Ca&Csont

A fizikai aktivitás hatása a csontszövetre - A mechanotranszdukció

MONDUK Péter, SZEKERES László

2005. JÚNIUS 20.

Ca&Csont - 2005;8(02)

Régóta ismert tény, hogy a csontok szilárdságának alapvetően meghatározó tényezője a csontok ásványianyag-tartalmán kívül a szerkezeti felépítése. Ez a szerkezet elsősorban a csontra ható erők - a gravitáció, illetve az ínakon keresztül az izomerő - hatására alakul ki. A csontok egyfajta mechanosztátként működnek. A szerzők a világirodalmi adatokat áttekintve bemutatják, milyen szabályozórendszerek határozzák meg a mechanotranszdukciót, és váltják a mechanikai terhelést csontanyagra. A rendszeresen végzett, viszonylag nagy frekvenciával változó axiális terhelést biztosító mozgások a csontok lacunaris rendszerében extracelluláris folyadékáramlást indítanak meg. A folyadékáramlás prosztaglandinok szintézisét indukálja az osteocytákban, ez a RANK-RANKL mechanizmus gátlását okozza (RANK: receptor activator of nuclear factor κB, RANKL: RANK-ligand), az osteoblastok oszteoprotegerinszekréciója révén. Ez a folyamat az osteoclastok gátlásához vezet. Emellett az osteoblastok leptintermelése is fokozódik, ezáltal auto- és parakrin módon fokozva az osteoblastaktiválódást, csökkentve az osteocyták és -blastok apoptózisát. Ez összességében a csontfelépítés fokozódása irányába hat. A szerzők szerint az adatok mindenképpen arra utalnak, hogy a rendszeres testmozgás nagyobb csonttömeget, jobb izomerőt, biztosabb egyensúlyt, ezáltal kisebb törési rizikót eredményez. A fizikai aktivitás a cardialis állapot javításával és a fenti eredményekkel hozzájárul az életminőség javításához.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

A csontfejlõdés zavara kísérletes májcirrhosisban, növekedésben lévõ patkányokban

FERENCZ VIKTÓRIA, HORVÁTH CSABA, FOLHOFFER Anikó, KÁRI Béla, GAÁL János, MÉSZÁROS SZILVIA, WOLF Zsuzsanna, MESTER Ádám, HEGEDÛS Dalma, HORVÁTH Andrea, SZALAY Ferenc

BEVEZETÉS - A hepaticus osteopathia patomechanizmusa még nem minden részletében tisztázott. Azt vizsgáltuk, hogy a csontanyagcserére jellemzõ bizonyos paraméterek hogyan változnak a növekedésben lévõ patkányokban, kísérletesen elõidézett zsírmáj, cirrhosis és hepatocellularis carcinoma esetén. MÓDSZEREK - Szén-tetraklorid (CCl4), fenobarbitál, valamint egyszeri dietilnitrózamin-injekció adásával idéztünk elõ májbetegséget Fischer-344 patkányokban (n=55). A kísérleti állatokat két csoportra osztottuk, és egyik felüknél a kezelés nyolcadik, másik felüknél a kezelés 16. hetében távolítottuk el a femurokat, túlaltatva õket.Vizsgáltuk a femur ásványianyagtartalmát (BMC), a csont hosszát, a corticalis indexet (corticalis vastagság és a teljes átmérõ hányadosa a diaphysis területén), továbbá a maximális terhelõerõt (Fmax). A mindhárom ágenssel (dietilnitrózamin-fenobarbitál-szén-tetraklorid) kezelt DPCcsoport (n=21) eredményeit a kezeletlen kontrollcsoport (KO, n=14), és a csupán dietilnitrózamin-fenobarbitál kezelést kapó kontrollcsoport (DP, n=20) eredményeivel vetettük össze. EREDMÉNYEK - A vizsgálat nyolcadik hetén leölt DPCcsoportba tartozó állatok mindegyikénél (n=10) kialakult zsírmáj, illetve cirrhosis. A 16. hétre a DPC-kezelt állatokban hepatocellularis carcinoma is megjelent (n=11). Ebben a csoportban a nyolcadik héten a csontanyagcsere vizsgált jellemzõiben nem találtunk eltérést, azonban a 16. kezelési héten kisebb BMC-t, rövidebb csonthosszt, kisebb corticalis indexet és alacsonyabb Fmax-ot mértünk a kezeletlen és DP-kezelt kontrollcsoporthoz viszonyítva (p<0,05, minden esetben). A DP-kezelt patkányokban a nyolcadik héten sem zsírmáj, sem májcirrhosis nem alakult ki. Ezekben az állatokban a femur hossza és az Fmax nagyobb volt, mint a kezeletlen kontrollcsoportban (p<0,05, mindkét paraméter esetén). A 16. héten azonban nem találtunk eltérést a DP-kezelt és a kezeletlen kontrollcsoport között. KÖVETKEZTETÉS - A kísérletesen indukált májcirrhosisban és hepatocellularis carcinomában szenvedõ patkányokban a csontnövekedés gátolt, a csont ásványianyag-tartalma kisebb, a corticalis vastagsága csekély, valamint a csontok mechanikai teherbíró képessége csökkent.

