Klinikum

Új EKG képlet segítheti a diasztolés szívelégtelenség diagnosztikát

2013. DECEMBER 03.

Az utóbbi évtizedekben szemléletváltás következett be a nehézlégzésben szenvedők és szívelégtelenség tüneteit mutató betegek diagnosztikájában. Míg korábban főképp a szívizom elégtelen kontrakciós képességét tartották a szívelégtelenség okának, újabban a diasztolés funkciózavarok is kitüntetett figyelmet kapnak a diagnózis felállításakor. A modern képalkotó technológia fejlődésének köszönhetően sok esetben sikerült fényt deríteni arra, hogy a tünetek hátterében valójában a szívizom relaxációs zavara állhat.

A szív diasztolés funkcióját a kamrai tágulékonyság és töltőnyomás alapján noninvazív, echokardiográfián alapuló módszerekkel becsüljük. Az eredményeket azonban befolyásolja a beteg neme, testsúlya, életkora, az éppen aktuális keringési státusza, végül pedig a vizsgálatot végző orvos szubjektív ítélete. Az így a kapott értékek nehezen reprodukálhatóak és viszonylag nagy hibalehetőséget hordoznak magukban, Ezzel szemben az EKG objektívebb és könnyen ismételhető vizsgálat. Azonban mindeddig kevés információnk volt a diasztolés szívelégtelenség EKG-jeleiről.

Jogosan merült fel tehát a kérdés, hogy vajon a mindennapi klinikai gyakorlatban nyújthat-e segítséget a diasztolés funkciózavar diagnózisának felállításakor egy olyan egyszerű, bármely kórházi osztályon megtalálható eszköz, mint az EKG?

Erre próbáltak választ találni legújabb kutatásukban Namdar és munkatársai. A zürichi központ idén novemberben publikált, retrospektív vizsgálatában összesen 172 fő szívultrahangos és EKG-vizsgálatát hasonlították össze. A résztvevőket két csoportra osztották, 83 fő került a kontroll, normál diasztolés funkcióval rendelkező csoportba, és 89 beteg alkotta a diasztolés zavarral rendelkező csoportot. A standard, 12 elvezetéses EKG-t két független kardiológus elemezte, a szívultrahangos vizsgálatokat tapasztalt, többtagú kardiológus munkacsoport végezte.

A diasztolés funkciózavar megállapításához a legfrissebb európai ajánlásokat használták. Az adatok feldolgozása után az eredményeket egy 50 fős egészséges kontroll, és másik, a vizsgálattól független 50 fős diasztolés funkciózavarban szenvedő csoport eredményeivel is validálták. Az elektrokardiogramok elemzésekor fény derült arra, hogy a diasztolés zavarok erősen korreláltak a beteg életkorával, a szívfrekvenciával, a PQ-, T-hullám vége és a P-, illetve a Q-hullám közötti (Tend-P, Tend-Q) távolságokkal. Az első és másodfokú diasztolés funkciózavarban szenvedők körében az EKG-n mért PQ-szakasz szignifikánsan hosszabb volt a kontrollcsoporthoz képest (169±28ms és 171±38ms vs. 153±22ms, p<0,005). A jelenség hátterében a bal pitvari eltérések állhatnak. Korábbi vizsgálatokban kimutatták, hogy a PQ-intervallum pontosan meghatározza a pitvari összehúzódás idejét, aminek szerepe van a késő diasztolés kamrai telődésben. Ha a pitvari összehúzódás korábban következik be, a diasztole rövidebb lesz, ezáltal romlik a kamrai funkció.

A szívelégtelenséggel diagnosztizált csoport körében szignifikánsan hosszabbnak bizonyult a korrigált QT-intervallum, mint az egészséges csoportban (QTc, 422±24ms és 434±32ms vs. 409±25ms, p<0,0005). Továbbá a beteg populációban szignifikánsan rövidebb volt Tend-P illetve a Tend-Q szakasz. (rendre: 240±78ms és 276±108ms vs. 373±110ms, p<0,0001; 409±85ms és 447±115ms vs. 526±119ms, p<0,0001). A fenti eredmények alapján a kutatócsoportnak sikerült egy új, korábban nem ismert képletet létrehoznia, ami az életkor, PQ-távolság és a Tend-P távolság felhasználásával diagnosztikus támpontot jelenthet a diasztolés funkciózavar felismeréséhez. Az új formula (Tend–P/[PQxéletkor]) a validációs csoportban tesztelve is jól használhatónak bizonyult, szenzitivitása 82%, specifikussága 93%, pozitív prediktív értéke 93%, negatív prediktív értéke 82% volt. Az új képlet még erősebbnek és biztonságosabban alkalmazhatónak bizonyult, ha azt a szívultrahangos vizsgálattal mért bal pitvari térfogattal korrigálták (LAESVI). Ekkor 90%-os szenzitivitást, 92%-os specifikusságot, 95%-os pozitív, míg 96%-os negatív prediktív értéket mutatott.

Bár a vizsgálat hátrányaihoz tartozik a viszonylag alacsony esetszám, és a jövőben egyéb, kiegészítő vizsgálatok is szükségessé válhatnak, az újonnan létrehozott képlet azonban kecsegtető ígéret lehet a szívizom-relaxációs zavar diagnosztikájában.

Összefoglalta:
dr. Csontos Ágnes Anna
eLitMed.hu

Forrás: Namdar et al. A novel electrocardiographic index for the diagnosis of diastolic dysfunction.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Beat2Phone – egy új egészségügyi alkalmazás Finnországból

A VTT Műszaki Kutatási Központ (Finnország) kutatói kifejlesztettek egy olyan okostelefon alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját otthonukban elektrokardiogrammot (EKG) készítsenek. A zsebrevágható méretű eszköz a felhasználó mobiltelefonjával kommunikál. A szívverés rendellenességeit láthatóvá teszi az alkalmazás, ezáltal segít megelőzni a kialakuló szívbetegségeket vagy a stressz által okozott problémákat.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

Az olasz koronavírus megbetegedés 2019 kitörése – ajánlások a klinikai gyakorlat alapján

A közlemény a The Societa Italiana di Anestesia Analgesia Rianimazionee Terapia Intensiva (SIAARTI), az Airway Research Group és The European Airway Management Society közreműködésével készült.