Hypertonia és Nephrologia

Az angiotenzinreceptor-blokkolók biztonságosságáról - Újabb támadás e gyógyszercsoport ellen

FARSANG Csaba

2010. SZEPTEMBER 09.

Hypertonia és Nephrologia - 2010;14(04)

Az angiotenzinreceptor-blokkolókat mindmáig a legbiztonságosabbnak tartott cardio-, cerebro-, nephro- és vasculoprotectiv szereknek tartottuk. Egy metaanalízisben korábban azt állították róluk, hogy alkalmazásuk növeli az infarktuskockázatot, azonban több metaanalízis és randomizált vizsgálat megcáfolta ezt a feltételezést. Újabban egy metaanalízisben ezeket a szereket kapcsolatba hozták a tumorkockázat fokozódásával. A szerző áttekinti a kérdést, elemzi a metaanalízis hibáit, és felhasználva a legújabb irodalmi adatokat, szakértői véleményeket és hivatalos állásfoglalásokat (FDA, EMA), arra a következtetésre jut, hogy az angiotenzinreceptor-blokkoló gyógyszercsoport tagjait a továbbiakban is alkalmazni kell az elfogadott indikációjuknak megfelelően, hiszen sok, nagyszámú beteg bevonásával végzett klinikai

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Gyakorlati útmutató az érfalrugalmasság mérésére gyermekeknél. Mit mivel mérjünk?

CSEPREKÁL Orsolya, KIS Éva, SZABÓ J. Attila, REUSZ György

A korai atherosclerosis és csökkent érfali tágulékonyság meghatározása kiemelt jelentőséggel bír a szív- és érrendszeri károsodás korai felismerésében a fokozott kockázatú betegcsoportok esetén. A 90-es évek óta mintegy 630, az érfalrugalmasság- csökkenéssel kapcsolatos közlemény látott napvilágot felnőtt- és gyermekgyógyászati vonatkozásban. A felnőttek esetében a korai kockázatfelismerés eszközeit az ajánlásokban pontosan megfogalmazzák. E közlemény célja a noninvazív módszerek alkalmazásának ismertetése fiatal felnőttek és gyermekek esetében az American Heart Association ajánlása szerint, ami támpontot adhat a jövőben a cardiovascularis kockázatfelmérést célzó vizsgálatok során alkalmazott mérési metodikák megválasztásához. Távolabbi célunk kell legyen olyan többcentrumos vizsgálatok elvégzése, amelyek végső célja a Framingham-pontrendszerhez hasonló kockázatbecslési stratégia létrehozása, amely a primer prevenció hatékonyan alkalmazható eszköze lehet a veszélyeztetett gyermekpopuláció szűrésére a mindennapi gyakorlatban.

Hypertonia és Nephrologia

A tünetmentes szervkárosodás kimutatásának jelentősége a hypertoniás betegek kockázatbecslésében

GODINA Gabriella, JÁRAI Zoltán

A hypertoniás betegek ellátásának fontos része a globális cardiovascularis kockázat meghatározása, hiszen ez jelentős mértékben befolyásolhatja a választott terápiát, annak intenzitását, az elérendő célvérnyomásértéket, az ellenőrzés gyakoriságát. Az elmúlt években közölt felmérések rávilágítottak, hogy a hagyományos cardiovascularis kockázati tényezők prognosztikai értéke korlátozott, ezért a legújabb hazai és nemzetközi hypertoniaajánlásokban azt javasolják, hogy hypertoniás betegek kockázatbecslése érdekében végezzünk szűrést a tünetmentes szervkárosodás irányában. A jelen összefoglaló célja a tünetmentes szervkárosodások jelentőségének rövid ismertetése az elmúlt néhány év ilyen témájú közleményeinek áttekintése révén. Ismertetésre kerülnek a vascularis károsodást jelző különböző markerek, így a carotisultrahang segítségével igazolt carotis atherosclerosis, a boka-kar index mérésével meghatározott alsó végtagi perifériás verőérbetegség, valamint a pulzushullám terjedési sebességével jellemzett érfalmerevség. Ugyancsak részletesen ismertetésre kerül az EKG, illetve echokardiográfia segítségével kimutatható bal kamrai hypertrophia és a renalis károsodást jellemző becsült glomerulusfiltrációs ráta, valamint a proteinuria prognosztikai jelentősége. Összefoglalásként megállapítható, hogy a tünetmentes szervkárosodások kimutatásának szerepe lesz a közeljövőben a cardiovascularis kockázat meghatározásában, azonban még véletlen besorolásos, prospektív vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy a lehetséges markerek közül a legalkalmasabbak (a legmegbízhatóbbak és a leginkább költséghatékonyak) kiválasztásra kerüljenek.

