valószínűsége körülbelül kétszeresre emelkedik, e betegekben indokolt ambuláns vérnyomás-monitorozás elvégzése. A szerzők igazolták, hogy az autonóm és szenzoros neuropathia az essentialis hypertoniának is gyakori szövődményei, amelyek szoros összefüggésben vannak a hagyományos cardiovascularis kockázati tényezőkkel. Megfigyeléseik alátámaszthatják a vascularis tényezők szerepét a neuropathia kialakulásában.

Hypertonia és Nephrologia

Fókuszban a centrális artériás nyomás. Béta-blokkolók - azonos hatóanyagcsoport eltérő hatásokkal

BARNA István

A β-blokkolók antihipertenzív hatása kiváló, emellett antiaritmiás, antiischaemiás hatásuk is igazolt. Mind monoterápiában, mind kombinációban A szintű bizonyítékok alapján javasolt szerek hypertoniában szenvedő betegek kezelésére. Az egyes β-blokkolók lipidoldékonyságban, membránstabilizáló hatásban és számos egyéb tulajdonságban is különböznek egymástól, amit a kezelés során kihasználhatunk. A nitrogén-oxid felszabadulását fokozó hatású nebivolol metabolikusan neutrális, vagy inkább kedvező, értágító és antioxidáns hatású. Az érfali tágulékonyság (stiffness) csökkenésének következménye a szisztolés vérnyomás növekedése, a csökkenő diasztolés coronariakeringés, a megnövekedett centrális pulzusnyomás és a cardiovascularis betegségek fokozott gyakorisága. A különböző vérnyomáscsökkentők eltérő módon befolyásolják a centrális vérnyomást, illetve az artériás stiffnesst. Az amlodipin, a doxazosin, a lisinopril, a bisoprolol és a bendrofluazid, illetve a nebivolol és az atenolol összehasonlító alkalmazása során az aorta pulzusnyomása jobban csökkent a nebivolollal, mint a más β-blokkolóval kezeltekben. Az atenolol és a nebivolol hasonló mértékű vérnyomáscsökkenést eredményezett, miközben a nebivolol adásakor az augmentációs index értéke szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent. A nebivololcsoportban a centrális szisztolés nyomás is jobban csökkent, csakúgy, mint a centrális pulzusnyomás. Az újabb összehasonlító vizsgálatok alapján megfogalmazhatjuk, hogy a nebivololnak - az eddig megismert kedvező tulajdonságai mellett - az artériás stiffnessre kifejtett kedvező hatásával újabb egyedi tulajdonsága vált ismertté. Az általános érelmeszesedés folyamatában kiemelt szerepet betöltő endothelialis diszfunkció javítására képes, és az érfali rugalmasságot is kedvező irányba változtatja, ami a vérnyomáscsökkentéstől függetlenül a korszerű antihipertenzív kezelés egyik meghatározó β-blokkoló szerévé emeli.

Hypertonia és Nephrologia

A fokuszált ultrahang hatása a glomerularis ultrafiltrációra

FISCHER Krisztina

A glomerularis barriernek a filtrációt meghatározó fizikai alkotói a vér felől az elsődleges filtrátum irányába haladva a következők: az endothelialis réteg, a glomerularis bazálmembrán és a podocytaréteg.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A kolinészteráz-gátlók és a memantin használata Alzheimer- és nem Alzheimer eredetű dementiákban]

BALÁZS Nóra , BERECZKI Dániel, KOVÁCS Tibor

[Az öregedő társadalmakban a dementia morbiditása és mortalitása jelentős ütemben növekszik, kifejezett terhet róva így az egészségügyre, a gazdaságra és a társadalom egészére egyaránt. A betegek és gondozóik életminőségét és életkilátásait a mihamarabbi diagnózis és az elérhető kezelések megkezdése nagymértékben meghatározza. A rendelkezésre álló kolinészteráz-gátlók és a memantin megközelítőleg két évtizede az Alzheimer-kór terápiájának alappillérei, de az évek során egyre több tapasztalat gyűlt össze a nem Alzheimer-kór okozta egyéb dementiát okozó kórképekben való alkalmazásról is. Munkánk célja, hogy átfogó összefoglalót adjunk a kolinészteráz-gátlók és a memantin használatáról, jellemzőiről és hatásairól Alzheimer- és nem Alzheimer eredetű dementiákban.]