Ca&Csont

Tisztelt Kollégák, kedves Olvasók!

HORVÁTH CSABA

Pár hónapos kihagyás után a Ca és Csont új számával köszöntjük az Olvasót. Bevezetőül nehéz, bár nem tudományos olvasnivalót kínálunk. Kivételes szám ez, ahol a szerkesztő azt szeretné, ha mindenekelőtt ezek a beköszöntő sorok keltenének figyelmet, ébresztenének gondolatokat.

Ca&Csont

A dohányzás hatása a csont ásványianyag-tartalmára

MÉSZÁROS SZILVIA, FERENCZ VIKTÓRIA, DELI Mónika, BORS Katalin, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS - A dohányzás az osteoporosis egyik ismert, de nem bizonyított rizikófaktora.Vizsgálatunkban a dohányzás csontmennyiségre gyakorolt hatását vizsgáltuk. VIZSGÁLATI ALANYOK ÉS MÓDSZEREK - Negyvenhárom dohányzó nő (életkoruk: 25-72 év közötti) adatait hasonlítottuk össze 43, életkorban és testparaméterekben illesztett nem dohányzó nő adataival. A lumbalis gerinc és a bal combnyak ásványianyag-tartalmát kétfotonos módszerrel (Prodigy, GE Lunar), a nem domináns oldali radius denzitását egyfotonos módszerrel (NK-364, Gamma) mértük. EREDMÉNYEK - A dohányosok közt gyakoribb volt az osteoporosis diagnosztikus küszöbértékét meghaladó, csökkent ásványianyag-tartalom (bármely mért régióban T-score<-2,5) (63,6% vs. 36,4%, χ2-próba p=0,009), mint a nem dohányzó nők között. Premenopauzában lévő nők körében nem találtunk különbséget a két csoport ásványianyag-tartalma (BMD) között, ugyanakkor a posztmenopauzában lévő dohányzók BMD-értéke tendenciájában kisebb volt, mint nem dohányzó társaiké. A lumbalis gerincen a szignifikancia határán észleltünk különbséget (0,977 vs. 1,04; p=0,06). KÖVETKEZTETÉS - Megfigyelésünk arra utal, hogy a dohányzás csupán kismértékben csökkenti a csont mennyiségét, ez azonban a posztmenopauzális csontfogyással együtt már szerepet játszhat a törési rizikó fokozódásában.

Ca&Csont

MOOT-HÍREK

Ca&Csont

AZ OSTEOPOROSIS BETEGEK MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE HÍREI

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Kardiometabolikus változások és a hypertonia kialakulása versenysportolóknál pályafutásuk befejezését követően

