A Lege Artis Medicinæ (LAM) Szer­kesz­tősége kifejezetten üdvözli, és kiemelten fontosnak tartja az orvostudomány és a társtudományok fejlődése, együttműködése szempontjából, ha a folyóiratban megjelent közlemények tudományos vitát váltanak ki. A LAM 2019. évi 8-9. számában jelent meg Bányai és Légmán (a továbbiakban Szerzők) cik­ke: „Életutak a társadalomban pszichiátriai beteg diagnózissal” (1). A közleménnyel kapcsolatosan a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Pszi­chiát­riai Szakmai Kollégium Pszichiátriai Tagozata és Tanácsa egy közös levélben fordult szerkesztőségünkhöz. Szerkesztőségi elveinkhez és gyakorlatunkhoz híven, a szakmai állásfoglalást (a továbbiakban MPT-állásfoglalás) változatlan formában közöljük (2). Az állásfoglalást az etikai normák tiszteletben tartásával a szerkesztőség elküldte a közlemény szerzőinek, akik válaszlevelét is közöljük (3). A téma tudományos és társadalmi fontosságához, a kialakult polémia jelentőségéhez mérten a LAM Szerkesztősége úgy határozott, hogy szerkesztőségi kommentárban fejti ki a véleményét a levelezésben foglaltakra.

Az onkológia gyors fejlődése az onkológiai betegek mind hosszabb túléléséhez vezet. Közülük egyre többen érik el a természetes menopauzát, vagy onkoterápiájuk mellékhatásaként idő előtt tapasztalják a gonadalis funkciók megszűnését, vazomotoros tünetekkel és hosszú távú negatív cardiovascularis és csontrendszerre gyakorolt hatásokkal. Egyre növekvő számban kérnek ilyen betegek endokrinológiai segítséget hormonpótló terápia (HRT) formájában. A WHI (Women’s Health Initiative) tanulmány eredményeinek téves értelmezése irracionális félelemhez vezetett a nőihormon-pótlás tekintetében mind a betegek, mind az orvosok körében. Számos orvos számára logikus és biztonságos következtetésnek tűnik a HRT elkerülése, feltételezve, hogy ez a hozzáállás biztosan nem okoz kárt, míg az ösztrogén önmagában vagy gesztagénekkel történő alkalmazása onkológiai és thrombemboliás kockázatokat hordoz, szövődmények esetén pedig peres eljárásokhoz is vezethet. Ugyanakkor már a WHI-tanulmány eredményei előtt is ismert volt, hogy a korai menopauza és hypogonadismus a skeletalis és a cardiovascularis hatások révén évekkel csökkenti a nők várható élettartamát, és ez a negatív hatás korrelál a hypoestrogenaemiás időszak hosszával. HRT-ről való döntés esetén ezeket a pró és kontra érveket kell mérlegelni úgy, hogy a HRT onkológiai kockázatát rendkívül nehéz objektíven felbecsülni. Összefoglaló tanulmányunkban áttekintjük a témával kapcsolatos legfrissebb evidenciákat az in vitro kísérletektől a klinikai vizsgálatokig, mind nőgyógyászati, mind nem nőgyógyászati daganatok túlélőinek vonatkozásában. Ez alapján a következő csoportokat határoztuk meg: a „HRT előnyös” (például I-es típusú endometriumcarcinoma, méhnyak-adenocarcinoma, malignus hematológiai betegségek, lokális melanoma malignum, colorectalis carcinoma, hepatocellularis carcinoma); a „HRT neutrális” (például BRCA 1/2 mutációt hordozóknál tumoros megbetegedés nélkül, II-es típusú endometriumcarcinoma, méhcarcinosarcoma és adenosarcoma, egyes ovariumtumorok, méhnyak-, hüvelyi és vulvalaphámrák, prolactinoma, veserák, hasnyálmirigyrák, pajzsmirigyrák); a „HRT relatíve ellenjavallt” különféle okok miatt (például leiomyosarcoma, bizonyos petefészekrákok, agydaganatok, előrehaladott metasztatikus malignus melanoma, tüdőrák, gyomorrák, húgyhólyagrák esetén); a „HRT kedvezőtlen hatású, ezért ellenjavallt” (például emlőrák, endometrium-, stromasarcoma, meningioma, glioma, hormonreceptor-pozitív gyomor- és hólyagrák).