Hypertonia és Nephrologia

Az arteria renalis szűkület diagnosztikájának és terápiájának aktualitásai 2010-ben

KOLOSSVÁRY Endre, FARKAS Katalin, KERKOVITS Lóránt, KISS István

Az epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján az atherosclerosis eredetű arteria renalis szűkület gyakori állapot, ezért a fejlődés a diagnosztika és a terápia területén kiemelkedő fontosságú. A szűkület következményeként kialakulhat magas vérnyomás, veseelégtelenség, szívelégtelenség, és a növekvő cardiovascularis kockázat súlyosan csökkenti az érintett betegek életkilátásait. Az arteria renalis szűkület diagnosztikájának területén kiemelkedő jelentőségű az MR-technológia fejlődése, amely a szűkület kimutatásán túl alkalmas lehet annak funkcionális jellemzésére, valamint a következményes vesekárosodás részletes, regionális leírására. A veseérszűkület revascularisatiójának jelentősége az ismert vizsgálatok alapján a mai napig kétséges. A kérdés tisztázása érdekében végzett vizsgálatok számos módszertani hiányosságot mutatnak. További tisztázásra vár, hogy ezek a metodikai nehézségek kiküszöbölhetők-e a jelen ismereteink alapján? Az összefoglaló közleményben a fenti kérdésekkel összefüggő aktuális eredményeket tekintjük át.

Hypertonia és Nephrologia

Diuretikumok hypertoniában - 2010

BARNA István

A diuretikumok (elsősorban a tiazidszármazékok és a vasodilatator hatással is rendelkező indapamid) elsőként ajánlott vérnyomáscsökkentő szerek. Különösen kedvezőek túlsúlyos hypertoniás, 2-es típusú diabeteses, metabolikus szindrómás, idős, izolált szisztolés hypertoniás betegek, valamint enyhe veseelégtelenségben és szívelégtelenségben szenvedők kezelésére. Ideálisan adhatók kombinációban más antihipertenzív szerekkel (elsősorban angiotenzinkonvertálóenzim-gátlóval, angiotenzinreceptor- blokkolóval és β-blokkolóval). A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra-hypertophia és stroke utáni állapot esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A diuretikumoknak kis dózisban nincsen klinikailag jelentős metabolikus mellékhatásuk, ugyanakkor más gyógyszercsoportokhoz hasonló mértékben csökkentik a cardiovascularis mortalitást.

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Nephrologiai Társaság XXVII. Nagygyűlése

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Az angiotenzinreceptor-blokkolók biztonságosságáról - Újabb támadás e gyógyszercsoport ellen

FARSANG Csaba

Az angiotenzinreceptor-blokkolókat mindmáig a legbiztonságosabbnak tartott cardio-, cerebro-, nephro- és vasculoprotectiv szereknek tartottuk. Egy metaanalízisben korábban azt állították róluk, hogy alkalmazásuk növeli az infarktuskockázatot, azonban több metaanalízis és randomizált vizsgálat megcáfolta ezt a feltételezést. Újabban egy metaanalízisben ezeket a szereket kapcsolatba hozták a tumorkockázat fokozódásával. A szerző áttekinti a kérdést, elemzi a metaanalízis hibáit, és felhasználva a legújabb irodalmi adatokat, szakértői véleményeket és hivatalos állásfoglalásokat (FDA, EMA), arra a következtetésre jut, hogy az angiotenzinreceptorblokkoló gyógyszercsoport tagjait a továbbiakban is alkalmazni kell az elfogadott indikációjuknak megfelelően, hiszen sok, nagyszámú beteg bevonásával végzett klinikai vizsgálatban bizonyították cardio-, reno-, cerebro- és vasculoprotectiv hatásukat. Audió podcast összefoglaló: Az angiotenzinreceptor-blokkolók biztonságosságáról - Újabb támadás e gyógyszercsoport ellen 2010- Audio Podcast

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.