Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

[Cerebralis amyloid angiopathia-asszociált gyulladás: SWI a kulcs a diagnózishoz?]

CSÉCSEI Péter, KOMOLY Sámuel, SZAPÁRY László, BARSI Péter

[Bevezetés - A cerebralis amyloid angiopathia-asszociált gyulladás (CAA-ri) fő ismérvei a következők: változatos neurológiai tünetek, mint fokozatosan kialakuló tudatzavar, progresszív kognitív hanyatlás, görcsök, fejfájás, T2 hiperintenz laesiók az MRI-n; neuropatológiai vizsgálat során pedig amyloid angiopathiát, illetve társuló gyulladásos eltéréseket találunk. Habár szövettani vizsgálat szükséges a diagnózis biztos felállításához, a jellemző klinikai tünetek, valamint a neuroradiológiai eltérések együttes megléte esetén a diagnózis biopszia nélkül is felállítható. Esetismertetés - Ötvenhét éves férfi betegünk, kinek anamnézisében magas vérnyomás szerepelt, három hete fokozódó fejfájásos panaszokkal, valamint progresszíve kialakuló mentális zavarok miatt kereste fel a sürgősségi ambulanciát. Fizikális vizsgálata során bal oldali végtaggyengeség mellett csökkent pszichomotilitást is észleltünk. Az elvégzett rutin klinikai vizsgálatok (labor-, CT-, liquorvizsgálat) alapján diagnózis nem volt felállítható, így koponya- MRI készült. Ennek neuroradiológiai leletezése során merült fel a CAA-ri lehetősége. Ennek megfelelően nagy dózisú szteroidkezelést kezdtünk, melyre rapid javulást észleltünk, fokális neurológiai eltérései megszűntek. Másfél hónappal később készült kontroll-MRI-n multiplex vérzéses eltéréseket észleltünk a korábbi gyulladásnak megfelelő lokalizációban, mely így utólag is alátámasztja feltételezett diagnózisunkat. Konklúzió - Habár a betegség pontos diagnózisa szövettani vizsgálatot feltételez, a megfelelő klinikai tünetek megléte, jó válaszkészség szteroidterápiára, illetve szakértő neuroradiológiai vélemény együttesen az invazív biopszia alkalmazását szügségtelenné teheti.]

Klinikai Onkológia

2019. FEBRUÁR 20.

Folyékony biopszia a klinikai onkológiában – a precíziós orvoslás vonalvezetője

PRISKIN Katalin, PINTÉR Lajos, JAKSA Gábor, PÓLYA Sára, KAHÁN Zsuzsa, SÜKÖSD Farkas, HARACSKA Lajos

A tumorok genetikai jellemzésének klasszikus módja a szöveti biopszia, amelynek során kis mennyiségű minta kerül kivételre az érintett szervből. Ez képviseli a tumort a további vizsgálatok során. A mintavétel lokalizáltsága azonban korlátozza a reprezentatív jellemzést. Egyszerű mintavétellel a vérplazmából izolált, úgynevezett keringő tumor-DNS potenciálisan minden, markerként azonosítható genetikai eltérést hordozó daganatszövet onkológiai vizsgálatára alkalmas lehet. Ahhoz, hogy a benne rejlő lehetőségeket minél hatékonyabban kiaknázhassuk, sajátos tulajdonságaihoz kell igazítani a vizsgálati eszközöket. A minta pre analitikai feldolgozása és tárolása jelentősen befolyásolja a további felhasználhatóságot. Ahhoz, hogy a jelentős többségben lévő vad típusú háttér mellett az esetlegesen jelen lévő mutáció kimutatható legyen, új, specifikus módszerek kidolgozására van szükség, amelyek jelentős többsége az új generációs DNS-szekvenálási technikákra épül. Az elmúlt évtizedben ezen eljárások költségének határozott csökkenése lehetővé tette, hogy óriási mennyiségű genetikai információ halmozódjon fel a tumorigenezissel kapcsolatban. A szekvenálási technológiák fejlődése következtében a vizsgálatok átfutási ideje is csökkent, így lehetővé vált a kutatás mellett a rutinellátásba való átvétele. Kutatásainkból kiindulóan ez három megközelítésen keresztül valósulhat meg: technológiai fejlesztéssel, a már birtokunkban lévő diagnosztikai módszerek folyékony biopsziába való átültetésével, valamint jól tervezett, betegségspecifikus génpanelek létrehozásával. A nemzetközi trendek és eddigi, folyékony biopszián alapuló tapasztalataink alapján is úgy gondoljuk, hogy a közeljövőben ez a módszer az onkológiai szűrések és a precíziós onkológia egyik meghatározó pillérévé válhat.