Az egész világra kiterjedő felmérések szerint a cardiovascularis (CV) mortalitás az összhalálozás döntő eleme. 1990-2013 között a CV halálozás abszolút lélekszám alapján 40,8%-kal növekedett. Ezen belül az ischaemiás szívbetegség (IHD) és a stroke, mint a halálozás két fő eleme, hasonló mértékben nőtt. Az abszolút halálozási szám növekedésével szemben a 100 000 lakosra vetített, korral standardizált halálozási arány 21,9%-kal csökkent. A paradoxon oka a terápia fejlettsége mellett az életkor kitolódása. Ami döntő, hogy az elvesztett életévek (YLL) terén a cardiovascularis halálokoknál az IHD a negyedik helyről az első helyre került, a stroke az ötödik helyről a harmadikra. Ez a változás a világ legtöbb régiójára jellemző, így Közép-Euró­pára, illetve ezen belül hazánkra is. Az IHD és stroke mortalitásának nö­vekedésében a dohányzás, a magas vérnyomás, az elhízás, a fizikai inaktivitás és a diabetes mellitus játszik szerepet. 2011-ben az ENSZ nem fertőző betegségekről szóló értekezletén egyöntetű állásfoglalás született, amely szerint az összes nemzet számára kulcsfontosságú célkitűzés, hogy ezen betegségekben a korai halálozást 25%-kal csökkentsék 2025-re. Külön programban emelték ki a CV betegségeket, és ennek a „Heart of 25 by 25” elnevezést adták. A fő célkitűzés a korai CV halálozás kockázatának (az elhalálozás valószínűsé­ge 30-70 év között) csökkentése. A cél­kitűzés négy fő pontból áll: a dohányzás 30%-os csökkentése, a magas vérnyomás prevalenciájának 25%-os csökkentése, az elhízás és a 2-es típusú diabetes növekedé­sének megállítása. Világméretű becsléseket vé-geztek abban a vonatkozásban, hogy mi várható 2025-ben a terv sikere vagy sikertelensége esetén. Ha a jelenlegi trend folytatódna, az egész világon a nőknél 30%-kal, férfiaknál 34%-kal növekedne a korai CV mortalitás. Ha minden tényező befolyásolása sikerül, akkor nőknél a növekedés csak 1%-os lesz, a férfiaknál 6%-os csökkenés lenne. A fejlett országok tekintetében a csökkenés mindkét nemben meghaladná a 20%-ot.

BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

BEVEZETÉS - Számos vizsgálat igazolja a krónikus betegségek esetén a non-compliance szerepét a klinikai vizsgálatokban effektívnek bizonyult terápiás eljárások hatástalanságában. Tanulmányunkban magyarázatot próbáltunk találni a kezelési eljárások esetleges elhagyására. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Osteoporosisban szenvedő 1067 beteg (91% nő, 9% férfi) compliance-ét vizsgáltuk. A csontritkulás kezelését jelentő gyógyszeres terápia, gyógytorna, elektroterápia és segédeszköz-használat gyakoriságát mértük fel. A kezelőorvos a betegek döntő többségének elsősorban gyógyszeres kezelést javasolt. Gyakoriságban ezt a gyógytorna követte. Elektroterápiát a betegek harmadának, segédeszközt a résztvevők ötödének javasoltak. EREDMÉNYEK - A megkérdezettek kétharmada saját bevallása szerint mindig beveszi az elrendelt készítményt, főleg a már csonttörést elszenvedett betegek. A gyógyszeresen kezeltek több mint egyötöde felejtkezik el - ritkán vagy gyakorta - a gyógyszer bevételéről. A kezelőorvos javaslatához képest 10%-kal többen tornáztak, azonban a betegek csupán negyede gyógytornázik megfelelő gyakorisággal és naponta legalább 20 percig. Az elektroterápiás kezelésre járó betegek több mint felének nem orvosa ajánlotta fel a kezelést. A segédeszköz használatával a betegek tizede az orvosi javallat ellenére nem élt. A vizsgálatban részt vevők közel egyharmada említett valamilyen zavaró tényezőt, amely akadályozta a kezelőorvos által javasolt kezelési megoldás betartását. Az ezek között szereplő anyagi nehézségek és hosszú várakozási idő mellett említették azt is, hogy nem éreznek elegendő motivációt a kezelés betartására. A compliance nem mutat korrelációt a beteg képzettségével és a társadalomban betöltött szerepével. A többszörös csonttörést szenvedettek között jobb együttműködési készségű betegek találhatók a gyógyszerszedéssel és a gyógytornával kapcsolatban egyaránt. KÖVETKEZTETÉS - A kezelési előírások betartásának fontos feltétele a megfelelően tájékoztatott beteg bevonása a terápiás döntéshozatalba és a kezelés kimenetelének ismerete. Hazánkban a nagy csonttörési ráta felhívja a figyelmünket a compliance növelésének fontosságára.