LELBACH Ádám, KÁNTOR Márk, KOLLER Ákos

A rendszeres testmozgás alapvető fontosságú az öregedési folyamatok lassításában (például artériás érfal átépülés/merevség, anyagcsere, testsúly), azonban a versenysport jótékony hatása az említett folyamatokra, az irodalmi adatok alapján – különösképpen az úgynevezett erősportolóknál – megkérdőjelezhető. Ennek megfelelően a fizikai aktivitás cardiovascularis rendszerre kifejtett jól ismert jótékony hatásai ellenére kevés információval rendelkezünk az igen intenzív versenysportnak a sportkarrier abbahagyását követően jelentkező cardiovascularis hatásairól. Jelen irodalmi összefoglaló az aktív versenysportnak és az azt követő időszaknak a kardiometabolikus rendszerre, különös tekintettel a szisztémás vérnyomásra kifejtett késői hatásait és a metabolikus szindróma kialakulását tekinti át. Ezen változások során egy nagy teljesítményű cardiovascularis és anyagcsererendszer alakul ki a magas intenzitású munka elvégzéséhez, majd az hirtelen leáll, de a jelentős táplálékbevitel folytatódik. Régóta ismert, hogy a hypertonia a cardiovascularis betegségek kialakulásának jelentős patogenetikai faktora, amelynek egyik fontos patomechanizmusa a nagy- és közepes artériák rugalmasságvesztése, majd az arterio- és atherosclerosis kialakulása, amely szisztolés hypertonia kialakulásához vezet. Az érfalkárosodásban fontos szerepet játszanak a gyulladásos mechanizmusok és a thrombusképződés. A mikroerek tónusának növekedése szintén jelentős hatású, csökkentheti különböző szervek vérellátását, beleértve a coronariakeringést is. Számos kóros elváltozás a versenysport abbahagyását követően kialakuló elhízással és egyéb anyagcsere-eltéréssel (megnövekedett glükózintolerancia, inzulinrezisztencia, 2-es típusú diabetes mellitus) válik nyilvánvalóvá, valamint a következményes renin-angiotenzin rendszer aktivációjával, ami a nátriumretencióval együtt a magas vérnyomás kifejlődéséhez vezet. Bizonyított, hogy a nem versenyszerű sportolás, dinamikus jellegű aerob fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a hypertonia megelőzésében. A frekvencia, intenzitás, idő és típus (FITT) program alapján történő fizikai aktivitás ajánlása egy olyan elsődleges és mindennapos terápiás megközelítés, amely a szív- és érrendszerrel kapcsolatos alapkutatás eredményeit átülteti a hypertonia kezelésébe, így az egészségi állapot alapján egyénre szabott fizikai aktivitás programot/terápiát lehet nemcsak a sportkarrierjüket abbahagyó versenysportolók számára, hanem széles társadalmi körben a betegek részére is biztosítani.

Nővér

Multimorbiditás az idős­korúaknak szervezett mozgásprogramok résztvevői körében

KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, MÉSZÁROS Lászlóné, HARKÁNYI Izabella, SIMON András

Bevezetés: A hatásos és ugyanakkor biztonságos fizikai aktivitás formájának, gyakorlatanyagának valamint dózisának meghatározásához elengedhetetlen tudnunk azt, hogy a mozgásprogramban részt vevő idős ember milyen krónikus betegségekben szenved. Azonban az idős életszakaszra a multimorbiditás jellemző, ami azt jelenti, hogy ugyanazon személynél egyidejűleg két vagy több krónikus betegség, illetve kóros állapot is fennállhat. Módszer: Kutatásunk célja az volt, hogy meghatározzuk a geriátriai mozgásprogramok résztvevői körében az idősödéssel gyakoribbá váló krónikus betegségek, valamint a multimorbiditás prevalenciáját. Eredmények: A 180 fős mintánk 71%-a (N=128) szenvedett egynél több krónikus betegségben. Mintánkban szignifikánsan magasabb volt a csontritkulásban szenvedők és az elhízottak aránya az országos átlaghoz képest, ugyanakkor szignifikánsan ritkábban fordult elő II-es típusú cukorbetegség, alsó végtagot érintő ízületi elváltozás, agyérbetegség és az átvészelt szívinfarktus, mint az országos átlag. A mintánkban megfigyelhető arány az asztma és a magas vérnyomás tekintetében nem tért el az országos átlagtól. Következtetés: Az időskorúaknak szánt mozgásprogramokra jelentkezők esetében nagyobb figyelmet kell fordítani az idősödéssel gyakoribbá váló krónikus betegségek valamint a multimorbiditás hatásával.

Lege Artis Medicinae

Fizikai inaktivitás és aktivitás. Cardiovascularis kár és haszon

KÉKES Ede, APOR Péter

A szerzők a világszerte érvényesülő elégtelen fizika'i aktivitás kérd'ésével foglalkoznak közleményükben, melyben elemzik kapcsolatát a cardiovascularis betegségekkel, valamint az általános mortalitással. Az in­ak­tivitási „világtérképen” látható, hogy a fi­zikai aktivitás (FA) hiánya nagyon gyakori a gazdaságilag fejlett országokban (amiben etnikai, regionális tényezők is szerepet játszanak), és ami nőknél szignifikánsan gyakoribb. Hazánkban is magas a fejlett civilizációval, komputerizációval együtt járó je­lenség. 2000-től 2015-ig a magas jövedelmi populációkban a fizikai inaktivitás (FI) tendenciája folyamatosan emelkedő. Meg­győző bizonyítékok utalnak arra, hogy az FI számos kóros egészségi állapot - beleértve az ischaemiás szívbetegséget, a 2-es típusú diabetest, a mellrákot és a coloncarcinomát - megjelenési kockázatát növeli és csökkenti a várható élettartamot. Ezen négy népbetegség vonatkozásában az FI előfordulása az esetek körülbelül 1/3-ában, az ál­talános halálozás 35%-ában van jelen. Nép­egészségügyi értéke (PAF) 10-18% kö­zött mozog. A nem rendszeres testmozgás családi előzménnyel vagy a nélkül növeli a hypertonia kialakulását. A közepes és in­ten­zív fokozatú fizikai aktivitást végző egyé­neknél szignifikánsan alacsonyabb a halálozás és a főbb cardiovascularis (CV) betegségek megjelenési aránya, szemben az alacsonyabb fokozatú FA-t végzőkkel. A fizikai aktivitás kedvező befolyása mö­gött többszörös és bonyolult mechanizmus áll, mely megnyilvánul az érrendszerben, a szív fiziológiás adaptációjában és más anyagcsere-, valamint celluláris hatásban.