Nővér

2019. AUGUSZTUS 30.

Teljes testes elektro­stimulációs tréning indirekt hatása a gátizmokra

ARANYNÉ Molnár Tímea, NAGY Edit, DOMJÁN Andrea, FEKETE Zoltán, SURÁNYI Andrea, BÓDIS József

A vizsgálat célja: Számos tanulmány vizsgálja a törzsstabilizátorok erősítésének hatékonyságát a medencefenéki diszfunkciók esetében. Esettanulmányunkban egy új core izomzaterősítő módszer gátizomzatra mért hatását vizsgáltuk. Anyag és módszer: Egy vizeletinkontinenciás, derékfájós nőt (70 év) mértünk fel 10 hetes (heti 2x25 perc) Whole Body Electric Muscle Stimulation tréning előtt és után. Hüvelyi felületi EMG-t (maximális izometriás kontrakció, dinamikus állóképesség és lazítás), urodinámiát, introitus és transabdominalis ultrahang vizsgálatokat használtunk. Eredmények: A beteg szubjektív értékelése alapján csökkent az inkontinenciája és a derékfájdalma. A gátizom kondicionális képességei (maximális izometriás kontrakció fáradásig dinamikus álló­képesség; lazítás) javultak. Urodinámiás és ultrahang vizsgálattal javulást tapasztaltunk a hólyagnyak funkcióban és a mély hasizmok vastagságában, a nyugalmi, a maximális izometriás gátizom feszítés és a dinamikus állóképesség esetében. Következtetés: E módszer növelné az időskorúak törzs stabilitását, a gátizom erejét, amivel csökkenhető lenne az inkontinencia előfordulása.

Ideggyógyászati Szemle

2015. NOVEMBER 20.

Ritka komplikáció ritka betegségben: stroke relapszusos polychondritis következtében

KILIC COBAN Eda, XANMEMMEDOV Elimir, COLAK Melek, SOYSAL Aysun

A polychondritis recidivans (PR) a porcszövetnek egy időnként fellángoló, progrediáló gyulladásos megbetegedése. Diagnosztikája elsősorban klinikai jellemzőkön alapul, úgymint laboratóriumi paraméterek és biopszia. Neurológiai szövődmények az esetek 3%-ában fordulnak elő, ugyanakkor az egyik legfőbb halálozási oka. A cranialis érintettség a leggyakoribb, de hemiplegia, ataxia, myelitis, polyneuritis, zavarodottság, hallucináció és fejfájás szintén előfordulhatnak. A központi idegrendszer érintettségének etiológiája még mindig nem ismert. Továbbá szórványosan előfordulhat stroke is ezekben a betegekben. A stroke felismerése kihívást jelent, az ezek közt a betegek közt előforduló ritkasága okán. Talán a vasculitis nevezhető meg a közös fő mechanizmusnak. Meningitis és encephalitis is lehet a PR lefolyása során. Egy 44 éves nőbeteg került felvételre váratlanul fellépő bal oldali hemiparesissel, kipirosodással, izzadással és a jobb kéz metacarpophalangialis és interphalangialis ízületeinek és a porcszöveteknek az érzékenységével. A fehérvérsejtszám, a C-reaktív protein (CRP) és a vérsüllyedés értékei emelkedést mutattak. A vasculitis biomarkerei normálisak voltak. A carotis és a vertebralis artéria doppleres ultrahangvizsgálati és a cranialis és cerebralis MR angiográfiai eredményei normálisak voltak. Az echokardiográfia enyhe mitralisbillentyű-prolapszust és regurgitációt mutatott. Betegünknek auricalis polychondritisre jellemző anamnézise volt, melyet korábban nem diagnosztizáltak nála. Mivel a PR kritériumainak teljesen megfelelt, így biopsziát nem tartottunk szükségesnek. A beteget per os prednisolonnal (80 mg/nap) és acetilszalicilsavval (300 mg/nap) kezeltük és jelenleg 10 mg prednisolont és 150 mg azathioprint szed naponta. Két hónap elteltével a fizikai és neurológiai jellemzők normálisak lettek.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 14.