Lege Artis Medicinae

Az akut stroke-ellátás története Magyarországon

BERECZKI Dániel

A stroke világszerte és Magyarországon is az egyik leggyakoribb halálok, a tartós rokkantság leggyakoribb oka. Magyar nyelvű orvosi szövegek 1690-től említik a kórképet és annak kezelési lehetőségeit. A stroke kezelésére kezdetben népi gyógymódokat, gyógynövényeket és érvágást alkalmaztak. Később ezeket a módszereket a fej hűtésével egészítették ki. A 19. század közepétől használtak gyógyszertári készítményeket. A 20. század második felétől az akut ellátásban a gyógyszeripar által előállított, keringésjavító és neuroprotektív hatást ígérő készítményeké volt a főszerep. Prevencióra vérnyomáscsökkentők, lipidcsökkentők és antithromboticus hatású készítmények váltak a rutinellátás részévé. A képalkotó eljárások – elsősorban a koponya-CT és a nyaki erek ultrahangvizsgálata – az 1980-as évek közepétől gyökeresen átalakították a cerebrovascularis betegségek diagnosztikáját. Az 1990-es évektől a jó minőségű klinikai vizsgálatokból származó megbízható evidenciákra alapozzuk a diagnosztikus és terápiás döntéseket. A 21. század elejétől a reperfúziós kezelések (intravénás thrombolysis és mechanikus thrombectomia) jelentik a leghatékonyabb akut ellátást. Jelenleg a reperfúziós kezelések időablakának kiterjesztése zajlik. A tanulmány a stroke hazai ellátásának fejlődését foglalja össze az elmúlt három és fél évszázad magyar nyelvű szakirodalmának áttekinté­sével.

Lege Artis Medicinae

Poszt-Covidban jelentkező lokalizált és kiterjedt fájdalom kezelési lehetőségei

VERECKEI Edit

Az új koronavírus-betegségről és ke­ze­lé­sé­ről több mint egy éve gyűlnek az adatok. A betegség kimenetele négyféle lehet: tünetmentes vagy enyhe lefolyású, hospitalizációt igénylő, súlyos vagy letális ki­me­netelű, és tartós, vagy utólagos manifesztációjú. Ez utóbbiakat nevezzük poszt-Co­vid-tünetegyüttesnek. Az akut Covid- és a poszt-Covid-tünetegyüttes részeként gyakori, de igen heterogén lokalizációjú fájdalomszindrómákat írtak le. Ezeket a fáj­da­lom típusa szerint célszerű osztályozni: nociceptiv/gyulladásos, perifériás neuropa­thiás vagy centrális. Tisztázni kell azt is, hogy a poszt-Coviddal megjelenő beteg milyen szakaszban van, azaz elhúzódó, long-, vagy poszt-Covid-szindrómával ál­lunk-e szemben. Az akut általános gyulladásos reakció mellett igen ritka a mozgás­szervrendszerben jelentkező valódi ízületi vagy izomgyulladásos jelenség. Akut és elhúzódó formákban viszont egyaránt jelen van a diffúz mozgásszervi fájdalom, a krónikus fáradtság, a generalizált szorongás és a depressziós hajlam. Ezek magyará­zata alapvetően neurológiai: parainfekciós „neuroinflammatio”, azaz neuropathiás és centrális mechanizmusok állnak a háttérben. Eszerint kell az analgetikumok neurofarmakológiai hatásmechanizmusainak is­me­retében a terápiás lehetőségek közül választani. Az időskorú, nagy iatrogén kockázatú betegeknél, több társbetegség fennállása mellett, per os kezelés helyett a transdermalis gyógyszerbevitel is alkalmazható.

Ideggyógyászati Szemle

Az insomniák kezelésének helye az alvásmedicinában: gyógyszeres és nem gyógyszeres eljárások

FALUDI Béla, ROZGONYI Renáta

Az insomnia - az alvás elégtelensége - jelentős következményekkel járó gyakori állapot. Megkülönböztethetünk elsődleges formát (insomniabetegség) és komorbid insomniákat. A hatásos kezelés alapfeltétele a számos kiváltó ok miatti gondos kivizsgálás és - ha lehetséges - az oki terápia, melyben az alvásmedi-cina-centrumok tudnak segítséget nyújtani. Az insomniabetegség kezelésében elsődleges a kognitív viselkedésterápiák alkalmazása, valamint az altatók megfelelő használata. Az összefoglalóban érintjük az insomnia kivizsgálási lehetőségei mellett az alapvető ismereteket a kognitív viselkedésterápiáról. Érintjük továbbá az altatóként alkalmazott hatóanyagok jellemzőit is. Annak ellenére, hogy számos insomniaellátási protokoll áll rendelkezésre, viszonylag kevés szó esik az altatóhasználat gyakorlati szempontjairól. Összefoglalónk célja ezért a klasszikus irányelvszerű leírás mellett a helytelen és helyes altatóhasználati eljárások, szokások ismertetése is.

Lege Artis Medicinae

A tradicionális, komplementer és integratív medicina terápiás eszközei Covid-19-ben

SZÔKE Henrik, DARÓCZI Zoltán, VERZÁR Zsófia

Közleményünkben a konvencionális orvoslás eszköztárát kiegészítő és adott esetben helyettesítő, legfontosabb és legtöbb evidenciával rendelkező, legelterjedtebb, leg­inkább hozzáférhető eljárásokhoz és gyógyhatású ké­szítményekhez fűződő eredményeket, szakértői javaslatokat mu­tatjuk be. A tradi­cio­nális, komplementer és integratív medi­cina számos lehetőséget kínál a testi, lelki és mentális ellenálló ké­pesség fokozására, amelyek hasznosak le­hetnek a Covid-19 megelőzésében és kezelésében. Érdemes lesz elemezni a klinikai tapasztalatok bizonyítékait, amelyek po­ten­ciálisan előnyösek. A cikkben összefoglaltak hasznos kiindulópontként szolgálhatnak a téma további kutatásához.