Hivatásunk - 2022;17(2)

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Elnöki beszámoló a MESZK 2020–2021. évi szakmai munkájáról – 1. rész

BALOGH Zoltán

Az elnöki beszámoló legutoljára 2020-ban is már rendhagyó módon zajlott, hiszen a veszélyhelyzet elmúltával 90 napon belül összehívott országos küldöttközgyűlésen kerültek ismertetésre a 2019. évi feladatok, eredmények. Egy év kihagyással, idén ismét rendhagyó módon folytatódott a beszámoló, hiszen két év szakmai munkája került az országos küldöttek elé.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Titkok tudói és őrzői vagyunk

Biciklivel kezdte, ma pedig már gyalogol, mitöbb, néha a kilencedikre is lépcsőn megy fel Kérészy-Richter Márta, aki Oroszlányban egy év híján három évtizede területi védőnő, a kamarában pedig az országos szervezet választási eljárásokért felelős titkára, az országos elnökség tagja. Vallja, hogy ennyi időt az ember csak úgy tud eltölteni a pályán, ha az ereiben hordozza a munkája, hivatása szeretetét.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Szeretet, hála és megnyugvás

A címben szereplő szavakkal lehetne röviden jellemezni az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Hospice-osztályát. Az itt dolgozó csapat is „Az év kiváló szakdolgozói közössége” díj különdíjasa. Nem véletlen, hiszen egy ilyen különleges helyen csakis egy különleges csapat dolgozhat.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

A szem a lélek tükre

TRESZKONY Virág

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház IV. Belgyógyászat Gasztroenterológiai Osztálya is büszke lehet, nemcsak a kiváló csapatmunka miatt, hanem azért is, mert az összetartást egy díjjal is megerõsítették. Az osztály 40 ággyal működik. Többségében szakmaspecifikusan gasztroenterológiai betegeket lát el, de általános belgyógyászati ellátást is nyújt. Résztvesznek a „Komplex népegészségügyi szűrések” elnevezésű projekt keretében a népegészségügyi célú vastagbélszűrésben, illetve a fővárosi és Pest megyei gastrointestinalis vérző betegek ügyeleti ellátásában. Az osztályon van járóbeteg-ellátás is, emellett pedig az idült gyulladásos bélbetegségekben, májbetegségben szenvedők gondozása is itt történik.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Ezt ígérik az ágazat új vezetői

Az ágazati stratégia nyár közepéig készül el, amely a szakmával történő egyeztetést követően szeptemberben kerülhet a kormány elé – ígérte szűzbeszédében Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Interaktív élmények a Szakma Sztár Fesztiválon

TRESZKONY Virág

2022. április 25–27. között került megrendezésre a 15. Szakma Sztár Fesztivál, az országos szakmai versenyek döntője és bemutatója. A versenyen közel 250 versenyző 65 szakképesítésben mutathatta be szakmai ismereteit, sőt a látogatók is kipróbálhatták tudásukat. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara első alkalommal vett részt ezen az eseményen, egy nagyon látványos, interaktív standdal.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Európai Szövetségének 54. találkozója

HIRDI Henriett Éva

A Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Európai Szövetsége (Federation of Occupational Health Nurses within the European Union – FOHNEU), amelynek a MESZK 2009 óta aktív tagja, a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két év során csak online ülésezett. A hosszú kihagyás utáni első személyes találkozó 2022. május 26–28. között Olaszországban, Rómában valósult meg. A helyszín kiválasztásának hátterében elsősorban az állt, hogy az Olasz Ápolási Egyesületek Országos Szövetsége (Consociazione Nazionale Associazioni Infermiere – CNAI) a pandémia előtti utolsó ülésén kérte tagfelvételét a FOHNEU-ba.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Beszámoló az Egészségügyi szakdolgozók IV. országos alapellátási konferenciájáról

HIRDI Henriett Éva

A MESZK országos szervezete, a MESZK BAZ Megyei Területi Szervezet és a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar közös szervezésében 2022. június 9–10-én, Miskolcon az Egészségtudományi Kar Stefánia épületében megtartott országos konferencia ismét összehozta az alapellátás területéről az egészségügyi szakdolgozókat. A konferencián a szakmai szervezetek szintén széles körben képviseltették magukat, ami kiváló lehetőséget adott a közös témák magas szintű és érdemi megvitatására.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Akikre büszkék vagyunk!

Június 24-én, a két év pandémia megszorító intézkedései utáni első nagyszabású ünnepségen újra személyesen köszöntötte a MESZK azokat az egészségügyi szakdolgozókat, akik tevékenységükkel, hivatástudatukkal, kiemelkedően elvégzett feladataikkal példaként állnak mindannyiunk előtt.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Mesterséges intelligencia a hétköznapokban

A mesterséges intelligenciával (MI), amely a gépek emberi képességekhez hasonló tevékenységét jelenti, életünk egyre szélesebb területein találkozhatunk az egyszerű és ma már megszokott, sokak által rendszeresen igénybe vett webáruházakból való vásárlástól a hatalmas ipari robotokig, az okostelefontól az önvezető járművekig.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Gyógyító vizek

A gyógy- és termálvizek különlegesen kedvező hatásait feltehetően már az őskori közösségek tagjai is ismerték és szükség szerint saját maguk, családjuk vagy tágabb közösségük tagjai, illetve állataik különféle betegségeinek a gyógyítására használták. Azokat az ismereteket, hogy melyik gyógyvíz milyen egészségügyi panaszra használható, saját tapasztalataik alapján szerezhették és adták tovább az általuk ismert közösség tagjainak.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Látomások, rohamok – remekművek

Vincent van Goghot, a 19. század végének zseniális, posztimpresszionista holland festőjét a maga korában környezete, orvosai, sőt még önmaga is egyszerűen valamely elmekórkép áldozatának vélték. Úgy gondolták, a festő furcsa viselkedése, gyakori dühkitörései csak erre a betegségre utalhatnak.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Szövevényes rendszer a hormonok világa

LÓRÁNTH Ida

Az endokrinológia, mint modern gyógyító tudományág, kezdetei alig több mint százévesek. Önálló gyógyító szakmává válása még ennél is későbbi, hiszen ahhoz, a tudományterülettel foglalkozó orvosoknak számos olyan ismerettel kellett volna rendelkezniük, amely megszerzéséhez többek között megfelelő modern eszközökre, mai értelemben vett laboratóriumokra is szükségük lett volna.

Hivatásunk

2022. AUGUSZTUS 09.

Kamarai kedvezmények – éljen velük!

Az alábbiakban összegyűjtöttük a kollégák számára a MESZK-tagsággal igénybe vehető kedvezményeket. A felsorolt kedvezményekről további információk a www.meszk.hu honlapon, a Szolgáltatások menüpont Kedvezmény alpontjában érhetők el.