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő labort alakítottak ki Szegeden

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) patológiai intézetében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Nővér

2020. JÚNIUS 30.

A törzs- és gátizmok erejének vizsgálata különböző mozgásformák esetén

KISS Noémi, BAJSZ Viktória, PAKAI Annamária, CSÁSZÁR Gabriella Edit

három csoport törzs- és gátizomerejének felmérése, különböző mozgásformák hatásának vizsgálata az izomerő szempontjából. Longitudinális vizsgálattal mértük fel 11 ülőmunkát végző nő, 10 Pilates-t végző nő, 13 inkatív női hallgató törzs- és gátizom erejét DAVID-géppel, módosított Plank-teszttel, FemiScannel a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Zalaegerszegen, 2016. februártól novemberig. Statisztikai adatelemzés: ANOVA, Scheffe Post Hoc teszt, kétmintás T-próba. A TS-csoport törzsizomzata a tréning után szignifikánsan (p=0,043) arányosabb lett. A Plank-teszt során a TS-csoport 3. mérésének eredménye szignifikánsan jobb lett a PT (p=0,018) és az FH (p=0,001) csoport kezdeti eredményeihez képest. A gátizomtorna nem hozott jelentős javulást a TS-csoport eredményeiben, a legtöbb esetben a PT-csoport teljesített a legjobban. Az FH csoport Lazítás esetén mért gátizomzata szignifikánsan szimmetrikusabb (p=0,038), mint a TS-csoporté a kezelés után. A Pilates-módszer hatékony a törzsizmok erejének és állóképességének fejlesztésében. Az alkalmazott Core-tréning a törzsizmok fejlődése esetén hatékonynak bizonyult, azonban a gátizom-torna ekkora gyakorisággal és intenzitással végezve nem elegendő.

Lege Artis Medicinae

2018. DECEMBER 10.

Malignitást utánzó IgG4-gastropathia esete

NAGY Pál, KASZÁS Ilona, PÁK Gábor, TIBA Imre, FELFÖLDI Éva, HAMVAS József, BAGDI Enikő, KRENÁCS László

Az IgG4-betegség (és szinonimái) gyakori témája a mai orvosi szakirodalomnak. A kór szinte minden szervet érint, ezért rendszeresen tárgyalt téma számos interdiszciplináris fórumon. 2016-ban ismertettük egy gyomormanifesztáció esetét. Jelen közleményben ennek tanulságait mutatjuk be. A kórkép általános kérdéseit (taxonómiai kérdések, epidemiológia, patogenezis diagnosztikus kritériumait, klinikai és patológiai formáit stb.) nem érintjük. A 63 éves férfi pylorusszűkület tüneteivel került kivizsgálásra. Az endoszkópia- és CT lelete egyaránt gyomortumor mellett szóltak. Bár a biopszia eredménye ezt nem erősítette meg, műtétet indikáltunk. A sebészi preparátum részletes - immunhisztokémiai tesztekkel kiegészített - feldolgozásával IgG4-gastropathiát kórisméztünk. A be­teg felépülése esemény nélkül zajlott. Esetünk egy ritka, izolált formája az IgG4-be­tegségnek.