Lege Artis Medicinae

A 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma nem gyógyszeres kezelése

TABÁK Gy. Ádám

A 2-es típusú diabetes mellitus és a metabolikus szindróma a cardiovascularis morbiditás és mortalitás fontos rizikófaktorai. Mindkét kórformában hasonló metabolikus eltérések jelentkeznek (hyperglykaemia, hyperlipidaemia, hypertonia, elhízás), ennek megfelelően nem gyógyszeres kezelésük irányelvei is hasonlóak. Az orvosi táplálkozási terápia célja a mérsékelt fogyás elősegítése az energiabevitel csökkentésével, illetve a kísérő metabolikus eltérések mérséklése a makro- és mikronutriensek megfelelő összetételének biztosításával. Az egészséges táplálkozásban a szénhidrátok és a cisz-zsírsavak együttesen az energiabevitel 60-70%-át alkotják. Fontos a telített és a transz-zsírsavak bevitelének korlátozása. Előnyös lehet cukorbetegeknél az alacsony glykaemiás indexű táplálékok fogyasztása. A fizikai aktivitás fokozása - az aerob és a statikus edzés együttesen - hasznos az elért testsúlycsökkenés megőrzésében, és javítja a vérzsírok szintjét, valamint a vérnyomást. A dohányzás elhagyása jelentősen csökkentheti a cardiovascularis rizikót. Az életmódi változtatásnak mindezen tényezőket együttesen kell tartalmaznia, így csökkenthető leginkább a 2-es típusú cukorbetegséggel és a metabolikus szindrómával összefüggő morbiditás és mortalitás.

Nővér

Egy rendszeres testmozgást biztosító geriátriai mozgásprogram szerepe a sikeres öregedésben

KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, DUDÁS Flóra, ERDŐS Réka, PETRIDISZ Anna Niké, ROZS Franciska

Bevezetés: A rendszeres fizikai aktivitásnak minden életkorban, de különösen az idős életszakaszban fontos szerepe van. Jelen retrospektív kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgálja egy budapesti kerület által biztosított - heti egyszer, aerob gyakorlatokból, progresszíven nehezedő izomerősítő-, nyújtó-, és egyensúlyfejlesztő gyakorlatokból felépülő - többkomponensű mozgásprogram hatását otthonélő idősek önálló életvitelét leginkább meghatározó funkcionális képességeire (alsó végtagi izomerőre, járássebességre, statikus egyensúlyra). Módszer: A kutatásban két csoport teljesítményét hasonlítottuk össze: az aktív idősek csoportjának tagjai a tornát két évnél régebben végezték, az inaktív idősek a geriátriai tornát csak a felmérés után kezdték el. Az alsó végtag izomerejét az 5-felállás teszttel, a járássebességet a 4-méteres járásteszttel, a statikus egyensúlyt az egylábon állás teszttel mértük. Eredmények: Az a feltételezésünk beigazolódott, miszerint azoknál az időseknél, akik több éve rendszeresen részt vesznek a kutatásban vizsgált mozgásprogramon, az alsó végtagi izomzat szignifikánsan erősebb, mint az inaktív idősek izomereje (t(36)=2,602; p=0,013; Cohen’d=0,99). Tendenciaszintű szignifikanciát találtunk a két csoport között a járássebesség tekintetében (t(36)= 1,769; p=0,085; Cohen’d=0,66). Ugyanakkor nem tudtunk csoportközi különbséget kimutatni a statikus egyensúly tesztjeiben. Következtetés: A budai kerület által biztosított többkomponensű mozgásprogram ígéretes lehetőség lehet az idősek funkcionális mozgásképességének megőrzésére. Amennyiben nagyobb elemszámú, kontrollcsoportos további kutatások is bizonyítják ezt az eredményt, érdemes országszerte preventív eljárásként alkalmazni, hogy egyre több magyarországi idős ember érje el a legjobb állapotban az időskort.